A Century Media Records tegnap elindította a ’Deceivers’ előrendelését, ezzel egy időben megérkezett az új Arch Enemy-album harmadik kislemezdala, a Handshake With Hell.

Arch Enemy

Ahogy nemrég említettük, július 29-én érkezik az Arch Enemy tizenegyedik stúdióalbuma ’Deceivers’ címmel és 11 fülbemászó, haragos dallal. A Deceiver, Deceiver és a House Of Mirrors után újabb ízelítő érkezett, ezúttal a korong nyitó tétele, a Handshake With Hell. A csapat vezetője, Michael Amott így mesélt a frissen megosztott dalról és hozzá készített klipről: „A Handshake With Hell néhány olyan riffel és dallammal kezdődött, amelyekről úgy gondoltam, hogy illenek egymáshoz, és amikor megmutattam a meglévő részleteket Danielnek [Erlandsson, dobos], ő is úgy érezte, hogy van benne potenciál. Kidolgoztunk belőle egy demót és együtt fejlesztgettük tovább, s amikor elértünk egy olyan pontra, ahol úgy éreztük, hogy már készen van, elküldtük az instrumentális verziót Alissának Kanadába. Ő az énekhez és a szöveghez egy igazán klassz megoldást talált, ami még többet dobott a dalon. Számomra ez a ’Deceivers’ album egyik kiemelkedő szerzeménye, ami igazán megmutatja, hogy mire vagyunk képesek dalszerzőként és előadóként 2022-ben.” Alissa White-Gluz a következőket tette hozzá: „A Michael és Daniel által összehozott instrumentális verzió rengeteg ötletet adott, amivel teljessé tehettem a dalt. A Handshake With Hell klasszikus heavy metal hangulatot áraszt, úgy éreztem, eljött az idő, hogy ehhez illő klasszikus heavy metal stílusú ének is megszólaljon benne. Szerintem az eredmény nagyon érdekes és fülbemászó lett!”

 

 

A Century Media webshopjában elindult az előrendelés, CD-n, fekete, világoskék és zöld színű LP lemezen lehet megrendelni az új albumot. Az igazán különleges változatra vágyók a CD box set és a kézzel sorszámozott artbook változat közül választhatnak. Előbbi egy DVD-tok méretű csomagolásban tartalmazza a 2 bónuszdallal kibővített CD-t, egy A/5-ös méretű, 32 oldalas füzetet, egy fém kitűzőt és egy válltáskát. Utóbbiban egy egyedi mintájú multikolor, valamint egy mozgókép hatású zoetróp bakelitlemezt találunk, valamint a CD-t a két bónuszdallal, a borító nyomtatott változatát és egy LP méretű, 36 oldalas füzetet.

Arch Enemy

Arch Enemy

Megosztás