Turnéjának többszöri halasztása után Joe Satriani ősszel ismét útra kelt: a tavalyi amerikai fellépések után áprilisban Európába érkezik. Április 10-én Budapesten, a Barba Negra Red Stage-en is szerepel, ahol a 2022-es, ’The Elephants Of Mars’ című lemezt is bemutatja.

A G3 gitárosturné alapítójaként és a Chickenfoot tagjaként is ismert amerikai zenész, Joe Satriani több mint 10 millió lemezt adott el világszerte, szólóalbumai közül pedig kettő platina és négy aranylemez státuszt ért el.
2020-as ’Shapeshifting’ lemezéhez kapcsolt koncertjeit a járvány miatt el kellett tolni, és mire 2022-ben újraindulhattak a fellépések, Satriani már egy friss lemezt is fel tudott mutatni: a ’The Elephants Of Mars’ nagyjából egy éve jelent meg. Ezt Satriani a turnézenészekkel közösen vette fel a lezárások alatt, és a cél az első pillanattól az volt, hogy új szintre emeljék az instrumentális gitárlemezek művészeti értékét. Joe szeretett volna eltávolodni a „klasszikus rockzenei hangzástól”, és egy általa létrehozott, megálmodott zenei világot megszólaltatni a hangszeren. „Meg akartam mutatni az embereknek, hogy egy instrumentális gitárlemez is sokkal kreatívabb és szórakoztatóbb lehet annál, mint amit sokan gondolnának” – mondta.
A mostani turnéra Kenny Aronoff dobos, Bryan Beller basszusgitáros és Rai Thistlethwayte billentyűs kíséri el Joe-t, április 10-én érkeznek a Barba Negra Red Stage-re. A korábbi időpontokra megváltott jegyek változatlanul érvényesek.

A Concerto Music bemutatja: Satriani Earth Tour 2022/2023
Budapest, Barba Negra Red Stage, 2023. április 10., hétfő, 19 óra
Joe Satriani koncert
Belépő: 12.900 Ft.
Jegyek kaphatók a Rock 1 és a Tixa oldalain, valamint a Ticketportal hálózatában, további információ az esemény Facebook-oldalán.

Joe Satriani

Megosztás