A tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be a David Bowie életéről készült dokumentumfilmet – nálunk is látható volt a mozikban –, ennek a zenei anyagát tartalmazza az album, és Bowie dalai mesélnek. Ezt a dupla kiadványt hallgatva még azoknak is megjelenhetnek a film képei, akik nem látták.
Nincs időrendi sorrend, Brett Morgen rendező sokkal inkább David Bowie személyiségére figyelt, mint a karrierjére, így a szubjektív dalszelekcióban figyelmen kívül hagyta a kronológiát. Persze a leghíresebb nótákat nem felejtette ki – igaz, nem mind hallható –, hiszen felcsendül a Life On Mars, a Starman, a Space Oddity, a Let’s Dance és persze itt a „Heroes” is. Morgen teljesen szabad kezet kapott, egyes dalok új keverésben hangzanak el.

A zenei anyag egyik csúcspontja az a medley, amit 1973-ban, a londoni Hammersmith Odeonban rögzítettek, a felvételen vendégként Jeff Beck is játszik. Több ilyen egyveleget is hallunk különböző koncertekről, ezek dinamizálják a 140 percnyi anyagot, kicsit ellenpontozva a daltöredékeket, amelyek élő képkockákkal hatásosak, ám anélkül megtörik a lendületet. Mindegy, fogjuk fel ezt is rendezői szabadságnak, végül is egy olyan extrém előadótól, mint David Bowie, nem lenne jó ötlet sematikus lemezt kiadni, pláne sematikus filmet készíteni róla. Sokarcú művész, ugyanakkor egyszeri és megismételhetetlen, pótolhatatlan.
Ha valaki nem ismeri Bowie munkásságát, meghallgatva ezt a majd két és fél órányi zenét, átfogó képet kap karrierjének minden fontosabb állomásáról. Mindig a zenével mutatta meg magát, a zene pedig megmutatta, ki is ő valójában, és ez a lemez teljes egészében eleget tesz ennek mindkét aspektusból.

 

 

Hivatalos hazai forgalmazónál kapható fizikai formátum: 2 CD / 3 LP.

Megosztás