A „Let’s write a song together” projekt keretében írta meg a norvég csapat a Nighttime Disguise című szerzeményét, a rajongók hat napon át virtuálisan bekapcsolódhattak a stúdióban a komponálásba. A dal a múlt pénteken megjelent új album zárótétele lett.

A nagysikerű 2019-es ’Pitfalls’ után az elmúlt évet három különböző stúdióban töltötte a Leprous, ahol rögzítették az új lemezük, az ’Aphelion’ zenei anyagát. A csapat frontembere, Einar Solberg így nyilatkozott a megjelenés kapcsán: „Nagyon örülünk, hogy végre megjelent az ’Aphelion’ és a teljes tartalmát megoszthatjuk veletek. Az album rengeteg érdekes, egyedi történetet rejt, már a dalok készítése sem volt hétköznapi, hiszen három különböző stúdióban vettük fel, a szokásosnál hosszabb idő alatt.”

A Running Low és a The Silent Revelation után harmadik kislemeznek a Nighttime Disguise-t választották a lemez megjelenésének napjára, amelyről így meséltek: „Kísérletnek indult, amelyben a rajongók virtuálisan csatlakozhattak hozzánk a stúdióban, és különböző paraméterekre tehettek javaslatot: az ütemmutatóra, a hangnemre, a hangszerekre, az énekstílusra, a hangterjedelemre, a szöveg tartalmára, stb. Az eredeti tervünk az volt, hogy ez egy bónuszdal lesz, de végül annyira elégedettek lettünk, hogy nem hagyhattuk elkallódni. Néha a kényszerítő körülmények arra sarkallnak, hogy másképp gondolkodj, ez új, kreatív irányokat nyit meg. Ez a videó sokat megmutat a Nighttime Disguise komponálásának, hangszerelésének és rögzítésének egy hetéből.”

Megosztás