Legfrissebb a Hard Rockon
Phil Campbell fiai Budapesten is tisztelegnek apjuk öröksége előtt
A Phil Campbell’s Bastard Sons Phil Campbell halálát követően is rendíthetetlen erővel, szívvel és céltudatossággal halad tovább. A Motörhead gitárosa által fellobbantott rock and roll lángot a Dürer Kertben láthatjuk augusztus 1-jén.
Poppy – Pótolja az elmaradt budapesti fellépéseit
Poppy két halasztás és négy év várakozás után végre fellép Budapesten, március 22-én a Barba Negra színpadára érkezik a ’Constantly Nowhere’ turné, az estét az ausztrál Ocean Grove és a coloradói Fox Lake vezeti fel.
Judas Priest – Megrengetik a Budapest Arénát
A Judas Priest közel 60 év után is fáradhatatlanul ostromolja a legnagyobb színpadokat. A legendás zenekar ezen a nyáron Faithkeepers elnevezésű turnéjával járja Európát, szeptember 1-én pedig Budapestre is begurul a banda turnébusza, hogy ismét megrengessék a Budapest Arénát metálhimnuszaikkal.
Foo Fighters – Új videó, új album
Pénteken jelent meg a Foo Fighters tömör, tízdalos albuma, amely a zenekar pörgősebb, kissé punkos gyökereihez nyúl vissza, továbbá ez az első lemez, amelyen az új dobos, Ilan Rubin játszik.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Vikidál Gyula: Maradsz, aki voltál (újrakiadás 2026): “Amúgy valaki mondja már meg, hogy hová lettek a hozzászólások másoktól??? Hol vannak és MIÉRT nem irnak???” máj 26, 20:02
- on Vikidál Gyula: Maradsz, aki voltál (újrakiadás 2026): “Parádés kiadvány! Vajon mikor jön ki egy DINAMIT és P.BOX koncert kiadvány??? Ilyen még nincs, sajnos!!! Remélem még megérem az…” máj 26, 20:00
- on Metallica – Júniusban érkezik a bővített ’ReLoad’: “2003-tól, nem tudtam velük igazán mit kezdeni…” máj 5, 14:01
- on Tim Ripper Owens – Még egy Judas Priest-buli Magyarországon: “Hoppá!!! Egy újabb parádés hír!!! A setlista káprázatos!!! Azonnal jegyet kell vennem!!! Köszi a szervezőknek!!!” márc 21, 18:47
- on Judas Priest – Megrengetik a Budapest Arénát: “Ami viszont NAGYON SZOMORÚ, hogy a Hardrock MIÉRT NEM??????? emlékezik meg PHIL CAMPBELL-ről, a VILÁGKLASSZIS MOTÖRHEAD GITÁROSÁRÓL?????!!!!! Sajnos Március 14-én…” márc 20, 19:56
Metal Allegiance – Új dal William DuVall-lal
Nyolc év után új dallal jelentkezett a Metal Allegiance. A sztárzenészekből álló formáció friss szerzeményében az Alice In Chains-frontember William DuVall énekel.
Big Big Train – Két új történet a fametszetről
Három hét múlva jelenik meg a Big Big Train első konceptalbuma, a ’Woodcut’. A Narnia-szerű zenei világgal két klipes kislemezdal, a The Sharpest Blade és a Counting Stars segítségével ismerkedhetünk tovább. Vájtfűlű rajongók akár Dolby Atmosban is hallgathatják a végeredményt.
Black Label Society – Negyedmillió megtekintés egy nap alatt
Alig ocsúdtunk fel a nagy bejelentésből, hogy nyáron Budapestre jön a Black Label Society, Zakk Wylde-ék új dallal jelentkeztek. A Name In Blood a márciusban érkező ’Engines Of Demolition’ nyitó dala, a lemezt záró Ozzy Osbourne-emlékdalra még várnunk kell.
Nanowar Of Steel – A mongol horda lovasai
Az olasz szórakoztató gépezet, a Nanowar Of Steel új dallal jelentkezett, a nóta a nagy hódító Dzsingisz Kánról szól, aki talán nem is volt igazi hódító. De hogy milyen ember is volt valójában, azt 97%-ban elzenélik az olaszok.
Uriah Heep – Még egy dal az új albumról
Pénteken jelenik meg a Uriah Heep 25. stúdióalbuma, amelyről már a második számot hallgathatjuk meg.
Bruce Dickinson – „Különleges lesz az új szólóalbumom”
Tavaly az Iron Maiden-frontember Bruce Dickinson már említette, hogy dolgozik az új szólóalbumán, most pedig megerősítette, miszerint belátható időn belül meg is fog jelenni.
Dream Theater – Bevonták Portnoyt is az archívumsorozat szerkesztésébe
Mike Portnoy és a Dream Theater kapcsolata már túlmutat a személyes kapcsolatokon, az egykori kapitányt a ’Lost Not Forgotten Archives’-sorozat produkciós munkálataiba is bevonták, sőt az ő segítségével fogják bővíteni.
Billy Talent – Idén repetázhatunk az új dalokból
A kanadai punk-rock csapat tavaly bepótolta 2020-ban elmaradt koncertjét a Budapest Parkban, idén pedig visszatér a tett színhelyére, hogy a rajongók repetázhassanak a tavaly megjelent ’Crisis Of Faith’ dalaiból. A Billy Talent június 7-én lép fel a Frank Turner & The Sleeping Souls, a The Menzingers és a Sincere Engineer társaságában.
Öt év után újra Budapesten játszik az Asking Alexandria
Az eredeti felállással, ismét Danny Worsnoppal az élen és új lemezzel tér vissza magyar rajongóihoz az Asking Alexandria. A metalcore csapatot legutóbb a Bullet For My Valentine előtt láthattuk a Budapest Parkban, most pedig július 2-án hetedik albumukat mutatják be nálunk.
Jethro Tull – Az istenek végzetének története
A nemrég beharangozott budapesti Jethro Tull-koncert kapcsán tudtuk meg, hogy új dalokat is hoznak Ian Andersonék a Budapest Kongresszusi Központba, már meg is hallgathatjuk az új album első előzetesét.
„Dicsérő éneked én nem leszek” – 80 éve született Cseh Tamás
Irén, Éva, Mari, Judit (esetleg Edit), Fáskerti elvtárs, Ecsédi, Vizi, Antoine, Désiré – csak néhány név Cseh Tamás panoptikumából, amit Bereményi Géza segítségével keltett életre. Sok helyen összefuthattunk vele: Munkásszálláson, a Krakkói vonaton, a Széna téren, de bárhol Budapesten – hiszen ott született és halt meg.
Last In Line – Az értelmetlen törvények ellen protestálnak
Végre elkészült a 2021 karácsonyára ígért harmadik Last In Line-lemez, melynek első kislemeznótájában, a Ghost Townban az értelmetlen, etikátlan kormányzati elképzelések és törvények ellen emelnek szót.
The Neal Morse Band – Újabb részletek a karanténos MorseFestről
A 2020-as karanténidőszakban megrendezett MorseFestet megörökítő szerzői kiadású kiadvány végre megjelent. A film tartalmából Neal Morse és zenekara, a The Neal Morse Band két újabb részletet tett közzé.
Ian Anderson sajnálja, hogy nem beszélt Frank Zappával
A Jethro Tull-vezér Ian Anderson ma már bánja, hogy elszalasztotta annak a lehetőségét, hogy halála előtt pár szót váltson Frank Zappával 1993-ban, pedig meglett volna rá az esélye.
Angus McFife-ból Angus McSix lett a Gloryhammer exénekese
Thomas Winkler, aki Angus McFife-ként volt a Gloryhammer énekese, Angus McSixként tért vissza új zenekara élén, melynek dalait az Orden Ogan főnökével, Seeb Levermann-nal közösen írta.
Riverside – Megjelent az ’ID.Entity’
A mai naptól nemcsak a népszerű streaming platformokon, de a lemezboltokban is megtalálhatjuk a lengyel proggerek, a Riverside új albumát. A megjelenésre készült a korongon hallható Big Tech Brother vizuális körítése.
Twilight Force – Turnékezdés és új lemez egyazon napon
A szimfonikus power metalban alkotó svéd Twilight Force Európa-turnéba kezdett, ahová már a turné első napján megjelent új lemez dalait is magukkal hozzák. Február elején hazánkat is elérik és jó eséllyel a friss klipes dalt, az At The Heart Of Wintervale-t is eljátsszák.
Sabaton – Francia hősről énekelnek az új EP-n
A svéd Sabaton egy különleges trilógián dolgozik, aminek második része most látott napvilágot, rajta egy vadonatúj dallal, ami Franciaország háborús hőséről szól.
eMolecule – Sötétség és káosz
Február 10-én jelenik meg Simon Collins és Kelly Avril Nordstrom új formációjának, az eMolecule-nak a debütáló albuma, amelynek már harmadik kislemezdalát tette közzé a Sound Of Contactban is együtt zenélő páros.
Metallica – Ne legyen tabutéma az öngyilkosság!
Az éjszaka közepén adta ki a Metallica az áprilisban megjelenő új albuma második kislemezdalát, amelynek szövege nyíltan foglalkozik az öngyilkosság témájával.
Elhunyt David Crosby
81 éves korában elhunyt David Crosby énekes-dalszerző-gitáros, Woodstock hőse, a nagy hatású The Byrds és Crosby, Stills & Nash – később Crosby, Stills, Nash & Young – alapító tagja.
Borisz Grebenscsikov – Az Аквариум zenésze az Akváriumban
Budapesten is fellép BG+ nevű akusztikus formációjával Borisz Grebenscsikov, az orosz rocklegenda. A meet&greet bevételeit Ukrajnába szánt orvosi felszerelésre fordítják.
Animációs verseny a ’The Dark Side Of The Moon’ megjelenésének 50. évfordulójára
Március 1-én lesz 50 éve annak, hogy megjelent a Pink Floyd mérföldkőnek számító 8. albuma, ebből az alkalomból 235 ezer angol font összdíjazású videópályázatot hirdet a zenekar, a felhívást maga Nick Mason tette közzé.
Haken – Erős alapozás a budapesti koncert előtt
Március 3-án érkezik a brit progmetál csapat, a Haken következő lemeze, amelynek tartalmából már a harmadik kislemezdal debütált. Ez akár a február 28-i budapesti bulin is a műsor része lehet a Dürer Kertben, ahol a Between The Buried And Me és a Cryptodira társaságában lépnek fel.
Jön a Helloween a FEZEN Fesztiválra
A FEZEN a közösségi oldalain adta hírül, hogy a Helloween személyében megvan az idén július 26-29. között megrendezésre kerülő fesztivál első nagyszínpadosa.
Steve Vai – Budapestre is elhozza a háromnyakú gitárszörnyeteget
Steve Vai legutóbbi albuma még tavaly jelent meg, amellyel két hónapig ismét Európában turnézik. Budapestre április 12-én érkezik, az Akvárium Klubban lép fel, ez lesz az 5. magyarországi koncertje.
Aviana – Új lemezzel érkezik a Dürer Kertbe
A svéd Aviana pályája Göteborgban indult el, rögtön az első albumuk kirobbanó sikert hozott 2017-ben. Tavaly megjelent új nagylemezükkel április 30-án érkeznek a Dürer Kertbe, ahol az InVisions, az Earth Caller és a Dead Like Juliet lép fel előttük.
Dream Theater – 2010-es felvétel és 1997-es kulisszatitkok
Megjelent a ’Lost Not Forgotten Archives’ legújabb kiadványa, amelyen a Dream Theater 2010-es New York-i fellépését hallhatjuk. Áprilisban pedig ismét a ’Falling Into Infinity’-időszak kulisszái mögé pillanthatunk.
Törpök, unikornisok, kalózok, gumikacsák és egy polip: Alestorm, Gloryhammer, Wind Rose, Rumahoy – Barba Negra Red Stage, 2023. 01. 08.
Az év első nemzetközi turnéja igen hamar elérte hazánkat. Ráadásul olyan „ereszd el a hajamat” estét kaptunk, melynek a címben jelzett kellékeit szállította a fellépő négy zenekar, az Alestorm, a Gloryhammer, a Wind Rose és a Rumahoy. Én azt mondom, ha annyira szórakoztató lesz az év, ahogy indult, akkor jó évünk lesz!
Megjelent Ville Valo első szólóalbuma
Megjelent az egykori HIM-frontember első szólólemeze, amelynek bemutató turnéja március 4-én ér Budapestre, a Barba Negra Red Stage-ben láthatjuk Ville Valót és zenésztársait az izlandi Kælan Mikla társaságában.
In Flames – Elindult a visszaszámlálás!
A svéd metálcsapat, az In Flames február 10-én adja ki 14. stúdióalbumát, amelynek már az ötödik kislemezdala jelent meg, a dühödt és hipnotikus erejű Meet Your Maker.
Accept – 40 éves a ‘Balls To The Wall’
Wolf Hoffmann, az Accept akkori felállásából megmaradt egyetlen tag azt mondta, nem tervezik az 1983-as album végigjátszását az évforduló alkalmából. A szombaton elindult turnén inkább az újlemezes dalok tábora erősödött.
Steve Vai – Egy életmentő új dal
Jövő pénteken jelenik meg Steve Vai és Johnny „Gash” Sombretto közös albuma, amely három évtizedig maradt titokban. A ’Vai/Gash’ harmadik kislemezdala a She Saved My Life Tonight.
Turmion Kätilöt – „Az ’Omen X’ maga a kinyilatkoztatás”
Februárban a Bloodred Hourglass társaságában Budapestre érkezik a finn indusztriális brigád, a Turmion Kätilöt, akik a Totuus videójával ünnepelték meg friss lemezük megjelenését.
Nanowar Of Steel – A budapesti koncert előtt érkezik a friss album
Március elején érkezik az olasz metálparódia-zenekar, a Nanowar Of Steel legújabb lemeze, a budapesti koncertjük előtt megnézhetjük az első előzetes videóját, április 4-én az Analog Music Hallban lép fel a banda a Frozen Crown társaságában.
Grateful Dead: Madison Square Garden 3/9/81
Mozgalmas év volt 1981 a Grateful Dead pályafutásában, elsősorban Amerikában koncerteztek egész évben. Kedvenc koncerthelyszínükön, a Madison Square Gardenben többször is.
The Aristocrats – Budapest is felolvadhat
A Guthrie Govan, Marco Minnemann és Bryan Beller alkotta rock/fusion szupertrió ’Defrost’ koncertsorozatának keretében Budapestre is ellátogat. A The Aristocratsot november 4-én láthatjuk a Barba Negra Red Stage-ben.
U2 – Az elengedés dalai
A U2 márciusban megjelenő ‘Songs Of Surrender ‘című stúdiólemezén nem lesznek új dalok, az eddig megjelent albumaikból választottak ki 40 szerzeményt és újravették azokat.
Djabe: Before
A Djabe mindig is garancia volt a zenei igényességre, pár taktus után azonnal felismerhető jellegzetes megszólalásuk. A dupla album adta több műsoridőt kihasználták és részletesebben mutatták be azokat a stílusokat – jazz-rock, progresszív rock, világzene – amelyeket eggyé gyúrva mesteri módon tesznek saját magukévá.
Először játszik Budapesten a közel 50 éves The Damned
A The Damned még a hetvenes években alakult Londonban, a punk-rock műfaj egyik legismertebb, korai képviselőjének számítanak. Közel félévszázados történetük során most először játszanak Budapesten, március 18-án az A38 Hajón lépnek fel.
Machine Gun Kelly – A megállíthatatlan raprocker a Budapest Parkban koncertezik
Végre mi is megnézhetjük, hogy milyen, amikor igazán elszabadul a színpadon a fékezhetetlen energiájú Machine Gun Kelly. Első magyarországi koncertje június 26-án a Budapest Parkban!
Bachman-Turner Overdrive – Elhunyt Robbie Bachman
Úgy látszik, nem áll le a kaszás az év elején, elhunyt Robbie Bachman, a legendás Bachman-Turner Overdrive dobosa.
Kamelot – Megérkezett az első nóta az új albumról
Legyőzhetetlennek tűnő betegségek legyőzéséről szól az áprilisban újra a fővárosba látogató Kamelot új lemezének első kislemezdala, a One More Flag In The Ground.
Transatlantic – Rózsaszín szemüvegen át
Megérkezett a második részlet a Transatlantic valószínűleg utolsó koncertjét bemutató filmből. A több mint háromórás buli ráadásába pillanthatunk bele a ’Whirlwind’-en található Rose Colored Glassesen keresztül.
Legfrissebb a Hard Rockon
Megjelent Bodor Máté második szólóalbuma
Az Alestorm-gitáros Bodor Máté pénteken, a Gitárcentrumban mutatta be új szólóanyagát. A minikoncerten színpadra lépett a lemezen közreműködő Schiszler Soma és (igaz, hogy hangszer nélkül) Jankai Valentin is.
Újra megjelentek az EAST legendás albumai
Az EAST, a magyar progresszív rockzene meghatározó együttese idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A jubileum apropóján a GrundRecords újra kiadja a zenekar szinte teljes életművét, a sorozat az első három, az 1980-as évek elején megjelent albummal indul.
Könyvbemutató a Rockmúzeumban
’Hangadók és hangfogók’ címmel megjelent Csatári Bence történész új könyve, amely a kádári-aczéli könnyűzenei politikát alul- és felülnézetből mutatja be. A Magyar Rockhírességek Csarnokában megrendezett mai premier vendége Szörényi Levente volt, akinek remek történeteibe egy ponton becsatlakozott Pataky Attila is.
Takáts Tamás Dirty Blues Band: 1.
Ez volt az azóta Takáts Tamás Blues Banddé szelidült Takáts Tamás Dirty Blues Band legkoszosabb bluesalbuma. 30 évvel a covid előtt feltalálták a „raktárkoncertet”, és a kortalan blues sztenderdek nézők nélküli élő előadását egy Unitra magnón rögzítették. Az akkoriban csak kazettán terjesztett anyag most először jelent meg CD-n és LP-n. Blues- és Takáts Tamás-rajongóknak kötelező kordokumentum.
Ember a blues mögött: Sari Schorr – Analog Music Hall, 2025. 10. 25.
Zenei csemegéért mentem Sari Schorr koncertjére, de ezen felül különleges emberek figyelmét, közvetlenségét, nyitottságát kaptam. Ez több volt, mint egy koncert. Remélem, hamarosan új lemezzel tér vissza Budapestre!
Myrath – Új dal Elize Ryddel
A nemrég bejelentett európai koncertsorozat előtt, március 27-én kerül a lemezboltokba a Myrath új albuma, az új előzetesben Zaher Zorgati mellett az Amarathe énekesnőjét, Elize Rydet is hallhatjuk énekelni.
Török Ádám kanadai koncertfelvételének ősbemutatója
Novemberben érkezik a ’Török Ádám 75’ sorozat harmadik része, az ’Esőcseppek’ és a ’Keszthelyen ma lenni jó’ után a ’Vissza Vancouverbe’ CD jelenik meg, melynek nyilvános bemutatójára 2025. november 6-án várják az érdeklődőket.
Stula Rock – Halottak napján egy ideillő dal
Kényszerfelszállás címmel jelent meg a Stula Rock vadiúj klipje, melyet hallgatva mindenki saját halottaira emlékezhet. A videóban a felhívásra jelentkezett rajongók szerepelnek.
Hét Jel – Koncertfilm a világhálón
A Hét Jel áprilisban rögzítette az Akvárium Clubban a koncertfilmjét, amely a csütörtöki mozipremier után már elérhető a legnépszerűbb videómegosztón is.
Twisters: The Album
A ‘Twisters’ 29 szerzeménye a kortárs countrymuzsika esszenciája, a tradíciókat tisztelve, mégis aktuális hangzással, élvezetes módon tárja elénk az egykori vadnyugat zenei örökségét. Szórakoztató kitekintés a rockzene világából.
25 igazán rémisztő dal Halloween alkalmából
A Rolling Stone magazin pár napja közzétette azt a 25-ös listáját, amelynek dalai szerintük legjobban passzolnak a Halloween-napi tökfaragáshoz. Van itt minden Doorstól Johnny Cashig, Metallicán, Alice Cooperen és Slayeren át, de megijedni azért nem kell!
Kerek volt, mint a tök: Helloween, Beast In Black – Budapest Sportaréna, 2025. 10. 26.
Kerek évfordulót ünnepelt a Helloween és a Beast In Black is. A tökfejek a 40 éves jubileumi műsort nagyon kitalálták, és ügyesen ágyazták be az új lemez dalait is a látványos és kerek show-ba, a fenevadak megfogyatkozva is ugyanolyan energiával taroltak.
Extreme – Van Halen örökségét ápolják
Gary Cherone egy darabig a Van Halen énekese is volt az Extreme szünetelésének idején, de Nuno Bettencourt gitárossal 1985 óta jó párost alkotnak. Nincs ez másként a 15 évvel a ‘Saudades De Rock’ után érkező ‘Six’ című albumon sem, melynek ékes példája a nyitó dal, a Rise.
Hét Jel – Joker vagy Poets Of The Fall?
Már itt van a kanyarban a Hét Jel második lemeze, a ‘Vérrel írva’. A most bemutatott Hatalmas csendek című dalt a Hét Jel név mögött „megbújó” Pócsi István Mike Gottharddal (godfater.) közösen készítette. De vajon kire/mire utal a bohócjelmez?
Indusztriál diszkó: Turmion Kätilöt, Bloodred Hourglass – Barba Negra, 2023. 02. 16.
Az extrém kinézethez tökéletesen párosuló muzsika összességében egy nagyon szórakoztató és izgalmas bulit eredményezett. A Turmion Kätilöt meggyőzött, hogy egy picit extrémebb muzsika is lehet nagyon élvezetes, a Bloodred Hourglass pedig régi kedvencek emlékét elevenítette fel bennem.
Haken – Megjelent a ’Fauna’
A mai megjelenések között kapott helyet a néhány napja Budapesten koncertező Haken új albuma, a ’Fauna’, mely teljes egészében végighallgatható, akár a YouTube-on is.
Depresszió – Végre itt az ezredik koncert!
A 10. nagylemez bemutatója, a 20 éves jubileum (utólagos) megünneplése és az 1000-ik koncert: mindez egyben április 21-én a Barba Negrában. A hangulatra hangolódj a Végre videóklipjével!
grandson – Először játszik Budapesten
grandson hiphop és a rock ötvözte számaival önmagunknak tükörképet tartva beszél függőségről és mentális betegségről. Zenélt már Travis Barkerrel és Keshával is, most pedig Budapesten is elcsíphetjük szeptember 29-én a Dürer Kertben.
Elhunyt Wayne Shorter
Egy Los Angeles-i kórházban, 89 éves korában elhunyt Wayne Shorter, a jazz és a jazz-rock műfaj egyik legnagyobb hatású szaxofonosa.
A kockás inges varázsló – 75 éve született Rory Gallagher
Rory Gallagher alig 20 évesen már világhírű volt. Taste triójával olyan elismerést vívott ki, amellyel rögtön besorolt a kor gitárhősei közé, ezt a státuszát szólókarrierje során is megőrizte.
Mi és ők – 50 éves a Pink Floyd ’The Dark Side Of The Moon’ albuma
1973. március 1-én jelent meg a Pink Floyd 8. stúdiólemeze, amely rövid időn belül a rocktörténelem egyik legfontosabb mérföldköve lett, igazodási pont a kortársaknak és a követőknek még ma is.
Metallica – Már az új album negyedénél tartunk
A 44 nap múlva megjelenő új Metallica-albumról a harmadik előzetessel is megismerkedhetünk, a dal videójának a TikTokon egymásra épülő részleteivel már a hétvége óta hergeli a banda a rajongótáborát.
The HU – Az új lemezükkel is eljönnek Budapestre
Tavalyi telt házas koncertje után a mongol The HU újra Budapesten lép fel. A ’Rumble Of Thunder’ című albumukhoz kapcsolódó turné július 17-én ér hozzánk, a Budapest Parkban láthatjuk őket.
Roger Waters – Lemondták a frankfurti koncertjét is
Roger Waters két krakkói koncertjét már korábban törölték az ukrajnai háborúval kapcsolatos kijelentései miatt, most antiszemita megnyilatkozásai eredményeképpen Frankfurtban is visszamondták a fellépését.
Powerwolf – Újabb nóta gördült le az érkező albumról
Nagypénteken jelenik meg a Powerwolf legújabb albuma, amelyről új dal érkezett, és amit vélhetően a nyári budapesti koncerten is előadnak.
Haken – Az Akváriumban lesz a mai koncert
A mai napon lép fel Budapesten a Haken a Between The Buried And Me és a Cryptodira társaságában. A rendezvényt új helyszínen, az Akvárium Klubban tartják meg.
Voivod – Kilencedszer Magyarországon
Fennállásának 40. évét tavaly új albummal ünnepelte a kanadai progresszív sci-fi-metal veterán Voivod. Június 7-én a Dürer Kertben lépnek fel a magyar színpadokon rendkívül rutinos, sludge metalt játszó amerikai Crowbar társaságában, akik 11-szer koncerteztek már hazánkban.
Gabrielle de Val – Mike Oldfield-feldolgozás a spanyol énekesnőtől
A Circle Of Friends nevű projektről egy éve írtunk, Gabrielle de Val énekesnő most ugyanezekkel a zenészekkel – és részben ottani énekestársaival – készítette el első szólóalbumát, melyről a Mike Oldfield-klasszikus Moonlight Shadow-t mutatta be a megjelenés tiszteletére az Escape Music.
Harley-Davidson 120 – Itt van a bejelentett fellépők listája
Budapesten ünnepeli meg a legendás Harley-Davidson motormárka a megalkotásának 120. évfordulóját, az eseményt június 22. és 25. között rendezik meg a Puskás Aréna parkjában.
Elegant Weapons – Vak vezet világtalant
Reméljük, az első kislemezdal címe nem a Richie Faulkner (Judas Priest) vezette új szupergroupra vonatkozik! Mindenesetre mire bemutatták a Blind Leading The Blindot, a májusban megjelenő ‘Horns For A Halo’ nagylemez premierdalát, az Elegant Weapons zenekar felállása teljesen megváltozott.
Rivers Ablaze – Új koncertvideók és miniturné
A Rivers Ablaze januári telt házas koncertjén forogtak a kamerák a Dürer Kertben, a show két részlete betekintést ad arról, hogy milyen technikás zúzás várható a hamarosan induló rövid tavaszi turnén.
Meghalt Riki Church
53 éves korában rövid, súlyos betegség következtében elhunyt Riki Church, aki 1993 és 2020 között a Junkies zenekar basszusgitárosa volt, az utolsó kivételével valamennyi Junkies-lemezen játszott.
Tommy Emmanuel – Mozart-feldolgozás Belgrádból
A három gitármágus, azaz Tommy Emmanuel, Stochelo Rosenberg (The Rosenberg Trio) és Vlatko Stefanovski The Kings Of Strings nevű formációjának 2012-es belgrádi koncertfelvétele lemezen ma már szinte elérhetetlen, de felkerült a streaming szolgáltatók kínálatába.
Firewind – Az Európa-turnén tesztelték az új dalt
Javában tart a Firewind európai turnéja, a Beast In Black előzenekaraként márciusban mi is élőben láthatjuk az új nótájukat, amely videóval debütált.
Paul Gilbert – Heaven And Hell gitáron
Paul Gilbert Ronnie James Dio előtt tisztelgő instrumentális lemezének második előzetese az eredetileg 1980-ban megjelent Heaven And Hell „gilbertesített” verziója.
Magnus Karlsson’s Free Fall – Újabb chilei csodatorok a csapatban
A Frontiers-istállóból származó Sinner’s Blood énekese James Robledo, akivel Magnus Karlsson a Far From Home című dalt készítette. Ronnie Romero után ő már a második chilei származású énekes, akivel a gitáros együtt dolgozik.
Vandenberg – „Lángra lobbantjuk a világot ezzel az új számmal”
Csak az énekes személye változott a 2020-as visszatérés óta, a Mascot Label Group adja ki a Vandenberg Bob Marlette által készített új nagylemezét, a ‘Sin’-t, melyen már Mats Levén énekel, a tőle megszokott magas színvonalon. Hallgasd csak meg a House On Fire-t!
Shinedown – Dal az emberi lét tüneteiről
Még tavaly nyáron adta ki a Shinedown a 7. albumát, amely menetrendszerűen megjárta a Billboard magaslatait. A lemeznek már a harmadik dalához készítettek hivatalos videót, amely ráerősít az emberi lét velejáróiról szóló dalszövegre.
Guns N’ Roses – 10 órakor indul a jegyértékesítés!
Július 19-én harmadik alkalommal lép fel hazánkban a Guns N’ Roses, a Puskás Arénában megrendezésre kerülő koncertre ma 10 órakor kezdődik a jegyek árusítása a regisztrált Live Nation-tagok számára.
iLAND – Hamarosan telt házas a Müpa-koncert
Rögtönzött unplugged produkció vezeti fel azt a videóinterjút, amelyet Nagy Dániel Viktor színművész készített nemrégiben az iLAND zenekar tagjaival a március 30-i Müpa-koncert kapcsán.
Jethro Tull – Hajózz a vikingekkel!
Megismerhetjük az április 21-én érkező új Jethro Tull-album második kislemezdalát, amelynek szövege Njordról szól, aki a gazdagság, a termékenység, a tenger és a hajózás istene volt a skandináv mitológiában.
Fear Factory – Lehullt a lepel az új énekes kilétéről
Egy rövid videóban mutatta be új énekesét a Dino Cazares vezette Fear Factory, Milo Silvestro élőben a hétvégén mutatkozik be a Static X-szel szervezett közös észak-amerikai turnén.
Twilight Force – Az új album egyik dala nagyzenekari verzióban
A nemrég hazánkban járt Twilight Force egy teljesen áthangszerelt, nagyzenekari verziót készített a január végén megjelent nagylemeze egyik dalából, amit most digitálisan megjelentettek.
Csillag Endre – Gary Moore-emlékdal videón!
Csillag Endre „Csuka” (Zártosztály, ex-EDDA) most készítette el 2015-ös szólólemezének, a ‘Csillagok és gyémántok’-nak záró tételéhez, a Wherever You Go (I Remember Gary Moore)-hoz a videóklipet.
Rolling Stones – Paul McCartney és Ringo Starr is játszik az új albumon?
Egyes hírek szerint Paul McCartney és Ringo Starr játéka is hallható lesz a megjelenés előtt álló új Rolling Stones-albumon.
Transatlantic: The Final Flight: Live At L’Olympia
A Transatlantic utolsó koncertjét bemutató ’The Final Flight: Live At L’Olympia’ élményét csak egyféle pontszámmal lehet leírni. A tökéletes képminőség tökéletes hangzással párosult, ez a kiadvány a jövőben betöltheti azt az űrt, amit a zenekar elmúlása hoz.
Guns N’ Roses – Budapesten is láthatjuk Axl Rose-ékat
A Guns N’ Roses 2023-ban újra világ körüli turnéra indul, stadionokban, fesztiválokon és arénákban lépnek fel a nyár és az ősz folyamán. A banda június elején Tel Avivban kezdi meg koncertkörútját, július 19-én Budapesten, a Puskás Arénában játszanak.
Steve Vai és Ozzy Osbourne három évtizede közös albumot készített
Steve Vai szerint ő és Ozzy Osbourne kapva kaptak a lehetőségen közel 30 évvel ezelőtt, hogy közösen dalokat írhatnak, aminek a vége az lett, hogy összehoztak egy komplett lemezt.
A technika sem babrálhatott ki a hősökkel: Twilight Force, Seven Spires, Silver Bullet – Barba Negra, 2023. 02. 08.
Én még ennyi technikai bakival tarkított koncertet életemben nem láttam, mint a Twilight Force-é. A hibáktól eltekintve viszont jól szóló, szórakoztató, poénos előadást láttunk, a Seven Spires és a Silver Bullet is rendesen odatette magát.
Amon Amarth – Nyári vikingtámadás a pesti éjszakában
A viking metál hazai rajongói alig 8 és fél hónap után újra budapesti deszkákon láthatják a stílus koronázatlan királyait, ugyanis az Amon Amarth július 3-án ismét a Barba Negrában lép fel.
Legutóbbi kommentek
- on Vikidál Gyula: Maradsz, aki voltál (újrakiadás 2026): “Amúgy valaki mondja már meg, hogy hová lettek a hozzászólások másoktól??? Hol vannak és MIÉRT nem irnak???” máj 26, 20:02
- on Vikidál Gyula: Maradsz, aki voltál (újrakiadás 2026): “Parádés kiadvány! Vajon mikor jön ki egy DINAMIT és P.BOX koncert kiadvány??? Ilyen még nincs, sajnos!!! Remélem még megérem az…” máj 26, 20:00
- on Metallica – Júniusban érkezik a bővített ’ReLoad’: “2003-tól, nem tudtam velük igazán mit kezdeni…” máj 5, 14:01
- on Tim Ripper Owens – Még egy Judas Priest-buli Magyarországon: “Hoppá!!! Egy újabb parádés hír!!! A setlista káprázatos!!! Azonnal jegyet kell vennem!!! Köszi a szervezőknek!!!” márc 21, 18:47
- on Judas Priest – Megrengetik a Budapest Arénát: “Ami viszont NAGYON SZOMORÚ, hogy a Hardrock MIÉRT NEM??????? emlékezik meg PHIL CAMPBELL-ről, a VILÁGKLASSZIS MOTÖRHEAD GITÁROSÁRÓL?????!!!!! Sajnos Március 14-én…” márc 20, 19:56
Kritikák
iLAND: A Sziget
A legendás East zenekar zenei örökségéből építkező, de azt továbbgondoló iLAND debütáló dupla albumáról dupla kritika született. A két szerző egymástól függetlenül látja úgy – gyakorlatilag azonos érveléssel és azonos értékelést adva –, hogy a hazai progresszív rockzene egyik gyöngyszeme született meg.
Evergrey: The Heartless Portrait (The Orphean Testament)
Amennyire féltem tőle, annyira meg tudtam szeretni a ’The Heartless Portrait’ dalait. Ez a dalcsokor is egy mély érzelmekkel teli hullámvasút, amely, ha nem is éri el a ’The Atlantic’ színvonalát, talán csak néhány hajszálnyival marad el tőle. A holnapi koncert előtt kötelező a meghallgatása!
Iron Maiden: Senjutsu
Számomra Adrian Smith nyerte meg ezt a lemezt dalszerzőként, jóvátéve, amit a horgászásról szóló könyvével elkövetett az óvatlan rajongókkal szemben. Miatta kilencpontos az album, meg Harris miatt, aki ha nem erőltette volna a végén a három 10 percnél hosszabb dalt zsinórban, akkor akár tízpontos is lehetett volna!
From The Sky: Rex
A Miserium nyomdokain haladva, de sokkal egyszerűbb köntösben tálalva olyan dalokat mutatott be Tari Szabolcs, melyek sokaknak lehetnek kedvesek, melyekbe bármelyik hallgató könnyen beleélheti magát. Az extrém metál jó táptalaj az extrém érzelmek kifejezéséhez, ez a From The Sky debütalbumának erőssége, és ez kiváló alap lehet a jövő sikerei felé.
Nad Sylvan: Spiritus Mundi
A ’Spiritus Mundi’ egy igen értékes lemez, hiszen a zene mellett ott az irodalmi vonatkozás is, mely meg tudott maradni kitüntetett szerepében, nem nyomta el a hangszerelés. Nad Slyvan és Andrew Laitres összhangja kellett, hogy a költő verseinek üzenete a modern kor gyermekeihez is közelebb tudjon kerülni.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók

Szabadnap helyett brutál jó koncert: Saxon – Akvárium, 2022. 07. 22.
Rendhagyó módon kezdeném beszámolómat a Saxon budapesti koncertjéről: nagy-nagy gratuláció a szervezőknek, hisz elképesztő leleményességgel, remek munkával hozták tető alá a bulit. A zenekar nyáron csak fesztiválokon vagy a Judas Priest előzenekaraként lépett színpadra, de Budapesten megvalósították a csapat egyetlen nyári headliner fellépését.

A Tankok teltházat, Kukóék kedvet, az angolok pedig egy őrült bulit csináltak: Tankcsapda, Pokolgép, The Toy Dolls – Campus Fesztivál, 2022. 07. 21-23.
Azt, hogy eddig miért maradt ki nekem a Campus Fesztivál, nem tudnám megmondani. Talán részben a távolság, részben a fellépők miatt. Most két dolog is vonzott ide azonkívül, hogy sok jót hallottam róla, egyrészt kíváncsi voltam, mit produkál a Tankcsapda szabadtéren és hazai pályán, másrészt a Toy Dollst imádom.

Kaliforniai hőség és dán fekete mise: Death Angel, Mercyful Fate – FEZEN25, Székesfehérvár, 2022. 07. 28.
Nem volt kérdés, hogy a jubileumi FEZEN csütörtöki napjára bármi áron el kell látogatnom. Egy több évtizedes álmomat válthattam így valóra, mert végre élőben is megcsodálhattam a Mercyful Fate mágikus erejét. Nem sokszor jártak még kis hazánkban – annak ellenére sem, hogy King Diamond énekes felesége egy magyar hölgy –, így aki hozzám hasonlóan lemaradt róluk 1999-ben, annak kötelező programja lett ezen az estén.

„Kimondhatjuk az igazat, mert nem a bársonyszékre hajtunk”: Pearl Jam, White Reaper – Papp László Budapest Sportaréna, 2022. 07. 12.
Eddie Vedder ezen a dantei utazáson az est végéig kitűnő Vergiliusnak bizonyult. Sötét utazásunk végén egy fényárban úszó örömzenébe érkeztünk meg a Pearl Jam nagyszerű koncertjén, amelyen a White Reaper melegített be.

Két zongorista-énekes, két külön világ: Diana Krall, Jamie Cullum – VeszprémFest, História Kert, 2022. 07. 11-12.
A 2022-es VeszprémFest első és második napján a kortárs jazz két fontos alakját köszönthettük a História Kert színpadán. Mindketten kiváló zongoristák és énekesek, sokat merítenek a műfaj tradicionális előadóinak repertoárjából, itt azonban véget érnek a hasonlóságok, Diana Krall és Jamie Cullum különböző értékeket vallanak.
Ajánló

Tom Jones – Visszatér az MVM Dome-ba
2023-as fellépése után ismét élőben láthatják/hallhatják rajongói az idén 84 éves legendát, Sir Tom Jonest az MVM Dome-ban. Több mint hat évtizedes pályafutása során olyan slágerekkel ajándékozott meg bennünket, mint az It’s Not Unusual, a Delilah, a She’s A Lady vagy a Sexbomb.

Battle Beast – Magyarország-szűz zenekarokkal érkeznek decemberben
A finn Battle Beast szinte már hazajár Budapestre, és kivétel nélkül mindig hangulatos és szórakoztató bulikat adnak. December elején a hazánkban még sohasem járt Dominum és Majestica társaságában térnek vissza.

Crownshift – Alannah Myles-feldolgozás a Dirkschneider-turné előtt
A jelenleg Finnország egyik legmenőbb új rockzenei exportcikkének számító modern metál szupercsapat, a Crownshift Alannah Myles klassszikusát, a Black Velvetet gyúrta át saját képére. 10 nap múlva Budapesten lépnek fel a Dirkschneider és az All For Metal társaságában.

Nincs más megoldás: Vágtázó Halottkémek – Magyar Zene Háza, 2025. 02. 14.
Ez volt a VHK a Magyar Zene Házában múlt pénteken, mint mindig: a könnyen követhető, gyakran népies motívumok rabul ejtik az elmét, a szigorúan páros ütemek kérlelhetetlenül repetitív monotóniája elringat, de aztán elkezd gyorsulni a tempó fokozatosan és kiszámíthatóan, végül a fenevad egyszer csak elszabadul, kitör, táncra perdül és énekel.

Parkway Drive – Nézz bele, mi várható Budapesten!
Az eddigi legnagyobb Európa-turnéjára készül az ausztrál Parkway Drive, amelynek budapesti állomása november 8-án lesz az MVM Dome-ban. A turné előtt videósorozatban mutatja meg a zenekar, mire készülhetnek az európai rajongók, az első rész már megtekinthető.





































































































