Mint paraszt bácsi a viccben: Thunderdome, FullJovi – A38 Hajó, 2026. 09. 19.

Arra gondoltam, hogy a FullJovi annyi Bon Jovi-slágert nyom az arcomba, hogy besz@rok, de hogy a Thunderdome ezek után Linkin Park-, Genesis-, meg Aerosmith-dalokkal szórakoztatott, attól fejre állt a világ. Na, erre nem gondoltam.

mainSCream – Friss vér a hazai rockszíntéren, mézédesen

Hatalmas kihívás és egyben komoly lehetőség egy zenekar életében, ha élő adásban kell fellépnie egy országos rádióban. Ezt a lehetőséget kapta hazánk egyik új rockformációja, a mainSCream, akik ‘Mézédes vér’ című albumukkal mutatkoztak be a közönségnek. Szeptember 28-án a Petőfi Rádió élő adásában nemcsak mesélnek magukról és a lemezről, hanem a húrok közé is csapnak.

Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia

Ma reggel érkezett a hír, amely egy pillanat alatt megállította a hazai rockvilágot: 77 éves korában elhunyt Deák Bill Gyula. A magyar blues legkarakteresebb hangját nemcsak tisztelték, hanem szerették is – zenésztársak, pályatársak és rajongók generációi. Szeptember 17-én a közmédia több csatornája koncertfelvételekkel, portréműsorokkal és archív anyagokkal tiszteleg Bill kapitány emléke előtt.

Legfrissebb a Hard Rockon

Gyertek, őrültek, Zártosztály-koncertre!

Gyertek, őrültek, Zártosztály-koncertre!

Köztudott, hogy a Zártosztály zenekar névadóját az EDDA Gyere, őrült című száma ihlette. Szeptemberben a Stula Rock koncertje után eljátsszák a most 40 éves ‘EDDA Művek 6.’ nagylemezt teljes egészében, ennek húzónótája volt a dal.

bővebben
Rock Castle – Csehország egyik legkülönlegesebb rockfesztiválja

Rock Castle – Csehország egyik legkülönlegesebb rockfesztiválja

A csehországi Rock Castle néhány év alatt a régió egyik legizgalmasabb rock- és metalfesztiváljává nőtte ki magát. A dél-morvaországi Moravský Krumlov történelmi kastélykertjében megrendezett esemény idén augusztus 13. és 15. között várja a rajongókat, és a szervezők mintegy 15 ezer látogatóra számítanak. A középkori várfalak különleges hátteret adnak a koncerteknek, ami Európában is ritkaságnak számít, így nem meglepő, hogy évről évre egyre több külföldi metalrajongó keresi fel a fesztivált.

bővebben

Legutóbbi kommentek

Lightning Strikes – Az ismeretlentől való félelem

Lightning Strikes – Az ismeretlentől való félelem

Az egykor örmény-amerikaiakból – még jóval a System Of A Down előtt – létrejött Lightning Strikes immár nemzetközi csapattá átalakulva tér vissza új lemezzel és a Fear Of Unknown című dallal, melyet Derek Sherinian billentyű- és a Concerto Moon japán gitárosának gitárszólója dob fel.

bővebben
Subscription Form (#3)
Deep Purple: Turning To Crime

Deep Purple: Turning To Crime

A helyükön kell kezelni a feldolgozásalbumokat, nem is érdemes összehasonlítani a saját szerzeményű összeállításokkal. Hallatszik, hogy nagyon élvezik az öregek ezt a zenei időutazást, Paice is azt mondta az albumról, hogy egy jó kis házibulizene, és ez így is van. Hangulat, könnyedség, virtuozitás – több nem is kell egy jó tribute lemez esetén, még akkor sem, ha most nem minden dalt sikerült megfelelően átöltöztetni.

bővebben
„Ezt nyugodt szívvel tudom megmutatni bárkinek, ez én vagyok” – Interjú Bodor Mátéval

„Ezt nyugodt szívvel tudom megmutatni bárkinek, ez én vagyok” – Interjú Bodor Mátéval

Tegnap jelent meg Bodor Máté első szólóalbuma, az ’Oh Wow!’. A megjelenés után pár nappal az Alestorm legénysége angol turnéra indul, így még a turné előtt ültem le beszélgetni a gitárossal. Szó esett a lemez születésének körülményeiről, a munkafolyamatokról, egy állatfajjal történő harcról, mely megihlette, és az esetleges folytatásról is.

bővebben
Joe Bonamassa: Time Clocks

Joe Bonamassa: Time Clocks

Íme, Joe egy erős albummal jelentkezett, természetesen most is Kevin Shirley producer segítségével. Nemcsak a dalok sokkal jobbak most, mint a legutóbbi két albumnál, de mert kísérletezni is, olyan riffeket, dallamokat alkalmazott, amelyeket korábban nem használt. A kockáztatás bejött, most már csak egy turnéval kellene megtámogatni az új felvételeket, reméljük, megvalósul!

bővebben
Deep Purple – Egy zongora tündöklése és bukása

Deep Purple – Egy zongora tündöklése és bukása

Pénteken jelenik meg a Deep Purple feldolgozásalbuma, a ‘Turning To Crime’, melyről a harmadik kislemezdalhoz készítettek videóklipet. Egy stúdió-doku és a zenekar tagjaival forgatott fiktív történet után most egy animációs kisfilmen élvezhetjük Ian Paice-ék játékát.

bővebben
American Music Awards 2021

American Music Awards 2021

Néhány órája átadták az idei AMAs-díjakat a Los Angeles-i Microsoft Theaterben. Világosan látszik, hogy a szavazás rendjének 2006-os változása óta egyre kommerszebb a felhozatal, de Machine Gun Kelly megmondta a tutit.

bővebben
Exodus – Receptre írt horror

Exodus – Receptre írt horror

Néhány napja, november 19-én került a boltok polcaira az Exodus régóta esedékes legújabb stúdióanyaga, a ’Persona Non Grata’. Ennek apropójából egy újabb dal, a Prescribing Horror szöveges videóját osztották meg a közönséggel. A történet valós eseményeket dolgoz fel.

bővebben
Marcin – Repülés a Holdra

Marcin – Repülés a Holdra

Marcin Patrzałek, a nem mindennapi technikával játszó 21 éves lengyel gitárzseni, az ’America’s Got Talent’ 2019-es középdöntőse ezúttal Frank Sinatra világhírű Fly Me To The Moonját értelmezte úgy újra, ahogy talán még senki.

bővebben
Leslie West – Lemez jelenik meg az emlékére

Leslie West – Lemez jelenik meg az emlékére

December 23-án lesz egy éve, hogy Leslie West már nincs köztünk. Zenészkollégái, tisztelői nem feledkeztek meg róla, jövő márciusban album jelenik meg az emlékére. Zenekara egykori tagjai mellett a közreműködők között szerepel többek között Dee Snider, Slash, Mike Portnoy, Zakk Wylde és Joe Lynn Turner.

bővebben
Lalu – Eget festő progmetál projekt Franciaországból

Lalu – Eget festő progmetál projekt Franciaországból

Az ex-Threshold-énekes Damian Wilson is csatlakozott a Lalu nevű progmetál csapathoz, több albumra szóló szerződést kötöttek a Frontiers Music kiadóval. Az új kislemezükön vendégszerepel a Dream Theater-billentyűs Jordan Rudess és a DGM-gitáros Simone Mularoni.

bővebben

Legfrissebb a Hard Rockon

Sting – Mi ez? Sting 3.0 vagy Police 2.0?

Sting – Mi ez? Sting 3.0 vagy Police 2.0?

A The Police egykori frontemberének, Stingnek ‘Sting 3.0’ turnéja tulajdonképpen visszatérés a Police trió felállásához, az MVM Dome-ban 2026 júniusában ebben a köntösben szólalnak meg szólópályafutásának dalai is, a turné során Magyarországon immár másodszor.

bővebben
Dub FX & Woodnote az Akvárium Klubban

Dub FX & Woodnote az Akvárium Klubban

Dub FX a beatboxing, a loopolás és az utcaművészet ausztrál nagymestere már nagyon sokszor fellépett hazánkban, a következő előadása az Akváriumban csíphető el október 2-án (csütörtökön).

bővebben
Roger Waters: This Is Not A Drill – Live From Prague – The Movie

Roger Waters: This Is Not A Drill – Live From Prague – The Movie

Roger Waters búcsúturnéjának tökéletes lenyomata a ‘This Is Not A Drill’ koncertfilm. Prágában 2 telt házas előadáson vették fel, így a legkisebb hibalehetőséget is kizárták. Akinek van hozzá megfelelő eszköze, annak javaslom a DVD-nél csak pár száz forintttal drágább Blu-ray beszerzését, már csak a Dolby Atmos hangzás miatt is. Az az igazán tízpontos!

bővebben
Judas Priest – War Pigs Ozzyval

Judas Priest – War Pigs Ozzyval

A Judas Priest nem tudott ott lenni a ‘Back To The Beginning’ koncerten, kárpótlásul a most megjelent War Pigs-feldolgozásban Ozzy Osbourne énekel duettet Rob Halforddal.

bővebben
Frost – A Black Metal Promotion támogatásával

Frost – A Black Metal Promotion támogatásával

A magyar black metal színtér veteránja, a Frost a Supersonic Blue Hellben mutatja be új albumát október 25-én, az este folyamán a Blizzard, a DVVAD és a Feretrum is fellép. Az ’Age Of Fading And Doom’ már meghallgatható online is a Black Metal Promotion csatornáján.

bővebben
Kalle Wallner – Szólóban hallatja a hangját

Kalle Wallner – Szólóban hallatja a hangját

Igazából az RPWL és Blind Ego gitárosa egyáltalán nem hallatja a hangját ’Voices’ címmel megjelenő új instrumentális anyagán, mégis a lemezen szereplő egyetlen vokális szerzeménnyel harangozza be első szólóalbumának érkezését.

bővebben
VálaszÚt – Megjelent a ’Szép új világ!’

VálaszÚt – Megjelent a ’Szép új világ!’

A korábban a P.Mobil sorait is erősítő Szebelédi Zsolt „Szergya” és Móczár László vezette VálaszÚt zenekar elérkezett az ötödik nagylemezének megjelenéséhez. Külön pikantériája az albumnak, hogy az ex-P.Mobil-dobos és az ex-Mobilmánia-énekes milyen békésen megfér egymás mellett a lemez egyik dalában.

bővebben
Serious Black – Hamvaikból támadtak fel

Serious Black – Hamvaikból támadtak fel

Rég nem írtunk a szintén új énekessel felálló Serious Blackről, pedig az Urban breedet váltó Nikola Mijić nem várt új lendületet adott a zenekarnak. Az Out Of The Ashes már a negyedik bemutatott dal a februárban érkező ‘Vengeance Is Mine’-ról.

bővebben
CoreLeoni – Új dalt írtak az új énekessel

CoreLeoni – Új dalt írtak az új énekessel

A CoreLeoni – melyet Leo Leoni a rég nem játszott Gotthard-dalok felelevenítésére hozott létre – kiadta az első kislemezt a közelgő új albumáról. A Let Life Begin Tonightban mutatkozik be az új énekes, Eugent Bushpepa.

bővebben
Sabaton – Halasztják a márciusi arénakoncertet

Sabaton – Halasztják a márciusi arénakoncertet

Minden ott folytatódik, ahol tavaly abbamaradt. Ma délelőtt jelentette be a svéd Sabaton, hogy átütemezik a teljes európai koncertsorozatukat. Pedig a márciusi arénakoncertjüket, melyre a finn Lordival és a mongol The HU-val fogtak össze, sokan várták már idehaza is.

bővebben
„Egy nap két különböző zenekarral is fellépek, amire életemben nem volt még példa“ – Interjú Kertész Mártonnal

„Egy nap két különböző zenekarral is fellépek, amire életemben nem volt még példa“ – Interjú Kertész Mártonnal

Kertész Márton tagja lett a tavalyi év meglepetés-zenekarának, a From The Skynak, de emellett készül a Special Providence jubileumi koncertjére, melyet január 20-án tartanak, ráadásul ezen az estén duplázni fog, hiszen ekkor lesz első fellépése saját bandájával, a Rivers Ablaze-zel is. Szóval sok kérdésünk volt hozzá.

bővebben
Judas Priest – Mégsem Andy Sneap lépett ki?

Judas Priest – Mégsem Andy Sneap lépett ki?

Tegnapi hír volt, hogy a Judas Priest Andy Sneap turnégitáros távozása miatt kvartettként folytatja. A gitáros-producer „hihetetlenül kiábrándítónak” nevezte a banda döntését, és azt mondta, nem ő akart elmenni. Kezdődik egy újabb „szappanopera”?

bővebben
A Judas Priest kvartettként folytatja?

A Judas Priest kvartettként folytatja?

Ez lesz ám a retró jubileum! 1974, azaz Glenn Tipton csatlakozása óta nem volt olyan, hogy a Judas Priest négytagú zenekarként lépett volna fel, ám az 50 éves jubileumi turnén a hírek szerint ismét négyesfogatként zenél majd a banda.

bővebben
Michael Romeo – Oszd meg és uralkodj!

Michael Romeo – Oszd meg és uralkodj!

A Symphony X gitárosának új szólólemeze a korábban ígért februárhoz képest csak március 25-én lát napvilágot, kárpótlásképp látványos kisfilmen mutatta be első kislemezes dalát, a Divide & Conquert.

bővebben
Lana Lane nagy visszatérése

Lana Lane nagy visszatérése

10 év után ad ki új lemezt Lana Lane, amelyről már a második dal került nyilvánosságra. Erik Norlander vezetésével igazi profi csapat áll az énekesnő háta mögött.

bővebben

Legutóbbi kommentek

Kritikák

Nad Sylvan: Spiritus Mundi

Nad Sylvan: Spiritus Mundi

A ’Spiritus Mundi’ egy igen értékes lemez, hiszen a zene mellett ott az irodalmi vonatkozás is, mely meg tudott maradni kitüntetett szerepében, nem nyomta el a hangszerelés. Nad Slyvan és Andrew Laitres összhangja kellett, hogy a költő verseinek üzenete a modern kor gyermekeihez is közelebb tudjon kerülni.

bővebben
Big Big Train: Common Ground

Big Big Train: Common Ground

A ’Common Ground’ azoknak a BBT-rajongóknak lehet kedves, akik szimpatizáltak a kétlemezes ’English Electric’ albummal, vagy épp a ’Folklore’-ral. Sokszínű és érdekes lett ez a lemez, de valami miatt azt érzem, hogy ez most biztonsági játék.

bővebben
Vicious Rumors: Celebration Decay

Vicious Rumors: Celebration Decay

Amit a Vicious Rumors az elmúlt 26 (!) évben művel, arra lassan elfogynak a szavaim, de hát nincs mit tenni, a szekér megy tovább, tetszik, nem tetszik… Kérdés, velük tartasz-e vagy elengeded őket?

bővebben
Let Us Prey: Virtues Of The Vicious

Let Us Prey: Virtues Of The Vicious

Nem lesz mindenki kedvence ez a tornádó erejű zenei alapokkal és elmeháborodott énekkel felturbózott power/thrash metal, aki azonban kellőképp nyitott az effajta muzikális őrültekházára, annak kiváló táplálékként szolgálhat ez a bő ötvenpercnyi koncentrált úthengerelés.

bővebben
Amaranthe: Manifest

Amaranthe: Manifest

Az Amaranthe az utóbbi években rendre hozta a tőlük elvárható színvonalat, azonban mindezt elég rutinszerűen tették. Ha imádod a svédek első két albumát, akkor azonnal repülj rá erre a lemezre, mert garantáltan ez lesz új kedvenced!

bővebben

Interjúk

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Koncertbeszámolók

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Ajánló

Arch Enemy – Két újlemezes dal a turnén

Arch Enemy – Két újlemezes dal a turnén

A rövidesen Budapesten koncertező Arch Enemy bejelentette, hogy március 28-án jelenik meg ’Blood Dynasty’ című új lemezük. Michael Amotték a tegnap kezdődött turné műsorába 2 új dalt is belevettek.

bővebben
Iron Maiden – Dupla turnényitás Budapesten

Iron Maiden – Dupla turnényitás Budapesten

Éreztük, hogy kevés lesz a Budapest Aréna az Iron Maiden jubileumi turnéjához, hamar kiderült ez a szervezők részére is, így dupla koncerttel rúgja be a jövő évi turnét Budapesten a legendás heavy metal együttes, május 27. után május 28-án is fellépnek.

bővebben