Legfrissebb a Hard Rockon
Morrissey – Vasárnap a Barba Negrában
Morrissey, a The Smiths egykori frontembere 11 év után, harmadszor ad koncertet Budapesten, július 12-én a Barba Negra színpadán lép fel vadonatúj lemezének dalaival és megkerülhetetlen sikerszámaival.
A totális agymenés éjszakája: Irigy Hónaljmirigy 35 – MVM Dome, 2026. 02. 28.
Az Irigy Hónaljmirigy az MVM Dome-ban bebizonyította, hogy 35 év után is képes működő, sziporkázó, profi show-t színpadra állítani egy telt házas aréna közönsége előtt. Lehet, hogy a világ folyamatosan változik, de a Mirigy örök!
Uriah Heep – A varázsló elköszön
A Uriah Heep a több éve zajló búcsúturnéja keretében végre Budapestre is ellátogat, várhatóan utoljára láthatja őket a magyar közönség a színpadon: október 28-án a Barba Negrában lépnek fel.
75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler
Elhunyt Bonnie Tyler walesi énekesnő, aki a 1970-es és 1980-as évek egyik legsikeresebb előadójaként olyan slágerekkel írta be magát a popzene történetébe, mint a Total Eclipse Of The Heart, a Holding Out For A Hero és az It’s A Heartache.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia: “Atya Úristen!!! Borzalmas hír!!! Megvolt a jegyem a MET Arénába!!! Sajnos aznap üres lesz a csarnok!!! Igaz ember volt, őszinte,…” szept 17, 19:41
- on Rob Halford 75 éves: “A METAL ISTEN éltesse még nagyon sokáig HALFORD Mestert!!! A Metal színpad egyik legnagyobb alakja!!! Ma a pulai „Colosseumban” ünnepli…” aug 25, 20:02
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “Mi meg otthon súlyozzuk a fotelt. Szar lehet neked hw!” aug 24, 14:32
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “ACCEPT 50!!! Mesterhármasom lesz!!! Dec.04. Bécs., Dec.05. Zlin., Dec.06. Barba Oda eljöhetne ROB bácsi, mint Mikulás és elénekelnék a BALLS…” aug 22, 20:14
- on Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét: “Nyomjad BILL KAPITÁNY!!! Ne foglalkozz semmivel és senkivel!!! Főleg ezekkel a SENKIHÁZIAKKAL!!! Mi VELED vagyunk mindörökké!!! Hajrá FRADI!!! Hajrá Bill…” aug 22, 20:09
Scorpions – Mintha hazajárnának Budapestre
A Scorpions idén ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját, jövőre 12. alkalommal lépnek fel Budapesten – és akkor még nem beszéltünk arról, amikor az Omega vendégeként jártak itt –, szinte hazajárnak már a magyar fővárosba, mégsem ezért ‘Coming Home’ a turné címe.
Polytrip – Új videóklip Tiszai Viviennel
A Polytrip bemutatta a Testi mese című dalához készített videóját, amelynek Tiszai Vivien, a legismertebb magyar női rockdobos a főszereplője.
Axel Rudi Pell – Szellemvárossá változtatják a Dürert
Jövőre új lemezével, a ‘Ghost Town Tour’ keretében jön a Dürer Kertbe Axel Rudi Pell és csapata.
The Gathering – A 30 éves ’Mandylion’-nal és Annekével érkeznek Budapestre
Az eredeti felállásával, Anneke van Giersbergennel együtt érkezik Budapestre a The Gathering, akik a ’Mandylion’ lemezt adják elő június 27-én a Barba Negrában.
HolyChicks – Klippremier „ereszd el a hajam”-életérzéssel
Pörgős pop-rock dallal jelentkezett Budapest első számú női bandája, a videóban rock, csajok, buli filmszakadásig.
The L.I.F.E. Project – Tűzben az egész világ
Josh Rand (Stone Sour) és Casandra Carson (Paralandra) projektje egy perzselő erejű új dalt mutatott be, amely a júliusban megjelenő első EP-jük előfutára.
Ocho Macho – Megható történettel és őszinte példamutatással érkezik a legújabb szerzeményük
A dal különlegessége, hogy felhívja a figyelmet egy apró, ám annál nagyobb tettekre képes kisfiúra, aki SMA betegséggel küzd.
KK’s Priest – Downing ismét Judas-stílusban prédikál
Második dalát mutatta be videóklipen K.K. Downing új bandája, a ’Sermons Of The Sinner’ címadó nótája igencsak odab…
Rómeó Vérzik – Végre tágasabb térben is megszólal a ‘Szűk a tér’
Lemezbemutatóval egybekötött huszonötödik (plusz egy) születésnapi bulival várja rajongóit a Rómeó Vérzik június 24-én a Barba Negrában.
Rob Zombie: The Lunar Injection Kool Aid Eclipse Conspiracy
Nem okozott meglepetést Rob Zombie új lemeze se pozitív, se negatív értelemben. Az előző két album stabil színvonalát ugyan hozza néhány kiemelkedően erős dallal, viszont hiányzik az a jófajta sokk, amit a régebbi anyagok okoztak.
Megérkeztek a Fekete Zaj fesztivál első fellépői
Igen masszív, 50 fős névsorral rukkolt elő a Fekete Zaj fesztivál, ami évről évre az underground legkülönlegesebb szélsőségeit gyűjti csokorba. Az idei fellépők közt is a nemzetközi felhozatal legkülönlegesebb ékköveit, a hazai szcéna izgalmas előadóit köszönthetjük, de van olyan produkció, ami kifejezetten és kizárólag a Zaj miatt áll színpadra.
George Harrison – Kibővített változatban jön a harmadik szólólemeze
Augusztusban ismét megjelenik George Harrison ’All Things Must Pass’ című lemeze, azonban felújított és kibővített változatban. A kiadvány tartalmával a folytatásban ismerkedhetsz meg.
Bon Jovi – Pénteken érkezik a mozikba az új koncertfilm
A világpremierrel egy időben, június 18-án érkezik a hazai filmszínházakba a rocklegenda Bon Jovi vadonatúj koncertfilmje, amit kifejezetten a mozinézők számára rögzítettek május végén. A ’Drive-in Night’ című koncertfilmet országszerte közel negyven moziban láthatják a rajongók.
Pink Floyd: Live At Knebworth 1990
A zenei teljesítménnyel, a megszólalással semmi baj nincs, kristálytisztán, mérnöki pontossággal szólalnak meg a dalok, ám én azt gondolom, egy Pink Floyd-fellépést nem lehet 55 percben letudni, nem jön át az üzenet.
Steve Hackett – Ősszel még egy nagylemez érkezik
A legendás gitáros és kiadója, az Inside Out Music idén még egy nagylemezt dob piacra, a ’Surrender of Silence’ szeptember 10-én jelenik meg.
I’m Dorothy – Sorsszerű klippel jelentkezett a megújult zenekar
Januárban jelentették be a Dorothy zenekar feloszlását és azt is, hogy az énekes-basszusgitáros Gere Dorottya I’m Dorothy néven folytatja tovább. Az első saját dal, a Sorsszerű most debütál videóklipen.
Auri – Ősszel jön az új lemez
Elkészült a Tuomas Holopainenhez köthető Auri második albuma, aminek megjelenési dátuma, valamint borítója már ismert.
Danko Jones – „Őszinte leszek: ez a lemez kib.szottul király”
Még mindig rengeteg idő van hátra a Danko Jones új albumának megjelenéséig, ennek ellenére már a harmadik új dal hallgatható meg a szóban forgó lemezről.
Hardline – Itt a harmadik dal az új lemezről
Kevesebb mint egy hónap múlva érkezik a Hardline legújabb nagylemeze, a zenekar pedig már a harmadik dallal örvendezteti meg rajongóit.
The Night Flight Orchestra – Új nótával üdvözlik a nyarat
Egy nyári hangulatú himnusszal üdvözli a nyarat a The Night Flight Orchestra. A szóban forgó Burn For Me már a második új dal ebben az évben a svéd csapattól.
Devin Townsend – Új album és turné jövő tavasszal
A kanadai zenész új nagylemeze ’Lightwork’ címmel jelenik meg 2022 tavaszán, amelyhez kapcsolódóan egy európai koncertsorozatot is bejelentettek.
Pain – Joe Lynn Turner is feltűnik új daluk klipjében
Peter Tägtgren öt év szünet után írt vadiúj Pain-dalt, amit elmondása szerint „az elmúlt egy év összes baromsága” inspirált.
Gus G. – A black metallal kacérkodik
Nem kell megijedniük Gus G. rajongóinak, a görög gitáros ugyanis csak új klipjének kedvéért festette ki magát, zeneileg nem távolodott el a jól megszokott stílusától.
Leprous – „Nem hagytunk helyet a perfekcionizmusnak”
A norvég csapat sem tétlenkedett a pandémia alatt: megírták és fel is vették új nagylemezük dalait, amely augusztus 27-én lát napvilágot ’Aphelion’ címmel.
„A klasszikus heavy metal és a hard rock lényegét akartam megragadni”
The Reckoning címmel már a második dal is meghallgatható Noora Louhimo és Netta Laurenne közös lemezéről, amely júliusban kerül boltokba.
Radar – ’Kétszer élni’ címmel jön az új album
Hamarosan napvilágot lát a kisvárdai Radar zenekar ötödik stúdiólemeze, amelyről napokon belül videóklip formájában bemutatkozik az első dal.
Nightwish – Újrakevert kiadást kap egyik legsikeresebb albumuk
17 évvel a megjelenés után a Nightwish kiadja a ’Once’ album újrakevert verzióját, melyet bónuszokkal telepakoltak, akár négylemezes változatban is beszerezhető.
Omen – Újrafelvett gyűjteményes anyaggal ünnepelnek
A 30 éves jubileumi koncertre egy remek kis meglepetéssel készül az Omen zenekar. Július 2-án végre megjelenik a ’Best of 30 év’ című dupla válogatásalbum, amelyről a Ne a pénz című klasszikus videóklipje már meg is tekinthető Molnár Péter ’Stula’ előadásában.
Styx – A háttérben a Reveries
A Styx új albumának második kislemezéhez is készített playthrough videót a zenekar dobosa, Todd Sucherman.
Abracadabra – Mentés nagyon másként
Whitesnake,- Journey- és Mr. Big-zenészek is szerepelnek abban a virtuóz feldolgozásban, amelyben életre keltették a Steve Miller Band 1982-es multiplatina-sikert hozó dalát.
AC/DC – Boszorkányos varázslat az új klipben
A holnapi Record Store Dayen jelenik meg a legendás ausztrál csapat legújabb vinyl kislemeze, amelyhez új videó készült, a Witch’s Spell címhez igazítva varázsgömb és tarot kártya is szerepet kap a klipben.
Háromszámos kislemezzel jelentkezett a Machine Head
A Bay Area-veteránok ma egy három új dalt tartalmazó digitális kislemezt adtak ki ’Arrows In Words From The Sky’ címmel.
Phil Campbell And The Bastard Sons – Megváltak az énekesüktől
A Motörhead egykori gitárosa és fiai úgy döntöttek, hogy elköszönnek a frontembertől, Neil Starrtól, és ezt már hivatalosan is bejelentették.
Steve Howe – Jön a ’Homebrew 7’
A Yes gitárosának huszonöt éve elindult sorozata, amely demókat, dalötleteket tartalmaz, hamarosan újabb kötettel bővül.
Powerwolf – Megjelent az Arch Enemy énekesnőjével közös daluk
A Powerwolf legújabb videóján az Arch Enemy énekesnője, Alissa White-Gluz hörgi el, hogy nagyon jóban vannak a csajok a démonokkal.
Pretty Reckless – Soundgardenes dal Soundgarden-tagokkal
A Pretty Reckless új klipjében a Soundgarden két tagja, Matt Cameron és Kim Thayil is közreműködik.
Jeff Loomis leigazolásával válaszol egykori zenésztársainak dalára Graham Bonnet
Graham Bonnet ugyan nem haragszik a helyére érkezett Doogie White-ra, ennek ellenére korábbi Alcatrazz-béli zenésztársainak mégis odaszúrt, méghozzá Jeff Loomis leigazolásával az Alcatrazz saját verziójába
Brainstorm – Online koncertet adnak szombaton
Az augusztusban megjelenő új lemez és a szeptemberben rajtoló turné előtt egy formába hozó online koncertet ad a Brainstorm, amin a rajongók egy világpremier szemtanúi lehetnek.
Styx – Rövid, de velős dal a jövő héten érkező lemezről
Jövő héten érkezik a Styx új albuma, ami a rajongók nagy örömére a legutóbbi ‘The Mission’-höz hasonlóan ismét konceptlemez lesz. Az anyagról már a második dal is meghallgatható a folytatásban.
Kristoffer Gildenlöw – Hadd legyek szellem!
Negyedik, egyben legsötétebb dalait tartalmazó szólólemeze jön szeptemberben a Pain Of Salvation egykori és a Kayak jelenlegi basszusgitárosának.
Majestica – Koncertklipen az Above The Sky
Két dalt tartalmazó élő kiadványt jelentetett meg a svéd Majestica, amelyen debütalbumuk címadó tétele, valamint Tommy Johansson korábbi bandájának egyik dala szerepel.
Deep Purple Top 10
Ma lenne 80 éves Jon Lord. Ebben a mondatban az is benne van, hogy sajnos közel 10 éve nincs már velünk. Zsenije egy másik zsenivel, Ritchie Blackmore-ral kombinálva valami olyat hozott létre a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején, ami ha könyv lenne, kötelező irodalomnak hívnák. Hosszú és tartalmas életművükből válogattunk kedvenc lemezeket egy meghívott „vendégelőadó” közreműködésével, Scholtz Atka, az autentikus Deep Purple-feldolgozásokat játszó Cry Free vezetője és énekese az életmű minden hangjával tisztában van, a személyes kedvenceken felül így válik hitelessé ez az összeállítás.
Van Halen – Elveszettnek hitt videóklipet talált az olasz rajongóklub
A ’Fair Warning’ album európai promóciós körútján rögzítették a felvételt 1981-ben, egy olaszországi dínóparkban.
L.A. Guns – Vegasból szól az egyik klasszikusuk
Már a zenekar egyik klasszikusa, a Wheels Of Fire is meghallgatható az L.A. Guns júliusban érkező koncertanyagáról. A szóban forgó kiadvány lesz az első, amióta hivatalosan is megkapta az L.A. Guns nevet Phil Lewis és Tracii Guns.
Legfrissebb a Hard Rockon
Dan Patlansky – Nyolcadszor érkezik Budapestre
Ismét Budapesten koncertezik Dan Patlansky, a kiváló dél-afrikai bluesgitáros, szeptemberben az Analog Music Hallban lép fel.
Reméljük, komoly volt a végén a „see you soon”: Avenged Sevenfold, Palaye Royale – Budapest Park, 2025. 06. 19.
Moccani is alig lehetett az Avenged Sevenfold első önálló magyarországi koncertjén, a srácok bebizonyították, hogy nemcsak jó dalokat írnak, hanem kiváló zenészek is. A Palaye Royale viszont már jól tudja, hogyan kell feltüzelni a budapesti közönséget, sikerült is nekik!
Hardline – Johnny Gioeli-rajongók, figyelem!
A kiváló hangulatú 2025-ös koncert után Johnny Gioeli és csapata, a Hardline 2026 májusában ismét az Analog Music Hallban játszik, a Sevi fellépése után.
Alice Cooper – Hatalmasat durrant a lemezbemutató
52 év után pénteken megjelent a The Original Alice Cooper Group új lemeze ’The Revenge Of Alice Cooper’ címmel, az aznap esti lemezbemutatón Ozzy Osbourne emlékére Johnny Depp-pel közösen nyomták el a Paranoidot, majd az egykori zenésztársakkal a School’s Outot.
Szebelédi Zsolt – Kosztolányi-vers az Üllői úton
Szebelédi Zsolt, a P.Mobil egykori dobosa az Üllői úton, Kosztolányi Dezső egykori otthona előtt forgatta vadiúj klipjét az Üllői úti fák megzenésítéséhez.
Helloween – Skyfall 2.0?
8 és fél perces eposszal folytatja új lemezének promóját a Helloween. A Universe (Gravity For Hearts) felvonultatja a germán heavy metal zenekar minden erősségét, ahogy korábbi monumentális nótáik, mint a Halloween, a Keeper Of The Seven Keys vagy a 2021-es Skyfall.
Myrath – Írjuk együtt a következő fejezetet!
A tunéziai Myrath és kiadója, az earMUSIC hat stúdiólemez után látta megfelelőnek az időt egy válogatásalbum kiadására. A bónusz koncertfelvételt is tartalmazó ’Reflections’-t a ’Legacy’ klasszikusával, az új hangzású Believerrel népszerűsítik.
Duracell-nyuszik, feszes ritmusok és elszállások: Queens Of The Stone Age, So Good – Budapest Park, 2025. 07. 19.
A Queens Of The Stone Age feszes ritmusai közé becsempészett elszállós részektől aki nem mozdul meg, az nem is él, a múlt szombati Budapest Park-koncertet sokáig fogjuk emlegetni. A felvezető So Good energiabombája méltatlanul kevés figyelmet kapott, pedig nagyon odatették magukat a lemenő nap perzselésében.
Dynazty – Koncertfilmmel hangolódnak a Táborra
Bő egy hónap múlva nyitja kapuit a Tábor Fesztivál, amelynek egyik fellépője, a Dynazty nemrég 4K-s koncertfilmmel jelentkezett. További nemzetközi sztárvendég az eseményen a Lordi és a Clawfinger.
Elhunyt Ozzy Osbourne
Ozzy Osbourne, a Sötétség Fejedelme, a Black Sabbath frontembere, a metálvilág legikonikusabb alakja nincs többé. 76 évet élt.
Hidegrázós, varázslatos este: Savatage, Induction – Zenith, München, 2025. 06. 19.
A Savatage már most az év legjobb koncertjét adta számomra. Sokat vártunk erre a reunionra, de látva a zenekart és a produkcióját, megérte, az Induction pedig hazai pályán is remekül teljesített.
Ossian – Szeptemberben új lemez és lemezbemutató koncert
Szeptemberben új Ossian-nagylemez jelenik meg ‘Célpont a szívemen’ címmel, a várakozás és az előrendelés elkezdődött, szeptember közepén a Barba Negrában be is mutatják a közönségnek.
Joe Bonamassa és Josh Smith is közreműködik Joanne Shaw Taylor új albumán
A Nagy-Britannia első számú blues-rock gitárosaként is emlegetett Joanne Shaw Taylor hetedik sorlemeze szeptember 24-én jelenik meg, már két dalt is meghallgathatunk róla.
Spektra – Jeff Scott Soto zenészei önállóan is megmutatják
Az egykori brazil Tempestt tagjai (BJ, Edu Cominato, Leo Mancini), akikből Jeff Scott Soto turnézenekarát verbuválta, Spektra néven adtak ki albumot, és ahogy annak idején a Tempestt lemezén, JSS itt is vállalta a vokális közreműködést.
Def Leppard – 40 éves a ‘High ‘n’ Dry’
A Joe Elliott énekesből, Rick Allen dobosból, Rick Savage basszusgitárosból, valamint Phil Collen és Vivian Campbell gitárosokból álló brit rockcsapat augusztus 28-án egy különleges közvetítéssel ünnepli a ‘High ‘n’ Dry’ című második nagylemezük megjelenésének 40. évfordulóját.
Plini zenészcimborái villantottak egyet
A nálunk kevéssé ismert Jake Howsam Lowe és a nálunk már kétszer is fellépett I Built The Sky nevű egyszemélyes formáció izgalmas előzetest dobott be a nép közé a szeptemberben érkező közös EP-jéről.
Tommy Emmanuel – Új dal a szeptemberben érkező EP-ről
Az angol fingerpicking szaktekintély Richard Smithszel készíti új középlemezét a világhírű ausztrál gitáros, amelynek első előzeteséhez igazi vintage hangulatú videót készítettek.
Guns N’ Roses – Az új dal végre stúdióverzióban is!
Napok óta kering a neten az Absurd című kemény hangzású új dal néhány gyalázatos koncertfelvétele, amely most már hivatalos kislemezként is elérhető a streaming platformokon. Egyelőre abszurd visualizer videó készült hozzá, de a trendeket figyelembe véve számíthatunk komolyabb képi apoteózisra is.
Adrian Smith: Folyók és sziklák szörnyei – Az Iron Maiden őrült pecása
Az Iron Maiden tagságából pont Adrian Smith volt az, akitől a legkevésbé vártam egy életrajzi kötetet. Ezt a könyvet azok tudják igazán élvezni, akik valóban horgásznak, akiknek örömet okoz órák hosszat a vízparton ücsörögni, várva a kapásra, no és persze a hardcore Maiden-rajongóknak kötelező olvasmány.
Swallow The Sun – „Mélységesen gyűlölöm ezt az albumot”
Elkészült új albumával a melankolikus doom metalban utazó finn Swallow The Sun. A ’Moonflowers’ címet viselő korongról máris meghallgatható a Moonflowers Bloom In Misery című nyitó tétel.
Tuesday The Sky – Hallgasd meg a címadó dalt Jim Matheos projektjének második albumáról!
Szeptemberben lát napvilágot a Fates Warning-gitáros Jim Matheos side projectjének második lemeze, amelyről már a címadó dal is meghallgatható.
Android – Új kislemezdal a hamarosan megjelenő új nagylemezről
‘Another Midnight Ball’ címmel adja ki új albumát a debreceni progrocker veterán Android zenekar, az új anyagot videóklipes előzetessel promotálják.
A Highway To Hell Bruce Spingsteen, Eddie Vedder és Tom Morello előadásában
Az AC/DC védjegyének számító dal feldolgozása Tom Morello októberben érkező új szólóalbumának a beharangozója.
The Rolling Stones – Charlie Watts nem lesz ott az őszi amerikai turnén!
Igen, jól olvassátok a címet, a Rolling Stones faarcú dobosa kihagyja a banda őszi amerikai stadionkörútját egészségügyi problémái miatt.
Charlotte Wessels – A Victor Hugo-vers ihlette dal élő felvételen is
Az ex-Delain-énekesnő szeptember 17-én megjelenő albumáról a Victor című dalt az ex-Delain-gitáros Timo Somersszel együtt adja elő.
Summer Hell – Három hazai zenekar is csatlakozik a fesztiválhoz
Augusztus 17-én érkezik hozzánk a Kreator, az Eluveitie és a Jinjer, a három nemzetközi fellépő mellett három hazai is lesz, ők a The Hellfreaks, a Nova Prospect és a Remorse.
Házibuli-hangulat huszonötösöknek: Cry Free – Arena Garden, Budapest, 2021. 07. 31.
Huszonöt éves jubileumát ünnepelte a Cry Free, a magyar Deep Purple tribute band, és olyan hangulatot csináltak az Arena Plaza kertjében, hogy még a hatvanas életkorú nézők is újra huszonötnek érezhették magukat.
40 éve indult világhódító útjára az MTV
1981. augusztus 1-én kezdte meg a zenei videók nonstop sugárzását a Music Television és villámgyorsan a zeneipar megkerülhetetlen tényezőjévé vált. Mára ugyan nyomokban sem emlékeztet egykori önmagára, de a jelentősége vitán felüli.
Metallica – Két dallal folytatódik a feketelistázás
Ez a héten sem lankad a 30 éves „Black Album” promóciója. A népszerű nigériai énekesnő, Tomi Owó szállítja a Through The Nevert, a Weezer pedig az Enter Sandmannel érkezik.
Big Big Train: Common Ground
A ’Common Ground’ azoknak a BBT-rajongóknak lehet kedves, akik szimpatizáltak a kétlemezes ’English Electric’ albummal, vagy épp a ’Folklore’-ral. Sokszínű és érdekes lett ez a lemez, de valami miatt azt érzem, hogy ez most biztonsági játék.
P.Mobil – Kell a pénz a lóvéra
Ezzel a címmel jelent meg a P.Mobil első új dala a még idén érkező ‘Nyugodjál meg!’ című albumuk beharangozásaképpen.
Lords Of Black – Októberben jön az ‘Alchemy Of Souls’ második része
A Tony Hernando gitáros és Ronnie Romero énekes fémjelezte spanyol metálcsapat elkészítette a tavalyi ‘Alchemy Of Souls – Part I’ folytatását, melyet a Before That Time Can Come című dallal vezetnek fel.
A színfalak mögött – a második évtized: Tankcsapda – Budapest Park, 2021. 07. 30.
Ez most egy rendhagyó és különleges írás lesz, speciális szemszögből, a kulisszák mögül mutatnám meg a „Második évtized”-re keresztelt koncertet. Volt szerencsém ugyanis reggeltől a stábhoz csatlakozni és végignézni, miként áll össze ez a grandiózus produkció.
George Harrison – Egy igazán különleges bónusz
A megjelenés előtt kicsivel még egy dalt megismerhetünk a fél évszázados albumról. Az Isn’t It A Pitynek ez a verziója nagyon eltér a lemezre került változattól. Hát nem kár érte, hogy csak most került elő?
Rivers Ablaze – Kertész Márton második lemeze a láthatáron
A From The Sky jelenlegi és a Special Providence exgitárosának, Kertész Mártonnak experimentális extrém metál szólóprojektje újabb lemezzel jelentkezik. A ’Devoid Dying Sun’ augusztus 6-tól kapható.
Mandoki Soulmates – Itt az első audiovizuális részlet
Bartók Béla ’Este a székelyeknél’ című műve alapján készült a Sessions In The Village, az ehhez készített klipet tálalja fel a Mandoki Soulmates elsőként az ‘Utopia For Realists: Hungarian Pictures’ tartalmából.
Leprous – A néma kinyilatkoztatás
A következő hónap végén jelenik meg a norvég csapat újdonsága, amelyről a második dalt, a The Silent Revelationt hivatalos videón tálalta az ötösfogat.
Cradle of Filth – Az új album egyik legbrutálisabb nótája
Négy év után jelentkezik új albummal a Dani Filth vezette brit Cradle of Filth, akik várhatóan most sem tértek le a korábban kitaposott ösvényről. Az ’Existence Is Futile’ is sötét és szélsebes műnek ígérkezik, amelyet a Crawling King Chaos című első nyilvánosságra került dal is bizonyít.
Metal Church – Mike Howe halálának semmi köze a COVID-hoz
A zenekar közösségimédia-posztjában Mike fájdalmairól ír, és hogy az alkalmazott kezelések nem segítettek rajta. Egyben azt kérik, hogy az énekes halála inkább hozza össze az embereket, ahogyan az évek során a Metal Church zenéje tette, és ne megosztó legyen.
Steve Hackett – „Ez egy kiegyensúlyozatlan világnak szóló dal”
A szeptemberben érkező ’Surrender Of Silence’-en kap helyet Steve Hackett Fox’s Tango című dala, amiben a világ egyenlőtlenségeire hívja fel a figyelmet.
Deen Castronovo újra a Journey dobosa
Neal Schon gitáros pár napja még csak célozgatott Castronovo visszatérésére, de most már biztos, hogy 2015 után újra a legendás banda tagja. Ha ez nem elég, Marco Mendoza pedig beugró basszer a hátműtétjére váró Randy Jackson helyén.
Lynyrd Skynyrd – Gary Rossington nélkül koncerteznek
A zenekar mára egyetlen alapítótagján ismét szívműtétet hajtottak végre, otthonában lábadozik. A koncerteken Damon Johnson, a Black Star Riders exgitárosa helyettesíti.
Dream Theater – Kilátás a világ tetejéről
Hamarosan megtudjuk, hogy mit is jelent az a bizonyos "több energia és izgalom", amit a Dream Theater emlegetett a megjelenés előtt álló tizenötödik...
Jeff Scott Soto – Duettlemezt készített legnagyobb slágereiből
Október 8-án jelenik meg JSS ‘The Duets Collection, Vol. 1’ című válogatáslemeze, melyen az újrafelvett dalok kapnak egy csavart a meghívott vendégénekeseknek köszönhetően. Hogy milyenek így a közismert nóták? Tesztelhetjük az Eric Martinnal előadott Mysteriouson.
ZZ Top – Elhunyt Dusty Hill
Elhunyt a ZZ Top basszusgitárosa, Dusty Hill. A 72 éves zenészt álmában érte a halál.
Inglorious – Így játsszák a Barracudát
’Heroine’ címmel különleges feldolgozáslemezt ad ki szeptemberben az Inglorious, amiről ezúttal egy Heart-dal hallgatható meg Nathan Jamesék előadásában.
A Volbeat nem lép a Metallica tyúkszemére
Folytatódik a „Black Album” 30 éves jubileumi kiadásának népszerűsítése, a Don’t Tread On Me próbatermi verziója mellett a Volbeat változatát is meghallgathatjuk, melyhez végre nem kell nagy levegőt venni.
Iron Maiden – Nem is értik, hogy jött össze az új album
Bruce Dickinson szerint nem is gondolták, hogy dupla albumot fognak készíteni, amikor bementek a stúdióba.
Mr. Big Ball – Megjelent a születésnapi nagylemez
Dunai József – vagy ahogy rockabilly körökben ismerik, Goyo – idén tölti be ötvenedik életévét, ami remek apropó számára egy szólólemezhez. Az ’Ez minden’ című albuma digitálisan már elérhető, de a GrundRecords tervezi a CD kiadását is.
Meghalt Joey Jordison
46 éves korában elhunyt a Slipknot egykori dobosa, Joey Jordison. A zenész halálhírét családja jelentette be egy közleményben.
Legutóbbi kommentek
- on Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia: “Atya Úristen!!! Borzalmas hír!!! Megvolt a jegyem a MET Arénába!!! Sajnos aznap üres lesz a csarnok!!! Igaz ember volt, őszinte,…” szept 17, 19:41
- on Rob Halford 75 éves: “A METAL ISTEN éltesse még nagyon sokáig HALFORD Mestert!!! A Metal színpad egyik legnagyobb alakja!!! Ma a pulai „Colosseumban” ünnepli…” aug 25, 20:02
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “Mi meg otthon súlyozzuk a fotelt. Szar lehet neked hw!” aug 24, 14:32
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “ACCEPT 50!!! Mesterhármasom lesz!!! Dec.04. Bécs., Dec.05. Zlin., Dec.06. Barba Oda eljöhetne ROB bácsi, mint Mikulás és elénekelnék a BALLS…” aug 22, 20:14
- on Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét: “Nyomjad BILL KAPITÁNY!!! Ne foglalkozz semmivel és senkivel!!! Főleg ezekkel a SENKIHÁZIAKKAL!!! Mi VELED vagyunk mindörökké!!! Hajrá FRADI!!! Hajrá Bill…” aug 22, 20:09
Kritikák
Lake Of Tears: Ominous
Teljesen rabul ejtett a hangulat, amely mesterien zárja hangokba a félelem és az elfogadás érzését. Amikor már lelkileg teljesen kimerültél a küzdelemben és úgy érzed, hogy már minden mindegy, történjen bármi, te büszkén viseled, csak legyen vége.
Steven Wilson: The Future Bites
A ’The Future Bites’ fantasztikus dalgyűjtemény, de egyben egy lezárás is. Temetjük a régi bölcsész progrockert és itt van az új Wilson, aki zenéjével bár arénákat tölt meg, de egyre inkább leegyszerűsíti a zenei nyelvezetét, amelyből most már teljességgel hiányzik a megszokott katarzis.
IIVII: Grinding Teeth / Zero Sleep
Josh Graham (A Storm of Light, Beattle of Mice,ex-Neurosis) multiinstrumentalista zenész IIVII ambient, drone projektje 2017 után új albummal...
Vandenberg: 2020
Adrian Vandenberg megírta Ronnie Romerónak azt a Rainbow-lemezt, amit Ritchie Blackmore elfelejtett. Ha egy kicsit jobban elengedte volna magát szólók terén, akkor nem sajnáltam volna tőle még a 10 pontot sem! 35 évet vártam egy új Vandenberg-lemezre. Megérte!
Paradise Lost: Obsidian
Az ’Obsidian’ valahol az előző két lemez stílusának keresztmetszetén próbál egyensúlyozni, ezáltal nem is mutat semmi olyan újdonságot, melyet ne hallottunk volna tőlük. Fejlődésük görbéje pont úgy laposodott el, mint a koronavírus terjedési íve, de ettől ez egy nagyon jó lemez.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Totális Metál – 35 éves az ‘Éjszakai bevetés’
A magyar metál egyik alapkövét jelentő album 35 éves, amit a volt Pokolgép-tagokból álló Totális Metál nevű projekt szombaton Pesten is bemutat az Akela, a Stress és a Metal Lady társaságában.

Accept – Inkább Hulk ez a Frankenstein, de nem baj, ha a zene jó hangos!
A megjelenés előtt 2 nappal kidobott még egy animált szöveges videót az Accept a ’Humanoid’ albumhoz. A klipben a modern szörny inkább hasonlít Hulkhoz vagy a Terminátorhoz, de ez senkit nem zavar, amíg a lemez eddig hallott legjobb száma megy alatta. Tekerjétek fel a hangerőt!

A Dead Daisies és Mike Tramp egy este!
Novemberben újra találkozhatunk a Dead Daisies legénységével, akik előtt Mike Tramp énekli a White Lion slágereit, és bemutatkozik a Beastö Blancö is, melyben Alice Cooper lánya, Calico Cooper és a shock-rocker basszusgitárosa, Chuck Garric tolja a képünkbe a White Zombie és Motörhead ihlette dalokat.

Michael Schenker Group – Rendkívüli közlemény a gitáros rajongóinak
Lehet előbányászni a ballagási öltönyöket, színházba megyünk! A nem várt nagy érdeklődés miatt a Richter Teremből a Győri Nemzeti Színházba kerül át a Michael Schenker Group júliusi győri koncertje. Hamarosan lehet újra hegyezni a bankkártyákat!

Báthory Zoltán – „Honnan is jött a Five Finger Death Punch név?”
A Five Finger Death Punch alapító gitárosa, a magyar származású Báthory Zoltán mesélt arról, mi ihlette a zenekar névválasztását. A csapat hamarosan újra fellép – 4 éven belül harmadszor – Budapesten az Ice Nine Kills és a sheffieldi Malevolence társaságában.





































































































