Az első lemezhez visszakanyarodó stílusban született meg 10 év után az Avatar harmadik albuma, melyet pénteken, a megjelenés napján be is mutatnak a Kalapács és a Hungarica előtt.

Avatar

Tíz év után elkészült az Avatar új albuma, a ‘Fényre várva’ lemez november 26-án jelenik meg a H-Music kiadásában. Az új album leginkább az első lemez zenei- és szövegvilágát viszi tovább, de egy érettebb, letisztultabb formában, és persze a mai kornak megfelelő hangzással. Ezúttal nem szerepelnek rajta vendégzenészek, nincs női vokál, csak sallangmentes, dallamos hard rock zene, csipetnyi népzenei és metálos hatással, valamint három énekessel.

 

 

Szepesi Richárd „Ricsosz” még a lemezfelvételi fázisban mondta az anyagról: „Csendben, szépen, lassan készülget az Avatar harmadik lemeze. Inkább az első lemez hangulatát visszük tovább, visszatér a hangzásba a jó öreg Hammond. Szövegvilágát tekintve szól majd szerelemről, kitartásról, ősiségről, a szülők szeretetéről és sok-sok mindenről. A régi-régi Avatar-dalok közül a Forog a gép is kapott egy újabb, modernebb köntöst.”

Most viszont a Moldován György Szabolcs (ének, vokál), Szepesi Richárd (billentyűs hangszerek, ének, vokál), Gellér Tamás (gitárok, ének, vokál) és Paróczi Krisztián (dobok, ütőhangszerek) alkotta csapat így összegezte a lemez születése körül zajló eseményeket és az elmúlt évek történéseit: „Meglehetősen hosszú idő után jelentkeztünk új albummal, hiszen a ‘Szívünkbezárva’ szinte napra pontosan 10 évvel ezelőtt jött ki a Hammer mellékleteként. Ezt követően számos tagcsere után 2015 januárjában úgy döntöttünk, hogy picit szüneteltetjük a zenekart, szükségünk volt egy kis pihenésre, és hogy más formációkban is kipróbálhassuk magunkat. Két évvel később, 2017-ben megünnepeltük a zenekar 10+1 éves fennállását egy teltházas Backstage Pub-os bulival, ami annyira jól sikerült, hogy az elsőlemezes (‘A szabadság felé…’) felállással nekiláttunk a harmadik lemez megírásának. Időközben a zenélésen kívül mindenkinek rengeteg más elfoglaltsága lett, ezért a munkálatok nagyon lassan haladtak, de nem volt rajtunk semmilyen nyomás vagy elvárás, így aztán nagyon jó hangulatban zajlottak a próbák. Ricsosz, a billentyűsünk gyakorlatilag egy teljes lemezanyagra való szerkezetkész dallal és dalszöveggel érkezett, úgyhogy mi majdhogynem beleültünk a készbe. A lemeznek a ‘Fényre várva’ címet adtuk, ami egyrészt arra utal, hogy jelenleg a világon minden ember élete a folyamatos kiútkeresésről szól, a reményről, hogy egyszer majd minden jobb lesz. (A címet még a koronavírus-válság előtt találtuk ki, de így még aktuálisabb lett, mint valaha!) Másrészt pedig visszautalás a Fényre várok című dalunkra, ez volt ugyanis a legelső szerzemény, ami elkészült erre a korongra. A felvételek a Wisdomból (is) ismert Kovács Gábor stúdiójában készültek, aki maximális munkát végzett, nagyon elégedettek vagyunk a hangzással! Külön érdekesség, hogy a basszusgitársávokat régi barátunk, az egykori Snake Heart-bőgős Vincze Zoli játszotta fel, mivel az eredeti »négyhúrosunk«, Radnai Viktor Angliába költözött, így vele nehezen tudtuk összeegyeztetni a munkát.
Alig várjuk már, hogy élőben is megszólaljanak az új nóták, és persze a régi közönségkedvenc dalok. Hamarosan találkozhattok velünk élőben is, addig is Mindhalálig rock ’n’ roll!”

Az említett „hamarosan” pedig most pénteken jön el, épp a lemez megjelenésének napján, amikor is a Kalapács, a Hungarica és a Monument társaságában lépnek a Barba Negra színpadára. A lemezről előzetesen két dalt mutattak be, a Túlélő és a Sámánének című új dalokkal lehet ismerkedni szöveges videó formájában, melyekről így beszélt a szerző, a billentyűs-énekes Ricsosz: „A Túlélő egy olyan emberről szól, akinek a szemében mindig is egy értéktelen senki maradsz, bármit is teszel. Mindannyian ismerünk ilyen mérgező típusú, negatív embereket, legyen szó párkapcsolatról, főnökökről, szülőkről, tanárokról stb. Igazi energiavámpírok, akiknek egy túlélő kell, hogy a végtelenségig tudják a vérét szívni. A Sámánének pedig arról szól, hogy jöhet bármilyen rendszer vagy korszak, az ősi énekek és értékek megmaradnak. Ami igaz és értékes, az kiállja az idők próbáját, minden más ködbe vész. Zeneileg a legprogresszívebb Avatar-dal – természetesen nem matekmetálra kell gondolni, inkább a dalszerkezet szempontjából –, szakítottunk benne a hagyományos verze-refrén-szóló-refrén koncepcióval.”

Paróczi Krisztián dobos, aki társszerzője a Túlélőnek, így nyilatkozott a nótákról: „A Túlélő a lemez egyik leggyorsabb dala, emiatt is az egyik kedvencem! Nagyon hamar összeállt, annyira mindenki a sajátjának érezte a próbateremben. Zeneileg és szövegileg is tipikusan Ricsosz világa. A Sámánének az egyik legrendhagyóbb, de ugyanakkor legdefinitívebb Avatar-dal eddig. Rendhagyó, mert a legtöbb folkos elem itt található meg, és ahogy Ricsi említette, a felépítése is eltér a megszokottól. Viszont az összes hatásunk, ami valaha is jellemzett minket – a 70-es, 80-as évek magyar rockzenéjétől a brit heavy metalon keresztül az epikus progresszív szimfonikus metálig –, az itt összpontosul bő öt percben.”

‘Fényre várva’ dallista:

01. Nero
02. Túlélő
03. Sámánének
04. Hatvan gyertya
05. Kitaszított
06. Végső szimfónia
07. Forog a gép
08. Fényre várok
09. Sastestvér
10. Karcolatok

Avatar - Fényre várva

Megosztás