Kiderült, hogy Rob Halfordnak, a Judas Priest énekesének is tetszik a Papa Emeritusként színpadra lépő Ghost-énekes, Tobias Forge produkciója.

Rob Halford Tobias Forge

Egy finn magazinnak adott nyilatkozatában Rob Halford beszélt a Ghost iránti rajongásáról. „Annyira örülök a Ghost és Tobias Forge sikerének, jó látni, ahogy az ambícióit és az álmait valóra váltja. Nagyon keményen megdolgozott azért, hogy a Ghostot ilyen világméretű produkcióvá tegye. A srác nagy tehetség, fantasztikus színpadi előadó. Dalszerzőként is… a lemezei csodálatosak. Már régóta figyelemmel kísérem a karrierjét” – mondta a Metal God.

 

 

Még 2018-ban Halford azt mondta, hogy reméli, hogy valamikor a nem túl távoli jövőben együtt dolgozhat Forge-dzsal. „Az öltözőben voltam Tobiasszal a Ghostból, és beszélgettünk az együttműködés lehetőségeiről – mondta akkor. – A zenészeknek jó móka egymás világába átlépni. Olyan ez, mint a különböző focicsapatok – ugyanaz a játék, de másképp játsszák. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a hangommal hová tudnék beilleszkedni.”

Két évvel ezelőtt Tobias Forge is megerősítette, hogy „eltöltött egy kis időt” Halforddal lógva. „Az király volt – mondta. – Ő egy Ghost-rajongó, ami őrület, mert ha azt mondom, hogy én az ő rajongója vagyok, az enyhe kifejezés.” Korábban Forge egy rádiónak adott interjúban dicsérte a Judas Priest dalszerzői kvalitásait, miközben arról beszélt, hogy milyen nagyra értékeli a 80-as évek zenéit. „Nagy rajongója vagyok a legtöbb ember által »jól megírt zenének« nevezett muzsikáknak. Szeretem, ami megmozgat, amitől érzek dolgokat, és ez többnyire olyan zene, ami egy bizonyos sémába illeszkedik, de ez lehet bármi, a Fleetwood Mactől a Venomig. De igen, értékelem az olyan dalokat, amelyeknek van egy egységes dramaturgiai mintázatuk. És szerintem a Judas Priest nagyon populáris zenét ír.”

Közel két hét múlva ez a tehetséges srác és csapata lép fel a Budapest Arénában, az ’Imperatour 2022’ keretein belül. Az amerikai körút után már elindult az európai turné, ahol nagyon látványos és grandiózus színpadképpel érkezik május 18-án a Ghost. A programban a nagy slágereken kívül az idén megjelent új lemez tételei is hallhatóak lesznek, és az amerikai koncertekhez hasonlóan a Metallica-feldolgozás is bent maradt a műsorban. Az este két előzenekara az Uncle Acid & The Dead Beats és a Twin Temple.

A Live Nation bemutatja: Ghost – ’Imperatour Europe 2022’
Ghost, Uncle Acid & The Dead Beats, Twin Temple koncertek
2022. május 18. szerda, Budapest Aréna
Belépő: állóhelyre 14 900 Ft, ülőhelyre 19 900 Ft.
Jegyek kaphatók a Live Nation oldalán.

Ghost

Megosztás