Legfrissebb a Hard Rockon
Royal Hunt – Mark Boals énekessel érkeznek hozzánk
Rendszeresen jár hozzánk a Royal Hunt együttese, de többnyire D.C. Cooper énekessel az élén, most viszont Mark Boals áll majd a mikrofonnál.
Közvetlen hangulat, nosztalgia és őrületes zene: Rómeó Vérzik, 4Oz. – Akvárium KisHall, 2026. 03. 13.
A Rómeó Vérzik 18 dala észrevétlenül suhant el az Akváriumban, ez az este nem a látványelemekről, hanem a zene erejéről és az élményről szólt. A 4Oz. a felvezetésben kellemes meglepetést okozott Ozzy klasszikusainak őszinte előadásával.
Geoff Tate – Saját kiadásban jön az ‘Operation: Mindcrime’ harmadik része
Itt az első dal, a Power Geoff Tate új lemezéről. Május 3-án jelenik meg az ‘Operation: Mindcrime III’ az énekes saját kiadásában, ami kissé nehézkessé – és főleg drágává – teszi a hozzájutást itt Európában, még abban se bízhatunk, hogy a koncertjére elhoz párat, mert az több mint 2 héttel korábban, április 15-én lesz az A38 Hajón.
Nem vénnek való vidék – Iron Maiden – Burning Ambition
Az Iron Maiden alapításának 50. évfordulója előtt tisztelegni próbáló, illetve a ‘Run For Your Lives World Tour’-t promótáló, májusban globális event cinemaként bemutatott dokumentumfilm eléggé megosztóra sikeredett, különösen a hardcore rajongótábor körében. Az ebbe a körbe tartozó olvasónk kritikáját jelen időbe helyezve, de egyéb változtatás nélkül közöljük.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia: “Atya Úristen!!! Borzalmas hír!!! Megvolt a jegyem a MET Arénába!!! Sajnos aznap üres lesz a csarnok!!! Igaz ember volt, őszinte,…” szept 17, 19:41
- on Rob Halford 75 éves: “A METAL ISTEN éltesse még nagyon sokáig HALFORD Mestert!!! A Metal színpad egyik legnagyobb alakja!!! Ma a pulai „Colosseumban” ünnepli…” aug 25, 20:02
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “Mi meg otthon súlyozzuk a fotelt. Szar lehet neked hw!” aug 24, 14:32
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “ACCEPT 50!!! Mesterhármasom lesz!!! Dec.04. Bécs., Dec.05. Zlin., Dec.06. Barba Oda eljöhetne ROB bácsi, mint Mikulás és elénekelnék a BALLS…” aug 22, 20:14
- on Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét: “Nyomjad BILL KAPITÁNY!!! Ne foglalkozz semmivel és senkivel!!! Főleg ezekkel a SENKIHÁZIAKKAL!!! Mi VELED vagyunk mindörökké!!! Hajrá FRADI!!! Hajrá Bill…” aug 22, 20:09
Hét Jel – Koncert a mozivásznon és az Instantban
A Hét Jel első koncertfilmjét október 30-án vetíti az Art+Cinema, a moziban egy eddig nem hallott dalt is bemutatnak, november 22-én pedig a Necropsiával ad közös koncertet a zenekar az Instantban.
U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból
Pár órája jött a bejelentés, hogy az U.D.O. és Andrey Smirnov gitáros útjai különválnak. De vajon ki jön a helyére?
Meghalt Ace Frehley, a KISS alapító gitárosa
Paul Daniel „Ace” Frehley, a legendás rockzenekar, a Rock And Roll Hall Of Fame-be is beiktatott KISS társalapítója és szólógitárosa 74 éves korában hunyt el.
Anamnézis >>> diagnózis >>> terápia: Disturbed, Megadeth – Papp László Budapest Sportaréna, 2025. 10. 06.
Az egyértelműen érett felnőtt korban lévő Megadeth hagyta a kistestvér Disturbedöt érvényesülni, míg ő promotálta a már bejelentett ‘26-os búcsúturnét. Két nagy formában lévő, nagypályás zenekar nagy estéje volt, mindkét rajongótábor nagy örömére.
Smith / Kotzen – Minden sebre gyógyír
Megérkezett a Scars a ’Smith / Kotzen’ lemezről, amelyről az is kiderült, hogy még Nico McBrain is kisegítette barátait.
A Spotify 5 milliárd dollár jogdíjat fizetett ki 2020-ban az előadóknak
A legnagyobb streaming zeneszolgáltató ’Stream On’ címmel több mint 100 perces prezentációban tette közzé rendhagyó üzleti jelentését, amelynek mottója: „audio is our past, present – and future”.
Tommy Clufetos – A Black Sabbath turnédobosa önálló projektbe kezd
Igen népszerű mostanában Tommy Clufetos. A Black Sabbath búcsúturnéjának dobosa volt, most pedig a Dead Daisies választotta Deen Castronovo pótlására. Igyekszik kihasználni a figyelmet egy saját bandával.
Sunbomb – Tracii Guns és Michael Sweet együttműködése
Érdekesnek ígérkezik ez a Serafino Perugino által összehozott új projekt, melyben a doom metal stílust olvasztják össze a Black Sabbath és a Judas Priest hatásaival.
Alan Parsons énekese megmenteni készül a világot
Dan Tracey, aki az Alan Parsons Live Project énekese, Save The World néven alapított bandát, melynek májusban egyszerre jelenik meg az első és második nagylemeze.
Nancy Wilson – Májusban jön a nagylemez, nőnapra a címadó dal
Nancy Wilson hivatalosan is bemutatta készülő szólóalbumának, a ‘You And Me’-nek a részleteit, a lemez május 7-én jelenik meg, ez lesz a legendás Heart-gitáros első szólólemeze.
The Who – Pete Townshend készíti a következő albumot
Még másfél éve sincs, hogy a mára két főre fogyatkozott legendás angol banda legutóbbi albuma, a ’Who’ megjelent, de a hírek már arról szólnak, hogy jön a folytatás.
Ami nem sikerült Jornnak, sikerült a Blind Channelnek
A Blind Channel nevű metálcsapat képviseli Finnországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon. A magyarok idén nem indulnak a nemzetközi produkcióban, de ‘A dal 2021’ című mustrában még négy rockzenekar is talpon van a végső elismerésért.
Nyáron már lehetnek nagy koncertek Nagy-Britanniában
Boris Johnson, az Egyesült Királyság miniszterelnöke bejelentette Anglia ütemtervét a lezárás nélküli világhoz való visszatérésre. Szerinte június 21-től már a nagy stadionokat is meg lehet nyitni teljes kapacitással.
Kid Rock – Fülelj bele az új dalokba!
A múlt hónapban töltötte be ötvenedik életévét R. J. Ritchie – ismertebb nevén Kid Rock –, aki a jeles alkalomból bemutatott kilenc új dalt készülő nagylemezéről.
Tony Harnell – Benne volna egy új TNT-lemezben
Egy friss interjúban egykori zenekaráról, a TNT-ről kérdezték Tony Harnellt, aki elmondta, hogy elképzelhető a jövőben egy új album vele, annak ellenére, hogy a norvég gárdával se veled, se nélküled viszonyban áll.
Queensrÿche – Nem tűntek el a kérdőjelek a dobos személye körül
Scott Rockenfield féléves szabadsága már több mint 4 éve tart, de a hivatalos álláspont szerint még mindig az együttes tagja.
Fleetwood Mac – Kétséges, hogy fellépnek-e valaha
A mostanában sok vihart megért legendás formációban nagyon bizonytalan a helyzet a jövőt illetően, erre utal Christine McVie nyilatkozata is.
The Sign – „Ébresztő! Ez a perc most, ez az élet!”
A garázsbandaként induló, ‘A dal’ színpadáig menetelő, többszörösen díjnyertes miskolci zenekar vadonatúj dallal jelentkezett.
Aerosmith – Csak 2022 nyarán lesz budapesti koncert
A Live Nation Magyarország egy rövid üzenettel jelentkezett, amelyben azt tudatta, hogy az Aerosmith teljes európai turnéját, így a budapesti bulit is átütemezik 2022-re.
Mike Portnoy – Készül a Liquid Tension Experiment Drum-Cam-film
Régi időket idéző videóval jelentkezett a munkamániás dobos, aki elárulta, hogy rövidesen kész lesz az új dobkamerás kiadványa.
Papa Roach – Csak 2022-ben lesz új album és turné
Úgy tűnik, hogy a rajongóknak be kell érniük egy darabig a Papa Roach hamarosan érkező válogatáslemezével, ugyanis Jacoby Shaddix szerint hiába van tonnányi új anyaguk, ezeket nem adják ki, míg az élet vissza nem áll a régi kerékvágásba.
George Lynch – ‘Seamless’ névre hallgat az új szólólemeze
George Lynch nem lassít, ugyanis egy friss rádióinterjúban elkotyogta, hogy már elkészült új szólólemezével, amely nyár végén, ősz elején láthat napvilágot.
Carlos Cavazo – „Ostobaság folytatni a Quiet Riotot”
A Quiet Riot nagy felállásának gitárosa szerint Frankie Banali halála után nincs értelme folytatni a zenekar történetét.
Metallica – A For Whom The Bell Tolls esete a sramlival
A Metallica volt az online vendége a tegnapi online BlizzCon konferenciának, aminek a közvetítésébe mókás szinkronizálási probléma csúszott.
Jorn – Második lett ‘A dal’ norvég változatában
Miután a hét elején csak a vigaszágon jutott be 12-ikként az Eurovíziós Dalfesztivál norvégiai döntőjébe, ott végül második helyen végzett a nagy esélyesként kiemelt KEiiNO mögött.
Santa Cruz – Glam helyett boogie rock az új dalban
Új dallal jelentkezett az Archie Cruzra épülő Santa Cruz. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Moonchild című szerzeményt mikor követi egy új lemez, ahogy azt sem, hogy jelenleg pontosan kik a zenekar tagjai.
Az ördög bújt Suzi Quatróba
Suzi Quatro új stúdióalbuma márciusban jelenik meg ‘The Devil In Me’ címmel, amelyről megvillantotta a karrierjének korai éveit idéző címadó ördögi (vagy inkább ördögös) dalt a hozzá illő videóval együtt.
Ilyen élőben Alice Cooper paranoiás személyisége
Úgy látszik, Alice Cooper mindent elmondott, amit akart a ‘Detroit Stories’-ról, mert már a második dalt osztja meg a limitált kiadás bónusz DVD-jéről, ez a Paranoiac Personality.
Hearty Har – Debütált a Fogerty-gyerekek formációja
John Fogerty az utóbbi időben sokat zenélt együtt családjával a bezártságban, erről több felvétel fel is került a világhálóra. Mostanra három gyermekéből kettő együtt is bemutatkozott, de legendás apjuk nélkül.
Lake Of Tears: Ominous
Teljesen rabul ejtett a hangulat, amely mesterien zárja hangokba a félelem és az elfogadás érzését. Amikor már lelkileg teljesen kimerültél a küzdelemben és úgy érzed, hogy már minden mindegy, történjen bármi, te büszkén viseled, csak legyen vége.
Blackmore’s Night – A címadó dalhoz lovagi tornát is rendeztek
Egy reneszánsz korabeli vásári forgatagba kalauzol el minket a Blackmore házaspár a ‘Nature’s Light’ címadó dalában.
Whitesnake – Megjelent a bluesalbum és tiszteletére a 4. klip
Kiteljesedett hát a Whitesnake háromlemezes válogatása, a ‘Red, White And Blues’. A tegnap megjelent utolsó lemezt a Whipping Boy Blues 2021-es remixének klipjével köszöntötték.
Lamb Of God – A kísértetformát öltő emberek
Randy Blythe és társai látványos kisfilmen mutatták be a Ghost Shaped People című dalukat, ami a ’Lamb Of God – Live In Richmond, VA’ kiadványon kapott helyet bónuszként.
The Rolling Stones – Most Keith mondja, hogy készül az új anyag
Ki tudja már, hányadszor halljuk a Rolling Stones háza tájáról az utóbbi időben, hogy friss anyagon dolgoznak. A „Simon mondja” játékban végre kell hajtani, ami elhangzott. De ha Keith mondja…?
Peter Hammill – Első feldolgozáslemezét adja ki
A rocktörténelem egyik legöntörvényűbb alkotója először játszotta lemezre más előadók szerzeményeit, igaz, nem olyan felvételeket, amiket elvár egy átlagos rockrajongó.
Dalriada – Megérkezett a Betyár-altató
A Mihaszna Film közreműködésével készült el a Dalriada legfrissebb videóklipje. A Betyár-altató a március 19-én megjelenő ’Őszelő’ nagylemez első klipes dala.
Jethro Tull – 40 éves jubileumi kiadást kapott az ’A’ album
A legendás progrock banda 40. évfordulós gyűjteménye április 16-án jelenik meg; egy új Steven Wilson-féle remixet, kiadatlan és élő anyagokat, valamint a szintén remixelt ‘Slipstream’ videókollekciót tartalmazza majd.
Kayak – Az igazi rejtély maga a körülöttünk lévő világ
A holland progresszív rock együttes bemutatta Mystery című friss szerzeményét, amely a májusban érkező nagylemezüket vezeti fel.
Saga – Ez a dal mindig ott volt nekünk
A Saga bemutatta ‘Symmetry’ lemezéről a harmadik akusztikus feldolgozást az Always There című dalhoz. A videót a rajongók beküldött anyagaiból ollózták össze.
„Sosem másokban keresem a hibát”: Interjú Michael Schenkerrel
Az új Michael Schenker Group album (’Immortal’) kapcsán lehetőséget kaptunk a német gitáros kiadójától, hogy kifaggassuk őt zenei elképzeléseiről, világlátásáról, múltjáról, hitéről. Michael Schenker telefonon adott interjút magazinunknak.
Ricky Warwick – Új videóval startolt el az új album
A Black Star Riders frontembere szólóban is rendkívül aktív, ma jelent meg nyolcadik albuma, amelyet új videóval vezetett fel.
Behemoth – Új lemezszerződés most, új album ősszel
Megállapodott a közös munka folytatásáról az Adam „Nergal” Darski vezette lengyel Behemoth és a Nuclear Blast Records, így ősszel megjelenhet a 2018-as ’I Loved You At Your Darkest’ album folytatása.
Heart Healer – Össznépi finálé az operához
Újabb dallal gazdagodunk Magnus Karlsson metáloperája kapcsán. A ’Heart Healer’ zárótételéhez, a This Is Not The Endhez készítettek klipet, melyben mind a hét főszereplő hölgy együtt énekel.
Gary Moore – Új album kiadatlan dalokkal
Eddig sosem hallott felvételek kerültek elő a Moore család archívumából, amelyek áprilisban lemezen is megjelennek, ráadásul ezek közül egy vadiúj dalt most meg is hallgathatsz In My Dreams címmel.
Legfrissebb a Hard Rockon
Haken – Kettőt egy csapásra!
A Haken egyszerre két új koncertkiadvánnyal is jelentkezett. A 3CD + Blu-ray verzióban megjelent ’Liveforms: An Evening With Haken’-t és a dupla vinylen kiadott ’Fauna Live In London’-t remek koncertvideó vezeti fel.
Warkings – Mongol hőst és kalózokat is hoznak magukkal
Jövő márciusban a ‘Pirates & Kings’ elnevezésű turné keretén belül a Warkings, a Visions Of Atlantis és az Induction érkezik Budapestre. Ezt megelőzően mindhárom előadó új lemezzel jelentkezik még idén.
Thin Lizzy – 10 dal „kicsit” másképp
A Thin Lizzy első három albumáról válogatott egy dalcsokrot Eric Bell, a banda egyik alapítója, Phil Lynott, illetve Brian Downey eredeti felvételeit új gitársávokkal kiegészítve hozott össze egy különleges akusztikus lemezt.
Electric Callboy – Új dobossal jönnek Budapestre
Novemberben az MVM Dome-ban koncertezik az Electric Callboy, akik már új dobossal érkeznek Magyarországra, de az új tag kiléte még titok.
Billy Idol: Dream Into It
Billy Idol a megszelídült lázadó, aki azonban közel 70 évesen is nyomja azt a pop-punkot, amivel 1982 óta megőrjíti közönségét. Bár a mellét még mindig borotválja, és a haját szőkíti, de a dalszövegeiből már csak a régi lázadás emléke köszön vissza. És ez így van jól. Egy 70 éves ember már ne akarja megváltani a világot, csak ha politikus. A zenéje viszont még mindig üt.
Wall Of Sleep – Királyság az új album
Hat év után, tegnap új lemezzel jelentkezett hazánk prominens doom metal képviselője, a Wall Of Sleep. A lemezbemutató koncertjükön fellép a Magma Rise, az At Night I Fly és a Devil Seed is.
Queens Of The Stone Age – Láthatáron a 3. budapesti fellépésük
A Queens Of The Stone Age 2018-as koncertje után a ’The End Is Nero’ turné keretében visszatér Budapestre, a Budapest Parkba. A cikkből választ kapunk a fura turnécím igazi értelmére is. Az előzenekar a So Good lesz.
The Flower Kings: Love
A Flower Kings új albuma a zenekar utóbbi jó pár évének legjobb alkotása, benne a Roine Stolt által megfogalmazott szeretet és béke iránti vággyal.
Hét Jel – A projektből zenekar lett
A Pócsi Istvánhoz köthető Hét Jel zenekarrá avanzsált a Beatrice, a From The Sky tagjaival és a népszerű hangmérnökkel, Nóniusz Gáborral kiegészülve. A Black-Out áprilisi kétestés programja előtt bemutatkozó csapat első fellépésén rögzítette a nemrég megjelent koncertfelvételt.
MILFGLUE – „Megjelent minden idők egyik zenéje”
A szolnoki MILFGLUE már öt éve nyúzza a dirty rockerek hallójáratait, a jelenlegi felállás új hang- és képanyaggal debütált.
Metallica – Ilyen hosszú lemezt még nem hallottál
Töltődj fel a Metallica ’Load’ című lemezének újrakiadásával, mely június 13-án érkezik a lemezboltokba! A legbővebb verzióban több száz, eddig kiadatlan felvételt hallhatsz, melyek együttes hossza eléri az 1800 percet.
Dirkschneider & The Old Gang – Az eltékozolt idő
A DATOG – Dirkschneider & The Old Gang újabb lendületes dalt ad elő készülő nagylemezéről, a ’Babylon’-ról. Még nem láttunk senkit ennyi kedvvel siratni az eltékozolt időt.
Mandoki Soulmates – Nemzetközi ősbemutató a világhálón
Lehetséges az, hogy Münchenben, New Yorkban vagy épp Pekingben élő zenészek közös koncertet adjanak a világhálón? Leslie Mandoki és barátai holnap így mutatják be élőben a ’Hungarian Pictures’-t!
Van Canto – AC/DC-, Iron Maiden-, Amon Amarth-dalok a láthatáron
Az a capella metal mestereként számon tartott német Van Canto ’To The Power Of Eight’ címmel június 4-én jelenteti meg nyolcadik stúdiólemezét a Napalm Records égisze alatt, melynek előzetesét is megnézheted.
A Metallica gitárosa vendégszerepel Carlos Santana új albumán
Carlos Santana nyilatkozta az ABC Audiónak, hogy a karanténhelyzetet kreatívan használta ki, háromlemeznyi anyaga van folyamatban, az egyiken Kirk Hammett is vendégeskedik.
Smith / Kotzen – Albumpremier a YouTube-on
A digitális szolgáltatóknál már megszokhattuk, hogy a hivatalos megjelenés napján 0 óra 0 perckor teszik elérhetővé az új anyagokat. Ezzel a hagyománnyal szakít most a Smith / Kotzen projekt.
Cannibal Corpse – Öldöklő tombolás
Alig egy hónapot kell már csak várni a death metal intézmény legújabb nagylemezére, a csapat a várakozás okozta feszültség enyhítésére most újabb dallal zúzza meg a rajongóit.
Liquid Tension Experiment – Hangsebességre kapcsoltak
Ha olyan energikus és sodró lendületű Liquid Tension Experiment-dalra vágysz, mint a Paradigm Shift vagy az Acid Rain, akkor neked a Hypersonic nyerő választás lesz.
Monster Magnet – Dalok a 60-as, 70-es évek „alkonyzónájából”
Tíz albummal a hátuk mögött a pszichedelikus hatásokkal tűzdelt stoner rock alapkövei úgy döntöttek, feldolgozáslemezt készítenek. A többségnek mégis újnak fognak tűnni a dalok, mert alulértékelt, elfeledett bandák dalait dolgozták fel, mint például az elsőként bemutatott Mr. Destroyer az ohiói Poobah-tól.
Ringo Starr – Egy rövid karanténinterjú a jelenlegi helyzetről
Ebben a hónapban új EP-je jelent meg, a jövő hónapban pedig új könyvvel ünneplik a legendás dobos munkásságát. Hogy mik a tervei a nyolcvanéves Ringónak? Szeretne már visszatérni a színpadra!
Yossi Sassi – „Titokban” jelentette meg új lemezét
Különösebb felhajtás nélkül megjelent múlt pénteken a Yossi Sassi & The Oriental Rock Orchestra vadonatúj lemeze, a ‘Hear And Dare’. Mi is csak a Mats Levénnel készült klipet szúrtuk ki a neten!
Cellar Darling – Az 1518-as táncjárvány megidézése videón is
A Prog Award 2019-es díjazottja még januárban ígéretet tett a Dance című daluk megfilmesítésére, és tartják a szavukat.
Lizzy Borden – Egy színészi karrier kezdete?
Lizzy Borden új területen próbálta ki magát, szerepet vállalt egy horrorfilmben, ahol az influenszerek igencsak megkapják a magukét. Ennek örömére egy régebbi dala is kapott egy témába vágó klipet.
Steven Wilson – The Future Bites Sessions: 9. rész
A munkamániás Wilson közönségelvonási tüneteinek kezelésére indította el „live in the studio” sorozatát még tavaly októberben, a tegnapi epizódban egy 2000-ben kiadott Porcupine Tree-dalt csupaszított le.
A Led Zeppelin Kashmirja kicsit másként
Marcin Patrzałek, a 20 éves lengyel gitárzseni, az ’America’s Got Talent’ 2019-es középdöntőse egyedülálló technikájával formálta újra a legendás dalt.
Alice Cooper: Detroit Stories
Alice Cooper egy kicsit túllőtte magát. Na, nem narkóval, de az én ízlésemhez képest ez a „vissza a gyökerekhez” úgy sikerült, mint Marty McFly utazása, aki 30 perc helyett 30 évet ugrott vissza az időben. Én kiegyeztem volna a ‘Billion Dollar Babies’-korszakkal, de visszament egészen a ‘Pretties For You’-ig. Ettől függetlenül, ha megint jön, megint elmegyek.
The Aristocrats – A 2020-as spanyol bulik hangulata
Az instrumentális trió pillanatképe visszavisz minket abba az időbe, amikor még nem gondoltuk volna, hogy ilyen hosszan megdermed a zenei élet. Az „arisztokraták” koncertlemeze ‘Freeze! Live In Europe 2020’ címmel érkezik májusban.
AtomA – Tesztelhető a régóta készülő új lemez első dala
9 év után adott életjelet magáról a néhai Slumber tagjaiból összeállt svéd post-rock banda, az AtomA. A régóta készülő új lemezről már elérhető a Then Came The Wave.
Whiskey Roll – Klippel támad az új formáció
A nemrégiben felfrissült felállású fővárosi banda elkészítette első videóklipjét Lukács Gabi énekesnővel és a frissen csatlakozott Vér Tamás dobossal!
Armored Saint – Koncertfelvételen a ‘Symbol Of Salvation’ lemez turnéja
Még ebben az évben megjelenik az Armored Saint mérföldkőnek számító ‘Symbol Of Salvation’ albumának ünnepi turnéjáról készült DVD. A szóban forgó felvételek New Yorkban készültek.
Insomnium – „Nem henyéltünk a pandémia alatt”
The Conjurer címmel új dalt mutatott be az Insomnium. A finn banda arról egyelőre nem ejtett szót, hogy mikor jelenhet meg következő albumuk.
Skid Row – Lassan készíthetjük a füleinket
A zenekar producert váltott, hamarosan felpöröghetnek a dolgok az új lemez körül. Michael Wagener helyett Nick Raskulineczcel folytatják.
Az idei Grammy utórezgései
Nehéz szó nélkül hagyni, hogy a karcosabb és kevésbé szájbarágós zenék mennyire nem számítanak nyerőnek napjaink Amerikájában. Egy olyan legendán is keresztülnéztek a nagy felhajtásban, mint Eddie Van Halen.
Dennis DeYoung – „Prog-fanatikusok, ez nektek való!”
A Styx korábbi frontembere, Dennis DeYoung a Frontiers Music kiadót megelőzve kikotyogott pár részletet új lemezével, a ’26 East Volume 2′-val kapcsolatban.
Greta Van Fleet – Itt a negyedik dal az új lemezről: Broken Bells
Április közepén jelenik meg a sokak által várt kettes Greta Van Fleet-lemez, amiről a banda már a negyedik dalt gurította le.
Ilyen egy koncertkezdés Lamb Of Godéknál
Végre megérkezett az első igazi részlet Randy Blythe-ék interneten közvetített bulijáról. Hogy mennyire volt maga a koncentrált energia, ahogy ígérték? Elég megnéznünk a Memento Mori előadását!
Kayak – Szerelemre vágyakozva
Ton Scherpenzeel szerint a Waiting nem pont olyan dal, amit a Kayaktól várnánk. Mi inkább azt mondanánk, David Bowie-ra emlékeztet.
A Foreigner megfogyatkozott létszámmal is új dalokon dolgozik
Jeff Pilson beszélt arról, hogy Thom Gimbel visszavonul, azt is megemlítette, hogy új dalokon dolgoznak mostanában.
„Tükröt akarok tartani az emberek elé a művészetemmel”: Ann My Guard-interjú
Fájóan későn került fel a radaromra a magyar zenekar, viszont nem kis elégedettséggel látom, hogy a legfrissebb, ’Furia’ című EP-jével még magasabbra tette a lécet. A lemez mögött megbúvó mély gondolatiságról, szakmai kérdésekről, távmunkáról, zeneiparról és a szép fényes jövőről beszélgettünk velük.
Enforcer – Megjelent a lemez, YouTube-on a teljes koncert képanyaga
A 2015-ös ’Live By Fire’ folytatása tegnap jelent meg ’Live By Fire II’ címmel. Az Enforcer második koncertlemezének videófelvételét ingyenesen megosztotta a Nuclear Blast kiadó.
Jethro Tull – Több mint húsz év után készül új album
Nagyon hosszú kihagyás után jelenik meg a Jethro Tull következő stúdióalbuma, emellett még egy csemegével is előáll Ian Anderson.
Frost* – Veszélyes vizeken
Az egykori brit üzletemberről emlékezik meg a brit progresszív csapat, aki a Sunday Times által elindított első kikötés nélküli földkerülő szóló vitorlásverseny alatt vesztette életét 1969-ben.
Witchbound – Klasszikus Stormwitch-tagok új lemezt hoztak össze
Az 1989-ben hazánkban turnézó német zenekar klasszikus felállásának két tagja új lemezt jelentet meg április végén, melyben a Stormwitch zenekar örökségét új ízekkel dobják fel.
Nad Sylvan – W.B. Yeats sólyma dalban is szárnyal
Újabb Yeats-verset hozott el nekünk Steve Hackett énekese, ami nem meglepő, hiszen komplett albumát ezek feldolgozásának szentelte. A következő hónap elején jelenik meg a ’Spiritus Mundi’.
Geezer Butler – Az önéletrajzán dolgozik
A Black Sabbath egykori basszusgitárosa úgy döntött, egy kötetbe foglalja eseménydús életét, hogy az unokái is elolvashassák.
Evergrey: Escape Of The Phoenix
Az ’Escape Of The Phoenix’-et egy ereje teljében lévő zenekar rázta ki a kisujjából, felhasználva az előző korongon vett lendületet. Meggyőző rutinosság érződik a friss lemezen, ami rendkívül jól illeszkedik arra a szálra, amit a zenekar két éve elkezdett fonni. Nagyon erősen ajánlott.
Amorphis – Másfél órás utazás a múltba
Dupla CD-n is kihozza a Nuclear Blast a finn csapat szülővárosában adott koncertjét. Előzetesként pedig a ’Queen Of Time’ egyik tételét, a Daughter Of Hate-et mutatták be.
Sunbomb – A nyitó dalhoz készült az első klip
Közel egy hónapja írtunk a májusban megjelenő bombameglepetésről, Tracii Guns és Michael Sweet közös lemezéről. Az akkor animált szöveges videón bemutatott No Tomorrows után itt az első igazi videóklip a Life-hoz.
Helloween – Megvan az új pesti dátum és az előzenekar
Jövő évre halasztotta teljes európai turnéját az idén új lemezzel jelentkező Helloween, és az előzenekar is változott, a Dirkschneider nem tud velük tartani.
Almanac – Így szól Frank Beckkel a Kingdom Of The Blind
A 2017-es ‘Kingslayer’ egyik dalát melegítette újra Victor Smolski bandája, méghozzá új énekesükkel, Frank Beckkel, valamint a Fehérorosz Szimfonikus Zenekarral.
Legutóbbi kommentek
- on Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia: “Atya Úristen!!! Borzalmas hír!!! Megvolt a jegyem a MET Arénába!!! Sajnos aznap üres lesz a csarnok!!! Igaz ember volt, őszinte,…” szept 17, 19:41
- on Rob Halford 75 éves: “A METAL ISTEN éltesse még nagyon sokáig HALFORD Mestert!!! A Metal színpad egyik legnagyobb alakja!!! Ma a pulai „Colosseumban” ünnepli…” aug 25, 20:02
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “Mi meg otthon súlyozzuk a fotelt. Szar lehet neked hw!” aug 24, 14:32
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “ACCEPT 50!!! Mesterhármasom lesz!!! Dec.04. Bécs., Dec.05. Zlin., Dec.06. Barba Oda eljöhetne ROB bácsi, mint Mikulás és elénekelnék a BALLS…” aug 22, 20:14
- on Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét: “Nyomjad BILL KAPITÁNY!!! Ne foglalkozz semmivel és senkivel!!! Főleg ezekkel a SENKIHÁZIAKKAL!!! Mi VELED vagyunk mindörökké!!! Hajrá FRADI!!! Hajrá Bill…” aug 22, 20:09
Kritikák
Unleash The Archers: Abyss
A kanadai nehéztüzérség az év egyik legjobb power metal monolitjával törte rá az ajtót erre az elcseszett évre, és nagyon remélem, még sokáig kitart a lendületük. Brittney Slayes pedig korunk csúcsragadozója. Ha mindezeket nem hiszed – az a te bajod.
Reason: The Divine Rest
A ’The Divine Rest’ egy nemzetközi szintű alkotás, amelynek dalai külön is megállják a helyüket, de egyben hallgatva nyújtja a legnagyobb élményt. Bár a jó munkához idő kell, azért remélem, hogy nem kell újabb tíz évet várni a következő hanganyagra.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Nova Rock – 27 előadóval bővült a program
A Nova Rock fesztivál rendezői emelték a tétet, a Red Bull Stage-en látható lesz a Long Distance Calling, a Life Of Agony, a Fit For A King, a Smash Into Pieces és még sokan mások.

Battle Beast – A jegyek 80%-a már elfogyott a budapesti koncertre
Önálló turnén mutatja be ’Circus Of Doom’ című lemezét a Battle Beast. A csapat a Saint Deamon megbízható power metal bemutatója és az Induction lendületes felvezetése után lép fel.

Rockmaraton – Jön az Accept Hoekstrával!
A heavy metal stílus egyik alappillére, az Accept hozzánk is a Whitesnake és a Trans-Siberian Orchestra gitárosával, Joel Hoekstrával érkezik. A Beast In Black is visszatér nyáron a Szalki-szigetre.

Bátky „BZ” Zoltán – Tripla koncert a Barba Negrában
Bátky „BZ” Zoltán énekes március 16-án, a Barba Negra Blue Stage-en ünnepli 50. születésnapját, három zenekarral is színpadra lép: lesz Wall Of Sleep, jön az At Night I Fly, és eredeti felállással látjuk a Wendigót.

Kreator, Anthrax, Testament – Decemberi thrash metal őrület a Barba Negrában
Közösen indul leigázni Európát a teuton thrasher Kreator és az amerikai Anthrax. A co-headliner turné különleges vendége pedig a Bay Area thrash metal alapzenekara, a Testament lesz. A budapesti állomásnak 2024. december 10-én a Barba Negra Red Stage színpada ad otthont.




































































































