Sajnos a német Brainstorm zenekar turnéját is keresztülhúzta a pandémia, az új lemezük is csúszik, viszont cserébe kinyomtak egy klipet, melyben Seeb Levermann (Orden Ogan) is közreműködik.

Brainstorm

Zajlik az élet a német power metal brigád, a Brainstorm háza táján is, és sajnos javarészt rossz hírekkel tud szolgálni a zenekar. A ’Wall Of Skulls’ lemez – melyről korábban már három számot is megismerhettünk – eredeti megjelenési dátuma augusztus 20. lett volna, de csúszik az időpont szeptember 17-re. Némi gyógyír a késésre az új kislemez videója, a Turn Off The Light, amit az Orden Ogan-énekes, Seeb Levermann közreműködésével rögzítettek:

Az elmúlt időszakban sok olyan hírt osztottunk meg, amiben turnélemondásról vagy -eltolásról számoltunk be. Sajnos ebbe a sorba beáll most ez a zenekar is, akik szeptember 24-én léptek volna fel hazánkban az európai turnéjuk keretén belül, a teljes turné halasztásra került, ezt a dátumot is törölték. Illetve egyelőre csak reméljük, hogy lesz pótlása a turnénak, ugyanis a zenekar az alábbi közleményt adta ki: „Sajnos a mai napon tájékoztatnunk kell titeket, hogy a 2021-es turnét el kell halasztanunk. A jelenlegi Covid-19 szabályozás lehetetlenné teszi számunkra, hogy a koncerteket a terveink szerint lenyomjuk. Azonban nem lemondani, hanem elhalasztani szeretnénk és nem adtuk fel a reményt, hogy hamarosan újra együtt ropjuk veletek. Az ügynökségünk jelenleg is dolgozik az új menetrenden és a pótdátumokon. Amint lesznek híreink, azonnal értesítünk titeket. A megvásárolt jegyek az új dátumokra is érvényesek lesznek!”

Megosztás

A legfrissebb Hard Rock-hírekért kattints ide!