Azt, hogy eddig miért maradt ki nekem a Campus Fesztivál, nem tudnám megmondani. Talán részben a távolság, részben a fellépők miatt. Most két dolog is vonzott ide azonkívül, hogy sok jót hallottam róla, egyrészt kíváncsi voltam, mit produkál a Tankcsapda szabadtéren és hazai pályán, másrészt a Toy Dollst imádom és a novemberre halasztott önálló koncert előtt szerettem volna még egyszer megnézni őket.
Melóból kifolyólag a Tankcsapda átszerelésére érkeztem meg, így szinte futtában értem a nagyszínpadhoz. A srácok már többször elmondták, hogy a debreceni koncertek plusz motivációt adnak, illetve ilyenkor egy picit nagyobb bennük a drukk. Mégiscsak hazai pálya. Szabadtéren eddig csak az autós koncerten láttam Debrecenben a bandát, elsősorban az év végi főnixes koncertekre szoktam leruccanni. Aggódni és izgulni nem kellett, a zenekar szereti a debrecenieket és látva a tömeget, a debreceniek is szeretik a zenekart. Mondom ezt úgy, hogy az utóbbi időben volt szerencsém többször látni őket és feltűnt, hogy a már megszokott rajongói első sorok teljesen kicserélődtek, nem voltak ott a megszokott arcok. A közönség mégis szinte a koncert elejétől a tenyerén hordozta a srácokat.
![](https://hardrock.hu/wp-content/uploads/2024/02/huacdcbepo.jpg")
Az idei színpadkép annyiban változott az előző hosszú körhöz képest, hogy a totemek közé is ledfalakat raktak, nemcsak a főhősök arcképe virított ott. Ennek megfelelően a látványt alaposan feldobták. A színpad hátsó, hatalmas ledfalán folyamatosan mentek az aktuális számokhoz szorosan kapcsolódó videók. A már megszokott szikravetők, lángok és füstgépek száma a színpadkép „nagyobb” verziójának megfelelően megsokszorozódott, így a látvánnyal sem volt semmi gond.
Kezdésnek elnyomtak egy „Rock & Rollnak hívott sz.rt”, ami elég dallamos ahhoz, hogy a közönség beinduljon, és nemcsak a keménymag ismeri, amivel a hangulatot rögtön megalapozták. Ami a programot illeti, egyik lemezt sem erőltették túl, még az idén jubileumot ünneplő, és azt két Budapest Park-os koncerttel felelevenítő ’Legjobb méreg’ albumot sem. Fesztiválprogramnak mondanám, végül is fesztiválon voltunk, így mindenki kaphatott valami kedvencet.
A zúzdák közé azért pihentető gyanánt beékeltek egy egy lírai számot, megemlékezve Robiról és Katáról a Nincsenek szavakkal, vagy az Egyszerű dalt előadva „Mikszi Bával”. Aki nem vak, az láthatta, hogy az Aki nem vak dalban Lukács Laci egy speciális basszusgitárt kapott a nyakába, aminek a végéhez egy lángszórót csatlakoztattak, és a dal basszusrészeinél egy pedállal adagolta a lángcsóvát. Mivel a színpad elég messze volt a közönségtől – a méretes fotósároknak köszönhetően –, full gázzal lehetett taposni a pedált, a méretes lángok nem pörzsölték meg az első sorokban tombolókat.
A rövidebb műsoridő miatt sajnos kikerült a programból az utolsó lemez számomra legkedvesebb száma, amit az idei turnéra vettek elő, így „Pattanások” nélkül hömpölygött tovább az örömzene. A végére tartogatták az igazi nagyágyúkat, egy Mennyország Tourist-Szevasz öcsém-A legjobb méreg hármas a kánikulában teljesen kifacsarta a népeket.
És még hab is került a tortára a debrecenieknek: az elbúcsúzáskor a megszokott outro helyett a DVSC focicsapat himnusza hangzott fel, amit a Tankcsapda írt még évekkel ezelőtt. Na, erre aztán elszabadult a pokol a színpad előtt, a srácok pedig névvel és számmal ellátott DVSC-mezben jöttek vissza elköszönni a közönségtől. A debreceniek megkapták szeretett csapatuktól, amit vártak, aki viszont egy különleges, zártkörű koncerten szeretne pogózni a jól ismert dalokra a ’Connektor :567:’ lemez 25 éves jubileumi koncertjén, annak csak vásárolnia kell és bízni a szerencsében.
Rock & Rollnak hívott / Fiúk ölébe a lányok / Ez az a ház / Be vagyok rúgva / Nem kell semmi / Aki nem vak / Nincsenek szavak / Rock a nevem / Egyszerű dal / Egyedül a világ ellen / A Rock & Roll rugója / Füst és lábdob / Alföldi gyerek / Azt mondom, állj / Mennyország Tourist / Szevasz öcsém / A legjobb méreg
A Tankcsapda után lépett fel az est nemzetközi nagyágyúja, DJ Tiesto, belenéztem az elejébe, hogy mitől ekkora nagy durranás. Nos, egy pult mögött állva, fülhallgatóval a fején, sötétbe burkolózva keverte a dalokat, egy rakás pirotechnikai látványelemet vonultatva fel. A főszervező egyik interjújában láttam, hogy csak a látványra annyit költött, mint az egyik hazai sztárfellépő teljes gázsija. Pár percig bírtam… Viszont kifelé láttam, hogy már nem engednek be újabb érkezőket, kiderült, hogy a fesztivál történetében először ki kellett tenni a MEGTELT táblát!
Egy nagyon f.sza Saxon-koncert másnapján érkeztem a fesztivál utolsó napjára. Kíváncsi voltam a fesztivál helyszínére, illetve magára a fesztiválra is. Tetszett, amit láttam! Nagyon jól összekombinálták és egybeépítették a Nagyerdei Stadionnal. Annak bizonyos területei a normál látogatók részére is nyitva voltak, többek között a kulturált mosdók, az edzőterem, de itt alakították ki a sajtó részére is a teret. Emellett a stadiont körbeölelő hidak, átjárók is kivették a részüket a fesztiválból. A környékbeli utcákra is tettek színpadot, többek között azt is, ahol az estém nagy részét töltöttem. De még egy picit a fesztiválról. Kajából rengetegféle volt és az árakat elnézve a többi rendezvényen, egész barátinak mondanám a többi fesztiválhoz képest. Elég szépen szét is voltak pakolva, nem egy helyen zsúfolódott mindenki, ennek következtében még az italos pultoknál se nagyon láttam hosszú sorokat az este folyamán. És ami megdobogtatta a szívemet: a fesztiválutak nagy része a stadionhoz tartozó kövezett, aszfaltozott, betonozott út volt, így nem térdig gázoltunk a porban. Sár nem volt, mert 35 fok alá nem nagyon ment a fesztivál ideje alatt és az eső is elkerült. Amúgy minden volt, ami egy mai fesztivál velejárója, színes programok, amíg körbejártam a területet, ízelőt kaptam egy kis reggae muzsikából, diszkóból, utcai színházból, tánc performanszból.
De térjünk vissza a zenére, abból is a keményebb fajtára! Paksi Endre betegsége miatt a metálos színpadon a Pokolgép helyettesítette az Ossiant. Nem is emlékszem, mikor láttam utoljára a Pokolgépet, talán még a hammerfallos Metalfesten. Valahogy elkerültük egymást, illetve negatívan hatott rám a zenekari tagok közötti folyamatos adok-kapok. Most viszont pár nóta erejéig ott ragadtam a színpad előtt és bizony nagyon pozitív csalódás volt, amit láttam. Egy felszabadult, folyamatosan mosolygó, egymással poénkodó társaságot láttam.
A Tóth Attila fémjelezte korszak dalaiból egy óvodás is felkészültebb lehet nálam, ezért volt szerencsém, hogy a program elsősorban régi klasszikusokra épült. A Carmina Burana intró után elkezdődött a Pokoli színjáték, ami vélhetően nagyon régen beleéghetett a tudatomba, mert fotózás közben arra lettem figyelmes, hogy éneklem a szöveget.
A fiatalok (legalábbis hozzám képest), Z. Kiss Zalán gitáros és Kleineisel Márk dobos frissességet hozhattak a bandába, és ezáltal mindenkit megfiatalítottak, mert nemcsak Zalán rohangált fel-alá a színpadon, de Pintér Csaba basszusgitáros sem volt az a helyben álló zenész. És közben a pózolás is ment ezerrel, de ez kell is, baromi jól tud kinézni, amikor 3 vagy 4 tag összeáll pár pillantig. Láttunk ilyet a nagyoktól (lásd Accept, HammerFall stb.) és ez menő, látványos.
Persze csak az ilyen dolgok miatt nem lesz élvezetes egy koncert, de a dalokon kívül nagyon jól szólt a motyó is. Legalábbis ott, ahol én álltam. Ugyan a koncert alatt elkezdett igen erősen fújni a szél, a színpadra kitett paravánokat a technikusoknak kellett fogniuk, hogy fel ne boruljanak, így egy picit szállt ide-oda a hang, de amikor minden a helyén volt, akkor igazi fémes/metálos volt a megszólalás.
És az „ökörködésben” benne volt a morózusnak titulált Kukovecz Gabi is, aki azért igazi vezér volt a színpadon, rá figyeltek a tagok, a szólói a régmúltat idézték.
Attila volt talán az egyedüli, aki visszafogottabb volt, és nem futott kilométereket a koncert alatt, viszont cserébe a hangja nagyon a helyén volt. Amit láttam, az arra ösztökélt, hogy egy önálló, teljes bulin is megnézzem ezt a felállást.
Pokoli színjáték / Így szép az élet / Átkozott nemzedék / A háború gyermeke / Az a szép… / Tépett madár / Aki másképp él / Ítélet helyett / Éjféli harang / Véssétek fel / Újra születnék // Hol van a szó / Mindhalálig Rock and Roll
A nagyszínpadon a hazai zenei élet jelenlegi egyik legnagyobb ásza lépett fel, tudom, nem ez a zenei vonal, de kíváncsi voltam, miért ekkora szám Majka és mit kezd egyedül. Látva azt a 3-4 számot, amíg fotóztam, megértem, miért van ekkora hype körülötte. Nagyon profi a srác, lazán, poénosan vezényelte le a show-t, ami elég látványos is volt, köszönhetően a hattagú zenekarnak, a vokalista srácnak, a táncosoknak, és persze Nikának.
Na meg a felhasznált pirotechnikának, mert abból is jutott elég. Azzal, hogy kikerült mellőle Curtis, Majkára sokkal nagyobb feladat hárult, illetve Nika kapott nagyon hangsúlyos szerepet, de amíg fotóztam, a hangszeresek is nagyobb szerephez jutottak, a gitáros a szólóját a színpad elején tolta el.
Nika továbbra is az egyik legjobb hangú hazai előadó és jelen állás szerint elég nagy feladat zúdult a nyakába azáltal, hogy az örökmozgó Majka mellett kell helytállnia és kvázi második frontemberként szerepelnie.
De vissza a kis metálos színpadomhoz, ahol miután végzett a Pokolgép, a szél is rákezdett, és megérkezett az égi áldás. Pedig egy órát várhatott volna még! Szép kis zuhét kaptunk a nyakunkba és a szemerkélő eső nem hagyta abba, a Toy Dolls egész bulija alatt esett. De ki törődött ilyesmivel, amikor Anglia „dilis” bagázsa a színpadon ropja a táncot?
A népek a koncert közben folyamatosan jöttek, csak jöttek, vélhetően a Majka buli vége után is érkezett onnan pár kíváncsi, hogy mi az, ami ennyire megmozgatja az embereket. Mert a közönség folyamatosan táncolt, énekelt, tapsolt és jól érezte magát! Mert egy Toy Dolls koncert ezt hozza ki az emberekből. Volt szerencsém pár koncertjükhöz és kivétel nélkül baromi jól szórakoztam.
De láthatóan a színpadon korábban fellépő zenekarok tagjait is érdekelte a produkció, mivel a színpad két oldala megtelt érdeklődőkkel. És elkezdődött egy eszement show, ahol szinte nem volt megállás. A két gitáros – Olga és a basszusgitáros Tommy Goober – folyamatos mozgásban volt, vagy párban rohangásztak a színpadon vagy Tommy szólóban, ha éppen Olgának énekelnie kellett.
A vokálozásból mindhárman kivették a részüket, sőt, nem egyszer Tommy vagy a dobos, Duncan Redmonds énekelt szólóban. Már amennyire ezt éneklésnek lehet nevezni. Számomra viccesen darálja a szövegeket Olga, néha úgy forog a nyelve, ahogy az ujjai a húrokon.
Nyári fesztiválturnén vannak, ennek megfelelően egy bitang erős programmal érkeztek ide is, és mivel napi headlinerek voltak, így a többi fellépéshez képest monstre hosszúságú volt a műsor, tele a zenekar nagy slágereivel, amiket természetesen a jelenlévők a bandával együtt énekeltek.
Egy Toy Dolls-koncert nem a visszafogottságáról és savanyúságáról híres, ezt a mítoszt most sem hazudtolták meg. A gegek nagy részét már korábban is láttuk, mégis újra és újra viccesnek hat, amikor a hatalmas felfújható pezsgősüveg nyaka mellől egy ráeszkábált konfettiágyút eldurrant Olga, vagy amikor sztriptízt nyomnak párban Tommyval.
De Olga vastagon szőrös mellkasa is vicces Duncan dobszólója alatt, amit egy gumival rögzít magán, majd kihajítja a technikusnak.
A ZZ Top-osan forgó gitárokról már ne is beszéljünk! Ezeket már mind láttuk, de mégis annyira jól adják elő, hogy nem foglalkozunk vele, mert közben rettentően jól szórakozunk és végtére is ezért jöttünk. A koncertnek sok csúcspontja volt, számomra nagy kedvencek az instrumentális számaik, melyek közül a nagy kedvencem, a Toccata In Dm mellett az utolsó album hasonló dalát is elnyomták, az El Cumbancherót.
Amúgy a ’Dig That Groove Baby’ lemezről kifejezetten sokat játszottak, a műsoridő egyharmadát annak az albumnak a dalai tették ki, míg a maradék időn hét lemeznek kellett osztoznia. Mondjuk 40 évnyi termésből nehéz összeollózni a műsort.
Apropó, 40 év, aki szeretne egy jót bulizni rájuk, az siessen, mert a már többször módosított dátumú pesti koncertre minimális számú jegy kapható már csak. Pár évvel ezelőtt a Rockmaratonon az egyik legjobb koncertet adták, és most sem adták alább, egy bitang jó hangulatú, sodró lendületű bulit nyomtak. Találkozunk novemberben a Barba Negrában!
Fiery Jack / Cloughy Is A Bootboy! / Bitten By A Bed Bug / The Death Of Barry The Roofer With Vertigo / Benny The Boxer / Up The Garden Path / Dougy Giro / Spiders In The Dressing Room / El Cumbanchero / The Lambrusco Kid / PC Stoker / Nellie The Elephant / She Goes To Finos / Toccata In Dm / Alec’s Gone / Dobszóló / Harry Cross / Wipe Out // Dig That Groove Baby / When The Saints Go Marching In / Glenda And The Test Tube Baby / Idle Gossip
Első nekifutásra a Campus Fesztiválról pozitív emlékekkel távoztam. A fesztivál helyszíne (DVSC stadion), még ha Budapest Honvéd drukker is vagyok, szerintem nagyon jó adottságokkal rendelkezik. Tetszett, ahogy a meglévőhöz alakították az ideiglenes dolgokat. A látott koncertek, hozták a várt színvonalat, ha jövőre is lesz kedvenc a fellépők között, ott a helyem!
Szöveg és fotók: Savafan
Külön köszönet a Campus Fesztivál szervezőinek!
Legutóbbi hozzászólások