A Concerto Music osztotta meg a jó hírt, hogy a januárban elmaradt Gojira-bulit végül július 27-én tartják meg a Barba Negrában.

Gojira

A koncertszervező az alábbi közleményt adta ki: „Örömmel tudatjuk, hogy a 2022. január 29-ről elhalasztott és újratervezett Gojira-koncert 2022. július 27-én érkezik a Barba Negra szabadterére. A 2022. január 29-re megváltott jegyek érvényesek az új dátumra, kérjük, tartsák meg azokat.”

Jó öt évet vártunk a Gojira új nagylemezére: a Duplantier testvérek modern metal bandája ’Fortitude’ címen adta ki hetedik stúdióalbumát, ami a zenekar eddigi legérettebb, kiforrott hangzású és komplex mondanivalóval rendelkező anyaga, ami zeneiségében és gondolatiságában sem nélkülözi a szélsőségeket. „Nem tudok másként tekinteni a fajunkra, mint egyfajta élősködőre, ugyanakkor gyönyörű dolgokat is képesek alkotni az emberek” – így foglalta össze Joe Duplantier az új lemez felütéseként is értelmezhető gondolatait, amit ezúttal is sötét, komor, lesújtó hangszereléssel és az arénarockra jellemző monumentális dallamok kombinálásával fejez ki a 11 dalban.

A Gojira a nagy sikerű korábbi koncertek után most sem hagyja ki Magyarországot a turnéállomások közül: 2022. július 27-én játszanak a Barba Negrában, az Új-Zélandról érkező thrash metal csapat, az Alien Weaponry és az angol metalcore együttes, az Employed To Serve kíséretében, mindkét zenekar új lemezzel jelentkezik az idei évben, így friss és ütős műsorra számíthatunk tőlük.
A koncertre a Rock1 rendszerében lehet jegyet váltani, a korábbi időpontra megváltott belépők érvényesek az új időpontra, további információk az esemény Facebook-oldalán.

Gojira

Megosztás