Evanescence – Sanctuary: Menedék a bennünk dúló viharban

Öt év után új albummal tért vissza az Evanescence. Amy Lee ezúttal is a félelmeit, kétségeit, veszteségeit és a gyógyulás kérdéseit énekli ki magából, miközben a zenekar klasszikus, sötét-drámai világát modern elektronikával és súlyosabb hangzással frissítették fel. És bár több mint húsz év telt el a ‘Fallen’ óta, hamar kiderült: az alapvető kérdések nem tűntek el – csak Amy Lee lett idősebb. Ahogy mi is.

A hazai súlyos zene rég kinőtte a kis klubokat: Thy Catafalque, Lazarvs, The Southern Oracle – Budapest Park, 2026. 09. 30.

A Thy Catafalque, a Lazarvs és a The Southern Oracle más-más irányt képvisel, ezért érdekes párosításnak – pontosabban hármasnak – ígérkezett a Budapest Park programja. A három zenekarban van annyi közös vonás, hogy egyazon estén fellépve nem kioltották, hanem felerősítették egymást. És ahogy telt az idő, az őszi délutánból este lett, a három zenekarral együtt a hangulat is szépen átalakult.

Már rendelhetők jegyek Henrik Freischlader tavaszi koncertjére

Henrik Freischlader megújult zenekarral és friss műsorral tér vissza Budapestre: jövő május 22-én az Analog Music Hall koncerttermében játszik a zseniális blues-rock gitáros. De beszámolónk még az idei fellépéséről szól.

Legfrissebb a Hard Rockon

Legutóbbi kommentek

Holnap vetítik világszerte a Megadeth-filmet

Holnap vetítik világszerte a Megadeth-filmet

Holnap éjfélkor jelenik meg a Megadeth búcsúalbuma, közvetlenül előtte lesz a zenekar több mint 40 éves történetét feldolgozó film bemutatója. Magyarországon 3 mozi csatlakozik a ‘Behind The Mask’ premierjéhez: a Cinema MOM, a Lurdy Mozi és a Pólus Center Mozi.

bővebben
Subscription Form (#3)
George Harrison: All Things Must Pass (50th Anniversary Deluxe 3 CD)

George Harrison: All Things Must Pass (50th Anniversary Deluxe 3 CD)

A Beatles felbomlása után, de még 1970-ben mind a négyen rögtön fejest ugrottak a szólókarrierbe, és az egykori négyes örökségét önálló albumaikon vitték tovább. Érdekes lenne egymás után végighallgatni mai füllel a négy szólólemezt. Vajon melyik tud még újat nyújtani ennyi év után? George Harrison lemezének 50 éves bővített változata tudott!

bővebben
The Rolling Stones – Újra tetoválnak

The Rolling Stones – Újra tetoválnak

A Rolling Stones negyvenéves ‘Tattoo You’ albuma kiadatlan felvételekkkel és egy teljes koncerttel kibővítve érkezik az üzletekbe, az eddig nem ismert Living In The Heart Of Love-ot mutatták be elsőként, melynek klipjét nemrég elhunyt dobosuknak, Charlie Wattsnak ajánlották.

bővebben
Sylvan: One To Zero

Sylvan: One To Zero

A Sylvan zenéje hidat képez a múlt és a jelen közt, természetesen a mához szólva. Témának egy olyan gondolatkört választottak, amiről hosszasan lehet elmélkedni. Ha a krautrock létezne, ez a négy srác élharcosa lenne a műfajnak, nem csak az ügyes zenei megoldások, hanem a szövegi világ miatt is.

bővebben
The Blindmirrors – Punk & roll a színházban

The Blindmirrors – Punk & roll a színházban

A fővárosi The Blindmirrors tavaly jelentette meg első nagylemezét, aminek bemutató turnéját a Covid-19 elég rendesen hazavágta. Mindenképpen valami különleges lemezbemutatóban gondolkodott a csapat, így kaptak a Bartók Kamaraszínház ajánlatán.

bővebben
Dream Theater – Küzdelem a belső démonainkkal

Dream Theater – Küzdelem a belső démonainkkal

A Dream Theater hamarosan érkező új albumának második kislemezdalával jelentkezett ma. A progresszívmetál-ikonok ezúttal a komplex ritmikát elhagyva egy dallamközpontú szerzeménnyel álltak elő, amely súlyos mentális vívódásról szól.

bővebben
Rivers Ablaze: Devoid Dying Sun

Rivers Ablaze: Devoid Dying Sun

Kertész Márton ezzel a lemezzel újfent bizonyította, hogy egy zseniális gitáros és remek dalszerző. Az előző album sikeressége nyomán bátor és merész lépés volt a vokális témákat elhagyva egy instrumentális lemezt készíteni, de Marcinak bejött, ami sokaknak csak hiábavaló próbálkozás volt. Egy előremutató, progresszív, minden öncélúságtól mentes negyvenöt percnyi csodát tett le elénk, ami hallgatásról hallgatásra hálálja meg a belé vetett bizalmat. A nemzetközi szinten is kimagasló lemez az év egyik csúcsalkotása.

bővebben
Fleetwood Mac: Rumours 1977 (2019) / Live 1980 (2021)

Fleetwood Mac: Rumours 1977 (2019) / Live 1980 (2021)

1975-ben nagy fordulat állt be a Fleetwood Mac zenei világában, teljességgel maguk mögött hagyták a bluest és a könnyedebb popzene felé fordultak, a ’Rumours’ világviszonylatban is az egyik legnagyobb példányszámban elkelt album lett és ebből az időszakból származik a banda első hivatalos élő albuma is, melyen nemcsak tökéletes zenei teljesítményt nyújtanak, de remek a hangulata is. Azt viszont csak sajnálni tudom, hogy a korai korszakukból nem készültek hasonló szellemű kiadványok.

bővebben
Dark Tranquillity – Az Ensiferummal jönnek Budapestre

Dark Tranquillity – Az Ensiferummal jönnek Budapestre

Közös turnén érkezik Budapestre a Dark Tranquillity és az Ensiferum. Az egész Európán átívelő, két hónapos sorozat első felében, áprilisban kerül sor a magyarországi koncertre a Barba Negrában, ahol a két teljes hosszúságú műsor mellett további előzenekarok is színpadra lépnek.

bővebben
Ossian – Endre „visszaadja a kölcsönt”

Ossian – Endre „visszaadja a kölcsönt”

‘Most mi jövünk!’ címmel októberben érkezik az Ossian feldolgozáslemeze! A dallistát nem hozták nyilvánosságra, de mától minden nap bemutatnak egy dalt róla. Paksi Endre „visszaadja a kölcsönt” az ‘Egyek vagyunk’ lemezen közreműködőknek, elsőként mindjárt a Tankcsapdának.

bővebben
KISS – 45 éves a ‘Destroyer’

KISS – 45 éves a ‘Destroyer’

A ‘Destroyer’ super deluxe box setben a gyűjtők számára mérhetetlen mennyiségű emléktárgy és ereklye lesz. A 4 CD + Blu-ray kiadvány ötödik lemezén ráadásul a Steven Wilson által újrakevert album hallható.

bővebben
Andrey Smirnoff: Electric Gravity

Andrey Smirnoff: Electric Gravity

Marty Friedman agresszivitásától Jason Becker überdallamain át az Yngwie Malmsteen legjobb pillanatait idéző neoklasszikus futamokig minden megvan ebben a srácban, ami kell egy tökéletes gitáralbumhoz. A különböző stílusú dalokban egy a közös: Andrey Smirnoff dallamérzékenysége, mely úgy vonzza a hallgató fülét a hangszórók felé, mint valamiféle elektromos gravitáció.

bővebben
Jim Peterik & World Stage – Dalok a nők perspektivájából

Jim Peterik & World Stage – Dalok a nők perspektivájából

Prom Night In Pontiac címmel Jim Peterik bemutatta első dalát a ‘Tigress: Women Who Rock The World’ albumról. A lemez érdekessége, hogy csupa női sztár köré épülnek a dalok, az első mindjárt Chloe Lowery énekesnő, Anika Nilles dobos és Ashley Reeve basszusgitáros közreműködésével készült.

bővebben

Legfrissebb a Hard Rockon

Roger Waters: This Is Not A Drill – Live From Prague – The Movie

Roger Waters: This Is Not A Drill – Live From Prague – The Movie

Roger Waters búcsúturnéjának tökéletes lenyomata a ‘This Is Not A Drill’ koncertfilm. Prágában 2 telt házas előadáson vették fel, így a legkisebb hibalehetőséget is kizárták. Akinek van hozzá megfelelő eszköze, annak javaslom a DVD-nél csak pár száz forintttal drágább Blu-ray beszerzését, már csak a Dolby Atmos hangzás miatt is. Az az igazán tízpontos!

bővebben
Judas Priest – War Pigs Ozzyval

Judas Priest – War Pigs Ozzyval

A Judas Priest nem tudott ott lenni a ‘Back To The Beginning’ koncerten, kárpótlásul a most megjelent War Pigs-feldolgozásban Ozzy Osbourne énekel duettet Rob Halforddal.

bővebben
Frost – A Black Metal Promotion támogatásával

Frost – A Black Metal Promotion támogatásával

A magyar black metal színtér veteránja, a Frost a Supersonic Blue Hellben mutatja be új albumát október 25-én, az este folyamán a Blizzard, a DVVAD és a Feretrum is fellép. Az ’Age Of Fading And Doom’ már meghallgatható online is a Black Metal Promotion csatornáján.

bővebben
Neal Morse – Új dalok és koncertrészletek

Neal Morse – Új dalok és koncertrészletek

Neal Morse szerzői albumáról két hosszabb lélegzetű szerzeményt is megismerhetünk, míg az ugyanakkor megjelenő MorseFest 2024-filmből egy Spock’s Beard-klasszikust és a ‘Joseph’ rockopera egy részletét mutatták be.

bővebben
Stryper – Karácsonyi metál

Stryper – Karácsonyi metál

November 21-én jelenik meg a Stryper rég várt karácsonyi albuma, a ‘The Greatest Gift Of All’. Hallgasd meg, hogy játsszák a keresztény metálosok a Winter Wonderlandet!

bővebben
Waltari – A Nightwishből is érkezett segítség

Waltari – A Nightwishből is érkezett segítség

Első albumuk megjelenésének 30. évfordulója alkalmából egy sztárvendégekkel teletűzdelt, újravett számokkal megspékelt albummal jelentkezik a Waltari. A most bemutatott dalban az ex-Nightwish basszer, Marko Hietala énekel duettet Kärtsy Hatakkával.

bővebben
Victory – Koncert feeling magas fokon

Victory – Koncert feeling magas fokon

Erősen felpörgött Herman Frank, az Accept volt gitárosa, idén három vasat tart a tűzben egyszerre, ezek egyike régi bandája, a Victory, akiknek már harmadik dalát mutatta be Love & Hate címmel.

bővebben
Mivé lesz a Volbeat?

Mivé lesz a Volbeat?

A Becoming már a negyedik dal a Volbeat decemberben érkező új nagylemezéről, egyben az eddigi legthrashesebb hangzású nótájuk is.

bővebben

Legutóbbi kommentek

Kritikák

Liquid Tension Experiment: Liquid Tension Experiment 3

Liquid Tension Experiment: Liquid Tension Experiment 3

Két évtizednyi kihagyás után egy olyan stúdiólemezt tett le az asztalra a Liquid Tension Experiment, amely méltó folytatása a kilencvenes évek végén megkezdett útnak. Visszakanyarodtak az első lemez koncepciójához, de beépítették a 21. századi modern hangzást a muzsikájukba.

bővebben
Don Airey And Friends: Live In Hamburg

Don Airey And Friends: Live In Hamburg

Ez a lemez eklatáns példája annak, hogy a rockzene koncertre való, élő műfaj, közönségnek játszva, és nem egy üres raktárban prüntyögve pótcselekedni. Ha egy kicsit aktualizálnák a repertoár egyes elemeit és több saját dalt játszanának – mert lenne mit –, a jelenleginél is hitelesebb produkciót hallhatnánk.

bővebben
Mad Max: Stormchild Rising

Mad Max: Stormchild Rising

Mad Max újra száguld! Persze messze a nyolcvanas évek dicsfénye, az akkori heavy metal stílus is csak nyomokban fedezhető fel, inkább olyan meghasonult zene ez, mint a Riot Rhett Forrester idejében. Heavy rock. De szerethető. A Rough Cutt-feldolgozás viszont mindent visz!

bővebben
Steve Howe: Love Is

Steve Howe: Love Is

Egy nagyon sokrétű, mégis fogyasztható album született, mely a legmagasabb zenei igényeknek is megfelel. Progresszív rock ez a javából, ám lazábban, könnyebben, mint amit először gondolunk a műfajról.

bővebben
Dynazty: The Dark Delight

Dynazty: The Dark Delight

Végre választ kaptunk arra, hogy merre halad tovább a Dynazty, és örömmel hallom, hogy nem ismerős vizekre. Nils Molinék mertek újítani, ugyanakkor annak nem örülök, hogy több szállal is az Amaranthe világához kötődtek.

bővebben

Interjúk

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Koncertbeszámolók

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Ajánló

40 éves Mayhem-jubileum Vágtázó Halottkémekkel megspékelve

40 éves Mayhem-jubileum Vágtázó Halottkémekkel megspékelve

Szeptember 4-én a budapesti Barba Negra Red Stage színpadán koncertezik az idén 40 éves Mayhem. Csihar Attiláék előtt a Vágtázó Halottkémek fűtik fel a sátrat, így bízhatunk abban, hogy a norvégok frontembere ismét beáll hozzájuk egy dalra, ahogy 2019-ben, a Fekete Zaj fesztiválon tette.

bővebben
A Rise Against ismét a Budapest Parkban

A Rise Against ismét a Budapest Parkban

A chicagói punk-rock zenekar, a Rise Against utoljára két éve járt Budapesten, de augusztus 13-án az Ignite társaságában visszatérnek hazánkba, hogy a Budapest Park színpadán régi, jól ismert dalaikkal és legutóbbi nagylemezük, a ’Nowhere Generation’ folytatásaként kiadott kislemez dalaival örvendeztessék meg a hazai rajongókat.

bővebben
Summer Hell – A Deicide invitálása egy pokoli estére

Summer Hell – A Deicide invitálása egy pokoli estére

Holnap a Barba Negrában lép fel a Deicide zenekar, Kevin Quirion gitáros személyesen invitál minket az idei Summer Hell fesztiválra, ahol az Exodus, az Abbath, az Aborted, a Misery Index, a Skeletal Renmains, valamint a magyar Noble Victory és KillerSick társaságában koncerteznek. 

bővebben