A kanadai punk-rock csapat tavaly bepótolta 2020-ban elmaradt koncertjét a Budapest Parkban, idén pedig visszatér a tett színhelyére, hogy a rajongók repetázhassanak a tavaly megjelent ’Crisis Of Faith’ dalaiból. A Billy Talent június 7-én lép fel a Frank Turner & The Sleeping Souls, a The Menzingers és a Sincere Engineer társaságában.

Billy Talent

A Billy Talent Kanada legnépszerűbb punk-rock zenekara, több mint negyed évszázada változatlan felállásban szállítják a zúzós slágereket. A zenekar tagjai Toronto külvárosában, egy katolikus iskolában verődtek össze. Benjamin Kowalewicz, Ian D’Sa, Jon Gallant és Aaron Solowoniuk ekkor még Pezz néven írták dalaikat, 2001-ben azonban egy jogi vita miatt Billy Talentre változtatták a nevüket, hamarosan pedig felkarolta őket a Warner kiadó. Ez új fejezetet nyitott a srácok életében, akik még keményebb hangzásra váltottak és egyre több kilométert pakoltak a turnébuszba is. 2003-ban jelentették meg első lemezüket, amellyel elnyerték Kanada legrangosabb zenei díját, a Junót is.

 

 

Nemcsak hazájukban játszottak rendre telt ház előtt, dalaik Németországban is a slágerlisták élére repítették őket és olyan zenekarok társaságában koncerteztek, mint a My Chemical Romance, a Rise Against vagy az Anti-Flag. A srácok kemény, ugyanakkor dallamos punk-rock zenéjükkel méretes rajongótábort gyűjtöttek maguk köré a világ minden pontján az elmúlt évtizedek során.

A zenekarnak eddig 6 lemeze jelent meg, legutóbb 2022 januárjában a ’Crisis Of Faith’. Az új számokat már 2019-ben elkezdték csepegtetni, a 2020 tavaszán kiadott I Beg To Differ (This Will Get Better) című dalt eredetileg nem is szánták kislemeznek, azonban ezzel szerették volna megvigasztalni a rajongóikat az elmaradt turné miatt. A megjelenés mellett krízis forróvonalak elérhetőségeit is megosztották azok számára, akik úgy érzik, ebben a nehéz időszakban lelki támogatásra van szükségük. A dal – ahogy később az összes lemezről megjelenő single – a kanadai toplista első helyéig kúszott.

Mostanra azonban szerencsére újra ezerrel düböröghet a turné és tavaly mi is megtapasztalhattuk, mennyire ütős tud lenni a világra újra rászabadult csapat, most pedig szinte napra pontosan egy évvel később ismét a Budapest Parkban tombolhatunk a Billy Talent régi és új slágereire. Június 7-én a bemelegítésről a következő csapatok gondoskodnak: Frank Turner & The Sleeping Souls, The Menzingers és a Sincere Engineer. Az eseményre a jegyértékesítés január 27-én 11 órakor indul. Regisztrált Live Nation-tagok számára elővásárlási lehetőség nyílik január 25-én 11 órától! További információ az esemény Facebook-oldalán.

Billy Talent

Megosztás