A svéd metálzenekar, az Amaranthe fiatalabb rajongóinak köszönhetően több pénzt keres a streaminggel, mint a Metallica.

Amaranthe

Az Amaranthe zenekar a francia Duke TV-nek mesélt arról, hogyan érintette őket, hogy a streaming szolgáltatás felzabálta a lemezeladást, ami történelmi mélypontra került.

„Mi szerencsések vagyunk a streaming szolgáltatást illetően – mondta Olof Mörck, a zenekar gitárosa. – Az első albumunkat 10 évvel ezelőtt adtuk ki, és azóta folyamatosan streamingelik. Az első év után nem volt belőle még hatalmas bevételünk, de ha az azóta megjelent anyagokat is figyelembe vesszük – ami hat albumot jelent kilenc év alatt –, akkor az már egy elég méretes dalcsokrot jelent, amiket folyamatosan játszanak. Az a helyzet, hogy a legtöbb pénzt a streaminggel keressük, mert a turnézásból szerzett bevételeket visszaforgatjuk a következő turnéba, hogy egy látványosabb, grandiózusabb műsort tudjunk összerakni – magyarázta. – Nekünk egy picit fiatalabb a közönségünk, és úgy gondolom, ők könnyebben veszik igénybe a streaminget, mint mondjuk a Metallicánál. És még ha hatalmas mennyiséget is streamingelnek, a bevétel, amelyet kapnak a Spotify-tól, nyilvánvalóan semmi ahhoz képest, amennyit a ’90-es években kerestek.”

Elize Ryd énekesnő hozzátette: „A művészek nagyon féltek, amikor az emberek elkezdték ingyen letölteni a zenéjüket és ők nem kerestek semmit. Aztán kifejlesztették a streaming szolgáltatásokat, amelyen keresztül az emberek fizethettek a tartalomért és ezáltal keresünk pénzt most mi is.”

Állítólag az Amaranthe dalait közel egymilliárd alkalommal játszották le a Spotify-on. Úgy tűnik, valóban vírusszerűen terjed a zenéjük a neten, mint ahogy az október 2-án megjelenő új albumuk, a ’Manifest’ egyik klipjében, a Viralban megénekelték.

Megosztás