„Míg csillaggá nem lesz az életed” címmel emlékkoncertet szerveztek Siklósi Örs tiszteletére, de a koronavírus ennek is keresztbe tett. A várakozás három hetében a zenekar vele készült egyik utolsó dalával vigasztalódhatsz.

AWS Siklósi Örs

Az AWS zenészei rengeteg vendéggel kiegészülve készültek tisztelegni fiatalon elhunyt zenésztársuk, Siklósi Örs emléke előtt szeptember 5-én, Örs születésnapja után egy nappal, ám a koronavírus ismét közbeszólt. A zenekar tegnap este közleményt adott ki a koncert elhalasztásáról:

 

 

„Sajnos rossz hírrel kell jelentkeznünk. Tegnapi főpróbánk végére Roni rosszul kezdte érezni magát, estére már be is lázasodott. Ma reggel 2 gyorsteszt és egy PCR-teszt sajnos azt igazolta, hogy elkapta a koronavírust. Most azt a nagyon nehéz döntést kellett meghoznunk, hogy mindenki egészsége érdekében elhalasztjuk a koncertet.
Mindannyiunk számára borzalmasan nehéz most ezzel megbirkózni, hiszen az utóbbi időszakban csak erre készültünk, hogy minden összeálljon, hogy méltóképpen meg tudjunk emlékezni Örsről. Tudjuk, ti is nagyon készültetek erre a koncertre, és sok mindent meg kellett oldanotok, hogy ott lehessetek.
Roni pihen és mi is tesztelünk, elvonulunk, hogy szeptember 26-án már mindenképpen együtt lehessünk veletek. Reméljük, mindannyian meg tudjátok oldani, hogy aznap találkozhassunk!
A Budapest Park minden jegyvásárlót értesít holnap délig a belépőkkel kapcsolatos lehetőségekről. Ha addig esetleg nem érkezik meg a leveletek, a park@budapestpark.hu címen adnak tájékoztatást.
ÚJ DÁTUM: 2021. 09. 26.
Vigyázzatok egymásra és magatokra!”

A koncerten és a merch-cuccokból befolyt profitból Örs családja létrehozza a Siklósi Örs Alapítványt, ami többek között olyan célokat tűz ki maga elé, mint hogy összegyűjti és kiadja Örs még meg nem jelent verseit és dalait, illetve vállalja egy zenei tábor megszervezését, amelyet még Örs maga álmodott meg. Ezen kívül terveik szerint évente pályázatot írnak ki, ahol kezdő zenekarok igényelhetnek támogatást karrierjük beindításához.

Az est vendég fellépői: Aurevoir. zenekar, Áron András Apey (Lazarvs/Trillion), Bodor Máté (Alestorm), Csongor Bálint (Subscribe/Useme), Diószegi Kiki (Down For Whatever), Egyedi Péter (Óriás/Mmamt), Ersch zenekar, Gere Dorottya (I’m Dorothy), Gordan Julian (Phrenia), Halász Ferenc (Depresszió), Kerecsen László (New Friend Request), Kiss Milán (Kies), Kovács Krisztián (Fish!), Kovács Pali (Paliék), Köteles Leander (Leander Kills), Molnár Bálint (Jolly Jackers/ex-Insane) Molnár Máté (Road), Nagy Zoltán (ex-Phrenia), Németh Attila (ex-Turn Of Mind), Nova Prospect zenekar, Oravecz Kristóf (Paddy and the Rats), Pálinkás Tamás (Isten Háta Mögött/ Nagyúr), Radó Éden (Tiansen), Rimóczi Zsola (Fatal Error), Stefán Tamás (ex-Faminehill), Szivák Zsolt (Cloud9+), Varga Gergely (ex-AWS/Meristem), Varga Marcell (ex-AWS), Venyige Balázs (A Király Halott) és Vörös András (ex-Superbutt / Ördög).

A koncert Facebook-eseményében további infókat találhatsz, jegyet a Budapest Park oldalán már csak a küzdőtérre lehet vásárolni.

Siklósi Örs, az AWS frontembere fél éve nincs köztünk, de a hangjával most visszatért. Az AWS legújabb számát Örs még életében felénekelte, és most hallhatja először a közönség. A dallal debütál a Road Movie tizennegyedik videóklipje is: az Emlékszem videójában Örs hazatalál, ha csak jelképesen is a Zsámbéki-medencébe, ahova életében is visszavágyott.

A Road Movie 2019-ben kérte fel az AWS-t, hogy sok más hazai együtteshez hasonlóan ők is írjanak dalt a szívükhöz legközelebb álló magyar tájról. Még szó sem volt Örs betegségéről – a most debütáló dal ekkor született meg. Az együttes a Zsámbéki-medencét, gyerekkoruk közös helyszínét választotta a dal és a klip témájául. Örs úgy tervezte, hogy élete későbbi szakaszában vissza is térhet majd ide. A felhőtlen gyerekkor elvesztéséről szóló dalnak Örs nemcsak a szövegét írta és énekelte fel, de a zenei koncepciót is ő találta ki hozzá. A szám elkészült, de a forgatást elsöpörte 2020, a leukémia pedig 2021 februárjában örökre elvitte azt a szív-lélek srácot, aki mezítláb ment fel a színpadra.

Ebből a helyzetből született most az Emlékszem videóklipje, ami – bár nem így tervezték – most már nem csak a boldog fiatalkorra, de Siklósi Örsre is emlékezik. A klipben az AWS-gyerekkor helyszínei, a zsámbéki romtemplom, a Biatorbágy melletti Nyakas-szikla és a budakeszi arborétum mellett megjelennek Örs családtagjai, zenésztársai és barátai is. A zenekar pedig ebben a klipben látható először újra együtt.

„Egy hét, vagy kettő. Ennyit ültem otthon, amíg az első sort le mertem/tudtam írni. Minden egyes gondolatnál úgy éreztem, hogy nem elég méltó az ötlet, a stílus, a hangulat, semmi sem méltó Örshöz. Aztán a semmiből elkezdtem azon gondolkodni, hogy milyen is volt ő. Hogyan ölelt, milyen energiákkal élt, koccintott, kacsintott… Akkor elindult mindenféle inspiráció, és puff, meg is volt a koncepció. Életem egyik legnehezebb, ugyanakkor legmeghatározóbb alkotói időszaka volt. Tele motivációval, bizonyítási vággyal Örs felé, meg sírással, kacagással. Asszem tetszene neki. Önreflexív, kissé persze patetikus, de őszinte. Mindenki ott volt, akinek köze kellett legyen a kliphez, és persze hozzá. Várom, hogy lássátok” – írta a klipről a rendező, Koblicska Örs.

Siklósi Örs három kész dalt hagyott hátra, amelyből az Emlékszem az első, amit hallhat a közönség. „Borzasztó nehéz az időszak, amin átmegyünk, de nem volt kérdés, hogy meg kell csinálnunk ezeket a dalokat – mondta Brucker Bence gitáros. – Ez egy nagyon hosszú út, aminek még csak az elején járunk, de nagyon erős bennünk az elhatározás a folytatással kapcsolatban. Nagyon sokat segít a szakma, a rajongók és Örs családjának támogatása. A klip elkészülésének egyik legfontosabb pontja volt, amikor az élet újra összesodort minket Koblicska Örs rendezővel, aki a Budapest klipünkön is dolgozott. Azt éreztük, hogy a személyes kötődése a zenekarhoz és Örshöz jót fog tenni a végeredmény szempontjából. Már az első találkozónkon nagyon magunkénak éreztük a koncepciót, amivel fogadott minket. Úgy gondolom, hogy nagyon szép és méltó végeredmény született.”

Megosztás