Count Your Days címmel már a harmadik dalt gurította le a Vanishing Point két hét múlva érkező lemezéről. Chris Porciankóék klipet is rittyentettek a szóban forgó tételhez, amiben bemutatkozik a csapat friss leosztása.

Vanishing Point

Az AFM Records gondozásában jelenik meg a Vanishing Point hatodik lemeze augusztus 28-án ’Dead Elysium’ címmel. Az album hat év után követi az előző ’Distant Is The Sun’-t, úgyhogy érthetően nagy a várakozás. Az ausztrál csapat gitárosa, Chris Porcianko a lemezzel kapcsolatban a következőket mondta: „Őszintén szólva, zeneileg csak haladtunk az árral, a dalok pedig természetes módon születtek meg. Nem volt komoly fejtörés azt illetően, hogyan kellene szólniuk a daloknak. […] Egyáltalán nem az volt a helyzet, hogy »csináljuk meg a legsúlyosabb albumot, amit csak tudunk, mivel keménynek kell lennie« – meg az összes ilyen szarság. Azt akartuk, hogy a zene magáért beszéljen, és bizonyos értelemben reméljük, hogy a zenénk segít az embereknek az egymással való összekapcsolódásban.”

 

 

A címadó dal és a Salvus után most a klipes Count Your Days hallgatható meg az albumról. Kapcsolódó hír, hogy a csapat ismét öttagúvá vált, a jelenlegi felállás így néz ki:

James “Bushy” Maier – gitár
Gaston Chin – basszusgitár
Silvio Massaro – ének
Damien Hall – dob
Chris Porcianko – gitár

Megosztás