Öt napja még arról panaszkodott Rob Halford, hogy a közönségszavazáson épphogy csak lecsúsztak az előadó kategóriában bejutást jelentő első 5 helyről, a szervezőknek hála, hosszú évek hercehurcája után végre mégis beiktatják a Judas Priestet a Rock And Roll Hírességek Csarnokába.

Az előző évek már-már kabaréba illő hezitálása után idén a Judas Priest is tagja lesz a Rock And Roll Hall Of Fame-nek. Míg előadó kategóriában Pat Benatar, a Duran Duran, Eminem, a Eurythmics, Dolly Parton, Lionel Richie és Carly Simon került be a hírességek közé, a kiemelkedő zenei teljesítményért járó ‘Musical Excellence’ díjat a Judas Priest, valamint Jimmy Jam és Terry Lewis producerek kapják. A Judas Priestet először 23 évvel ezelőtt jelölték a ceremóniára, azóta sokszor felmerült beiktatásuk, ám csak idén jött el az alkalom. Az eseményt november 5-én rendezik a Los Angelesben található Microsoft Theaterben, ahol a Metal God és társai átvehetik a díjat. A csapat jelenlegi felállásából Rob Halford énekes, Ian Hill basszusgitáros, Glenn Tipton gitáros és Scott Travis dobos kerülnek beiktatásra, míg a korábbi tagok közül K.K. Downing gitáros, Les Binks dobos és a néhai Dave Holland dobos kapta meg ezt az elismerést. Az még a jövő zenéje, hogy a Priest jelenlegi felállásán túl még ki vesz részt az ünnepségen, mindenesetre Halford azt mondta, „minden joguk megvan ahhoz, hogy részt vegyenek az eseményen. Nagyon örülök mindannyiuknak, nincs bennem keserűség, nincs harag. Ha mégis maradt valakiben, azt el kell nyomni magunkban és csak elfogadni ezt a csodálatos lehetőséget, és azt, amit ez jelent az elismerés és az ünneplés szempontjából.”

A metál műfajból eddig a Black Sabbath és a Metallica került be a Csarnokba, az Iron Maiden még mindig nem, holott őket is többször jelölték már 2005 óta.

Megosztás