Legfrissebb a Hard Rockon
Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét
Deák Bill Gyula ismét országjárásra indul. A magyar blues ikonja augusztus 7-én Balatonfüreden kezdi meg a Rossz vér turnét, amelynek során az év végéig 15 városban lép színpadra. A koncertsorozat különlegessége, hogy számos állomáson olyan kiváló vendégzenészek csatlakoznak hozzá, mint Tátrai Tibor, Ferenczi György, a Rackajam, a Godfater, a Blues Company, Borlai Gergő vagy Gotthárd Mihály.
Vikidál Gyula – P.Mobil-dalok modern köntösben
Az e-Music Records a hazai rockzene történetének egy különleges kiadványát adja ki ismét. Vikidál Gyula ’Maradsz, aki voltál’ című lemezének újrakiadása holnaptól ismét elérhető CD-n és most először vinylen is.
Háromnapos Metallica Takeover Budapesten
Kevesebb mint egy hónap múlva a Metallica beveszi a Puskás Arénát! Az M72 World Tour keretében június 11-én és 13-án is más-más műsorral és előzenekarokkal lépnek fel. A köztes június 12-én pedig a Kirk Hammett könyv-és gitárbemutatójára, véradásra, Metallica Filmfesztiválra és tribute fesztiválra is várják a hazai közönséget.
Kuplung – Fékezés nélkül, padlógázzal dupláznak a Budapest Arénában
A Kuplung zenekar bebizonyította, hogy a fikció néha gyorsabban válik valósággá, mint hinnénk. A ’Hogyan tudnék élni nélküled?’ film zenekara gyakorlatilag berobbant az élőzenei világba: az első, november 6-i koncertjükre közel 13 ezer rajongó váltott belépőt a Budapest Aréna falai közé, a november 7-i második napra még van jegy!
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Az ígéret szép szó. Megtartották, így jó: Moby Dick 45 éves jubileum – Barba Negra, 2025. 12. 12.
Hiszem, hogy ennél ütősebb Moby Dick-koncert nem volt az elmúlt években. Szomorú aktualitása az estének, hogy ugyan még nem tudtam, de ekkor láttam utoljára a Moby Dick kötelékében a színpadon játszani Gőbl Gábort, aki a mai napon jelentette be távozását a zenekarból.
Elhunyt Bräutigam Gábor
Bräutigam Gábor, a Kiscsillag, valamint a Kispál és a Borz alapító dobosa 60 éves korában hagyott itt minket.
Peter Gabriel – 2026-ban ismét új dalok minden teliholdkor
Peter Gabriel új albumára – ahogy az előzőre bizony kellett – most nem kell 21 évet várni, 2026-ban kiadja az ’i/o’ folytatását ’o\i’ címmel, a dalok ismét holdtöltekor jelennek meg sorban, az első idei Hold-Nap-oppozíció ma 11 óra körül volt.
Ha szürkévé tesznek a hétköznapok, erre van szükséged: The Offspring, Simple Plan – MVM Dome, 2025. 10. 31.
Az Offspring és a Simple Plan is hatodik alkalommal lépett fel Magyarországon, akik ott voltak az MVM Dome-ban, azok látványos és pörgős, no meg nosztalgiával megtöltött élménnyel zárhatták ezt a felejthetetlen estét!
Radar – Dal- és klippremier: Mindenre készen állj
Ahogy arról korábban írtunk, júliusban jelenik meg a heavy metalban utazó Radar ötödik stúdiólemeze, a ’Kétszer élni’, amelyről első előzetesként a Mindenre készen állj című dallal ismerkedhetsz meg.
Neal Morse – Egy-egy dal az új MorseFest!-kiadványról
A Steve Morse-szal fellépő Flying Colors és The Neal Morse Band koncertjeit láthatjuk azon az augusztusi újdonságon, amelynek tartalmából a Storm és az I’ve Got To Run előadását tesztelheted a folytatásban.
Dream Theater – Megjelent az első, és jön a harmadik archív anyag
A mai megjelenések között kapott helyet a Dream Theater archív felvételekből álló sorozatának első kiadványa, ezzel egyidőben a következőt is bejelentették: augusztusban a 2003-as ’Train Of Thought’ demóit adják ki ismét.
Journey – Több mint 10 évig kellett várni az új album első dalára
Neal Schon gitáros mégsem hitegette a rajongókat a formálódó albummal kapcsolatban, megérkezett az első kislemezdal a 2011-es ’Eclipse’ óta.
Styx – A konceptalbum bemutatásának koncepciója
Úgy látszik, a Styx új lemezének dalait mind Todd Sucherman dobos mutatja be. Ezúttal a Coming Out The Other Side-ot.
Korn – „Az egészség és a család mindig az első”
Fieldy mellett áll a Korn teljes legénysége, ennek pedig egy rövid és tömör nyilatkozatban adtak hangot. Mint ismert, a zenekar basszusgitárosa nem turnézik augusztustól a csapattal, ugyanis saját egészségére szeretne fókuszálni.
Kalapács József – Balladaválogatással folytatódik az ünneplés
A tavaly megjelent dupla feldolgozáslemez, a ’Kikalapált dalok’ című Kalapács tribute-album után itt egy újabb ünnepi kiadvány ‘Szelíd metálosok’ címmel. A lemez a ‘Kalapács 20 – Omen 30’ koncert napján jelenik meg, a Fagyott világ 2021-es verziója mindkét együttes jubileumi válogatásán szerepel.
Tarja – Különleges könyvet ad ki
A Nightwish egykori énekesnője, Tarja Turunen nem vett fel új lemezt a pandémia ideje alatt, ellenben összeállított egy fényképekkel teli könyvet.
KALEO – Izlandi rock a Barba Negrában
Magyarországra is ellátogat 2022 elején az izlandi KALEO. A banda ‘Surface Sounds’ című új albumát hozza el a Barba Negrába.
Thy Catafalque – Hallgasd meg a teljes ’Vadak’ albumot!
Holnap jelenik meg a Kátai Tamáshoz köthető Thy Catafalque új albuma, ami a folytatásban most teljes egészében meghallgatható.
Metallica – Világsztárokkal ünneplik a 3 évtizedes „Black Album”-ot
„Feketelistázták” a 30 éve megjelent Metallica-albumot! Több mint 50 művész – többek közt Dave Gahan, Elton John, Miley Cyrus, Imelda May, Corey Taylor és a Volbeat – dolgozta fel kedvenc számát a lemezről.
Gojira: Fortitude
A ’Fortitude’ összességében egy zseniális lemez, amely remélhetőleg új szintre emeli a zenekart. A ’Magma’ egyenes folytatásának érzem, annak egy még tökéletesebb verziója. Ugyanakkor pontosan ez a legnagyobb hibája is egyben, mert az eddig tőlük megszokott innováció most szinte teljesen elmaradt.
Anette Olzon – „Egy sokkal keményebb albumot akartam készíteni”
Új lemezzel jelentkezik Anette Olzon, amely a hírek szerint sokkal keményebb lesz, mint debütáló szólóalbuma, azonban a dallamok erről sem fognak hiányozni. Az első dal már meg is hallgatható a szóban forgó anyagról.
Brother Firetribe – Új dal a Top Gun szellemében
Thunder Rising címmel új dalt mutatott be a Brother Firetribe. A finn dallamos rock banda a Skytexter nevű akrobatikus műrepülő csoport felkérésére készítette a dalt.
Telegram – Újra összejön a legendás csapat
Három évtized után ismét színpadra lép a nyolcvanas évek végének rövid életű kultikus bandája, a Telegram.
Like A Storm – Új dal és egy Massive Attack-feldolgozás
Továbbra sem koncertezik a Like A Storm, azonban folyamatosan dolgoznak új zenéken és felvételeken, amelyek közül kettőt most meg is hallgathatsz.
The End Machine – „George időnként mond valami hülye sz.rságot!”
Robert Mason, a The End Machine énekese szerint nem létező konfliktusról beszélt George Lynch egy korábbi interjúban. A csapat korántsem annyira megosztott, mint ahogy a gitáros felvázolta.
Lacuna Coil – „A sötétségből kiemelkedő fájdalmas és vad sikoly”
Pénteken jelenik meg a Lacuna Coil élő kiadványa, amiről Veneficium címmel már a harmadik dalt hallgathatod meg.
Motörhead – Jön a ’No Sleep ’til Hammersmith’ jubileumi kiadása
1981. június 27-én jelent meg a Motörhead kultikussá vált első élő albuma, amit a negyvenéves jubileum alkalmából kibővített formában hoznak újra forgalomba.
Már olvasható Adrian Smith önéletrajzi könyve
Önéletrajzi művében az Iron Maiden legendás gitárosa egészen új oldaláról mutatkozik be. Adrian gyerekként lett a pecázás szerelmese, amikor Kelet-London feltöltött bombatölcséreiben horgászott gőtékre és pikókra, majd apjával sügérekre lestek a Grand Union csatorna vízében.
Auri – Pearl Diving: itt az első dal az új lemezről
Ősszel jelenik meg a kettes Auri-album, amiről Tuomas Holopainenék máris bemutatták az első dalt Pearl Diving címmel.
„Nem próbáltunk meg úgy tenni, mintha a közönség is velünk lenne”
Július közepén jelenik meg a Paradise Lost közönség nélkül rögzített koncertjének felvétele, amiről most a One Second hallgatható meg.
At The Gates – „Ez az album egyik központi darabja”
Már a harmadik dal is kagylózható az At The Gates új albumáról, amely július elején jelenik meg ‘The Nightmare Of Being’ címmel.
Jon Oliva – Három albumnyi Savatage-dala van
Egy interjúban beszélt arról nemrég Jon Oliva, hogy rengeteg Savatage-dala van a fiókban, ugyanakkor azt is elárulta, hogy ezek miért nem jelentek meg.
Carcass – „Elsőre felismerhető, hogy ez egy Carcass-dal”
Szeptember 17-én végre megérkezik a Carcass hetedik nagylemeze, amelyről most Kelly’s Meat Emporium címmel meghallgatható a második kislemezdal.
BBM (Jack Bruce, Ginger Baker, Gary Moore): Around The Next Dream LP (1994/2021)
Nyugodtan kimondhatjuk, 1994 egyik legnagyobb rockszenzációja a BBM formáció első és sajnos egyetlen albuma volt. Az ’Around The Next Dream’-et megjelenésekor kevés példányszámban, de kiadták vinyl változatban is és most, június 18-án, a hanghordozó reneszánsza alkalmából ismét forgalomba hozzák dupla LP-n, kibővítve azokkal a dalokkal, melyek a 2002-es CD-újrakiadáson már egyszer napvilágot láttak.
The Neal Morse Band – Új dal, lemezbemutató turné és koncertkiadvány
A Do It All Again című új dallal jött ki Neal Morse zenekara, az augusztus végén megjelenő lemezüket 2022-ben élőben is bemutatják az európai rajongóknak, a hab a tortán pedig a 2019-es MorseFest!-kiadvány.
Alex Lifeson – Két vadonatúj dallal jelentkezett
Neil Peart halála óta először jelentkezett új dalokkal a Rush gitárosa, amelyek a honlapján hallgathatóak meg.
Helloween: Helloween
A héttagúvá duzzadt csapat elkészítette a „Keeper Of The Seven Guys”-t, egy szinte tökéletes remekművet. Nem kapkodták el, jó kertészként megvárták, míg beérik a gyümölcs. Meg is lett az eredménye!
HolyChicks – Klippremier „ereszd el a hajam”-életérzéssel
Pörgős pop-rock dallal jelentkezett Budapest első számú női bandája, a videóban rock, csajok, buli filmszakadásig.
The L.I.F.E. Project – Tűzben az egész világ
Josh Rand (Stone Sour) és Casandra Carson (Paralandra) projektje egy perzselő erejű új dalt mutatott be, amely a júliusban megjelenő első EP-jük előfutára.
Ocho Macho – Megható történettel és őszinte példamutatással érkezik a legújabb szerzeményük
A dal különlegessége, hogy felhívja a figyelmet egy apró, ám annál nagyobb tettekre képes kisfiúra, aki SMA betegséggel küzd.
KK’s Priest – Downing ismét Judas-stílusban prédikál
Második dalát mutatta be videóklipen K.K. Downing új bandája, a ’Sermons Of The Sinner’ címadó nótája igencsak odab…
Rómeó Vérzik – Végre tágasabb térben is megszólal a ‘Szűk a tér’
Lemezbemutatóval egybekötött huszonötödik (plusz egy) születésnapi bulival várja rajongóit a Rómeó Vérzik június 24-én a Barba Negrában.
Rob Zombie: The Lunar Injection Kool Aid Eclipse Conspiracy
Nem okozott meglepetést Rob Zombie új lemeze se pozitív, se negatív értelemben. Az előző két album stabil színvonalát ugyan hozza néhány kiemelkedően erős dallal, viszont hiányzik az a jófajta sokk, amit a régebbi anyagok okoztak.
Megérkeztek a Fekete Zaj fesztivál első fellépői
Igen masszív, 50 fős névsorral rukkolt elő a Fekete Zaj fesztivál, ami évről évre az underground legkülönlegesebb szélsőségeit gyűjti csokorba. Az idei fellépők közt is a nemzetközi felhozatal legkülönlegesebb ékköveit, a hazai szcéna izgalmas előadóit köszönthetjük, de van olyan produkció, ami kifejezetten és kizárólag a Zaj miatt áll színpadra.
George Harrison – Kibővített változatban jön a harmadik szólólemeze
Augusztusban ismét megjelenik George Harrison ’All Things Must Pass’ című lemeze, azonban felújított és kibővített változatban. A kiadvány tartalmával a folytatásban ismerkedhetsz meg.
Bon Jovi – Pénteken érkezik a mozikba az új koncertfilm
A világpremierrel egy időben, június 18-án érkezik a hazai filmszínházakba a rocklegenda Bon Jovi vadonatúj koncertfilmje, amit kifejezetten a mozinézők számára rögzítettek május végén. A ’Drive-in Night’ című koncertfilmet országszerte közel negyven moziban láthatják a rajongók.
Pink Floyd: Live At Knebworth 1990
A zenei teljesítménnyel, a megszólalással semmi baj nincs, kristálytisztán, mérnöki pontossággal szólalnak meg a dalok, ám én azt gondolom, egy Pink Floyd-fellépést nem lehet 55 percben letudni, nem jön át az üzenet.
Steve Hackett – Ősszel még egy nagylemez érkezik
A legendás gitáros és kiadója, az Inside Out Music idén még egy nagylemezt dob piacra, a ’Surrender of Silence’ szeptember 10-én jelenik meg.
Legfrissebb a Hard Rockon
Feuerschwanz – Csavardi Samuval ünneplik az új lemezt
Augusztus 22-én jelent meg a Feuerschwanz legújabb lemeze, a megjelenés előtti napon bemutatott új dal elkalauzolja a hallgatókat a Gyűrűk Ura világába.
Tábor Fesztivál – Itt a percre pontos beosztás
Augusztus végén 4 napon keresztül zajlik a Tábor Fesztivál, ahol a Dynazty, a Lordi és a Clawfinger lesznek a nemzetközi fellépők, most megérkezett a pontos időbeosztás.
Electric Callboy – Dobosuk bandájától kölcsönözték új dalukat
November végén ismét hazánkba érkezik az Electric Callboy, hogy eddigi legnagyobb bulijukat adják az MVM Dome-ban. Most a dobosuk korábbi bandájának, a SUM 41-nak nótáját dolgozták fel.
DarWin – Egyre jobban torzít a görbe tükör
Az izlandi DarWin az új albumának nyitányaként harangozta be a Mohini dey, Simon Phillips, Greg Howe, Julian „J3PO” Pollack és Jesse Siebenberg közreműködésével készített új kislemezdalt.
Dream Theater – Új élmény szemnek és fülnek
Két hét múlva kezdi meg Észak-Amerikában új turnéját a Dream Theater, ahol először szólal meg teljes egészében a ’Parasomnia’. A sorozatra készít fel a csapat legújabb stúdióvideója, a turnén pedig már a képregényszerű grafikus albumot is be lehet szerezni.
A Testament és a modern káosz
Akarsz egy hátast dobni? Hallgasd meg a Testament legújabb dalát, amelyben nem épp szokványos elemekkel dolgoznak Eric Petersonék. Az Infanticide A.I. a technológia fejlődésével járó modern káoszt mutatja be.
W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest
1984. augusztus 17-én jelent meg a W.A.S.P. legelső albuma, az „Album ONE Alive!” turné pedig a kerek 40 éves évfordulót ünnepli. Mentségükre legyen mondva, a koncertsorozat már tavaly elindult, de a Barba Negrába csak idén októberben érnek.
Ian Gillan 80 éves
A Deep Purple tette világhírűvé, de énekelt a Black Sabbathban, és a ‘Jesus Christ Superstar’ címszerepében is. Isten éltesse a ma 80 éves Ian Gillant!
Alcohol zenekar – Csövi kórházba került
Az Alcohol zenekar frontembere, Csövi tegnap sajnos a sürgősségin kötött ki, gyors felépülést kívánunk neki!
Purpendicular – Menekülés az erdőtűz és a kiadó elől
A Deep Purple-alapító Ian Paice hobbizenekara, a Purpendicular szerződést bontott a Metalville kiadóval, de az októberben megjelenő új album még náluk jön ki.
Ozzy Osbourne dokumentumfilmjét órákkal a sugárzás előtt levették a BBC műsoráról
Ma este került volna adásba az Ozzy Osbourne-ról szóló dokumentumfilm a BBC One-on, de az utolsó pillanatban törölték a műsorból.
Black Country Communion – A turné utolsó koncertje videón
A Black Country Communion idei koncertkörútja sajnos elkerülte hazánkat, de az ARTE Concert rögzítette a turné utolsó fellépését a Hellfesten.
Iron Maiden – The Writing On The Wall zajos változatban
Már közel tízmilliós nézettségnél tart az új albumot egy hónapja beharangozó dal animációs klipje, amire rátettek még egy lapáttal: ha valaki teljes értékű „rajzfilmélményre” vágyik, most a cselekményt a zene mellett hangeffektusokkal együtt is élvezheti.
Anthrax – 40 éves jublileumi buli jövőre a Barba Negrában
Bár idén ünnepli 40. születésnapját a thrash legenda, a jubileumot egy 28 dátumos, teljes európai headliner turnéval egészítik ki 2022 őszén. A sorozat keretében az Anthrax Budapestre is ellátogat 2022. október 31-én.
Sakk-Matt – Mattot adtak az időnek
Több mint ötven év kellett ahhoz, hogy a legendás magyar gitárkirály, Radics Béla zenekarának felvételei teljes egészében és megfelelő minőségben lemezre kerüljenek. És ha már idáig eljutottunk, rögtön kihozták vinylen is! Sakk-matt!
P.Mobil – Nagyon nagy a baj
Míg az előző dal a mai Magyarországról szólt, ezúttal szélesebb látókörrel a klímaváltozásra fókuszált a P.Mobil. Persze a videóklipben most is elrejtettek pár taposóaknát.
Robert Plant és Alison Krauss újra összeálltak egy albumra
A rajongótábort erősen megosztotta a 2007-es ’Raising Sand’, ám a kritika pozitívan fogadta a lemezt, 6 Grammy-díjat is nyert, novemberben pedig jön a folytatás.
Carcass – A maja istennő tánca
A brit extrémmetál-veterán Carcass a maja Ixtab istennőt idézi meg a szeptemberben érkező album legújabb kislemezdalában, amelyet félelmetes animációs videó kíséretében mutatnak be.
Black Veil Brides – Befejezésnek tekintik az új videót vagy mégsem?
Temetőben forgatott új videójával végéhez ért az amerikai Black Veil Brides zenekar négyrészes kisfilmsorozata, amelynek a rendezői székében újra a banda énekese foglalt helyet.
Ringo Starr – Ez már a második lemeze az idén
‘Change The World’ címmel újabb anyagot ad ki szeptemberben a Beatles egykori dobosa, az EP-n közreműködik az Eagles-gitáros Joe Walsh, valamint a Totóból Steve Lukather és Joseph Williams. Az első dal már animált audioklipen is elérhető.
Metallica – A Nothing Else Matters is sorra került
A 30 éves „The Black Album” évfordulós kiadásának promózása rendületlenül folytatódik, a híres ballada egy különleges „studio live” felvételét osztotta meg a zenekar 1991-ből és két „feketelistás” különleges feldolgozás is érkezett.
Kent Hilli – Négyszámos feldolgozás EP-t készített
Alig jelent meg a Perfect Plan énekesének első szólólemeze, máris készített 4 feldolgozást, melyeket szeptember 3-án digitális EP-ként jelentet meg a Frontiers Music. Ám az egyiket már most meghallgathatod.
Bruce Dickinson – Ezért szakadt félbe könyvét népszerűsítő turnéja
Az Iron Maiden énekese pár napja lemondta történetmesélős turnéjának utolsó két állomását. Most kiderült, hogy két oltása ellenére Bruce is megfertőződött a koronavírussal. Ennek ellenére állítja, szükség van az oltásra.
Gamma Ray – Kiadják a tavalyi jubileumi streamet
2020-ban volt 30 éves a Gamma Ray, jubileumi koncertjüket, melyre eredeti énekesüket, Ralf Scheeperst is meghívták, most audió és videó formájában megjelenteti az earMUSIC. A Lust For Life-ot az azóta már a Primal Fear frontembereként elhíresült dalnok segítségével adták elő.
Dream Theater – Földönkívüli dal kilenc percben
Végre megérkezett a hivatalos videó, amelyben a The Alien című szerzeményét mutatja be az amerikai progmet kvintett az októberben érkező ’A View From The Top Of The World’ albumáról.
TÁBOR Fesztivál 2021 – Alsóörs, 2021. 08. 25-28.
“Sör, sport, szerelem és rock’n’roll a Balaton-parton…”
Idén már 13. alkalommal rendezik meg a TÁBOR Fesztivált (ex-Zorall Sörolimpia), a rendezvénynek az alsóörsi Pelso Camping ad otthont. Az elmúlt évek során a zenekari táborból szép lassan országos szinten meghatározó rockfesztivál lett. 2019-ben a hetijegyek elfogytak, ráadásul a pénteki és szombati napokon is sikerült behúzni a teltházat.
The Doobie Brothers – Öreg banda nem vén banda
Tizenegy év után jelentkezik új anyaggal a Doobie Brothers. Az október 1-jén megjelenő ‘Liberté’ első négy számát digitális EP-n hozta ki ízelítőnek az ötvenéves zenekar. A hallottak alapján a fénykort idéző lemezre számíthatunk.
Lynyrd Skynyrd – Több koncertet is elhalasztottak
Rickey Medlocke gitáros pozitív COVID-tesztje miatt több koncertet is el kell halasztania a legendás southern rock csapatnak.
Billy Idol – Hét év után jelentkezik új dallal
A legendás rocker új EP-je szeptember 17-én jelenik meg, amelyről most a Bitter Taste című dalt mutatja be. Kisfilm is készült hozzá, a sztori határozottan utal az 1990-es motorbalesetére.
Kissin’ Dynamite – Új klip, új lemez, új dobos és új kiadó
A nemrég négytagúra zsugorodott német zenekar megújult felállásban tért vissza a Napalm Records színeiben.
Motörhead – Az Ace Of Spades templomi harangokon
A Motörhead klasszikusát a hollandiai Weert városában egy gitáros és egy harangjátékos játszotta el a helyi harangtoronyban, az előadásra a városban megrendezett Torenfestival (Toronyfesztivál) alkalmából került sor.
Carl Palmer videóüzenetben kért elnézést az újabb halasztásért
Eredetileg 2020. április 20-án adta volna kilencedik magyarországi szólókoncertjét az Emerson, Lake & Palmer egyetlen élő legendája, de a fellépést harmadszor is el kellett halasztani.
Dream Theater – Pénteken érkezik az Alien
Nem földönkívüliekkel lesz találkozónk, hanem az amerikai progmetálcsapat hamarosan bemutatja az első kislemezdalt az októberben megjelenő új albumáról.
Iron Maiden – 2021 példányban limitált ‘Senjutsu’
Kizárólag az Iron Maiden Fan Club tagjai számára lesz elérhető ez a limitált box, és nekik is mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha be akarják szerezni.
Transatlantic – A szebeni ARTmania fesztiválon fellépnek
A progresszív rock szupercsapat tegnap jelentette be, hogy jövő tavasszal és nyáron rövid turnén népszerűsítik ’The Absolute Universe’ lemezüket. Ha hazai dátum nincs is, jövő júliusban egy romániai fesztiválon el lehet őket csípni.
Dying Wish – Új kiadásban szól a 20 éves ’Never-Ending Road’
Friss hangzással, kétlemezes digipack kiadásban jelent meg újra a Dying Wish klasszikus első nagylemeze, a ’Never-Ending Road’. A teljes remasztert kapott anyag mellett a második lemezen megjelent két ritkaság, a ’The Silent Horizon’ és az ’…On Twilight Of Eternity’ EP-k anyaga is.
„I try to create music that I just wish was out there” – interview with Asger Mygind of Vola
The young prog-metal band’s new record, ’Witness’ had all the elements to make it a perfect Vola experience. And even more! It certainly was a good reason for us to sit down have a chat with the band’s singer and guitarist, Asger Mygind.
„Olyan zenét írunk, amit szívesen hallgatunk” – interjú Asger Myginddel, a Vola énekes-gitárosával
A dán-svéd progresszívmetál-alakulat új lemeze ismét nem okozott csalódást, a ’Witness’ fényes ékköve az eddigi diszkográfiának, szokásos módon bátor stílussal, lehengerlő riffekkel és szövegekkel. Tökéletes indok volt arra, hogy leüljünk beszélgetni a zenekar frontemberével, Asger Myginddel.
A Mandoki Soulmates ingyenes nagykoncerttel zárja a Szent István Nap rendezvénysorozatát
Mándoki László és nemzetközi sztárokból álló zenekara augusztus 21-én a Szent István Bazilika előtti téren lép fel, ahol élőben debütál a vizuális élményekkel bővített ’Hungarian Pictures’.
Santana – Áldás és csoda lesz az új album
Carlos Santana globális terjesztésre szóló szerződést írt alá a BMG-vel, így az új stúdiólemez már a berlini székhelyű cégnél jelenik meg.
Stryper – Oz Fox jól van, de nem játszik a koncerteken
Két agyműtétje között bejelentkezett közösségimédia-oldalán a Stryper gitárosa, és bejelentette, hogy a zenekar idei turnéján Howie Simon fogja helyettesíteni.
Joe Bonamassa és Josh Smith is közreműködik Joanne Shaw Taylor új albumán
A Nagy-Britannia első számú blues-rock gitárosaként is emlegetett Joanne Shaw Taylor hetedik sorlemeze szeptember 24-én jelenik meg, már két dalt is meghallgathatunk róla.
Spektra – Jeff Scott Soto zenészei önállóan is megmutatják
Az egykori brazil Tempestt tagjai (BJ, Edu Cominato, Leo Mancini), akikből Jeff Scott Soto turnézenekarát verbuválta, Spektra néven adtak ki albumot, és ahogy annak idején a Tempestt lemezén, JSS itt is vállalta a vokális közreműködést.
Def Leppard – 40 éves a ‘High ‘n’ Dry’
A Joe Elliott énekesből, Rick Allen dobosból, Rick Savage basszusgitárosból, valamint Phil Collen és Vivian Campbell gitárosokból álló brit rockcsapat augusztus 28-án egy különleges közvetítéssel ünnepli a ‘High ‘n’ Dry’ című második nagylemezük megjelenésének 40. évfordulóját.
Plini zenészcimborái villantottak egyet
A nálunk kevéssé ismert Jake Howsam Lowe és a nálunk már kétszer is fellépett I Built The Sky nevű egyszemélyes formáció izgalmas előzetest dobott be a nép közé a szeptemberben érkező közös EP-jéről.
Tommy Emmanuel – Új dal a szeptemberben érkező EP-ről
Az angol fingerpicking szaktekintély Richard Smithszel készíti új középlemezét a világhírű ausztrál gitáros, amelynek első előzeteséhez igazi vintage hangulatú videót készítettek.
Guns N’ Roses – Az új dal végre stúdióverzióban is!
Napok óta kering a neten az Absurd című kemény hangzású új dal néhány gyalázatos koncertfelvétele, amely most már hivatalos kislemezként is elérhető a streaming platformokon. Egyelőre abszurd visualizer videó készült hozzá, de a trendeket figyelembe véve számíthatunk komolyabb képi apoteózisra is.
Adrian Smith: Folyók és sziklák szörnyei – Az Iron Maiden őrült pecása
Az Iron Maiden tagságából pont Adrian Smith volt az, akitől a legkevésbé vártam egy életrajzi kötetet. Ezt a könyvet azok tudják igazán élvezni, akik valóban horgásznak, akiknek örömet okoz órák hosszat a vízparton ücsörögni, várva a kapásra, no és persze a hardcore Maiden-rajongóknak kötelező olvasmány.
Swallow The Sun – „Mélységesen gyűlölöm ezt az albumot”
Elkészült új albumával a melankolikus doom metalban utazó finn Swallow The Sun. A ’Moonflowers’ címet viselő korongról máris meghallgatható a Moonflowers Bloom In Misery című nyitó tétel.
Tuesday The Sky – Hallgasd meg a címadó dalt Jim Matheos projektjének második albumáról!
Szeptemberben lát napvilágot a Fates Warning-gitáros Jim Matheos side projectjének második lemeze, amelyről már a címadó dal is meghallgatható.
Legutóbbi kommentek
- on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Kritikák
Lake Of Tears: Ominous
Teljesen rabul ejtett a hangulat, amely mesterien zárja hangokba a félelem és az elfogadás érzését. Amikor már lelkileg teljesen kimerültél a küzdelemben és úgy érzed, hogy már minden mindegy, történjen bármi, te büszkén viseled, csak legyen vége.
Steven Wilson: The Future Bites
A ’The Future Bites’ fantasztikus dalgyűjtemény, de egyben egy lezárás is. Temetjük a régi bölcsész progrockert és itt van az új Wilson, aki zenéjével bár arénákat tölt meg, de egyre inkább leegyszerűsíti a zenei nyelvezetét, amelyből most már teljességgel hiányzik a megszokott katarzis.
IIVII: Grinding Teeth / Zero Sleep
Josh Graham (A Storm of Light, Beattle of Mice,ex-Neurosis) multiinstrumentalista zenész IIVII ambient, drone projektje 2017 után új albummal...
Vandenberg: 2020
Adrian Vandenberg megírta Ronnie Romerónak azt a Rainbow-lemezt, amit Ritchie Blackmore elfelejtett. Ha egy kicsit jobban elengedte volna magát szólók terén, akkor nem sajnáltam volna tőle még a 10 pontot sem! 35 évet vártam egy új Vandenberg-lemezre. Megérte!
Paradise Lost: Obsidian
Az ’Obsidian’ valahol az előző két lemez stílusának keresztmetszetén próbál egyensúlyozni, ezáltal nem is mutat semmi olyan újdonságot, melyet ne hallottunk volna tőlük. Fejlődésük görbéje pont úgy laposodott el, mint a koronavírus terjedési íve, de ettől ez egy nagyon jó lemez.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Vörös Attila is fellép holnap a Jelusickkal!
Dino Jelusick (Whom Gods Destroy, Michael Romeo, Trans-Siberian Orchestra, Whitesnake, Dirty Shirley) orgánumától lesz hangos holnap, május 24-én az Analog Music Hall. A Jelusick vendégeként Vörös Attila is beugrik pár dalra, előttük az Asphalt Horsemen izzítja a hangulatot.

Winger – Alig több mint 100 jegy maradt!
Harmadszor, egyben utoljára lép fel hazánkban június 11-én a Winger. Az A38 Hajón megrendezésre kerülő koncertre 37 éves pályafutásuk nagy sikereit és az igencsak erősre sikerült új album bemutatását ígérik.

Powerwolf – Témába vágó videó
A farkasembernek öltözött power metal banda, a Powerwolf Anglia erdeiben forgatott horrorisztikus klipet a bedburgi vérfarkas néven elhíresült sorozatgyilkosról és annak kivégzéséről.

Bruce Springsteen – Dübörög az európai turné
Múlt vasárnap bivalyerős műsorral startolt el Bruce Springsteen 26 állomásos európai stadionturnéja a walesi Cardiffban, a koncert kívánságlista-szerű programja meghallgatható Spotify-listánk segítségével.

Dirkschneider – Budapesten a 40 éves ‘Balls To The Wall’
Ha már Wolf Hoffmann nem ünnepelte meg tavaly, majd Udo megteszi jövőre! Udo Dirkschneider és Peter Baltes 2025-ben a 40 éves ’Balls To The Wall’ (kicsit megkésett) jubileumán ülnek tort a Dirkschneider logó alatt. A Barba Negra falait is megdöngetik vele.





































































































