A ’Kid A Mnesia’ a Radiohead negyedik és ötödik albumának, a ’Kid A’-nek és az ’Amnesiac’-nak az újrakiadását tartalmazza, valamint új anyagként a ’Kid Amnesiae’ című korongot.

Az angol Radiohead 1985 óta változatlan felállással nyomja az alternatív rockzenéjét, idáig 9 stúdióalbumuk mellett rengeteg kisebb-nagyobb lemezük, válogatásuk és koncertkiadványuk jelent meg, ezekből – a digitális forgalommal konszolidálva – kb. 45 millió kelt el világszerte a szakértői becslések szerint.
Az utolsó stúdióanyagukat 2016-ban adták ki ’A Moon Shaped Pool’ címmel, de azóta nem jelentkeztek új zenékkel. A november 5-én megjelenő tripla kiadvány ’Kid Amnesiae’ lemezének érdekessége, hogy a 2000-ben megjelent ’Kid A’ és a 2001-es ’Amnesiac’ sessionfelvételeiből származó, eddig fiókban heverő anyagot tartalmaz, valamint a két album dalainak alternatív verzióit, illetve B oldalas számokat, plusz rajta van két eddig kiadatlan stúdiófelvétel, az If You Say The Word és a Follow Me Around.
Elsőként az If You Say The Word című outtake-et hozták nyilvánosságra, amely a rajongók körében idáig a „mesés C-moll dal” néven volt ismert, és eddig csak élőben adták elő.

A ’Kid A Mnesia’ már előrendelhető CD, kazetta, fekete vinyl és krémszínű vinyl változatban. A kazetta 5000 példányban limitált és sorszámozott, tartozik hozzá egy 36 oldalas művészi kivitelezésű booklet, illetve 5 további B oldalas dal; a krémszínű vinyl extrája egy 36 oldalas, nagyformátumú keményfedeles album.
Emellett a Radiohead-frontember Thom Yorke és a zenekar régi művészeti munkatársa, Stanley Donwood két könyvet is kiadnak, amelyek a két eredeti album készítésének időszakát vették célba, az egyik a 360 oldalas ’Kid A Mnesia Art Book’, a másik a ’Fear Stalks The Land, ami egy fekete-fehér puhafedeles könyv, 176 oldalon jegyzeteket, szövegeket és vázlatokat tartalmaz.
A gyűjtői hajlammal megátkozott rajongók szörnyülködhetnek némelyik tétel árát látva, mert az említés sorrendjében ezek 18-75-50-100-35-12 eurót tesznek ki postaköltség nélkül.

’Kid A Mnesia’ dallista:

01. Everything In Its Right Place
02. Kid A
03. The National Anthem
04. How To Disappear Completely
05. Treefingers
06. Optimistic
07. In Limbo
08. Idioteque
09. Morning Bell
10. Motion Picture Soundtrack
11. Untitled
12. Packt Like Sardines In A Crushd Tin Box
13. Pyramid Song
14. Pulk/Pull Revolving Doors
15. You And Whose Army?
16. I Might Be Wrong
17. Knives Out
18. Morning Bell/Amnesiac
19. Dollars And Cents
20. Hunting Bears
21. Like Spinning Plates
22. Life In A Glasshouse
23. Like Spinning Plates (Why Us? Version)
24. Untitled v1
25. Fog (Again Again Version)
26. If You Say The Word
27. Follow Me Around
28. Pulk/Pull (True Love Waits Version)
29. Untitled v2
30. The Morning Bell (In The Dark Version)
31. Pyramid Strings
32. Alt. Fast Track
33. Untitled v3
34. How To Disappear Into Strings

Megosztás