Legfrissebb a Hard Rockon
U.D.O. – Peter Baltes kórházban van
A Pyraser Classic Rock Nighton tegnap este, július 25-én Peter Baltes balesetet szenvedett a Dirkschneider-koncert közben, kórházba szállították, az előadást pedig félbeszakították.
Közvetlen hangulat, nosztalgia és őrületes zene: Rómeó Vérzik, 4Oz. – Akvárium KisHall, 2026. 03. 13.
A Rómeó Vérzik 18 dala észrevétlenül suhant el az Akváriumban, ez az este nem a látványelemekről, hanem a zene erejéről és az élményről szólt. A 4Oz. a felvezetésben kellemes meglepetést okozott Ozzy klasszikusainak őszinte előadásával.
Geoff Tate – Saját kiadásban jön az ‘Operation: Mindcrime’ harmadik része
Itt az első dal, a Power Geoff Tate új lemezéről. Május 3-án jelenik meg az ‘Operation: Mindcrime III’ az énekes saját kiadásában, ami kissé nehézkessé – és főleg drágává – teszi a hozzájutást itt Európában, még abban se bízhatunk, hogy a koncertjére elhoz párat, mert az több mint 2 héttel korábban, április 15-én lesz az A38 Hajón.
Egy éve hunyt el Ozzy Osbourne – A Sötétség Hercege örökre velünk marad
Egy év telt el azóta, hogy Ozzy Osbourne halálhíre bejárta a világot, mégis elég néhány hang a Paranoidból vagy a Crazy Trainből, és mindenki ugyanarra az emberre gondol. Arra a birminghami srácra, aki a Black Sabbath frontembereként kulcsszerepet játszott a heavy metal megszületésében, majd szólóban is új korszakot nyitott, miközben botrányaival, öniróniájával és emberi esendőségével milliók kedvence lett.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Tankcsapda – Három gitáros az új dalban
Közel két év elteltével új Tankcsapda-dalt hallhattunk, amelyben három vendéggitáros – Nagy Máté, Takács Vilkó és Vörös Attila – közreműködik. Közben gőzerővel készül az új album, a stúdióban összesen kilenc gitáros segíti Lukács Laci és Fejes Tomi munkáját.
Eric Clapton – 4 bónuszdal a ’Journeyman: Deluxe Edition’ albumon
Eric Clapton ikonikus 1989-es albumát november 21-én újra kiadják felújított hangzással és az eredetihez képest plusz 33% bónusztartalommal.
Megjelent a Slipknot első albumának jubileumi kiadása
Mától teljes egészében meghallgatható a Slipknot debütáló lemezének 25 éves jubileumi verziója, amely az eredeti dalok mellett eddig kiadatlan felvételeket is tartalmaz.
Dream Theater – Új klip az amerikai turnéstart előtt
A Bend The Clock című dalhoz mutatta be legújabb klipjét a Dream Theater, a ma kezdődő amerikai turnén pedig már a teljes ’Parasomnia’ album megszólal.
Együtt karácsonyozik Jon Schaffer és Matt Barlow
No, nem közös ünnepi zabálásra kell gondolni, hanem zenélésre, méghozzá Schaffer / Barlow Project név alatt. A duó közös lemeze ráadásul novembertől már el is érhető.
Seether – „Ezek a legerősebb dalok, amiket valaha írtunk”
Három év után új albummal jelentkezik a dél-afrikai Seether. A csapat már három dalt bemutatott a lemezről, ami a frontember, Shaun Morgan szerint az eddigi legjobb anyaguk.
The Allman Brothers Band – 15 évvel ezelőtti koncertfelvételt adnak ki
A zenekari tagok szerint is az egyik legjobb koncertfelvételük ez a 2005-ben a Warner Theatre-ben, Erie-ben készült anyag, mely most szerzői kiadásban, de az Orchard terjesztésében jelenik meg.
Jim Kirkpatrick – Blues-rock lemezt készített az AOR-gitáros
14 évvel első szólólemeze után újra önálló bevetésen az FM gitárosa. A ‘Ballad Of A Prodigal Son’ megmutatja Jim igazi elhivatottságát.
Manowar – Gyógyír a koncertínségre
Reméljük, az idei évvel letudjuk a koncertstopot és nem lesz belőle hét szűk esztendő! A Manowar március 14-én lépett fel Mexikóvárosban, és azt a koncertet készülnek hivatalosan is megjelentetni, ha már a ‘The Final Battle Tour’ nem folytatódhatott idén.
Ben Granfelt – Megszínesíti az őszt
Október 2-án jelenik meg a finn blues-rock gitáros várva várt következő lemeze ‘True Colours’ címmel. Borítónk és dallistánk már van, meg egy kis ízelítő az első kislemezdal képében.
Journey-, Queensryche- és Blue Öyster Cult-tagok egy bandában
Új szupergroup alakult Bad Penny névvel, melyben nem kisebb nevek zenélnek együtt, mint például Steve Augeri, Todd La Torre és Danny Miranda.
Leaves’ Eyes – Új lemez a Visions Of Atlantis énekesnőjével
Nem kell megijedni, nincs változás a mikrofon mögött, egyedül arról van szó, hogy Clémentine Delauney is szerepel a Leaves’ Eyes új albumán, amiről egy dal már meg is hallgatható.
Devin Townsend – Kocertfilm jön Londonból
Devin Townsend 2019-es európai turnéjának egyik fellépését is megörökítették, melynek felvételét ‘Order Of Magnitude – Empath Live Volume 1’ címmel október 23-tól tarthatjuk a kezünkben.
Metallica – Big Four-buli New Yorkból
Lehet, hogy már kicsit soknak érzed a Metallica koncertfelvétel sorozatát, azonban a friss anyag igazán különleges, ugyanis az egyik utolsó Big Four-bulit tették elérhetővé Jamesék.
Castaway – Friss klippel jelentkezett a szlovák banda
A hazánkban is megfordult Mayo Petranin énekessel felálló Castaway zenekar új klippel jelentkezett a legutolsó albumukról.
Holnap startol a Fekete Zaj Fesztivál
Augusztus 19-én kezdődik és négy napon át várja a komplex zenék kedvelőit a Fekete Zaj Fesztivál az idilli hangulatú Sástó partján, a Mátrában. A rendezvényt a járványhelyzetre való tekintettel kisebb létszámmal és számos óvintézkedés bevezetésével teszik biztonságossá a szervezők.
AŽUR – Gyere és nézd: Klipen a pörgős ballada
A budapesti alternatív pop-rock banda ezúttal is egy igazi érzelmi hullámvasútra ültet fel, hiszen legújabb szerzeményükben a szerelem, a szeretet és a konfliktuskezelés háromszögében mozognak.
Sainted Sinners – Kicserélődött a gárda
Frank Pané gitáros gyakorlatilag a teljes legénységet megújította a második lemez viszonylagos sikertelensége után. Egyedül Hirleman Berci maradt. A David Reece helyébe lépő új énekes Jack Meille a Tygers Of Pan Tangből.
Zorall – Koroknai Árpád az új énekes
A P.Box, az Omen és a Kori éléről ismert Koroknai Árpáddal folytatja karrierjét a Zorall. A csapat már be is mutatta első dalát az új frontemberrel, melynek klipjében a Viszkis játssza a főszerepet.
Scorpions – Egy darab a berlini falból az új box-setben
Harmincéves a Scorpions ikonikus Wind Of Change című dala, aminek apropójából Klaus Meine-ék egy jubileumi box-setet dobnak piacra. Ebben állításuk szerint lesz egy darab a berlini falból is.
The Cult – Visszatérnek a kezdetekhez
Legalábbis ami a stúdiót illeti, ugyanis a 1984-es ’Dreamtime’ felvételének helyszínét, a Rockfield Studiost választotta a The Cult az új lemez szülőhelyének.
Winger – Januárra könnyedén kész lehet az új lemez
Fájlmegosztó oldalak segítségével készül a járvány alatt az új Winger-album, ami januárra kész is lehet.
Michael Landau – Egy újabb Burning Water-dalt vett elő
Michael a ’90-es évek elején testvérével, Teddy Landauval zenélt a Burning Water zenekarban, új koncertlemezéről már a második ebből a korszakból való dalt mutatja be, a Can’t Buy My Way Home után ezúttal a Killing Time-ot.
Blue Öyster Cult – Hamarosan belekóstolhatunk az új anyagba
Bár mi már majdnem két hónapja megsúgtuk, most hivatalosan is nyilvánosságra hozták az új Blue Öyster Cult-lemez dallistáját. A borító is megvan, már csak az első ízelítőre várunk.
Kamelot – Megjelent a koncertanyag, itt az Under Grey Skies
Pénteken megjelent a Kamelot várva várt koncertkiadványa, az ’I Am The Empire – Live From The 013’. Az anyagról a Charlotte Wesselsszel előadott Under Grey Skies csekkolható le ezúttal.
Helix – Brian Vollmer kedvencei
Rendhagyó válogatást készített a Helix, vinylen korábban meg nem jelent, vagy nehezen elérhető dalokból. Két kiadatlan felvétel is lesz rajta, melyek közül az egyikhez, a címadó Eat Sleep Rockhoz klipet is forgattak.
Perfect Plan – „Súlyosabb és bluesosabb a lemez”
Szeptember elején jön a „dallamos svédek” második lemeze, amiről egy újabb nagyszerű dallal ismerkedhetsz meg. Ne hagyd ki ezt sem!
At The Movies – „Lelepleződött” a bónuszdal
Hamarosan lejár a közösségi finanszírozási kampánya a karanténprojektnek indult At The Movies nagylemeznek, nyilvánossá vált a bónuszdal is: a Far From Over az 1983-as ‘Staying Alive’ című filmből.
Dee Snider – Karácsonyi nótát rögzít Tarja Turunennel
Dee Snider a hangterjedelme miatt kérte fel Tarját a duettre a feleségének írt karácsonyi dalban, melynek felvételeit Jeff Pilson, a Dokken és a Foreigner basszere felügyeli.
No Obligation – Megjelent a hetedik szám is
Megjelent az egykori heavymetal.hu főszerkesztő által dirigált No Obligation fanzine hetedik száma, ami ezúttal is tele van jobbnál jobb cikkekkel, így érdemes beszerezni.
Frankie Banali – Agyvérzése volt
Hosszú ideje küzd hasnyálmirigyrákkal a Quiet Riot dobosa, aki az elmúlt hetekben agyvérzést is kapott, míg a kórházban kezelték.
Evanescence – Lzzy Hale és Sharon den Adel az új dalban
Igazi sztárparádé az Evanescence új dalában, ugyanis a címben említett két énekesnő mellett a The Pretty Reckless üdvöskéje, Taylor Momsen is szerepel a Use My Voice-ban, és a lista itt még nem ért véget!
Vanishing Point – Új dal az ismét öttagú dallamlovagoktól
Count Your Days címmel már a harmadik dalt gurította le a Vanishing Point két hét múlva érkező lemezéről. Chris Porciankóék klipet is rittyentettek a szóban forgó tételhez, amiben bemutatkozik a csapat friss leosztása.
Rikard Sjöblom’s Gungfly – Teszteld a címadót az új lemezről!
„Egy kicsit hörögtem is benne, amire a Beardfish óta nem volt példa.” – mondta új daláról Rikard Sjöblom, mely a szeptemberben érkező új lemezén kap helyet. A szóban forgó lemezt a Gungfly zászlaja alatt hozta össze az északi zenész.
Derek Sherinian – A főnix találkozása a szitakötővel
Egy hónap van hátra a ’The Phoenix’ megjelenéséig, az Inside Out Music jóvoltából pedig már elérhető a Dragonfly is. Derek mellett ezúttal Ernest Tibbs (basszusgitár) és Simon Phillips (dob) zenél.
Tales Of Evening – Klipforgatáson lepleződött le az új basszer
Gyenge pontnak tűnik hazánk szimfo-metal zenekaránál a basszusgitárosi hely, megalakulásuk óta szinte csak ezen a poszton történt változás.
Meghalt Pete Way
Elhunyt az ikonikus basszusgitáros, a UFO alapítója. 69 éves volt.
„Mi nem a nyugati világban szokásos, hanem egy másfajta zenei utat közvetítünk”: Interjú a VHK zenészeivel
A legjobb pillanatban, egy négynapos alkotótábor után csíptük el a Vágtázó Halottkémek motorját, Grandpierre Atillát, valamint a zenekarhoz nem is olyan régen csatlakozott Szűcs Antal Mór gitárost. Az interjú során szóba került a VHK filozófiája, üzenete, de azt is elmesélte Atilla és Mór, hogy milyen élmény egy koncertjük.
Amaranthe – Új dal Noora Louhimóval: Strong
Egy dal erejéig parkolópályára küldte férfiénekeseit az Amaranthe, és elkészítették a Strongot, melyben a Battle Beast amazonjával, Noora Louhimóval énekel duettet Elize Ryd.
„Zenei és hangzásbeli értelemben is a határainkat feszegettük”
Még két hét van hátra az új Pain Of Salvation-album, a ’Panther’ megjelenéséig, a svéd csapat pedig bemutatta a harmadik dalt is, a címadót, méghozzá klippel együtt.
Roger Glover – A zene elveszítette egykori meghatározó szerepét
A Deep Purple basszusgitárosa az ausztrál Heavy magazinnak nyilatkozott a zeneipar hanyatlásáról, az értékrendek átalakulásáról.
Shavo Odadjian – 25 új dalom van a System Of A Down számára
Legalábbis 25 dalötlet – állítja a banda basszusgitárosa –, ennek kissé ellentmondva ma jelenik meg aktuális projektjének a debütáló kislemeze.
Linkin Park – Kiadatlan felvétel a ‘Hybrid Theory’-érából
Nem tudom, tudtátok-e, de ebben az évben lesz a Linkin Park debütáló albumának, a ‘Hybrid Theory’-nak a 20. évfordulója. A She Couldn’t című dal nem tudott rákerülni a lemezre megjelenéskor, de most itt van.
Junkies – Így félnek 2020-ban
Teljesen új felvételen szól a Junkies Félsz című dala, mely első előfutára a zenekar idén 25 éves ’Káros az egészségre’ lemezéből készült újra felvett változatnak.
Legfrissebb a Hard Rockon
Vanden Plas – 2000 óta várunk rájuk
A dallamos progresszív metál kedvelőinek nagy örömére 25 év után újra Budapesten üdvözölhetjük a német Vanden Plas együttest. Szeptemberben lépnek fel az Analog Music Hallban.
Jethro Tull – Kitörés a szegénységből
Négy hét múlva jelenik meg a legendás Jethro Tull új albuma, amelynek új előzetesét Ian Anderson a felemelkedés dalaként emlegeti.
Arch Enemy – Elszabadult a papírtigris
Bár csak március végén jelenik meg az Arch Enemy új albuma, de bemutattak róla egy újabb zajos előzetest, amelynek témája a lélek harca az ördögi erőkkel.
Ellis Mano Band – A klip vicces, de a zene nagyon is komoly
A március első napján Budapestre látogató Ellis Mano Band legújabb klipjében a virtuális szerelemről fantáziálnak. A Nanowar Of Steelt megszégyenítően vicces videóhoz azonban egészen különleges rockmuzsika társul. És ha már szerelem, a nehezen beskatulyázható bandát leginkább a Deep Purple és Henrik Freischlader szerelemgyerekeként tudnánk elképzelni.
Dream Theater – Tegnap megjelent az új album
A pénteki megjelenések sztárja a Dream Theater 16. stúdiólemeze, Mike Portnoy a közösségi médiában posztolt az újdonsággal kapcsolatban.
Simon McBride – Még ebben is nagyot durran
Simon McBride, a Deep Purple gitárosa március 14-én adja ki ‘Recordings: 2020-2025’ című albumát, amelyről elsőként egy Duran Duran-feldolgozásban mutatja be a blues és hard rock keverékeként létrejött, egyedülálló gitárstílusát. Állakat kitámasztani!
Dirkschneider – Lovas szánon Doróval
A Dirkschneider második kislemezdala a ‘Balls To The Wall Reloaded’ albumról a lemezt záró ballada, a Winter Dreams, melyet Udo Dirkschneider és Doro Pesch duettje tesz felejthetetlenné, miközben egy olaszországi kastélyt és annak erdeit is bejárhatjuk a klipben.
Paganfest – Minden idők legnagyobb Paganfestje közeleg
Két nap múlva Budapestre érkezik a Paganfest történetének legerősebb felhozatala, és nagy esély van rá, hogy Budapest legyen a leglátogatottabb helyszín a fesztivál történetében.
Ahol minden show-nak súlya van: Pantera, Power Trip, Child Bite – Papp László Budapest Sportaréna, 2025. 02. 03.
A Pantera légkalapácsa másfél órás esszenciát döngölt a képünkbe az elképesztő életműből, előttük a Power Trip és a Child Bite mázsás súlyokkal melegítette be a közönséget a nagy menethez.
43 perc egy évtized: Republic 35, 4S Street – MVM Dome, 2025. 02. 01.
A Republic két és fél órás műsorral ünnepelte meg három és fél évtizedes fennállását az MVM Dome-ban, számomra az este csúcspontja az volt, amikor Tátrai Tibusszal repült a bálna, és hogy a 3D mapping segítségével rövid időre még Cipő is megjelent a színpadon. A főműsor előtt a 4S Street fiatalos, modern muzsikájával hangolódhattak a korán érkezők.
Heep Freedom – “Classic Uriah Heep Cover Band Live At Muzikum”
Február 7-én, pénteken tartja a Heep Freedom – Magyarország Uriah Heep tribute zenekara – a 12. születésnapi koncertjét a Muzikumban.
Dream Theater: Parasomnia
A Dream Theater új albumát pénteken adják ki, 20 év után végre újra egy olyan lemez jelenik meg 49 óra múlva, amely az első perctől az utolsóig szerethető.
Motörhead – Már megint pakkot kapunk tőlük!
Az ’Ace Of Spades’ ünnepi kiadása után a Classic Rock Magazine összeállt a Motörhead ma is működő menedzsmentjével és piacra dobtak egy újabb látványos csomagot.
Mike LePond’s Silent Assassins: Whore Of Babylon
Mike LePond harmadik szólóanyaga olyan, mint egy török bazár: színes zenei kavalkád, amelyben zseniális és középszerű dalok váltják egymást, mindent együttvéve azonban mindenképpen pozitív a benyomás, ez egy szórakoztató, ámde korántsem világmegváltó alkotás.
Trishula – A háromágú szigony újra lecsap
Neil Fraser gitáros a hindu vallás egyik szimbólumáról nevezte el zenekarát, de a zenéje nagyon is brit, korábbi csapataira, a Tenre és a Rage Of Angelsre emlékeztet. Szeptember 25-én már a második albumuk jött ki az AOR Heaven kiadónál.
AC/DC – Megvan az új album címe?
Forrósodik a levegő az AC/DC körül, ugyanis tegnap aktivizálták magukat a közösségi médiában, most pedig egy rejtélyes plakát és egy új weboldal került elő, melyek talán az új album címét súgják meg nekünk.
Fear Factory – Kilépett Burton C. Bell
Harminc év után kilépett a Fear Factoryből Burton C. Bell. Az énekes azért kényszerült ilyen drasztikus lépésre, mert teljesen elvesztette a bizalmat társaiban, akik az utóbbi évek pereskedéseivel gyakorlatilag lenullázták.
Jaded Heart – Billentyűk nélkül jön az új lemez
Ismét aktivizálta magát a német dallamos metál alakulat, a Jaded Heart, akik novemberben új lemezzel jelentkeznek. A zenekar története során először ad ki olyan albumot, melyen egy szál billentyű sem hallható.
Falconer: From A Dying Ember
Egy igencsak változatos, kellőképp izgalmas dalcsokorral tért vissza a Falconer hat hosszú év után. Más kérdés, hogy eme visszatérés a buli végét is jelenti; azaz függöny le, jöhet a taps – mert azt megérdemlik!
Eclipse – Az eurovíziós dal a második újdonság koncertlemezükről
Az Eclipse legelső koncertkiadványáról most a Runaways című dalt ismerheted meg, mellyel annak idején a 2016-os Eurovíziós Dalfesztivál svéd fordulójában indultak.
Kurdt Vanderhoof – Új szólólemezt készített a Metal Church gitárosa
Szólólemezt ad ki 2021 elején a Metal Church gitárosa. Kurdt Vanderhoof egy interjúban elárulta, hogy a ’Brainchild’ névre keresztelt albumra mindent ő játszott fel.
Elhunyt a Van Halen eredeti basszusgitárosa, Mark Stone
Elhunyt Mark Stone, a Van Halen korai időszakának basszusgitárosa. A zenész rákkal küzdött, azonban elvesztette a csatát a gyilkos kórral szemben.
My Dying Bride – Háromszámos EP jön novemberben
Fél éve jelent meg a brit doomerek legújabb lemeze, a ‘The Ghost Of Orion’, azonban a csapat máris összehozott egy EP-re való anyagot, melyet még ebben az évben leszállítanak a rajongóknak.
Pyramaze – Iced Earth-énekes is szerepel a zenekar új albumán
Matt Barlow és Lance King is énekel a dán progpower banda, a Pyramaze hatodik albumán, melyről már a második dalhoz készült szöveges videó.
Kenny Wayne Shepherd Band – Megjelenik az első koncertfilmjük
Bármilyen furcsa is, Kenny Wayne Shepherd első koncertvideója kiadása előtt áll, pedig 1995 óta jelennek meg lemezei.
Amaranthe – Többet keresnek a streaminggel, mint a turnézással
A svéd metálzenekar, az Amaranthe fiatalabb rajongóinak köszönhetően több pénzt keres a streaminggel, mint a Metallica.
Mandoki Soulmates – Öreg lázadók és Bartók dupla albumon
A lemez a hazai megjelenés után a MAHASZ TOP 40 albumlistájának az élére került, de az élen nyitott az Amazon classicrock-listáján, valamint Németországban a fizikai hanghordozók listáján is.
Rammstein – Újra kiadják a huszonöt éves debütlemezt
Szeptember 25-én volt negyed évszázada, hogy a Rammstein első lemeze, a ’Herzeleid’ a lemezboltokba került. A jubileum kapcsán most újra megjelentetik az albumot.
Ozzy Osbourne – Máris új zenéken dolgozik
Alig hűlt még ki az előző lemez, de a sötétség hercege máris magas fordulatszámon pörög.
Sodom – „Ez az egyik legkeményebb és legváltozatosabb albumunk”
Sodom & Gomorrah címmel meghallgatható a Sodom új dala a november végén érkező stúdiólemezről. Tom Angelripper szerint az album különleges helyet foglal el a banda életművében.
Blue Öyster Cult – Itt a harmadik klipes dal: Tainted Blood
Nagy a sürgés-forgás a Blue Öyster Cult háza táján, ami nem csoda, hiszen hosszú idő után végre megjelenik új lemezük. A ’The Symbol Remains’-ről most a Tainted Blood is meghallgatható.
Lumberjack Commando – Zúzás Nagykanizsáról
Most nem a gőzös megy Kanizsára, hanem onnan rombol be a metál-gőzgép, hogy beharangozza az új EP-t.
Judas Priest – Glenn Tipton nem adja fel!
Rob Halford és Richie Faulkner is nagyon elismerően nyilatkozott társukról, Glenn Tiptonról, aki szerintük folyamatosan küzd a Parkinson-kór ellen.
Quiet Riot – „Nagyon pozitívan” fogadták, hogy folytatják
A Quiet Riot gitárosa, Alex Grossi szerint „nagyon pozitív” volt a fogadtatása a bejelentésnek, hogy a zenekar a tervek szerint folytatja Frankie Banali dobos halála után is.
Kalapács – 20 éves a zenekar, 2 lemezzel ünneplik az évfordulót
Friss nagylemez és tribute album is készült a jubileum alkalmából, előbbinek még csak a címét tudjuk (‘Világvégre’), utóbbinak azonban már a dalaiba is belehallgathatunk.
Nézd meg a The Cinema Show varázslatos élő változatát!
A tegnapi megjelenések között szerepelt a legendás gitáros, Steve Hackett koncertfelvétele, melyen három kedvenc lemezét sűrítette egy műsorba. A lemez premierje egyben a The Cinema Show bemutatója is lett.
Smith & Myers – „Nem gondoltátok, hogy megállunk 10 dalnál, ugye?”
Egy hónapja jelentette be a Shinedown gitárosa és énekese, hogy október elején tízszámos duettlemezük jelenik meg. Most kiderült, hogy október végén jön a folytatás, melyről most újabb két dalt hallgathatunk meg.
Iron Mask – Az istenek istene és a világfa
Új énekessel mutatkozik be a belga gitárhős, Dushan Petrossi zenekara, az Iron Mask, akik december elejére időzítették hetedik albumuk megjelenését. A kelta hatású Tree Of The Worldben a pogány istenek közül Svaroghoz imádkoznak.
„Az Impossibile egy dal minden reménytelen romantikus számára”
A The Night Flight Orchestra ugyan nemrég jelentette meg ’Aeromantic’ című lemezét, azonban ez sem akadályozta meg őket abban, hogy elsirassák a nyarat egy új dallal, az Impossibilével.
Lou Reed: New York (1989/2020) – Deluxe Edition
A Fahang – legelőször ez a titulus jut eszünkbe Lou Reedről, ám szövegeit, a vele készült interjúkat olvasva hamar rájövünk, hogy ennél sokkal többről van szó. Főleg akkor, ha meghallgatjuk a ’New York’ albumát, aminek most egy nagyon különleges, esztétikailag is látványos kiadása lett közkincs.
Negyven éve halt meg Bonzo
1980. szeptember 25-én hunyt el John Bonham, a Led Zeppelin dobosa. Társai úgy döntöttek, hogy nélküle nem folytatják tovább ebben a formában.
Ocean Hills – Az amerikai rádiókban az új daluk: Bound
Vadiúj számmal robbantott Téglás Zoli zenekara, az Ocean Hills. A szóban forgó Bound a hamarosan érkező ’Santa Monica’ lemezre nem, de az amerikai rádiók lejátszási listájára felkerült.
Dream Theater – November végén jön az ünnepi koncertfilm
’Distant Memories – Live in London’ címmel érkezik az a kiadvány, amelyet a Dream Theater február végén forgatott az angol fővárosban. Az első beharangozója e grandiózus koncertanyagnak a Pale Blue Dot előadása.
Lunatic Soul – Skandináv és szláv zenei utalások az új albumon
The Passage címmel máris meghallgatható az első dal a Lunatic Soul új albumáról, a ’Through Shaded Woods’-ról. A szóban forgó album az első olyan lemez, melyen minden hangszert Mariusz Duda kezel.
The Dead Daisies – „Ez az utolsó dal, amely felkerült a lemezre”
Bustle And Flow címmel új dalt mutatott be a The Dead Daisies, mely szintén a csapat jövőre érkező albumán, a ’Holy Ground’-on kap helyet.
The Flower Kings – Család, barátok és az otthon fontossága
Egy bő 90 perc hosszúságú, 21 számot tartalmazó dupla albummal jelentkezik október végén a The Flower Kings. A kiadvány második dala, a From The Ground a kiadó YouTube-oldalán debütált.
Visions Of Atlantis – Így szól élőben a Release My Symphony
Tovább ismerkedhetsz a Visions Of Atlantis új koncertanyagával, amelyről legutóbbi sorlemezük, a ’Wanderers’ nyitódalát hallgathatod meg szimfonikus zenekari kísérettel.
Ayreon – Már elérhető a teljes ’Transitus’
A mai megjelenések között kapott helyet Arjen Lucassen új operája, amelyet máris mindenki számára hozzáférhetővé tett a YouTube-on, valamint az earbook verzió mellé járó képregényfüzet digitális változata is letölthető, hogy teljes legyen az élvezet.
Pokolgép: 35. jubileumi koncert (DVD)
Egy remek felvételt láthatunk a Pokolgép két évvel ezelőtti jubileumi koncertjéről, Dolby 2.0-ás hanggal, némi extrával megspékelve, a kiadónak köszönhetően egy elegáns digipack csomagolásban. Ahogy mondják, egyszerű, de nagyszerű. Azt viszont fájlalom, hogy az este másik fele örökre elveszett.
Bruce Springsteen – A szellemek már itt vannak
Október 23-án jön Bruce Springsteen új albuma, a ‘Letter To You’, de a Ghosts című dalt már most meghallgathatjuk róla!
Legutóbbi kommentek
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Kritikák
Pattern-Seeking Animals: Prehensile Tales
A Pattern-Seeking Animals új lemeze köröket ver a tavalyi bemutatkozóra, ettől függetlenül továbbra sem nagyon fogom hallgatni ezeket a dalokat a jövőben. Lehet valaki jó zeneszerző, tudhatja jól a szakmát, de az érzelemmentesség nem tesz jót ennek a formációnak, és attól a gondolattól sem tudok szabadulni, hogy ez csak a Spock’s Beard egy gyenge reinkarnációja.
Axel Rudi Pell: Sign Of The Times
Köszönjük, Mr. Pell! Bő 30 éven át szállítottad a pótszereket nekünk, Rainbow-rajongóknak. Ez se rossz, sőt, talán jobb, mint az előzőek, de az a helyzet, hogy a 2020-as év Rainbow-lemezét már megírta más. És ha azt hallgatom, rá kell jönnöm, hogy a pótszer csak az elvonási tüneteket enyhíti, nem helyettesíti az eredetit.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

PAIN – Az Ensiferummal jönnek a Dürer Kertbe
Újabb nagyszerű páros, a svéd PAIN és a finn Ensiferum indul közös európai turnéra októberben. Az ’I AM’ néven futó koncertsorozat főszereplői november 1-jén érkeznek Budapestre, a Dürer Kertben láthatjuk őket, ráadásul új dalokat is ígér Peter Tägtgren még az indulás előtt.

Fear Factory – Budapesten is bemutatja új énekesét a legendás banda
A Fear Factory hét év után visszatér Európába! A sikeres észak- és latin-amerikai turnészakaszok után Európában lépnek színpadra, november 22-én a Barba Negrában az amerikai Butcher Babies és az ukrán Ignea melegít majd a Milo Silvestro énekessel és Pete Webber turnédobossal felálló Dino Cazaresék előtt.

Laurie Anderson – A Magyar Zene Házában lép fel
Laurie Anderson a 70-es évek óta a New York-i avantgárd színtér meghatározó alakja. Zeneszerző-énekes-író-rendező-képzőművész életműve elképesztően gazdag, rengeteget tett a színház, a zene, egyéb művészeti ágak és a haladó technológiák közötti határok lebontásáért. Június 13-án a Magyar Zene Házában lép fel.

Gojira – A Conjurer és az Urne kíséri el Budapestre a francia extrémmetál-csapatot
Alig egy évvel a legutóbbi alkalom után újra hazánkba látogat a Duplantier testvérek által vezetett francia extrémmetál-csapat, a Gojira. A főattrakció mellett az eseményt két különleges brit vendég, a Conjurer és az Urne teszi még vonzóbbá.

The Dead Daisies – John Corabival jönnek Budapestre
Néhány napja röppent fel a hír egy sejtelmes videó kapcsán, hogy John Corabi visszatér a Dead Daisiesbe. Most már nemcsak ez hivatalos, hanem az is, hogy december 3-án fellép az új felállás Budapesten.



































































































