A nemrég Budapesten járt Soilwork a csapat hivatalos tagjává tette Simon Johansson turnégitárost, aki 2019 óta játszott a koncerteken a tavaly elhunyt David Andersson helyén.

Soilwork 2023

A melodikus death metal svéd veteránja, a Soilwork épp hogy befejezte Európa-turnéjának első szakaszát, melyet a Kataklysmmal közösen indítottak, izgalmas hírekkel készülnek a turné második felére. A banda Simon Johanssont köszönti soraiban, így ismét teljessé válik a felállás, mostantól ő a Soilwork új gitárosa. A zenekar bejelentette: „Izgatottak vagyunk, hogy végre állandó tagként üdvözölhetjük Simon Johanssont a Soilwork családjában. Simon 2019 óta van velünk alkalmi zenészként, és nemcsak megbízható gitárosnak bizonyult, hanem szerénynek, ugyanakkor igazi úriembernek ismertük meg a zenekar történetének legnehezebb éveiben.” Simon hozzátette: „Nagyon fel vagyok dobva és meg vagyok hatva, hogy én lehetek a Soilwork új gitárosa. Régóta rajongója vagyok a zenekarnak, és most, hogy a Soilwork örökségének részese lehetek, hatalmas megtiszteltetésnek érzem. Először 2019-ben kezdtünk el együtt dolgozni, amikor csatlakoztam hozzájuk turnégitárosként, és ez idő alatt a banda iránti csodálatom csak nőtt. Most boldog vagyok és büszke arra, hogy teljes munkaidős tagként csatlakozhatok hozzájuk, és izgatottan várom, hogy a Soilwork következő fejezetének részese lehessek.”

 

 

Simon a tavaly elhunyt David Andersson helyén gitározott 2019 óta, aki a zenélés mellett gasztroenterológusként praktizált, ezért sokszor nem tudott részt venni a zenekar turnéin.

A Kataklysm és a Soilwork co-headline turnéja nemrég járt Budapesten, a második szakaszban a szintén a Nuclear Blast-istállóhoz tartozó Horizon Ignited csatlakozik hozzájuk. A finn dallamos death metal banda tavaly nyáron jelentette meg második, ‘Towards The Dying Lands’ című albumát. A zenekar a Wilderunt fogja helyettesíteni, akik sajnos kénytelenek voltak lemondani a turnét magánéleti problémák miatt. A turné újabb 28 várossal bővül, a folytatás Dániából indul, majd Hollandiában fejeződik be.

Megosztás