A koncert közeledtével már éreztem, hogy ez nem egy átlagos péntek este lesz. Az odafelé vezető út is egészen ráhangolt: a Nyugatitól a Deák térig sétálva a város tele volt élettel, fényekkel, a bazilika környéke különösen jól nézett ki. Mire az Akváriumhoz értem, a terasz már tele volt emberekkel, mindenki beszélgetve, jókedvűen várta az eseményt. Belépés után egy gyors kört tettem a merch pultnál, vettem pár apróságot, és óriási meglepetés volt, hogy Kovács Koppány lánya volt az „eladó”. Az ilyen személyes pillanatok sokat adnak az élményhez, ráadásul sikerült szerezni egy aláírt posztert és egy autogramkártyát is, kezdődhet a buli!
Mire beértem a terembe, a 4Oz. már játszott, kicsit hamarabb elstartoltak. A hall ekkor még elég szellős volt: a kb. 700 fős helyszínen csak pár százan tartózkodtak, gyorsan beálltam az első sorokba, hogy innen járja át a testemet az igazi, péntek esti rockhangulat! A banda kellemes meglepetést okozott, rögtön erősen indítottak, a War Pigs kezdéssel, ami súlyos, lassabban építkező dal, de valamiért nekem pont jólesett. A koncert közepe felé jöttek az Ozzy-korszak népszerű darabjai, például a Mr. Crowley, a Bark At The Moon és a Crazy Train.
Mielőtt teljesen beleéltem volna magam, máris elérkeztünk az utolsó nótához: a Paranoid egy igazi közönségkedvenc lezárásnak tűnt, de a csapat megjegyezte, hogy nem ezzel a számmal fognak ám elbúcsúzni, hanem egy ráadással, a Children Of The Grave-vel. A koncerten a hangzás végig rendben volt, a basszusgitárost pedig külön kiemelném, aki egy igazi laza figuraként állt előttem: kerek szemüveg, folyamatos grimaszok, kicsit őrült viselkedés – tisztára Les Claypool!
Pontosan 20:15-re a terem megtelt, az izgalom fokozódott, éreztük, hogy mindenki ugyanazért van ott – a Rómeó Vérzik zenekarért!
A koncert erős nyitódallal indult: a Rozsdás tálca című szerzemény megfelelően lendületes, gyors kezdést adott az estének. Koppány stílusosan felöltözve, remek formában lépett színpadra, természetes magabiztosság és egyfajta laza, rockos kisugárzás jellemezte, ami az első sorokból nézve még lehengerlőbben hatott.
Az elkövetkező dalok tovább fokozták a hangulatot, majd a Keleti rock és rollnál őrült tombolásba kezdett a közönség – köztük én is, hiszen ez a banda egyik legkiválóbb szerzeménye! Kálmán Ákos hozta a szívtipró rockgitáros figurát: hosszú haj, széles terpesz, néha egy-egy nyelvnyújtás, és szenvedélyes játék a húrokon.
Ríkó és Sancho szintén remekeltek, végig hibátlan teljesítményt nyújtottak. Az ikonikus Kalózhajó, a Piros 19, vagy az Engedd belém szerzemények hatására a közönség egyszerre ugrált, egyszerre ünnepelt, együtt élte meg a dallamokat!
Ezután következett a személyes kedvencem, a Térdelj elém – itt már teljesen (f)elszabadult őrjöngésbe kezdett az egész terem! A koncert végi ráadás, az Az ördög, az Isten, az élet és a halál – még utoljára próbára tette a hangszálakat, a testet pedig őszinte tombolásra késztette. A két óra szinte észrevétlenül suhant el, ez az este nem a látványelemekről, hanem a zene erejéről és az élményről szólt: itt „ugyanúgy szól(t) a rock ‘n’ roll, néha még talán jobban is tol(t)”!
Szerző: Balya Boglárka
Fotók: Török Tamás (TT), Balya Boglárka
Köszönet a Rómeó Vérzik zenekarnak!
Legutóbbi hozzászólások