Rögtönzött unplugged produkció vezeti fel azt a videóinterjút, amelyet Nagy Dániel Viktor színművész készített nemrégiben az iLAND zenekar tagjaival a március 30-i Müpa-koncert kapcsán.

A Tom-Tom Stúdióban sikerült a Müpa stábjának az iLAND tagjait mikrofonvégre kapni, hogy beszéljenek a tavaly szeptemberben megjelent – és MAHASZ-listavezető – ’A Sziget’ album apropóján a lemez címének mögöttes jelentéséről, a progresszív zenéről, mint skatulyáról, a lélekzene és exhibicionizmus feloldható paradoxonjáról, az East zenei örökségéről, a Müpa felemelő közegéről, inspiráló művészi interferenciákról és alkotói szabadságról.

Szóba került a háromperces TikTok-világ és az ezt elutasító hozzáállás, amely nagylélegzetű zenei élmény nyújtásában gondolkozik. Az iLAND ennek jegyében adja kétéves fennállásának eddigi legnagyobb koncertjét a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében március 30-án, amely kimondatlanul is a debütáló lemez nagybemutatója lesz.
Jegyek már csak korlátozott számban kaphatók a Müpa honlapján, részletek az esemény Facebook-oldalán.

Megosztás