fbpx

„Egy kicsit hörögtem is benne, amire a Beardfish óta nem volt példa.” – mondta új daláról Rikard Sjöblom, mely a szeptemberben érkező új lemezén kap helyet. A szóban forgó lemezt a Gungfly zászlaja alatt hozta össze az északi zenész.

Rikard Sjoblom's Gungfly

Rikard Sjöblom bejelentette, hogy új albumot készített a Gungfly formációval. Az ’Alone Together’ megjelenését szeptember 4-re tűzte ki az Inside Out Music. A Beardfish egykori főnöke termékeny éveket tudhat maga mögött csapatával, a Big Big Trainnel, azonban most átteszi zászlaját a Gungfly-ra. Rikard a következőképpen beszélt arról, hogyan készült az anyagra: „Körülbelül egy éve kezdtem neki a dalok írásának, azonban időbe telt, míg el tudtam kezdeni a produkciós munkákat, mivel volt két turném. Az egyik körút a Big Big Trainnel novemberben, majd utána szólóban melegítettem a The Flower Kingsnek a decemberi európai turnéjukon. Szóval csak ezek után tudtam a Gungfly-ra összpontosítani a figyelmem, és nagy örömömre gyorsan összeállt az anyag.”

Az ’Alone Together’ munkálatai alkalmával a Gungfly trióvá alakult, Petter Diamant dobos és Rasmus Diamant basszusgitáros társult a frontember mellé. A Happy Somewhere In Between után most az Alone Togethert ismerhetjük meg, amiről így nyilatkozott Rikard: „Az Alone Together a veszteségről szól, arról, hogy egy mentális betegség miatt már nem vagy képes gondoskodni a gyerekeidről, így arra kényszerülsz, hogy intézetbe vagy ápolóotthonba add őket. Zeneileg ez egy kalandos dal, több stílust és hangzást akartam vegyíteni, sőt egy kicsit hörögtem is benne, amire a Beardfish óta nem volt példa.”

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!
Megosztás