Legalábbis 25 dalötlet – állítja a banda basszusgitárosa –, ennek kissé ellentmondva ma jelenik meg aktuális projektjének a debütáló kislemeze.

Shavo Odadjian

Szerinte, ha végre bevonulnának a stúdióba, ezzel máris lehetne kezdeni valamit, mert ugyan újra komolyan turnézni kezdtek (aminek végül rendesen betett a koronavírus-járvány), a 2005-ös ’Hypnotize’ óta nem jelentettek meg új nagylemezt.

 

 

Az azóta eltelt idő alatt mindegyik zenekari tag a saját zenei elképzelésének a megvalósításával volt elfoglalva, de Shavo Odadjian nem tett le egy új System Of A Down-album kiadásáról. „Semmiképpen nem hagyom veszni ezeket az ötleteket, alig várom, hogy valami nagyot alkossunk belőle, tiszta szívemből kívánom, hogy a zenekar újra működjön! Csak inteniük kell a többieknek, és szabaddá teszem magam, tudom, hogy Daronnak [Daron Malakian gitáros] is rengeteg zenéje van a fiókban, mi mindig komponálunk valamit. Szó sincs arról, hogy lezártuk volna ezt a fejezetet, hiába mondják, hogy már csak én maradtam, akinek fontos a System Of A Down, aki erőlteti az egészet.”

Majd hozzátette: „Persze csinálom a saját dolgaimat is, mert ez is fontos nekem, nem ragadok le egyetlen iránynál.”

A North Kingsley trió első háromszámos kislemeze ma jelenik meg ’Vol. 1’ címmel, a sejtelmesen sötét, súlyosan zúzós hip-hop csak nyomokban tartalmaz System Of A Down-jegyeket, inkább emlékeztet a korábbi Wu Tang Clan-együttműködésre.

Megosztás