Ayreon

Nagyon vártam, hogy megjelenjen az Ayreon 30 éves jubileumi koncertfelvétele. A 2025-ös eseményekről akkoriban csupa pozitív visszajelzést olvashattam a közösségi médiában. Arjen Anthony Lucassen és Joost van den Broek ismét kitett magért, hiszen a világ 71 országából közel 15 000 rajongó láthatta élőben a tilburgi 013-ban lezajlott telt házas koncerteket.

Az eredetileg május 22-re beharangozott megjelenés kicsit csúszott nyomdai hiba miatt, így csak két héttel később, június 5-én került a lemezboltokba az újdonság, ami Arjen Lucassen 30 éves alkotói tevékenységéből válogatott. Az időutazást felügyelő mesterséges intelligencia (Irene Jansen hologramja) a két félidő kezdetén és a ráadásnál tűnt fel csak. A műsor gerincét természetesen az Ayreon-rockoperák adták, de felcsendültek dalok Arjen első, még Anthony néven megjelent szólólemezéről, egy Guilt Machine-nóta és persze Star One-szerzemények is. A színpadon ismét kiemelt szerepet kapott a vizuális tartalom, a hatalmas ledfalakon a dalokhoz igazítva készítettek körítést. Bár a kivetítőkön látható animációk AI-szagúak, de ez egy cseppet sem zavart, mert összhangban volt a színpadi történésekkel.

Ayreon

A műsor első részében azok az Ayreon-dalok kerültek műsorra, amelyeket eddig még sosem játszottak élőben, többségük a kétrészes ’Univeral Migrator’ első feléről, a ’The Dream Sequencer’-ről érkezett. Furán hatott ez a rész, mert a többségében lassú tempójú művek sora alatt csak vártam, hogy mikor jön már valami ütemesebb hangulatfokozó.

Ennek a félidőnek számomra a legélvezetesebb része az volt, amikor végre a karcosabb vonalat képviselő ’The Source’-ról felcsendült a Sea Of Machines, de az utána érkező The Year Of ’41 is bitang jól sikerült Dino Jelusicknak köszönhetően. Wudstik, Maggy Luyten, Tommy Karevik, Anneke van Giersbergen, Heather Findlay vagy épp maga Arjen Lucassen is nagyszerűen énekelt, de valahogy nem tudtak bennem kiváltani olyan katarzist, mint mondjuk Mike Mills.

A kereken 60 perces első rész után érkező folytatásban a műsort vezénylő hologram ismét megszólalt és utunkat az Ayreon-klasszikusokkal folytattuk. Ebben a félidőben azok a dalok kerültek terítékre, amelyeket a legjobban szeret a közönség, ezeket korábban már hallhattuk élőben a 2018-as ’Best Of Ayreon Live’-on is, de más szereposztással. Heather Findlay-t mindenképp szeretném kiemelni, hiszen ő Edward Reekers helyét kellett átvegye, a nagyszerű színész és énekes egészségügyi okból nem lehetett jelen, alig egy hónappal később, 2025 októberében el is hunyt. Heather nagyon szépen énekelte a Dreamtime-ot. Dino Jelusick a progmetál stílusban is bizonyíthatott az este, hiszen az eredetileg Russell Allennel készült Dawn Of A Million Soulst adhatta elő. A fiatal horvát énekes már többször bizonyította, hogy a Symphony X hangzásvonalon mennyire otthon van, mellette Timo Somers tündökölt egy nagyon jól sikerült gitárszólóval. A műsor vége felé Mike Mills a közönséget is megénekeltette a Loserben, Joost Hammond-szólója pedig hidegrázós lett. A felszabadult hangulat már nemcsak az ének frontján volt érezhető, a zenészek közük többen is örömtáncot jártak. A fináléban persze Arjen Lucassen és Robert Soeterboek duettje is izgalmas lett. Az Amazing Flight In Space-ben nemcsak a két énekes, de egy gitár és a billentyű párbaját is hallhattuk. Timo és Joost a végletekig dobálták egymásnak a labdát. Kár, hogy nem kaptak több ilyen lehetőséget!

Az általam preferált metálos vonal csak a végjátékban és a ráadásban kapott ismét helyet. Az Everybody Diest már nem először hallhatjuk élőben, de most igazán megindult a fantáziám, hogy milyen jó is volna legközelebb, ha ismét egy teljes lemez előadására térnének vissza Arjenék, mondjuk a ’The Source’-szal. De az is izgalmas terep volna, ha az első Star One-lemezt játszanák el teljes egészében, ugyanis Dino ismét egy hatalmasat énekelt a Set Your Controlsban. Ez a srác mindkét részben, de még a ráadásban is elvarázsolt és fejrázva néztem végig a neki adott dalokat.

Ahogy a korábbi koncerteken, most is felvonult az összes énekes az utolsó nagy dobásra. Az Isolation alatt is csak arra tudtam gondolni, hátha egyszer a ’The Human Equation’-ből is születik egy ilyen nagyszerű előadás. A korábbi, színházban előadott verzió nem volt rossz, de egy frissített, új verzió megkoronázná ezeket az Arjen és Joost által szervezett előadásokat.

Az 5 lemezes artbook verzióban megkaphatjuk a hanganyagot 2 CD-n, a videót DVD-n és Blu-rayen, plusz az ötödik lemezen van egy közel 4 órás werkfilm is, amiben Arjen Lucassen és Joost van den Broek részletesen mesélnek a koncert szervezésével kapcsolatos nehézségekről, hogy hogyan is állt össze másfél év alatt ez a nem mindennapi produkció, valamint a közreműködők is beszélnek a maguk szerepéről, az interjúk mellett a kulisszák mögötti felvételek is a korábbiaktól eltérően jóval nagyobb időkeretet kaptak.

Összegzés:

A második „best of” Ayreon-koncertfilm látványban rá tudott verni a korábbiakra, de a filmet látva nem múlt el bennem az érzés, hogy ez most egy jól kimért, biztonsági játék volt. A zenészek és az énekesek hozták a korábbi megszokott formát, kevés meglepetést tartogatva. Kíváncsian várom, hogy az elkottyantott 2027-es folytatásban mi lesz.

Pontszám: 7

Megjelenés: 2026
Kiadó: Mascot Label Group / Music Theories Recordings
Stílus: progresszív rock, progresszív metál, hard rock
Származás: Hollandia / nemzetközi

Hazai forgalmazóknál kapható fizikai formátumok: 2 CD + DVD, Blu-ray, 3 LP és 2 CD + 2 Blu-ray + DVD artbook

Zenészek:

Arjen Anthony Lucassen – ének
Tommy Karevik – ének
Anneke van Giersbergen – ének
Dino Jelusick – ének
Maggy Luyten – ének
Heather Findlay – ének
Marcela Bovio – ének, vokál
Irene Jansen – ének, vokál
Wudstik – ének
Damian Wilson – ének
Robert Soeterboek – ének
Mike Mills – ének

Joost van den Broek – billentyűs hangszerek
Ed Warby – dob
Johan van Stratum – basszusgitár
Timo Somers – gitár
Ferry Duijsens – gitár
Ben Mathot – hegedű
Jeroen Goossens – fúvós hangszerek
Jurriaan Westerveld – cselló

Dalcímek:

01. Dream Sequencer 1
02. My House On Mars
03. Sail Away To Avalon
04. Green And Cream
05. Days Of The Knights
06. Childhood
07. Dragon On The Sea
08. Sign
09. Sea Of Machines
10. The Year Of ’41
11. The First Man On Earth
12. The Lighthouse / The Argument 2 / The Parting
13. Carried By The Wind
14. Dream Sequencer 2
15. The Theory Of Everything
16. Actual Fantasy
17. Into The Black Hole
18. Dreamtime
19. Dawn Of A Million Souls
20. Valley Of The Queens
21. Loser
22. Band Introduction (Mike)
23. The Castle Hall
24. Amazing Flight In Space
25. Everybody Dies
26. Speech (Arjen & Joost)
27. Set Your Controls
28. Dream Sequencer 3
29. Isolation

Megosztás