A Farkasfalka is törölni kényszerült idei turnéját, de máris megvan az új pesti dátum és bejelentésre került a turné két előzenekara.

Powerwolf 2021

A Farkasoknak is megálljt parancsolt a pandémia. Idén ősszel egy gigantikus színpadképpel megtámogatott turné keretén belül mutatták volna be legújabb, ’Call Of The Wild’ című albumukat, de ahogy megszokhattuk az utóbbi időben, ezt a turnét is elhalasztják. Az öröm az ürömben, hogy megvan az új dátum és felfedték a két előzenekar kilétét is. Az új időpont 2022. november 16. A helyszín nem változott, továbbra is a Barba Negra a koncert helyszíne.

A zenekar közleményben tudatta a turnéval kapcsolatos döntéseket: „Drága Barátaink! Az utolsó leheletünkig küzdöttünk és megpróbáltunk minden lehetőséget megragadni, hogy újra láthassunk titeket, de sajnos el kell halasztanunk a ’Wolfsnachte’ turnét a folyamatban lévő járvány és az ehhez kapcsolódó döntések miatt. Szavakkal nem lehet leírni azt az érzést, hogy megint nem találkozhatunk veletek, igazán hiányzik, hogy együtt ünnepelhessünk. De koncentráljunk a jobb időkre! Örömmel jelentjük be, hogy két nagyszerű és különleges vendégünk lesz jövőre a turnén: a Dragonforce és a Warkings zenekarokkal járjuk be Európát! Együtt vadabbul fogunk ünnepelni, mint valaha! Minden megvásárolt jegy érvényes a 2022-es dátumokra. Találkozzunk ott és maradjatok biztonságban!”

A Dragonforce nemrég jelentetett meg egy vadiúj videót, amin hozták a tőlük megszokott őrült műsort:

A Warkings még sosem lépett fel Magyarországon, viszont nemrég jelentkeztek új albummal, amiről többször írtunk korábban.

Wolfsnachte Tour 2022:

Powerwolf, Dragonforce, Warkings

Barba Negra, 2022. november 16.

Powerwolf

Megosztás