Legfrissebb a Hard Rockon
A Judas Priest előtt a Jelusick lép fel szeptember 1-jén
A kiváló horvát énekes, Dino Jelusick zenekara eddig kétszer adott klubkoncertet Magyarországon, de a Judas Priest előtt a Budapest Sportarénában lehetőséget kapnak, hogy újabb híveket szerezzenek.
Metallica – Megjelent a kibővített ‘ReLoad’
Hihetetlen, de igaz, hogy még mindig a Metallica körül forog minden. Megérkezett a lemezboltokba a ‘ReLoad’ újrakiadásának mind az 5 verziója, a 14 óra hosszúságú változat a streaming szolgáltatóknál is megtalálható. Emellett elérhetőek az első hivatalos videófelvételek a budapesti No Repeat Weekenden történtekről.
Nem vénnek való vidék – Iron Maiden – Burning Ambition
Az Iron Maiden alapításának 50. évfordulója előtt tisztelegni próbáló, illetve a ‘Run For Your Lives World Tour’-t promótáló, májusban globális event cinemaként bemutatott dokumentumfilm eléggé megosztóra sikeredett, különösen a hardcore rajongótábor körében. Az ebbe a körbe tartozó olvasónk kritikáját jelen időbe helyezve, de egyéb változtatás nélkül közöljük.
Dan Patlansky – Kilencedik alkalommal lép fel nálunk
Augusztus 23-án ismét Budapestre érkezik Dan Patlansky, a modern blues-rock egyik legizgalmasabb gitárosa. A dél-afrikai zenész kilencedik alkalommal lép fel nálunk, ezúttal is az Analog Music Hallban.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Ricky Martin ötödször Magyarországon
Ricky Martin újra elhozza a Budapest Arénába vérpezsdítő slágereit, július 6-án a nyár egyik legforróbb hangulatú popkoncertjére készülhetünk.
Tankcsapda – Nemzetközi vizekről erősítettek
A Tankcsapda új gitárosa Vörös Attila!
Tavaly márciusban lépett ki a Tankok kötelekéből Sidi, Lukács Laci és Fejes Tomi közel egy év után találta meg a banda harmadik tagját.
Gary Moore-Emlékest – Nem félünk a tizenhármas számtól!
Április 4-én, Gary Moore születésnapján idén is itt lesz Tommy Johansson (ex-Sabaton), de Ben Poole és az Amerikában sikeres pályát befutó Tommy Katona is Vámos Zsolt és Somogyi Remig mellett a 13. Gary Moore-Emlékesten.
Myrath – Még egy dal a belső vívódásról
Már a negyedik előzetest mutatta be márciusban megjelenő új albumáról a Myrath, amelynek magyarországi premierje április 14-én, a Dürer Kertben lesz.
Dynazty – A Sirenia és a Surma társaságában érkeznek Budapestre
A svéd power metal csapat egy norvég szimfonikus formációval és egy finn-cseh közös projekttel karöltve indul turnéra. A melodikus metál fesztivál április 10-én érkezik a Barba Negrába.
Tool – 810 dollárért árulják a Fear Inoculum vinyl boxot
Hivatalosan áprilisban jelenik meg a Tool legutolsó stúdióalbumának „mindentvivős” vinylverziója, amelyből elképesztő áron bukkant fel az amerikai turné egyes állomásain néhány darab.
Tony MacAlpine rekorder lett budapesti koncerthalasztásban
Két éve várunk a gitárvarázsló Tony MacAlpine koncertjére, ami már negyedszer került halasztásra, az új időpont november 12.
Mountain Eye – Íme, az IME
Bár az új album részleteiről és megjelenésének dátumáról nem sokat lehet tudni, már az új anyagot beharangozó negyedik kislemezdallal jelentkezik a Mountain Eye.
Amon Amarth – Közönség inspirálta új nótával jelentkeztek
Bár új albumon dolgozik az Amon Amarth, most egy olyan nótával jelentkeztek, ami nem ennek a lemeznek az előfutára, a dal ötletét a közönség koncerteken történő „evezése” adta.
Y&T – Dave Menikettinek prosztatarákja van
Jobban szeretünk új zenékről írni, mint zenészek betegségéről vagy haláláról, de most ez jött szembe a Facebookon.
Dream Theater – Újabb koncertrészlet Japánból
Áprilisban is érkezik a menetrend szerinti ’Lost Not Forgotten Archives’-kiadvány, amelyben ezúttal a 2017-es ’Images, Words & Beyond’-koncertek első felét elevenítik fel.
Animals As Leaders – A gordiuszi nagy semmi
A márciusban érkező új album harmadik kislemezdala is egy technikás tekerés, amelybe filozofikus mondanivalót csomagolt a washingtoni trió.
Beavis és Butt-Head lenyomja az univerzumot
A két kretén fotelrockerről szóló – a 90-es években rendkívül sikeres – animációs sorozatot újra feltámasztják poraiból, ezúttal ismét egy mozifilm jön júliusban, amelynek a felkonfja így szól: „ettől hülyébb sci-fi talán még sosem készült”.
Pokolgép – Vinyllemezen is megjelenik a ’Metálbomba’
Tavaly év végén jelent meg Magyarországon a ’Metálbomba’, a CD után a GrundRecords rövidesen vinylen is kiadja a Pokolgép 2015-ös nagylemezét.
Joe Satriani – „Az emberek egyre kevésbé ismerik egymást”
A legendás gitáros újabb kislemezzel jelentkezett, ami az áprilisban érkező ’The Elephants Of Mars’ album előfutára. A Faceless című dal videóját új kiadója, az earMUSIC osztotta meg.
Helloween – Júniusra csúszik az arénabuli
Ismét átütemezte ’United Alive Part II’ koncertsorozatát a Helloween, de szerencsére ezúttal csak hetekben mérhető a csúszás, a budapesti fellépés június 28-ra került át.
Slipknot – Új videó a Knotfest Roadshow jeleneteivel
Shawn Crahan – azaz Clown, aki nemcsak a Slipknot perkása, hanem médiaspecialistája is – újabb vizuális élményen dolgozott az elmúlt időszakban, elkészült a tavaly novemberben bemutatott Chapeltown Rag kisfilmjével.
Black Swan – Itt a címadó videója
Két hete mutattuk be audioklipen a Black Swan második nagylemezének címadó dalát, már akkor jeleztük, hogy hamarosan érkezik hozzá a videó is. Íme!
Axel Rudi Pell – Nem elveszett ember
‘Lost XXIII’ című albumával támad Axel Rudi Pell, melyről elsőként a Survive-ot mutatták be. Felkészül a Down On The Streets.
Scorpions – Még egy kislemezdal az új albumról
Már a negyedik előzetes is meghallgatható a Scorps jövő pénteken megjelenő 19. stúdióalbumáról.
The Flower Kings – „Az új album egy modern rockopera”
Március 4-én megjelenő új albumának már a harmadik előzetesével jelentkezett a svéd progresszív rock csapat, a Revolution című dal klipjében Jonas Lindberg is feltűnik.
Accept – A Napalm Recordshoz szerződtek
Folytatódik a pandémia alatti átrendeződés a metálpiacon. A Nuclear Blast alapítója új kiadót hozott létre Atomic Fire Records néven, magával vitte többek közt az Amorphist, a Primal Feart, a Helloweent, az MSG-t és a Sonata Arcticát, leigazolta az U.D.O.-t az AFM-től, miközben a Napalm sem tétlenkedett, elszipkázták a Metal Blade-től a Kissin’ Dynamite-ot, és most a Nuclear Blasttól az Acceptet is.
Michael Romeo metamorfózisa
Megérkezett a második előzetes a Symphony X gitárosának március végén érkező szólólemezéről. A korong tartalmából most a Metamorphosist hallgathatjuk meg.
Ronnie Atkins – Legyen számodra fontos minden pillanat
Már a harmadik dalt mutatta be második szólólemezéről Ronnie Atkins, a Pretty Maids énekese, ez pedig a ‘Make It Count’ lemez címadó dala.
Journey – Még ebben az évben kihozzák az új lemezt
Lassanként csöpögtetik az információkat az új albumról, azt is elég sejtelmesen, de azért egyre többet tudhatunk meg a több mint 10 év után érkező új Journey-albumról. Van már például kiadója, borítója és dallistája is.
Avatar: Fényre várva
Jön az ‘Avatar’ film folytatása, ideje volt, hogy a mi nemzeti avatárunk is aktivizálja magát. Ahogy az évértékelőmben is írtam, az új lemez nincs olyan jó, mint a debütalbumuk, de az irány nagyon is üdvözlendő. Ha a Sastestvérrel befejezik a lemezt, vagy pláne, ha a Hatvan gyertyát ide teszik a végére, sokkal elégedettebben nyomnám meg az újrajátszás gombot.
Corey Taylor – Erős középlemez a láthatáron
A Slipknot és Stone Sour frontembere feldolgozás EP-vel jelentkezik, a ’CMFB…Sides’ lemezt február végén ismerhetjük meg teljes egészében, de már most elérhető három dal róla.
‘Hobo 77’ – Képriport Földes László Hobo vasárnapi nagykoncertjéről
A Facebookon hétfőn közzétettük Hobo arénakoncertjén készült képeinket, de nem feledkezünk meg a közösségi médiát mellőző olvasóinkról sem, íme a ‘Hobo 77’ előadáson készült fotók.
VIII. Henrik, Artúr király, Verne és a kortársak: Rick Wakeman – Győr, Richter János Hangverseny- és Konferenciaterem, 2022. február 9.
Rick Wakeman a kortárs zene egyik innovátora, elbűvölte a magyar közönséget, a humoros külső nagyon komoly zenészt rejt. Egy olyan bulit láttunk, amit a rockerek és a klasszikus zene szerelmesei egyaránt élveztek. Minden szerzeményt tökéletesen a keze alá igazított, legyen az Beatles, Bowie, vagy éppen Cat Stevens.
Gojira – Megvan a budapesti buli új időpontja
A Concerto Music osztotta meg a jó hírt, hogy a januárban elmaradt Gojira-bulit végül július 27-én tartják meg a Barba Negrában.
Nazareth – Új lemezzel térnek vissza az A38 Hajóra
Azt ígérték, novemberben már az új lemezükkel érkeznek. Így is lesz. A Nazareth ‘Surviving The Law’ albuma áprilisban jelenik meg, ma pedig a Strange Days debütált első kislemezként.
A Saxon új albuma a lemezlisták élmezőnyében
Múlt pénteken jelent meg a Saxon pályafutásának 24. stúdióalbuma, amely jól teljesít több európai charton is, ezt Biff Byford énekes jelentette be videóüzenetében.
’A dal 2022’ vendége volt Tátrai Tibor új formációja
Tátrai Tibor egy hónapja jelentette be az „ifjú titánok és a harcedzett arcok” alkotta új bandája megalakulását, amelynek tegnap volt az első hivatalos fellépése.
Slash Featuring Myles Kennedy & The Conspirators – Listening partyval érkezett az új album
Tegnap megjelent Slash és Myles Kennedy bandájának a negyedik nagylemeze, a premier alkalmából végigjátszották az egészet az internet népének.
Lordi – Jöhet egy kis indusztriális?
Igaz, hogy novemberben jelent meg a finn szörnyek 7 különböző stílusú anyagot rejtő 7 lemezes újdonsága, a ’Lordiversity’, de az industrial metal stílusú fejezetből most hozták ki a Demon Supreme című tétel klipjét.
Scorpions – Dalpremier: Seventh Sun
Már csak két hét van hátra a régóta várt új Scorpions-album, a ’Rock Believer’ érkezéséig, Klaus Meine és csapata most a Seventh Sun című kislemezről rántotta le a leplet.
The Gathering – Egy eltorzult világ szépségei
A holland progrock csapat közel egy évtized után jelentkezik új stúdióalbummal, amely a ’Beautiful Distortion’ címet kapta, előzetesként két dalt ismerhetünk meg a lemezről.
Sabaton – Dal a katonáról, akit nem lehetett megölni
A Sabaton tagjai minden erejüket és töltényüket bevetve próbálnak az új videóban egy brit katonatisztet megölni, de az összes próbálkozásuk kudarcot vall. A brit tiszt ugyanis „megölhetetlen”, róla szól a banda legújabb nótája.
Suzi Quatro – Az anya-fia páros egyik legjobb dala
Új digitális kislemezt – és persze hozzá illő klipet – dobott piacra Suzi Quatro, akinek zenéjén úgy látszik, nem fog az idő. A 2021-es dal, a Motor City Riders mellé simán odaillik a 70-es évekbeli felvételekből összevágott videó.
Amorphis – 3D-s videóval érkezett meg az új album
Négy év után új albummal jelentkezett a finn Amorphis, a mitológiai témájú anyag megjelenéséhez új kislemezdal kapcsolódik, amelyhez 3D-s art videó készült.
Elhunyt Ian McDonald
75 éves korában elhunyt Ian McDonald, a King Crimson és a Foreigner társalapítója. Multiinstrumentalistaként és szerzőként jelentős része volt a progresszív rock alapművének, az ’In The Court Of The Crimson Kingnek’ és a Foreigner-aranykor első három albumának a megalkotásában.
John Mayall új albuma a Billboard élmezőnyében!
A veterán blueslegendának két hete jelent meg az új albuma, amely a tekintélyes Billboard magazin legutóbbi „Top US Blues Albums” listájának a 4. helyén áll. A teljes albumot elérhetővé tette John Mayall a kiadója hivatalos csatornáján.
Hobo 77 – ’Térdig a sz.rban, fülig a szeretetben’
Február 13-án – pontosan a 77. születésnapján – Hobo egy igazi örömünnepre hívja közönségét a Papp László Budapest Sportarénába, ahol a színházi és irodalmi szerepei ez alkalommal a háttérbe kerülnek, és teljes mértékben a zenét állítja a középpontba.
KISS – Aki számít, ott lesz!
Gene Simmonsnak nincsenek kétségei a július 14-i budapesti KISS-koncert megtartásával kapcsolatban, félig magyar nyelvű videóüzenetben üdvözölte a rajongókat: „be there or be square”!
Legfrissebb a Hard Rockon
Sex Action: Sex Action (1991/2025)
A Sex Action sikerét robbanásként indító album teljesen felújítva – a már kapható CD mellett – 3 vinylváltozatban jelenik meg december 5-én.
VeszprémFest 2026 – Beth Hart, Kraftwerk, Pink Martini és Juanes
A VeszprémFest bejelentette 2026-os nagyszínpados fellépőit. Július 15. és 18. között Beth Hart, a Kraftwerk, a Pink Martini és Juanes produkcióját láthatjuk a História Kertben.
Marilyn Manson 9 év után ismét Budapesten
Marilyn Manson, a provokatív shock-rock sztár utoljára 2017-ben járt Magyarországon, akkor telt házas koncertet adott. Közel egy évtized után, július 22-én visszatér a Budapest Parkba.
Kékkői Zalán – Különleges instrumentális est az Analogban
November 29-én Kékkői Zalán két meghatározó instrumentális albumának világa kel életre Borlai Gergő, Kaszás Péter, Dandó Zolika, Takács Roland és Zombori Atus segítségével az Analog Music Hallban.
Arch Enemy – Énekes nélkül maradtak az év végére
Derült égből villámcsapásként érte az Arch Enemy-fanokat, hogy a zenekar és az énekesnő, Alissa White-Gluz útjai elválnak, a bejelentéssel szinte egy időben közzé is tett Alissa egy új dalt.
Profizmus és tudatosság: Arch Enemy, Eluveitie, Amorphis – Barba Negra, 2025. 10. 14.
Az Arch Enemy az elmúlt években a melodeath színtér vezető zenekarává avanzsálódott, és most is bizonyították, hogy méltóak erre a címre. Az Eluveitie produkciója is vérprofi volt, annak ellenére, hogy nagyon távol áll tőlem a csapat zenéje, mégis tudtam élvezni a látottakat. Az Amorphisnak csak egy nyúlfarknyi műsoridő jutott, remélem, az új lemezzel visszatérnek önálló turnéval is.
Bob Dylan – Van Morrison-dalt adott elő Belfastban
Bob Dylan az északír legenda Van Morrison egyik ritkán játszott dalát adta elő csütörtökön Észak-Írország fővárosában, Belfastban.
Depresszió: El kell mondani
A Depresszió új lemezének egyetlen negatívuma a 35 perces hossza, november 21-én (holnap) nagyszabású koncerten mutatják be az anyagot a Barba Negrában a Phrenia felvezetésével.
Faust – Új klipes dal a Vajdaságból
A 35 éve alapított Faust zenekar energiája kifogyhatatlan, a Miniszter úr című dal az új magyar nyelvű nagylemezük egyik legütősebb dala.
Electric Callboy – Új dallal köszönnek be az MVM Dome-ba
Már egy hét sincs az Electric Callboy budapesti koncertjéig, a turné elején új dalt mutattak be, mely a turné névadójául is szolgált. Az MVM Dome-ba magukkal hozzák a nyáron már nálunk járt Bury Tomorrow-t és a Wargasmot, akik viszont először lépnek itt föl.
A Deep Purple és Lenny Kravitz is visszatér Budapestre
Rég volt olyan, hogy a Live Nation egyetlen napon két ekkora rockikon visszatérését jelentse be, mint Lenny Kravitz és a Deep Purple. Előbbi 2026. augusztus 2-án, utóbbi 2 hónapra rá, október 2-án veszi be a Budapest Arénát.
Alapi István – Nemzetközi sztárzenészekkel készítette új albumát
Alapi István ’Road Junction’ című szólóalbumán a hétszeres Grammy-díjas amerikai trombitás, Randy Brecker, az ugyancsak Grammy-díjas gitáros, Frank Gambale, valamint Derek Sherinian és Gary Husband is közreműködik. Havancsák Gyula ezúttal nemcsak a borítót készítette el, de basszusgitáron is beszállt.
‘Alapi 60’ – „Minden, ami Alapi, minden, ami gitár!”
Alapi István az ország egyik legismertebb gitárosa, aki 60. születésnapja alkalmából zenésztársaival és a közönséggel együtt ünnepel. November 19-én a Barba Negrában megrendezésre kerülő ’Alapi 60’ jubileumi életműkoncerten bepillantást nyerhetünk a művész 45 éven átívelő zenei pályafutásába.
Ronnie Atkins: Make It Count
Ronnie Atkins alaposan átvágott. Azt mondta, már csak egy dobása van, a ‘One Shot’, aztán most itt a következő. Nem annyira jó, mint az elődje, de nem annyira rossz, hogy ne hallgatnám szívesen. Még mondja valaki, hogy a rockzenének nincs éltető ereje!
Hypocrisy – Budapesten is bemutatják a ’Worship’ lemezt
Peter Tägtgren és társai, azaz a Hypocrisy a SepticFlesh, a The Agonist és a Horizon Ignited társaságában érkeznek Budapestre. A tavaly megjelent ’Worship’-et az új Dürer Kertben mutatják be.
Axel Rudi Pell – Audioklipen a Gone With The Wind
Két vérbeli hard rock nóta után itt az új album balladája. Egy hét múlva a boltokban Axel Rudi Pell új lemeze, a ‘Lost XXIII’.
H.E.A.T – Grönwall nélkül sem vesztettek energiájukból
Miközben volt énekesük, Erik Grönwall a Skid Row fellépésein és új lemezén szárnyal, a H.E.A.T sem gubbaszt szárnyaszegetten. Bizonyítja ezt új kislemezük, a Back To The Rhythm is, mely már a második az augusztusban megjelenő ‘Force Majeure’ albumról.
Paul Stanley: Tükörkép reflektorfénybe zárva
Paul Stanley önéletrajzi könyve maga a megvalósult amerikai álom története, ahogy a gátlásos zsidó kisfiúból, akit gyerektársai csak „Stanley, az egyfülű szörny”-nek csúfoltak, az egyik legnagyobb amerikai rockbanda frontembere lett. Amikor Gene Simmonsszal elhatározták, hogy zenekart alapítanak, remélték, hogy lesz legalább öt jó évük. Ennek idén éppen ötven esztendeje!
Rammstein – Dal- és klippremier: Zick Zack
A hónap végén érkezik az indusztriális német csapat ’Zeit’ című nagylemeze, amelyet már a második kislemezzel promóznak. A Zick Zack kisfilmjében a plasztikai sebészetet figurázzák ki Till Lindemannék.
Pink Floyd – 28 év után egy új dal Ukrajnáért
Igen, jól olvassátok, 1994 után új dalt adott ki a Pink Floyd Hey Hey Rise Up címmel, az ebből származó bevételeket jótékony célra fordítják. A megjelenése óta, ami nincs egész 24 óra, több mint hárommillióan látták a videót.
Black Swan – Maga a csoda ez a zenekar
Robin McAuley énekes (McAuley Schenker Group, Far Corporation), Reb Beach gitáros (Winger, Whitesnake), Jeff Pilson basszusgitáros (Foreigner, The End Machine, Dokken) és Matt Starr dobos (Ace Frehley, Mr. Big), igazi szupergroup, de mint tudjuk, ezek nem mindig hozzák a nevek által ígért színvonalat. Kivéve ők. Ezt bizonyítja a Miracle klipje is.
Ville Valo – Készülj új dallal a budapesti koncertjére!
Loveletting címmel új dallal jelentkezett az egykori HIM-frontember, Ville Valo. Az énekes 2023 elején jelenteti meg első szólóalbumát, amivel hozzánk is ellátogat a Concerto Musicnak köszönhetően.
Keith Emerson – Könyv jelenik meg az életéről
Keith Emerson, a 2016-ban elhunyt billentyűslegenda életét Chris Welch, a veterán brit rockzenei újságíró foglalta kötetbe.
Tim Bowness – A legmeglepőbb albuma jön nyáron
Az angol énekes és dalszerző negyven éve lépett fel először szülőföldjén. Ezt az évfordulót a ’Butterfly Mind’ kiadásával ünnepli meg, a június 17-én érkező album az ígéretek szerint tele lesz meglepetésekkel.
Dream Theater – Megvan az első Grammy-díj
Tegnap este a Las Vegas-i MGM Grand Garden Arenában tartották meg a Recording Academy díjátadó ünnepségét, ahol a „Best Metal Performance” kategória díját végül a Dream Theater kapta meg. További díjazottakat is felsorolunk a cikkben, a Foo Fighters három Grammyt is begyűjtött.
Wall Of Sleep – A Robotban mutatkozik be az új basszusgitáros
A soproni doom metal csapat április 8-án a budapesti Robot színpadán koncertezik, ahol bemutatkozik új basszerosuk, Janovszki Zsolt. Az estét a Raksha Bandhan nyitja.
Mick Jagger – Tévésorozathoz írt egy dalt
Sátán őfelségétől sosem volt idegen a filmek világa, legyen az szerep vagy éppen valamely dala kísérőzeneként, ezúttal direkt felvett egy nótát egy új televíziós sorozathoz.
Michael Romeo: War Of The Worlds, Pt. 2
Michael Romeo túl tudta szárnyalni a saját maga által felállított, magasra tett mércét. A ’War Of The Worlds, Pt. 2’ nemcsak a 2018-as első epizódon mutat túl, de be tudja foltozni azt a hatalmas űrt, amit a Symphony X hiánya okoz. Ehhez hozzájárul Dino Jelusick nagyszerű teljesítménye, aki egyediségét megőrizve kicsit Russell Allen cipőjébe tudott lépni.
Steve Vai – „Elmerültem a Hydra pompájában”
Megérkezett az a klip, amelyben a legendás gitáros végre játszik a Hydrának elnevezett egytestű, kétfejű, háromnyakú hangszerszörnyetegen.
Megadeth – Kiderült, ki basszusgitározik az új lemezen
A főnök Dave Mustaine felfedte a basszusgitáros kilétét, aki közreműködik a nyáron megjelenő új Megadeth-albumon.
Amorphis – Az Eluveitie-vel közösen érkeznek Budapestre
Eljött az idő, hogy a finn dark metal banda, az Amorphis és a svájci folkmetál csapat, az Eluveitie is útnak induljon, ráadásul összefogva, co-headliner turné keretében. December 12-én érkeznek Budapestre, a Barba Negrába.
Red Hot Chili Peppers – A megjelenésre új klip dukál
A mai megjelenések között kiemelt helyen szerepel a Red Hot Chili Peppers újdonsága, amelyet moziba illő kisfilmmel népszerűsítenek.
Marillion: An Hour Before It’s Dark
Hosszú idő után szólalt meg a Marillion, és nem okozott csalódást. Talán nem erre a kegyetlen, kalkulált világra való ez a minden hangjában és szavában művészi progresszív rockzene, nem szórakoztat a szó szoros értelmében. Sokszor meg kell hallgatni, hogy az üzenet átjöjjön. Nekem célba ért.
Edenbridge – A nyáron érkező új lemezről itt az első ízelítő
Egy paradicsomi, misztikus helyről írt új lemezt az osztrák alakulat, a felvételeken közreműködik Erik Martensson is (Eclipse, W.E.T.)!
Deep Purple – Simon McBride játszik Steve Morse helyén
A Deep Purple ma bejelentette, hogy családi okok miatt Steve Morse átmenetileg nem játszik a csapat koncertjein, de továbbra is a zenekar teljes jogú tagja marad. Simon McBride helyettesíti, ameddig szükséges.
Opeth – Jön az ’In Cauda Venenum’ bővített változata
Mikael Åkerfeldt zenekara rövidesen a Mastodon társaságában turnézik Észak-Amerikában, ennek apropójából készült el az utolsó albumuk új verziója, amelyen 3 eddig kiadatlan dal kap helyet angol és svéd nyelven.
Foo Fighters – Lemondták az összes idei koncertjüket
A zenekar hivatalosan is visszalépett valamennyi 2022-re lekötött koncertjétől dobosuk, Taylor Hawkins tragikus halála miatt. A Grammy-díjátadón (3 kategóriában is jelölt a Foo Fighters) a Silk Sonic ugrik be helyettük.
The Rolling Stones – Steve Jordannel fejezik be az új albumot
Keith Richards szerint az a terv, hogy a szólóbandájának dobosával teszik teljessé az új Rolling Stones-album felvételeit.
A Pure Reason Revolution fantomjai
A brit progrock csapat ötödik stúdióalbuma május elején jelenik meg, amelyről már a második dalt ismerhetjük meg.
Kaipa – Megérkezett az új album címadó dala
Április végén jelenik meg a svéd progresszív csapat új nagylemeze ’Urskog’ címmel, amelynek elkezdődött a bevezető kampánya, az első kislemezdal a címadó tétel lett.
At Night I Fly – Kazettán jön ki a tízéves bemutatkozó EP
Az At Night I Fly zenekar tíz éve mutatta be első EP-jét, amely az évforduló alkalmából limitált példányszámú kazettán jelenik meg a Record Store Dayen.
OU – Kínai progmetál csapat az Inside Out kiadónál
Az OU nevű pekingi csapat leszerződött az Inside Out Music istállójához, zenéjükre Devin Townsend, a The Gathering és a Radiohead gyakorolt hatást, amely ki is hallatszik a debütáló kislemezdalukból.
Foo Fighters – Szívroham vitte el Taylor Hawkinst
A rendőrségi jelentés szerint a dobost szívroham vitte el a Foo Fighters bogotai fellépése előtt. Extrém mértékű szívnagyobbodása volt, a hivatalos toxikológiai jelentés eredménye pedig megdöbbentő.
John Mayall: The Sun Is Shining Down
A brit blues egyik alapítóatyja nem vonul vissza. Igaz, hogy mi, dekadens európai népség nem valószínű, hogy látni fogjuk koncerten, mert limitált számú fellépéseit már csak kaliforniai otthona közelében vállalja.
Foo Fighters – Elhunyt Taylor Hawkins
Ötvenéves korában váratlanul elhunyt Taylor Hawkins, a Foo Fighters és az NHC dobosa.
Def Leppard – Hivatalos videón a Kick
A múlt héten beharangozott új Def Leppard-album első kislemezdalához megérkezett a zenekar hőskorát idéző videóklip is.
Michael Schenker Group – Nincs vész, csak megjelent az első kislemez
Hó elején jelentette be a Michael Schenker Group vadonatúj lemezét, a ‘Universal’-t és máris itt az első nóta róla, Ronnie Romero énekével az Emergency. Ráadásul a dallistát is nyilvánosságra hozták és megkezdődhet az előrendelés.
Axel Rudi Pell – Ígéret szép szó…
Ahogy már az első klip megjelenésekor megígérték, ma megérkezett a második dal, a Down On The Streets szöveges videója, és Axel Rudi Pell azt az ígéretét is betartotta, hogy elárulja, miért lett ‘Lost XXIII’ – és nem ‘Lost XXI’ – a 21. album címe.
Circle Of Friends – Doro is odateszi magát
Nemrég mutattuk be a neves zenészek és énekesek baráti köre által készített, és ma megjelent Circle Of Friends-album, a ‘The Garden’ részleteit és előzetesként megjelent dalait, ám az utolsó pillanatban befutott Doro dalának szöveges videója is, ezt is érdemes megnézni és meghallgatni.
Skid Row – Itt az egész(en új) banda!
Az ex-H.E.A.T-énekes Erik Grönwallt leigazoló Skid Row októberben új albummal jelentkezik, amelynek első kislemeze már a streaming-boltokban!
Legutóbbi kommentek
- on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Kritikák
KK’s Priest: Sermons Of The Sinner
Ez az album pont olyan, mint maga K.K.: kesernyés, erőltetett, nem sok élet van benne. (Bigfoot)
K.K. Downing megpróbálta a lehetetlent… és lehetetlennek bizonyult. Nem tudta felülmúlni egykori zenésztársai legutóbbi produkcióját, de azért szép próbálkozás volt! (CsiGabiGa)
Yes: The Quest
Nem tudnak életet lehelni a progresszív rock egyik alapbandájába. Nem csak Jon Anderson, Chris Squire is rettenetesen hiányzik, nemcsak az előadásban, hanem a dalszerzésben is. Gyenge ez a produkció, az elvárásaim pedig magasak velük szemben.
Fates Warning: Long Day Good Night
A fenséges ’Theories Of Flight’ után csak egy átlagos albumra volt elegendő a puskapor, amelynek szintje még így is elég magas ahhoz, hogy ne lehessen könnyedén megugrani.
Whitesnake: Love Songs
A ‘Red, White & Blues’ trilógia második részét a kőszivet is meglágyító vörös rózsákkal megint csak jól összerakták. Az egyetlen kifogásom, hogy a 2000-es ‘Into The Light’ szólóalbumával kicsit erőszakosan belenyomakodik ebbe a világba David Coverdale. De ez az ő bandája, az ő válogatása.
Unleash The Archers: Abyss
A kanadai nehéztüzérség az év egyik legjobb power metal monolitjával törte rá az ajtót erre az elcseszett évre, és nagyon remélem, még sokáig kitart a lendületük. Brittney Slayes pedig korunk csúcsragadozója. Ha mindezeket nem hiszed – az a te bajod.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Pantera, Lionel Richie, Cyndi Lauper, David Garrett, Alan Walker – Koncertjegyek 20% kedvezménnyel!
Ma 10 órakor indul a Live Nation Magyarország karácsonyi ajándékjegy-akciója, amelyben a Pantera, Lionel Richie, Cyndi Lauper, David Garrett és Alan Walker jövő évi nagykoncertjeire lehet kedvezményes belépőket váltani.

Dirkschneider – Vendégénekesekkel vették fel újra az ikonikus albumot
Sabaton, Saxon, Helloween, Kreator, Amaranthe, Twisted Sister, KK’s Priest. Mi a közös ezekben a nevekben? Hogy az énekeseik közreműködnek az Udo Dirkschneider zenekara által újra felvett, ‘Balls To The Wall Reloaded’ című lemezen. Az Accept-album 40 éves jubileumát ünnepli – némileg megkésve – jövő évi turnéjával is az együttes.

Ellis Mano Band – A kóbor kutyák védelmében
A svájci blues-rocker Ellis Mano Band nyitja a LOTS Music tavaszi blues-rock szezonját az Analog Music Hallban, a februárban megjelenő új albumuk második előzetese a gazdátlan ebek sorsára hívja fel a figyelmet.

Santana ezúttal az MVM Dome-ban lép fel
Carlos Santana játszott már a Budapest Sportcsarnokban, majd a helyébe lépő Papp László Sportarénában, az MTK-pályán, a Kisstadionban és a Margitszigeti Szabadtéri Szinpadon, sőt, adott koncertet a Felvonulási téren is, most az MVM Dome-ban csendülnek fel az olyan klasszikusok, mint a Jingo, a Smooth vagy az Europa.

2025-ben újra Guns N’ Roses-koncert a Puskásban
Ellenőrizetlen forrásokból már korábban is röppentek fel hírek a Guns N’ Roses 2025-ös turnéjáról, de most hivatalos helyről, a Live Nationtől jött a megerősítés: 2025. július 15-én ismét a Puskás Arénában lép fel a legendás rockzenekar.





































































































