A tavalyi kivételes őszi időpont után ismét Gary Moore születésnapjához igazodva, április 3-án rendezik meg az Analog Music Hallban a 10. Nemzetközi Gary Moore-Emlékestet. A két fő műsorszám Tommy Katona és a Texas Flood, valamint Vámos Zsolt és a Run For Power, de vendégként fellép Ben Poole és Somogyi Remig, valamint Lukács Peta is.

2011. február 6-án hunyt el Gary Moore, a kiváló ír gitáros, aki mind a hard rock, mind a blues-rock műfajában maradandót alkotott. A rá következő évtől kezdődően – a világon egyedülállóan – valamennyi évben megemlékeztünk róla itt Magyarországon, csupán a pandémia éveiben – 2020-ban és 2021-ben – maradtak el az emlékestek, tavaly pedig novemberre kellett áttenni az egyébként eredendően Gary Moore születésnapjához, április 4-hez igazodó koncertet. Így jutottunk el 12 év elteltével a 10. jubileumi esthez, melynek két részében felelevenednek Gary Moore két korszakának nagy slágerei, az elsőben Tommy Katona és a Texas Flood főszereplésével a blueskorszak gyöngyszemei kerülnek terítékre, hozzájuk csapódik Ben Poole és Somogyi Remig, a másodikban Vámos Zsolt és az ő Gary Moore Emlékzenekara, a Run For Power tálalja a hard rock időszak örökzöldjeit Lukács Peta közreműködésével.

 

 

Vámos Zsolt eddig valamennyi emlékesten részt vett zenekarával vagy anélkül, Lukács Peta ellenben most debütál a Gary Moore-Emlékesteken. A Stevie Ray Vaughan szülővárosában, Dallasban élő, és a magyar SRV-nek becézett Tommy Katonát 2018 és 2019 után tavaly is visszatérő vendégként üdvözölhettük, legutóbb dobosát, Travis Montoyát is magával hozta, idén viszont power triója, a Texas Flood teljes létszámban tiszteletét teszi, márcsak azért is, mert 3 nappal később önálló koncerttel is fellépnek ugyanitt, az Analog Music Hallban. Ben Poole 2017-ben tűnt fel először, majd 2018-ban visszatért, idén harmadszor köszönthetjük a vendégek között, Somogyi Remig viszont 2014, a harmadik emlékest óta nem maradt ki a kezdőcsapatból.

Henrik Freischlader családja bővül egy fővel, így több tavaszi és nyári fellépését lemondta. Henrik mindössze 2 alkalommal hiányzott eddig, a 2015-ös és a 2018-as megemlékezésről, ez lesz most sajnos a harmadik.

Jegyeket a Tixán lehet vásárolni elővételben 6.500 forintért, a helyszínen pedig 7.500-ért. További információk az esemény Facebook-oldalán.

Gary Moore

Megosztás