Szeptember 5-én a Rocklahoma fesztiválon új basszusgitárossal lépett fel a Steel Panther zenekar, Lexxi Foxxx (Travis Haley) helyén Silk Pockett (Phil Buckman, a Petty Cash basszusgitárosa) játszott.

Steel Panther

Még 2021 júliusában a Steel Panther bejelentette, hogy basszusgitárosuk, Lexxi Foxx kiszállt a zenekarból, majd augusztus közepén videós pályázatot hirdettek, hogy a beküldött anyagok alapján válasszák ki, ki legyen, aki a helyére lép. Pár nappal ezelőtt a zenekar elárulta, hogy „nagyon fontos küszöbhöz” értek a keresésben, de közben továbbra is bátorították a jelentkezőket.

Vasárnap azonban a szeptember 5-i Rocklahoma fesztiválon már új basszerral léptek színpadra, akit Silk Pockettként mutattak be, Phil Buckman, a Petty Cash basszusgitárosa pedig bejelentette, hogy ő rejtőzik a művésznév mögött. A zenekar azonban lehűtötte a kedélyeket a másnapi bejegyzésével: „Tudod, mit mondanak a feltételezésekről… Akkor fogod tudni, hogy új basszusgitárost választottunk, amikor eláruljuk, hogy új basszusgitárost választottunk.”

Jó pár évvel korábban a Jake E. Lee gitárossal (ex-Ozzy Osbourne, Badlands) felálló Red Dragon Cartel tovább turnézott, miután elváltak útjaik az énekesükkel, Darren James Smithszel. Bár Smith végül 2015 augusztusában visszatért a csapathoz, az azt megelőző négy és fél hónapos időszakban a Red Dragon Cartel különböző énekesekkel játszott koncerteket, köztük Michael Beckkel (ex-Kings Of Dust), Chas Westtel (Resurrection Kings, Tango Down, West Bound) és Paul D’Eathtel (Citizens Unite), anélkül, hogy bármelyik énekest is bejelentették volna új frontemberükként. Egy későbbi interjúban elárulták, hogy ezek a különböző énekesek valójában mindannyian valamiféle élő meghallgatáson vettek részt ez idő alatt.

A Steel Panther vasárnapi koncertjéről készült videón te is tesztelheted, vajon megfelelő jelölt-e a Petty Cash (minő meglepetés: Tom Petty és Johnny Cash-feldolgozásokat játszó tribute zenekar) basszere a Lexxi Foxx után megüresedett helyre!

Megosztás