A nemrég beharangozott budapesti Jethro Tull-koncert kapcsán tudtuk meg, hogy új dalokat is hoznak Ian Andersonék a Budapest Kongresszusi Központba, már meg is hallgathatjuk az új album első előzetesét.

Jethro Tull

Az Inside Out Music kiadó bejelentette, hogy április 21-én érkezik a 2022-es ’The Zealot Gene‘ után az új Jethro Tull-lemez, amely 12 dalt tartalmaz. A ’RökFlöte’ ismét különleges történetet dolgoz fel, ezúttal az északi pogány népek istenei kerültek az anyag középpontjába és persze a fuvola, amit ez a formáció tett ikonikussá. Ian így magyarázta az album címét és témáját:
„A cím átment egy-két változáson mire az anyag elkészült. Azzal az ötlettel indultam, hogy egy túlnyomórészt instrumentális rockzenei albumot készítek fuvolára. Amikor kirajzolódott a lemez témája, az északi mitológia »ragnarök« kifejezése fogott meg, ez náluk az apokaliptikus pusztulást, a bibliai armageddont jelenti. A végső leszámolás eredendően jelen van a hinduizmusban, a kereszténységben és az iszlámban is, a »ragnarök« jelentése azonban más, amely az istenek végzetét jelenti, a »rök« rész utal a végzetre. Az ónorvég nyelv germán eredetének köszönhetően a »flute« [fuvola] pedig az egykori helyesírásnak megfelelően »flöte« lett, egyszerűen kihagyhatatlan lehetőség volt az umlaut [kettőspont] használata.”

Az első dalt már megismerhetjük az albumról, amelynek a címe Ginnungagap, az ősóriás Ymir ihlette, akit a láva és jég találkozásából létrejött 11 Élivágar-folyó mérge teremtett, és a Ginnungagap nevű pusztaságban élt.
A ’RökFlöte’ még nem előrendelhető, digipak CD-n és 2 CD + Blu-ray lemezeket rejtő artbookban lesz elérhető. A második CD-n a dalok demóit hallhatjuk, míg a Blu-ray lemezen az anyagot Dolby Atmos és 5.1-es hangzással, valamint egy alternatív sztereó mixet is, amelyet Bruce Soord (Pineapple Thief) készített. Készül 180 grammos fekete és színes vinyllemez is, amelyekhez LP méretű képes füzet tartozik, a díszdobozos verzióban pedig 2 piros vinylt, a teljes artbookot és két művészi kivitelezésű reprót is kapunk.

’RökFlöte’ dallista:

01. Voluspo
02. Ginnungagap
03. Allfather
04. The Feathered Consort
05. Hammer On Hammer
06. Wolf Unchained
07. The Perfect One
08. Trickster (And The Mistletoe)
09. Cornucopia
10. The Navigators
11. Guardian’s Watch
12. Ithavoll

Jethro Tull

Megosztás