Legfrissebb a Hard Rockon
Rock Castle – Kacsavadászat mellett új falkatag
Néhány nap múlva megnyitja kapuját a csehországi Rock Castle fesztivál, ahová a Powerwolf új taggal, az Alestorm pedig gumikacsahaddal érkezik. CD-ket és relikviákat is érdemes magunkkal vinni, mert megvan a dedikálás időbeosztása.
Mandylion 30 – Az idő múlik, az érzések maradnak: The Gathering, The Foreshadowing – Barba Negra, 2026. 06. 27.
Nem tudom, lesz-e még alkalmam újra ebben a felállásban látni a The Gatheringet, de ha ez volt az egyetlen lehetőség, akkor már ezért is megérte várni közel harminc évet. Vannak esték, amelyeket az ember egyszerűen nem felejt el, ez olyan volt.
Metallica – Megjelent a kibővített ‘ReLoad’
Hihetetlen, de igaz, hogy még mindig a Metallica körül forog minden. Megérkezett a lemezboltokba a ‘ReLoad’ újrakiadásának mind az 5 verziója, a 14 óra hosszúságú változat a streaming szolgáltatóknál is megtalálható. Emellett elérhetőek az első hivatalos videófelvételek a budapesti No Repeat Weekenden történtekről.
Electric Callboy – Lemészárolt boygroupként ünneplik az új lemezt
Pénteken jelent meg az Electric Callboy legújabb lemeze, a ’Tanzneid’, amiről most egy egészen merész dalt választottak a srácok. Vérben tocsogó videó készült hozzá.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia: “Atya Úristen!!! Borzalmas hír!!! Megvolt a jegyem a MET Arénába!!! Sajnos aznap üres lesz a csarnok!!! Igaz ember volt, őszinte,…” szept 17, 19:41
- on Rob Halford 75 éves: “A METAL ISTEN éltesse még nagyon sokáig HALFORD Mestert!!! A Metal színpad egyik legnagyobb alakja!!! Ma a pulai „Colosseumban” ünnepli…” aug 25, 20:02
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “Mi meg otthon súlyozzuk a fotelt. Szar lehet neked hw!” aug 24, 14:32
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “ACCEPT 50!!! Mesterhármasom lesz!!! Dec.04. Bécs., Dec.05. Zlin., Dec.06. Barba Oda eljöhetne ROB bácsi, mint Mikulás és elénekelnék a BALLS…” aug 22, 20:14
- on Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét: “Nyomjad BILL KAPITÁNY!!! Ne foglalkozz semmivel és senkivel!!! Főleg ezekkel a SENKIHÁZIAKKAL!!! Mi VELED vagyunk mindörökké!!! Hajrá FRADI!!! Hajrá Bill…” aug 22, 20:09
Közvetlen hangulat, nosztalgia és őrületes zene: Rómeó Vérzik, 4Oz. – Akvárium KisHall, 2026. 03. 13.
A Rómeó Vérzik 18 dala észrevétlenül suhant el az Akváriumban, ez az este nem a látványelemekről, hanem a zene erejéről és az élményről szólt. A 4Oz. a felvezetésben kellemes meglepetést okozott Ozzy klasszikusainak őszinte előadásával.
Geoff Tate – Saját kiadásban jön az ‘Operation: Mindcrime’ harmadik része
Itt az első dal, a Power Geoff Tate új lemezéről. Május 3-án jelenik meg az ‘Operation: Mindcrime III’ az énekes saját kiadásában, ami kissé nehézkessé – és főleg drágává – teszi a hozzájutást itt Európában, még abban se bízhatunk, hogy a koncertjére elhoz párat, mert az több mint 2 héttel korábban, április 15-én lesz az A38 Hajón.
Epica élő előzetes a pénteki koncert előtt
A múlt hónapban rögzítette az Epica az Eye Of The Storm koncertfelvételét, ez a dal is elhangzik az Amaranthe-tal és Charlotte Wesselsszel közös turné március 20-i fellépésén, a Barba Negrában.
A Polar Budapestre is elhozza új albumát
A Polar megújult felállással és hatodik stúdióalbumával érkezik Budapestre, március 23-án rászabadítja kaotikus, nyers energiáit a Dürer Kert közönségére.
In Extremo – Lemondták a teljes turnét
Gazdasági okok miatt a teljes európai turnéját törölni kényszerült a német In Extremo, így az első magyarországi koncertjükre továbbra is várnunk kell.
Beast In Black – Koncertvideó érkezett a lemez nyitó dalára
A márciusban a görög Firewind társaságában Budapestre érkező Beast In Black a Blade Runner klipjében mutatja meg, mire számíthatsz a koncerten.
Electric Guitarlands – Négygitáros produkció Budapesten
Gus G., Michael Angelo Batio, Rowan Robertson és Andy Martongelli idén tavasszal Electric Guitarlands néven összefog egy Európa-turnéra, amely május elején elér az Analog Music Hallba is.
Kukovecz Gábor – Klip is dukál az albumpremierhez
Mától a lemezboltokban is kapható a Pokolgép gitárosának, Kukovecz Gábornak az első szólóalbuma. A Hard Rock Magazin oldalán debütál a ’Tiszta szívvel Pokolgép’-en megtalálható Ég veled klipje.
Leprous – Budapesten is bemutatják a ’Aphelion’-t
A Leprous február elején kezdi meg európai koncertkörútját, amelyre időzítve megjelenik a legutóbbi albumuk bővített változata. Március 5-én Budapesten is láthatjuk őket a Monuments és a Kalandra társaságában a Barba Negra Red Stage-ben.
Riverside – Barát vagy ellenség?
Már csak egy hét van hátra a lengyel proggerek új albumának a megjelenéséig. Az ’ID.Entity’ harmadik kislemezdala a Friend or Foe? rövidített verziója lett.
Jeff Beck – Így köszöntek el tőle zenésztársai
Ahogy várni lehetett, alapjaiban rázta meg a rockszakmát Jeff Beck halála, több tucat muzsikus érezte úgy, hogy meg kell szólalnia a közösségi oldalakon.
Elhunyt Jeff Beck
Óriási veszteség érte a rockműfajt, 78 éves korában elhunyt Jeff Beck, a brit blues zene egyik legnagyobb hatású gitárosa.
Főhajtás az új „királynő” előtt: Nightwish, Beast In Black, Turmion Kätilöt – Budapest Aréna, 2022. 12. 20.
Karácsony előtt nagyon erős lezárása volt ez a koncert az évnek. Aki kicsit is fogékony az extrém dolgokra, az a Turmion Kätilötön is jól szórakozott, a Beast In Black pedig egyre jobban megvillantja oroszlánkörmeit. A Nightwish viszont egy igazán látványos és szórakoztató koncertet adott, a hosszú turné fáradtságának jeleit nélkülözve.
Mandoki Soulmates – Új klip Takáts Tamással
A MAHASZ-albumlista első helyén debütált decemberben a ’Magyar képek’ album, amely már a második magyar nyelvű Mandoki Soulmates-lemez, a hozzá most kiadott új klipben Leslie Mandoki és Takáts Tamás énekel.
Buttercup – Vágtázó Halottkémek-videóval aktivizálták magukat, péntek 13-án koncert
Több mint tíz év után jelentkezett újdonsággal az egy ideje ismét koncertező zenekar, a Buttercup, a Vágtázó Halottkémek Valami tündöklő című dalát dolgozták fel. A csajok emellett hamarosan élőben is láthatóak lesznek: január 13-án a Wall Of Sleep és a Raksha Bandhan társaságában lépnek fel a Robotban.
Kukovecz Gábor – Tiszta szívvel Pokolgép
A GrundRecords YouTube-csatornáján már a pénteki megjelenés előtt végig lehet hallgatni Kukovecz Gábor Pokolgép-gitáros első szólólemezét, Kuko nemcsak gitározik, hanem énekel is az albumon.
Sabaton – Rangos kitüntetést kaptak
„Az év felvilágosítója 2022” díjjal tüntették ki a svéd rockzenekart az albumaikon megjelenő történelmi szituációk hiteles, szakértők által alátámasztott bemutatásáért.
Mandoki Soulmates: Magyar képek / Találkozások
Leslie Mandoki még 1992-ben hívta életre Ian Anderson, Jack Bruce és Al Di Meola társaságában a Mandoki Soulmates nevű projektet. Három évtizedes munkásságukból most a magyar szövegekkel, magyar énekesek interpretálásában ’Magyar képek’ címmel új életre kelt ’Living In The Gap & Hungarian Pictures’ című dupla lemez került reflektorfénybe, valamint a ’Találkozások’ című album újrakiadása, amelyen 25 évvel ezelőtt szintén magyar énekesek, magyar dalszöveggel énekelték el a Soulmates-szerzeményeket.
Búcsúztasd a telet a Hakennel!
2019 után újra Budapesten koncertezik a Haken, Anglia egyik legsokoldalúbb és legmeghatározhatatlanabb stílusú zenekara február 28-án a Dürer Kertben lép fel a Between The Buried And Me és a Cryptodira társaságában.
Iron Maiden-bélyegsort bocsát ki a brit királyi posta
Nagy-Britannia királyi postája – hivatalos nevén a Royal Mail – bélyegsorozatot bocsát ki január 12-én az Iron Maiden tiszteletére, természetesen a néhai királynő sziluettjével.
Peter Gabriel – Megjelent az új album első kislemezdala
Peter Gabriel bemutatta 21 év után érkező új stúdióalbuma első előzetesét, a dalban Brian Eno elektronikus effektjeit hallhatjuk.
The Winery Dogs – Őrült ez a világ, késik a lemez
Úgy látszik, ismét csak Japánban fog megjelenni február 3-án Mike Portnoy, Billy Sheehan és Richie Kotzen power triójának új albuma. Viszont már a második kislemezt is megismerhetjük a ’III’ címre keresztelt anyagról Mad World címmel.
Teeth Marks – Ki rejtőzik a csuklya alatt?
Érkezett hozzánk egy igen izgalmas klip egy metálcsapattól. Na, de kiktől? Azt senki se tudja. A zenészek arcát csuklya rejti.
Cseh Péter Trió – Új album és lemezbemutató koncert
Cseh Péter Junior Prima-díjas jazzgitáros-zeneszerző 2022 őszén rögzítette triójával első nagylemezét, amely ma jelent meg, az albumot február 9-én mutatják be az Opus Jazz Clubban.
Black Winter Day – Fekete téli nap Budapesten: Amorphis, Eluveitie, Dark Tranquillity – Barba Negra Red Stage, 2022. 12. 12.
Mondhatnánk, hogy 2022. 12. 12. csak egy hideg, fekete téli nap volt. Akik ellátogattak Csepelre a Barba Negra Red Stage sátrába, azoknak viszont egy élményekkel teli minifesztivál estéje, olyan zenekarokkal, mint az Amorphis, az Eluveitie vagy a Dark Tranquillity.
Porcupine Tree – Valószínűleg a nyári turné lesz az utolsó
Steven Wilson szerint az idei nyári turnén lesznek a Porcupine Tree utolsó fellépései, erről újévi üzenetében is írt a muzsikus.
Tony Iommi – Készen áll egy új album írására
Az egykori Black Sabbath gitárosa újévi videóüzenetében azt mondta a rajongóknak, hogy sűrű év volt számára 2022, és az idei sem lesz nagyon más.
Vörös István – Újra aktuális a „kutya világ”
Idén harmincéves és áprilisban teljes egészében hallható lesz Vörös István első szólólemeze, az ‘Ez egy kutya világ’.
Ian Gillan – „Nem énekeltem jól Ozzy dalait!”
A Deep Purple énekese felidézte a Black Sabbathtal eltöltött rövid időszakot az életéből. Azt mondta, érezte, hogy jobban mennek neki a saját dalai.
HRM évértékelő – 2022 legjobb lemezei és koncertjei (szerintünk)
Két év szünet után robbanásszerűen indultak be a koncertek 2022-ben, a halasztott turnék fürtökben lógtak egymáson, mint méhek a kaptárban, volt, hogy egy napra több izgalmas koncert is esett. Ennek aztán voltak vesztesei is. A kényszerpihenő viszont jót tett az alkotókedvnek, remek új lemezekkel lettünk gazdagabbak. Nézd meg, mit találtunk legjobbnak mi, írd le kommentben, neked mi jött be legjobban!
Boldog új évet kíván a Hard Rock Magazin stábja!
Brian May – Újév napjával lovaggá ütik
A december 30-án, pénteken este fél 11-kor közzétett kitüntetési lista szerint az újévi ünnepségek részeként Brian Mayt, a Queen gitárosát is lovaggá üti az új király, III. Károly.
Alestorm – Különleges program várható a pesti bulin
Őrült karácsonyi videóval jelentkezett a nemzetközi kalózbrigád, mielőtt felszedik a horgonyt, hogy útra keljenek Európa városaiba. A január 8-i Barba Negra-koncertre az ideihez hasonló egyedi műsorral készül az Alestorm, a vendéglistájukon a Gloryhammer, a Wind Rose és a Rumahoy.
Omega: Élő Omega (1972/2022) – jubileumi box-set kiadás
Az Omega legkacifántosabb életű lemeze a negyedik album. Már a cím zavart okoz azzal, hogy bár hallható a közönségzaj a dalok közt, de stúdióban készültek a felvételek, a koncerthangok utólag kerültek fel, és két felvett dal nem kerülhetett fel a korongra. A GrundRecords négylemezes újrakiadása minden titkot felfed!
Hét hazai zenekarral startol a Moonhead Prog Fest
A magyar progresszív rockzenei színtéren régen nem látott kezdeményezés valósul meg 2023. január 21-én. A Legenda Sörfőzde színpadán lesz látható a Marcello’s Mystical Mind, a Broken Springs, a Druida, a Mandrake Moon, a Tompox, az Android és a M.A.Y.A.
Judas Priest – Enyhülni látszik a viszony K.K. Downinggal
Több jel is utal rá, hogy már nem olyan nagy a feszültség a Judas Priest és egykori alapító-gitárosuk, K.K. Downing közt, ezt két nyilatkozat is alátámasztja.
Radar – Megváltoztatták a Változatlanult
Karácsony alkalmából új klippel jelentkezett a Radar zenekar. Ezúttal rendhagyó módon nem új dalt mutatnak be, hanem egy régebbi közönségkedvenc felújított változatát.
Manfred Mann’s Earth Band / Jon Anderson – Közös koncert Budapesten!
Együtt ad koncertet a Budapest Arénában július 9-én a Manfred Mann’s Earth Band és Jon Anderson csapata. Jelen állás szerint egyedül Budapesten találkozik a két formáció turnéja.
Omen – Új koncertvideó és új minialbum
Háromszámos EP-vel jelentkezett a Nagyfi László vezette Omen zenekar, és ehhez időzítve a címadó dalhoz készített koncertvideót is publikálták.
Arénakoncertek karácsonyra!
Lassan érik az ajándékvásárlási last minute-pánik, pedig olyan klasszikusok lépnek fel hamarosan hazánkban, akiknek a koncertjére egy jegy széles mosolyt csalhat a megajándékozottak arcára. Május 17-én Ozzy Osbourne + Judas Priest, május 29-én Def Leppard + Mötley Crüe, július 11-12-én Rammstein, július 16-án Deep Purple!
Powerwolf – Jövő nyáron visszatérnek hozzánk
Nagy sikerű koncertet adott novemberben a német Powerwolf a Barba Negrában, és csak fél évet kell várni, hogy újra Budapesten lépjenek fel.
Ismét a Budapest Kongresszusi Központban lép fel a Jethro Tull
Kétórás új műsorral és a tavasszal megjelenő új album dalaival tér vissza Budapestre április 7-én a Jethro Tull. Ian Anderson ezúttal is a Budapest Kongresszusi Központban lép fel zenekarával, jegyek már kaphatók.
Savoy Brown – Elhunyt Kim Simmonds
75 évesen hagyott itt bennünket az angol blues-rock legenda Savoy Brown egyik alapítója, Kim Simmonds.
Merész kísérlet: Oz Noy, Jimmy Haslip, Dennis Chambers – RaM Színház, 2022. 12. 05.
Amikor az ember azt gondolja, hogy ma már nem lehet eredeti, az újdonság erejével szolgáló zenébe botlani, hirtelen az orrunk előtt ott áll egy gitáros, aki újraértelmezi a játékot hangszerén, és a koncert után még órákkal is zakatol belülről muzsikája. Oz Noy egy innovátor, nem csak a jazzben, hanem úgy általában abban a világban, amit zenének hívnak.
Haken – Állati téma az új albumon
Elkészült a Haken hetedik stúdióalbuma, márciusban jelenik meg ’Fauna’ címmel. Második kislemezként a The Alphabet Of Me című dalt ismerhetjük meg róla, amelyet akár élőben is láthatunk február 28-án a Dürer Kertben, a koncert két vendége a Between The Buried And Me és a Cryptodira lesz.
Legfrissebb a Hard Rockon
Sons Of Apollo – Vinylen is kijön a plovdivi koncert
A Sons Of Apollo 2019-es koncertkiadványát a Svart Records megjelenteti vinylen, a ’Live With The Plovdiv Psychotic Symphony’ hanganyagát tartalmazó négylemezes boxot május 22-én adják ki.
Nuclear Messiah – Egy Chris Poland tehetsége köré épült szupergroup
Az ex-Megadeth-gitáros mellett más, ehhez a bandához kapcsolódó, valamint Ozzy Osbourne-, Guns N’ Roses-, Journey-, Whitesnake-, Rainbow-, Skid Row-, Deep Purple-, Yes-zenészek… és még sorolhatnánk, ki van a 36 fős szereplőgárdában. És fel is soroljuk.
Dream Theater – Újraindul az archív felvételeket rejtő sorozat
A Dream Theater több mint két év szünet után folytatja a ’Lost Not Forgotten Archives’ szériát. A márciusban megjelenő 2010-es felvételen a Mike Portnoy kiszállása előtti utolsó koncertet hallhatjuk.
Metal Allegiance – Új dal William DuVall-lal
Nyolc év után új dallal jelentkezett a Metal Allegiance. A sztárzenészekből álló formáció friss szerzeményében az Alice In Chains-frontember William DuVall énekel.
Big Big Train – Két új történet a fametszetről
Három hét múlva jelenik meg a Big Big Train első konceptalbuma, a ’Woodcut’. A Narnia-szerű zenei világgal két klipes kislemezdal, a The Sharpest Blade és a Counting Stars segítségével ismerkedhetünk tovább. Vájtfűlű rajongók akár Dolby Atmosban is hallgathatják a végeredményt.
Black Label Society – Negyedmillió megtekintés egy nap alatt
Alig ocsúdtunk fel a nagy bejelentésből, hogy nyáron Budapestre jön a Black Label Society, Zakk Wylde-ék új dallal jelentkeztek. A Name In Blood a márciusban érkező ’Engines Of Demolition’ nyitó dala, a lemezt záró Ozzy Osbourne-emlékdalra még várnunk kell.
Nanowar Of Steel – A mongol horda lovasai
Az olasz szórakoztató gépezet, a Nanowar Of Steel új dallal jelentkezett, a nóta a nagy hódító Dzsingisz Kánról szól, aki talán nem is volt igazi hódító. De hogy milyen ember is volt valójában, azt 97%-ban elzenélik az olaszok.
Tegnap elstartolt az Architects európai turnéja
A január 27-én hazánkban fellépő Architects tegnap Hannoverben megkezdte 21 állomásos Európa-turnéját, a műsoruk meghallgatható lejátszási listánkra klikkelve. A koncertkörutat nyitó show vendége volt a Landmvrks és a President, a Budapest Arénát is ez a hármas felállás fogja lerombolni.
Black Label Society – Zakk Wylde zenekara lemezbemutatót tart Budapesten
Bár Zakk Wylde sűrűn megfordul mostanában mifelénk a Panterával, a Black Label Society élén 2015-ben járt utoljára hazánkban. A Barba Negrában júniusban a banda márciusban megjelenő ‘Engines Of Demolition’ lemezét mutatják be.
Alter Bridge – Albumbemutató a Barba Negrában
Megjelent az Alter Bridge új albuma, amelyet január 28-án élőben is bemutatnak Budapesten, a koncert vendége lesz a Daughtry és a Sevendust.
Heidenfest – Első közös turnéjukkal érkeznek hozzánk
Különleges kollaboráció keretén belül érkezik a Barba Negra Red Stage-re a Heidenfest ötösfogata. A január közepi koncerten fellép a Korpiklaani, a Finntroll, a Heidevolk, a Trollfest és a The Dread Crew Of Oddwood.
Beyond The Black – Friss lemezzel érkeznek Budapestre
Nem egészen két évvel a legutolsó budapesti fellépése után új lemezzel a tarsolyában érkezik hozzánk a Beyond The Black. A német csapattal együtt lép fel a szintén német SetyØursails és a svájci Seraina Telli.
Transatlantic: The Final Flight: Live At L’Olympia
A Transatlantic utolsó koncertjét bemutató ’The Final Flight: Live At L’Olympia’ élményét csak egyféle pontszámmal lehet leírni. A tökéletes képminőség tökéletes hangzással párosult, ez a kiadvány a jövőben betöltheti azt az űrt, amit a zenekar elmúlása hoz.
Guns N’ Roses – Budapesten is láthatjuk Axl Rose-ékat
A Guns N’ Roses 2023-ban újra világ körüli turnéra indul, stadionokban, fesztiválokon és arénákban lépnek fel a nyár és az ősz folyamán. A banda június elején Tel Avivban kezdi meg koncertkörútját, július 19-én Budapesten, a Puskás Arénában játszanak.
Steve Vai és Ozzy Osbourne három évtizede közös albumot készített
Steve Vai szerint ő és Ozzy Osbourne kapva kaptak a lehetőségen közel 30 évvel ezelőtt, hogy közösen dalokat írhatnak, aminek a vége az lett, hogy összehoztak egy komplett lemezt.
A technika sem babrálhatott ki a hősökkel: Twilight Force, Seven Spires, Silver Bullet – Barba Negra, 2023. 02. 08.
Én még ennyi technikai bakival tarkított koncertet életemben nem láttam, mint a Twilight Force-é. A hibáktól eltekintve viszont jól szóló, szórakoztató, poénos előadást láttunk, a Seven Spires és a Silver Bullet is rendesen odatette magát.
Amon Amarth – Nyári vikingtámadás a pesti éjszakában
A viking metál hazai rajongói alig 8 és fél hónap után újra budapesti deszkákon láthatják a stílus koronázatlan királyait, ugyanis az Amon Amarth július 3-án ismét a Barba Negrában lép fel.
75 éves Tony Iommi, a riffmester
Tony Iommi nyugisan kettőt jobbra, kettőt balra lép a színpadon, csak pengeti elmaradhatatlan Gibson SG-jét, a fejgépesnek nem sok dolga van vele. A húrokat két ujján protézissel fogja le egy fiatalkori baleset miatt, de így is utat mutatott a riffjeivel, szólóival, gitárhangjával. Ha ő nincs, heavy metal sincs. Ma van a 75. születésnapja.
Joe Bonamassa – A Pink Floydot idézi az új koncertfelvétel
A háromszoros Grammy-jelölt gitáros, Joe Bonamassa április 14-én új koncertkiadvánnyal jelentkezik, amelynek tartalmából már a második filmrészletet láthatjuk.
Shakti – A félszáz éves jubileumi turnén Budapestre is ellátogatnak
John McLaughlin gitárfenomén 1974-ben alapította misztikus indiai zenét játszó formációját, a Shaktit, amely a közelgő 50. évforduló alkalmából ismét útra kel, július 2-án az Erkel Színházban lépnek fel.
Running Wild – Elhunyt a klasszikus felállás egyik tagja
Elhunyt Majk Moti, a Running Wild ikonikus lemezeinek gitárosa, aki eleinte Michael Kupperként, majd művésznevén 5 éven és 4 stúdióalbumon át volt a zenekar tagja és számos dalának szerzője.
Steel Panther – Ne nyilvános helyen nézd meg a banda új videóját!
Hamarosan érkezik a Steel Panther legújabb albuma, amelyről most egy „kockázatos” videót jelentettek meg pornósztárok közreműködésével, a zene mellé egy társkereső applikációt is fejlesztettek.
Clutch – Negyedik alkalommal jönnek Budapestre
A Clutch a 2000-es első budapesti klubkoncertje után 2017-ben telt ház előtt játszott az Akváriumban, tavaly pedig már a Szigeten léptek fel. Június 27-én a Barba Negra Red Stage-re érkezik a banda, hogy bemutassa új albumát.
Last In Line – Tedd a dolgod, a végeredmény magáért beszél!
Március 31-én érkezik a Last In Line harmadik stúdióalbuma ‘Jericho’ címmel. A Do The Work című dalban tette a dolgát mindenki rendesen, így a végeredmény is igen ütős lett!
First Signal – Bátran indult új társakkal új utakra Harry Hess
Az eddig is jórészt, de most már végérvényesen csak Harry Hessről szóló dallamos rock projekt, a First Signal ma jelentette meg ötödik nagylemezét ‘Face Your Fears’ címmel. Az Unbreakable szöveges videójával ünnepelte ezt a kiadó.
Waydown – Instant lobotómia a debütáló dalban
Az Alice In Chains hatásaival dolgozó budapesti Waydown elkészítette debütáló albumát, az első kislemezdal premierje a Hard Rock Magazin oldalán fogható!
Supersonic Revolution – A zene aranykora Lucassen szemén át
Az Ayreon-főnök Arjen Lucassen vezette Supersonic Revolution május 19-én adja ki debütáló albumát ‘Golden Age Of Music’ címmel, melyről a The Glamattack című dal szöveges videóját már ma megnézhetjük.
Electric Callboy – Minden jegy elkelt a budapesti koncertre
Április 15-én lép fel a Barba Negrában az Electric Callboy a Blind Channel és a Future Palace felvezetésével. Már tavaly is fergeteges bulit adtak nálunk, idén pedig a meghirdetett dátum előtt 2 hónappal telt házról adott tájékoztatást a szervező Concerto Music.
Van Der Graaf Generator – Koncertfelvétel Bathból
A kultikus brit progrock trió, a Van Der Graaf Generator márciusban új élő anyaggal jelentkezik, amelyet a tavalyi brit miniturné záróállomásán rögzítettek.
From The Sky: Antarktika
A From The Sky ’Antarktika’ című albuma sokkal kiforrottabb, erősebb dalcsokor, mint a debütáló ’Rex’ volt, Tari Szabolcs nagyszerű dalokat írt a formációnak. Úgy tűnik, a csapat összeforrott és tartósan együtt is marad, kíváncsian várom, hogy a beharangozott közös zeneszerzés milyen eredményt hoz majd.
Magyarországra is elzarándokol a Hate és a Batushka
Sikeres észak-amerikai turnéja után ismét Európát zarándokolja végig sötét zenei miséivel Lengyelország okkult metálpárosa, a Batushka és a Hate. A European Pilgrimage turné március 2-án ér Budapestre, ahol a Barba Negrában lépnek fel a Summoner’s Circle és a Paradise in Flames kíséretében.
Joel Hoekstra – Öreg rókák, friss hús, jön a harmadik szólólemez!
Győztes csapaton ne változtass, tartja a mondás. A nyárra tervezett Joel Hoekstra’s 13-albumon a Frontiers Music új felfedezettje, az indiai Girish Pradhan énekel, a többieket – Jeff Scott Sotót, Vinny Appice-t, Tony Franklint és Derek Sheriniant – már jól ismerjük az előző két lemezről.
Előrehozott Valentin-napom: Bullet For My Valentine, Jinjer, Atreyu – Barba Negra, 2023. 02. 10.
Ha Cupido nem is, de a Bullet For My Valentine biztosan szíven talált ezen az előrehozott Valentin-napon. Bár a Jinjer nem szólt tökéletesen, az Atreyu pedig tök ismeretlen volt számomra, de ők is olyan hangulatot csináltak, hogy csak pislogtam.
Kamelot – A ‘Ghost Opera’ történetének folytatása
Itt a második kislemez a március 17-én megjelenő ‘The Awakening’-ről. A Kamelotnak öt éve nem jelent meg stúdiólemeze, ez a dal, az Opus Of The Night (Ghost Requiem) viszont bő 15 évre tekint vissza.
Haken – Valentin-nap fekete özvegy módra
Negyedik kislemezét mutatja be a hazánkban két hét múlva koncertező brit progresszív metál csapat, a Haken. A Lovebite egy gyors tempójú szerelmes nóta, ami zeneileg Phil Collins világát idézi, de Cannibal Corpse stílusú szöveggel.
Dupláz a Pantera a Barba Negrában!
A Pantera május 30-i koncertjére pár nap alatt elkelt minden jegy, a hoppon maradtak arra a bejelentésre vártak, amelyet a Live Nation Magyarország ma tett meg: május 31-én második show is lesz a Barba Negrában!
Idén nyáron is lesz Gojira-koncert Budapesten
Nyáron visszatér Budapestre a Gojira! A francia metálcsapatot június 12-én láthatjuk a csepeli Barba Negra Red Stage-ben.
Nanowar Of Steel – A megtévesztő cím: Disco Metal
Az olasz metálparódia-zenekar, a Nanowar Of Steel legújabb dala nem is titkolja, milyen stílust háziasít a keményebb műfajjal. De a cím kicsit megtévesztő. Április elején a magyar közönség is megmutathatja, hogy megy a dalra a Thriller videóklipjének ikonikus tánca.
At Night I Fly – Dalpremier a szombati koncert előtt
Az At Night I Fly új dallal jelentkezett, amely a készülő új nagylemezükbe enged betekintést, február 18-án a Kék Yukban adnak koncertet a Djentries és a Petricor társaságában.
Roger Waters – Titokban újra rögzítette a ’The Dark Side Of The Moon’-t
Szaporodnak az egykori Pink Floyd-tag Roger Waters megnyilvánulásai körül a kérdőjelek, a sajtóban megjelent, vele foglalkozó cikkeknek sok esetben semmi közük a zenéhez.
Revolution Saints – A Deep Purple-nek is az MK 2 volt a legjobb felállása
A Deen Castronovo hihetetlen énekesi tehetségét középpontba állító Revolution Saints új felállással, Joel Hoekstra gitárossal és Jeff Pilson basszerrel fordult rá negyedik albumára. A korábban bemutatott Eagle Flight és a most megismert Talking Like Strangers alapján úgy tűnik, a Deep Purple-höz hasonlóan a Revolution Saintsnek is erősebb az MK 2 felállása.
eMolecule – A Sound Of Contact evolúciója
Ma debütált Phil Collins fiának, Simon Collinsnak és Kelly Avril Nordstromnak új formációja, az eMolecule, mely 10 évvel ezelőtti összeállásuk, a Sound Of Contact szerves folytatásának tekinthető. Első albumuk, a ’The Architect’ már elérhető a streaming felületeken, a címadó klipje pedig megtekinthető a YouTube-on.
From The Sky – Megjelent az ’Antarktika’
A streaming szolgáltatóknál mától meghallgatható a From The Sky ’Antarktika’ című albuma, holnaptól pedig a HammerWorld magazin mellékleteként CD-n is elérhető lesz országszerte.
Dream Theater – Nagylemezen a ’Distance Over Time’-demók
Ismét új anyagot rejtő kiadvánnyal bővült a Dream Theater ’Lost Not Forgotten Archives’ sorozata. A streaming szolgáltatóknál már meghallgatható a 2019-es album instrumentális demófelvételeinek gyűjteménye.
Arch Enemy – A mérgezett nyíl célba talált
Az Arch Enemy már a hetedik olyan klippel jelentkezett, amelyik az augusztusban megjelent új albumot népszerűsíti. Michael Amott és társai idén nyáron európai fesztiválokon lépnek fel, hozzánk legközelebb június 10-én, az ausztriai Nova Rockon.
Bullet For My Valentine – Telt házas a holnapi koncert
Azok a szerencsések, akiknek van jegyük holnapra a Barba Negra Red Stage-be, a Bullet For My Valentine előtt két másik sztárt is láthatnak a Jinjer és az Atreyu személyében.
Depeche Mode – Melankólia és öröm az új dalban
A Depeche Mode márciusban megjelenő új albumának első előzetese Anton Corbijn videójával debütált, amely a ’90-es évek képi világát idézi.
Kissin’ Dynamite – Turnéösszefoglaló videók
A Kissin’ Dynamite a Dynazty társaságában érkezik március 7-én a Barba Negrába, és aki még gondolkozik, hogy eljöjjön-e vagy sem, annak a zenekar egy kedvcsináló videósorozatot készített a turné első szakaszának állomásairól.
Transatlantic – Nekünk is kell a fény
Jövő pénteken jelenik meg a Transatlantic Párizsban rögzített élő felvétele, a film tartalmából most a kultikus ’SMPTe’ lemezen 2000-ben megjelent We All Need Some Light koncertváltozatát láthatjuk.
Uriah Heep: Chaos & Colour
Közhely, de igaz: modern hangzású album a régi recept szerint megírva. Jó hangszeres megoldások, kutyakemény ritmusok, több mint fél évszázad után a Uriah Heep bizonyítja, hogy igenis van keresnivalója a XXI. századi rockzene palettáján.
Legutóbbi kommentek
- on Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia: “Atya Úristen!!! Borzalmas hír!!! Megvolt a jegyem a MET Arénába!!! Sajnos aznap üres lesz a csarnok!!! Igaz ember volt, őszinte,…” szept 17, 19:41
- on Rob Halford 75 éves: “A METAL ISTEN éltesse még nagyon sokáig HALFORD Mestert!!! A Metal színpad egyik legnagyobb alakja!!! Ma a pulai „Colosseumban” ünnepli…” aug 25, 20:02
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “Mi meg otthon súlyozzuk a fotelt. Szar lehet neked hw!” aug 24, 14:32
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “ACCEPT 50!!! Mesterhármasom lesz!!! Dec.04. Bécs., Dec.05. Zlin., Dec.06. Barba Oda eljöhetne ROB bácsi, mint Mikulás és elénekelnék a BALLS…” aug 22, 20:14
- on Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét: “Nyomjad BILL KAPITÁNY!!! Ne foglalkozz semmivel és senkivel!!! Főleg ezekkel a SENKIHÁZIAKKAL!!! Mi VELED vagyunk mindörökké!!! Hajrá FRADI!!! Hajrá Bill…” aug 22, 20:09
Kritikák
Omega: Beat / Táncdalfesztivál – A fellépőket kíséri az Omega együttes (2022)
Idén 60 éve, hogy megalakult az Omega, ennek alkalmából a GrundRecords feljavított hangminőségben ismét megjelenteti a zenekar életművét CD-n, kiegészítve olyan darabokkal, amelyek kevésbé vagy egyáltalán nem ismertek a nagyérdemű számára. Az újrakiadás első két darabja mindenképp csemege, különösen az együttes keményvonalas rajongóinak.
Arch Enemy: Deceivers
A ’Deceivers’-re nézhetünk úgy, mint a ’Will To Power’ egyenes folytatására, ezek az új dalok hasonlóan kiválóra sikerültek. A zene most is inkább a dallamos power metal irányt tartja, így azok is bátran próbálkozhatnak vele, akik a death vonalért annyira nem rajonganak. Talán nem túlzást azt állítani, hogy a legjobb Arch Enemy-korongot kaptuk meg, amit Alissával készítettek Michael Amotték.
Gojira: Fortitude
A ’Fortitude’ összességében egy zseniális lemez, amely remélhetőleg új szintre emeli a zenekart. A ’Magma’ egyenes folytatásának érzem, annak egy még tökéletesebb verziója. Ugyanakkor pontosan ez a legnagyobb hibája is egyben, mert az eddig tőlük megszokott innováció most szinte teljesen elmaradt.
Helloween: Helloween
A héttagúvá duzzadt csapat elkészítette a „Keeper Of The Seven Guys”-t, egy szinte tökéletes remekművet. Nem kapkodták el, jó kertészként megvárták, míg beérik a gyümölcs. Meg is lett az eredménye!
Rob Zombie: The Lunar Injection Kool Aid Eclipse Conspiracy
Nem okozott meglepetést Rob Zombie új lemeze se pozitív, se negatív értelemben. Az előző két album stabil színvonalát ugyan hozza néhány kiemelkedően erős dallal, viszont hiányzik az a jófajta sokk, amit a régebbi anyagok okoztak.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók

Kaliforniai hőség és dán fekete mise: Death Angel, Mercyful Fate – FEZEN25, Székesfehérvár, 2022. 07. 28.
Nem volt kérdés, hogy a jubileumi FEZEN csütörtöki napjára bármi áron el kell látogatnom. Egy több évtizedes álmomat válthattam így valóra, mert végre élőben is megcsodálhattam a Mercyful Fate mágikus erejét. Nem sokszor jártak még kis hazánkban – annak ellenére sem, hogy King Diamond énekes felesége egy magyar hölgy –, így aki hozzám hasonlóan lemaradt róluk 1999-ben, annak kötelező programja lett ezen az estén.

„Kimondhatjuk az igazat, mert nem a bársonyszékre hajtunk”: Pearl Jam, White Reaper – Papp László Budapest Sportaréna, 2022. 07. 12.
Eddie Vedder ezen a dantei utazáson az est végéig kitűnő Vergiliusnak bizonyult. Sötét utazásunk végén egy fényárban úszó örömzenébe érkeztünk meg a Pearl Jam nagyszerű koncertjén, amelyen a White Reaper melegített be.

Két zongorista-énekes, két külön világ: Diana Krall, Jamie Cullum – VeszprémFest, História Kert, 2022. 07. 11-12.
A 2022-es VeszprémFest első és második napján a kortárs jazz két fontos alakját köszönthettük a História Kert színpadán. Mindketten kiváló zongoristák és énekesek, sokat merítenek a műfaj tradicionális előadóinak repertoárjából, itt azonban véget érnek a hasonlóságok, Diana Krall és Jamie Cullum különböző értékeket vallanak.

Régi trükkök modern köntösben: KISS, Dirty Honey – Budapest Sportaréna, 2022. 07. 14.
Láttam már sok KISS-koncertet VHS-en, DVD-n, Blu-rayen, az aktuális turnéról is részleteket a YouTube-on, de arra az élményre egyszerűen képtelenség felkészülni, amit egy KISS-show élőben jelent. Így kellene búcsúzni minden zenekarnak, hogy úgy emlékezzenek rájuk, az utolsó dobásuk volt a legnagyobb!

50 év esszenciája: Judas Priest, The Dead Daisies – Budapest Sportaréna, 2022. 07. 11.
A Judas Priest ezzel a körrel az ötvenéves fennállását volt hivatott megünnepelni, ami lássuk be, nem kevés idő. Szerencsére sikerült nekik 50 év esszenciáját másfél órába csomagolni, tették mindezt egy olyan műsorral, amire minden rajongó elégedetten csettinthetett.
Ajánló

Machine Head – Ma megjelent az új album
Ma nulla óra nulla perckor kijött a Machine Head 11. stúdiólemeze ’Unatøned’ címmel, a hónapok óta tartó felvezetést újabb videóval zárták.

Alestorm – A „Mennydörgés Ökle” lesújtott
Alig 2 hónap múlva itt az új Alestorm-lemez, amelyhez egy olyan videót mutattak be a kalózok, amit Budapesten forgattak.

Billy Idol – A lázadás két generációja egy dalban
Billy Idol és Avril Lavigne két nagyon különböző generáció, de a pop-punk/punk-rock furcsán hasonló irányzatát képviselik. Talán mindig is az volt a sorsuk, hogy együttműködjenek, ahogy a 77 című dalban teszik Billy új lemezén, mely pénteken jelenik meg.

From The Sky – Új dal két változatban
A From The Sky zenekar az akusztikus albuma mellett gőzerővel dolgozik a harmadik nagylemezén is, mindkét anyagról újabb előzetest kaptunk, amelyeknek csak a címe azonos.

Battle Beast – Itt a koncertlemez, amit ősszel Budapestre is elhoznak
Egy 2023-as finnországi koncertet rögzített a Battle Beast zenekar, ami most jelent meg lemezen. Ősszel újra turnéra indulnak a Dominum és a Majestica társaságában, a körútnak lesz budapesti megállója is.





































































































