Az U.D.O. lemezszerződést kötött az Atomic Fire Recordsszal és bejelentették, hogy 2022 tavaszán egy különleges albumot adnak ki.

U.D.O.

Az AFM Records lemezkiadónál eltöltött mintegy 20 év után az U.D.O. „új otthonra” talált az Atomic Fire Recordsnál, és ezt 2022 tavaszán egy különleges album megjelentetésével ünneplik meg.

„A németek heavy metal ikonja, Udo Dirkschneider 2022. április 6-án lesz 70 éves. Wuppertalban született a háború utáni időszakban, amikor a heavy metalról még csak nem is álmodtak, és egyike azoknak a meghatározó személyiségeknek, akik mintegy öt évtizeden át formálták a műfajt. Az Accept alapító tagjaként vált világhírűvé, majd az U.D.O. és a Dirkschneider formációkkal folyamatosan bővítette nemzetközi sikereit. Most úgy döntött, hogy itt az ideje egy újabb változásnak a karrierjében: a mai napon az U.D.O. bejelentette, hogy hivatalosan is leszerződött az Atomic Fire Recordshoz!” – állt a zenekar közleményében, Udo Dirkschneider maga pedig így nyilatkozott: „Aktív művészként nagyon fontos számomra, hogy megbízható és magas szakmai színvonalon dolgozzunk együtt a mindenkori partnereinkkel, hiszen karrierünk nagy része közvetlenül az ő munkájuktól függ. De ugyanilyen fontos a baráti kapcsolat és a jó hangulat a mindennapi munkában. Az U.D.O. és a Dirkschneider zenekaraimmal mindig is szem előtt tartottam a hosszú távú együttműködést, ami igazán nem könnyítette meg számomra a döntést, hogy az AFM Recordsszal való közel 20 éves közös munka után ismét kiadót váltsak. Szeretném még egyszer külön megköszönni Jochen Richertnek és csapatának az elmúlt két évtizedet! Amikor azonban lehetőség adódott arra, hogy az újonnan alapított Atomic Fire Records kiadóval új utakra lépjek és új inspirációkat tapasztaljak meg, azonnal megragadtam, és nem is fogom elengedni. Túl csábító volt a lehetőség, hogy egy olyan, országos és nemzetközi szintű tapasztalattal rendelkező és sikeres csapattal dolgozhassak együtt, amely barátokból és sokéves társakból áll.”

Az Atomic Fire Records vezérigazgatója, Markus Wosgien így beszélt az együttműködésről: „Kilencéves voltam, amikor először hallottam egy igazi metáldalt, a Metal Heart élő verzióját, és azonnal megfogott. Azon a napon a heavy metal életem középpontjává vált. Elkezdtem az összes zsebpénzemet Accept-lemezekre költeni, még mielőtt más együtteseket is felfedeztem volna. Számomra az Accept volt a tökéletes zenekar és a heavy metal definíciója. Az AFM Recordsnál töltött éveim alatt az U.D.O.-val dolgoztam a ‘Mastercutor’ albumon, de még az Accepttel is volt szerencsém együttműködni négy nagylemezen a 2009-es újraegyesülésük után. Udo Dirkschneidert az Atomic Fire Recordsnál üdvözölni olyan számunkra, mint egyfajta lovagi kitüntetés. Ő egy ikon és a metál régi motorosa, akinek viszont még mindig van új mondanivalója. Örömmel adunk ki egy kiváló albumot a 70. születésnapja környékén, és már alig várom a még hátralévő U.D.O.-slágereket.”

Megosztás