A tegnapi megjelenések között szerepelt a legendás gitáros, Steve Hackett koncertfelvétele, melyen három kedvenc lemezét sűrítette egy műsorba. A lemez premierje egyben a The Cinema Show bemutatója is lett.

Steve Hackett

Selling England By The Pound & Spectral Mornings: Live At Hammersmith’ címmel jelent meg szeptember 25-én, azaz tegnap az a koncertfelvétel, melyet tavaly rögzítettek az Egyesült Királyságban adott turné során Steve Hackették. A kiadványon látható bulit a Hammersmith Eventim Apollo színpadán vették fel, ami az utolsó állomása volt a sorozatnak. Steve Hackett mellett ezúttal is Roger King (billentyűs hangszerek), Jonas Reingold (basszusgitár), Rob Townsend (szaxofon, fuvola), Craig Blundell (dob, ütőhangszerek) és Nad Sylvan (ének) zenéltek, vendégként pedig John Hackett (fuvola) és Amanda Lehmann (gitár, ének) léptek színpadra. A teljes koncertsorozat különleges volt, ugyanis teljes egészében megszólalt a Genesis ’Selling England By The Pound’ című albuma, amelyet Steve és csapata most játszott el először elejétől végéig élőben. Mellette helyet kapott még a ’Spectral Mornings’ nagy része, valamint néhány további kedvenc önálló szerzeménye (köztük a 2019-es ’At The Edge Of Light’-ról is elhangzott pár dal). Steve így kommentálta a műsor-összeállítást: „Egy műsorba összeolvasztani három kedvenc lemezemet nem volt könnyű feladat. Ennek a kiadványnak az audió- és a vizuális része is egyszerűen őrületes élményt nyújt a Hammersmithben töltött esténkről.” A Déja Vu és az Under The Eye Of The Sun előadása után a megjelenés napján egy újabb Genesis-télellel, a The Cinema Show varázslatos élő változatával ünneplik a kiadvány napvilágra kerülését.

 

 

Az Inside Out Music természetesen több változatban is elkészítette a kiadványt, így lehet válogatni a 2 CD + Blu-ray + DVD lemezeket tartalmazó artbook, a 2 CD + Blu-ray digipak, a 2 CD + DVD multibox és a 4 LP + 2 CD box-set között, de a népszerű digitális platformokon is elérhető már az újdonság.

Steve Hackett

Megosztás