Legfrissebb a Hard Rockon
Új lemez a láthatáron – érkezik a Thy Catafalque Sárga erdője
Két évvel az előző nagylemez után új albummal jelentkezik a Thy Catafalque: november 20-án, a Season Of Mist gondozásában érkezik a zenekar 13. stúdióanyaga, a ‘XIII: Sárga erdő’. Ráadásul addig sem maradunk Thy Catafalque nélkül: szeptember 30-án a Budapest Parkban el is lehet csípni őket.
Arénaszintű blues a ‘Rossz vér’ turnényitón: Deák Bill Gyula – Balaton Szabadidő és Konferencia Központ Balatonfüred, 2026. 08. 07.
„Én még mindig Deák Bill Gyuszika vagyok.” Ennél talán nem is kellett jobb mondat ahhoz, hogy mosolyt csaljon a rajongók arcára a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban.
Crossbone Skully – Phil Collen gitározik legújabb dalukban
Tommy Henriksen hamarosan hazánkba látogat a Hollywood Vampires gitárosaként, a Crossbone Skullyban inkább csak énekel, cserébe a Def Leppard gitárosát kérte fel vendégnek a Thunder Love című dalukhoz.
Queen – Újabb részletek a világpremier előtt
Szeptember 15-én lesz a ’Queen Budapest’ premier előtti bemutatója, de a Cinema Citynél már lehet jegyet foglalni az első nyilvános vetítésre. A felújított filmből megnézhetjük a Tie Your Mother Downt és bepillanthatunk a kulisszák mögé egy rövid előzetessel.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Lázálomban a Haken
A régebben hat tagot számláló Haken létszáma négyre fogyatkozott. A jelenlegi – basszusgitáros és második gitáros nélküli – felállás folytatja a munkát, három év után új dallal jelentkeztek.
Vikidál Gyula: Maradsz, aki voltál (újrakiadás 2026)
Vikidál Gyula második szólólemeze nem egy P.Mobil-album, ez egy különleges „zenei időkapszula”, ami a 70-es évek végének rockzenéjét örökítette meg a 80-as évek végének „klasszik” hangzásában, professzionális zenészekkel, hangmérnökkel, akik talán kicsit másképp értelmezték ezt a zenét, mint azok, akik alkották.
F.O.System – Négy évtizedes utazás vinylen
A Mátyás Attila által vezetett F.O.System különleges kiadvánnyal ünnepli 40 éves fennállását. Az ’Utazás’ címmel megjelent vinyllemezen nemcsak új dalokat hallhatunk, hanem régi szerzemények újragondolt verzióit is.
Devin Townsend – Két új dal egy klipben
A teátrális elemek még nagyobb hangsúlyt kapnak Devin Townsend új lemezének felvezetésében, a Prepare For War · The Big Snit című dalokhoz készült videóval és a két friss tétel nagyzenekari verziójával ismerkedhetünk meg.
A Deep Purple ma esti koncertjét a Mother’s Cake vezeti fel
A Deep Purple 18. magyarországi koncertjének előzenekara az osztrák pszichedelikus rocker Mother’s Cake lesz, akik a legendás banda turnéjának vendégei 5 állomás erejéig.
NMB: An Evening Of Innocence & Danger: Live In Hamburg
Engem meg tudott győzni ez a felvétel arról, hogy néha igenis elfér a zenei piacon egy turnéról két különböző koncertkiadvány. A ’MorseFest 2021’-hez hasonló, ugyanarra a koncepcióra épülő, hosszúságában mégis teljesen eltérő előadás is hozta a The Neal Morse Band által felállított magas színvonalat, a The Great Similitude Medley pedig igazi meglepetés volt, olyannyira, hogy a filmről teljesen meg is feledkeztem, cseppet sem hiányzott.
Steve Hackett – ‘Foxtrot’-ot jár szeptemberben
A nemrég a Djabe vendégeként nálunk járt Steve Hackett folytatja a Genesis-életmű azon részének bemutatását, melynek egykor maga is aktív részese volt.
Ozzy Osbourne – Lemondta egyetlen idei fellépését is
Bár eredetileg úgy hirdették meg a kaliforniai Power Trip fesztivált, hogy az Európa-turnéját – köztük a budapesti koncertet is – lemondó Ozzy Osbourne egyetlen idei fellépése lesz, nem éppen vaskos egészsége miatt visszakozott a szerepléstől.
Freedom Call – Van egy jó hírünk!
Tegnap jelent meg a Freedom Call koncertlemeze, a ’The M.E.T.A.L. Fest’, melynek címadó dala egyben egy bónusz stúdiófelvétel is. A most elkészült videóklipben igazi meglepetés fogadott!
Koncert. Hőséges. Rajongóknak: Rammstein, Abélard – Puskás Aréna, 2023. 07. 12.
Két egymás utáni nap töltötte meg a Rammstein a Puskás Arénát, ez több mint 100 000 hű rajongót jelent, és ha szó szerint nem is, átvitt értelemben tényleg felrobbantották a stadiont. Nemcsak füst szállt az ég felé, de a lángnyelvek kicsaptak a létesítmény fölé és a reflektorok fénye is az egekig ért. És akkor a tűzijátékról még nem is beszéltem!
Mátyás Attila bandája lép fel a Hollywood Vampires előtt
„Angyalok” is lesznek a vámpírok előtt, a Decadancer zenekar tagjai Ficzkó András (Machine Mouse), Mátyás Attila (F.O.System, Sex Action), Pocky (Kiss Forever Band) és Gerő Balázs (Mátyás Attila Band), egyik legújabb slágerük pedig a The Angels Do Not Always Wear White, amit a Hollywood Vampires-koncert előtt is hallhat a közönség.
A Deep Purple második 10 legjobb száma, avagy mit hallanánk szívesen a bebetonozott klasszikusok helyett
Habár Roger Glover interjúnkban azt mondta, nem kívánságműsor a programösszeállítás, mi azért eljátszottunk a gondolattal, mi lenne, ha nem viselkedne úgy a Deep Purple, mintha csak az 1970-1972 közötti lemezeik léteznének. Scholtz Atka, a Cry Free énekese pedig zenekarvezetői tapasztalatait fejtette ki erről.
Depeche Mode – Még az idei koncert sem ment le, de már van 2024-es dátum
Több mint kétmillió jegy kelt már el a ‘Memento Mori’ turné koncertjeire világszerte, és a telt házas észak-amerikai és európai előadásokat követően a Depeche Mode újabb európai turnédátumokat jelentett be, köztük egy budapestit.
PAIN – A teljes diszkográfia megjelent a digitális szolgáltatóknál
Az Európa-turné alkalmából a Peter Tägtgren vezette PAIN az 1997-2007 közötti kiadványait is feltette a digitális szolgáltatókhoz, így már a teljes diszkográfia elérhető ezeken a felületeken.
A poklon át a Valhallába: Amon Amarth, Behemoth, Bleed From Within, From The Sky – Barba Negra, 2023. 07. 03.
Remek kis fesztivál kerekedett ki újra, ahol négy teljesen eltérő stílusú bandát sikerült elcsípnem. A Bleed From Within által hozott súlyos breakdownok megrepesztették a földet, így a Behemothnak hála, könnyedén kitárultak a pokol kapui, amiken keresztül egyenes út vezetett az Amon Amarth Valhallájába. Levezetésként pedig sétáltunk egyet Antarktika fagyos földjén, melyre a From The Sky repített minket.
The Dead Daisies – „Johnt nem tudtuk helyettesíteni”
Doug Aldrich szerint John Corabit nem lehetett helyettesíteni a The Dead Daisiesben, ő a tökéletes énekes számukra. Ezért is hívták vissza Glenn Hughes távozása után.
Steve Gadd – Visszatér Budapestre
A jazz- és popvilág egyik legkeresettebb és legnagyobb hatású dobosa, Steve Gadd nyolc év után ismét Budapesten játszik, november 6-án az Erkel Színházban ad koncertet zenekarával.
The Flower Kings – Új album az újjászületés jegyében
A ‘Look At You Now’ album nyitótételével lerántotta a leplet a The Flower Kings a legújabb lemezéről, amelynek dalaiból az októberi budapesti koncerten is hallhatunk majd.
Roger Waters – Már megint elküldték a vérbe
Nincs szerencséje Roger Watersnek mostanában, ezúttal David Draiman, a Disturbed énekese szállt bele a banda tel-avivi koncertjén.
Ronnie Romero – Végre saját dalait énekelhette lemezre
A Frontiers Music két feldolgozáslemezzel vezette fel Ronnie Romero (Elegant Weapons, ex-Rainbow, ex-MSG, ex-Vandenberg, ex-CoreLeoni, ex-Rock & Metal Who’s Who) harmadik szólólemezét, melyen végre nem mások szerzeményeit tolmácsolja. A kiadó helyében a ‘Raised On Radio’ és ‘Raised On Heavy Radio’ című albumok után én azért kíváncsi lennék a Girl, Don’t Listen To The Radio című dal mondanivalójára. De egyelőre be kell érjük a Castaway On The Moonnal.
Victor Wooten – Májusban az Erkel Színházban lép fel
2007 után újra a családi szupergrouppal, a JazzFest Budapest vendégeként koncertezik hazánkban Victor Wooten, az ötszörös Grammy-díjas basszusgitáros-legenda.
Mosolyogva értekezni a világvégéről: Laurie Anderson – Magyar Zene Háza, 2023. 06. 13.
Ha hallgatnánk Laurie Andersonra, jobb világban élnénk. Ez a törékeny, mégis energiával teli idősödő nő ugyan riasztó képet festett világunkról, ugyanakkor megmutatta, hogy ott a fény az alagút végén. Tényleg hallgatni kellene rá!
„Mindig akadnak elégedetlen rajongók” – Interjú Roger Gloverrel
Egy kicsit hektikusan indult a kapcsolatfelvétel a Deep Purple basszusgitárosával, mert amikor a recepciós úriember kapcsolta a számot, nem a célszemély szólalt meg: „Bocsánat, ez rossz szoba, hívd újra a recepciót! Én Ian Gillan vagyok.” Második kísérletre végül beszédbe tudtam elegyedni Mr. Gloverrel.
Paul Rodgers – Majd negyedszázad után ad ki új dalokat
Paul Rodgers, a Free egykori és a pillanatnyilag inaktív Bad Company jelenlegi énekese 23 év után új szólónyagot készül kiadni, amelynek már meghallgatható az első előzetese.
The Winery Dogs – Csillag, amely lángot lobbant
Pár napja ért véget a Mike Portnoy, Billy Sheehan és Richie Kotzen alkotta The Winery Dogs nyári koncertsorozatának első európai köre, októberi visszatérésükig bedobták a vívódással teli szövegvilágú Stars című dalukhoz készített klipet.
Helloween – Beiktatás után folytatódik a turné
Hatalmas megtiszteltetés érte a Helloween zenekart, akiket a magyarországi FEZEN-fellépés előtt beiktattak a Metal Hall Of Fame-be.
KK’s Priest – Továbbviszik a hagyományos rock és metál örökségét
A Judas Priest 1990-es ‘Painkiller’ albumáig nyúl vissza K.K. Downing, amikor bemutatja legújabb dalát, a One More Shot At Gloryt. A KK’s Priest második, ‘The Sinner Rides Again’ című albuma szeptember 29-én jelenik meg.
Temperance – Személyi változások az olasz csapatnál
A három hónapja Magyarországon járt olasz Temperance az akkor beugróként fellépő amerikai énekesnővel erősített, miközben szerződést írtak alá egy nagy európai koncertügynökséggel, így talán hamarosan viszontláthatjuk őket az új felállásban.
Warkings – Headliner turnéval vonulnak be Budapestre
Az európai power metal kosztümös csapata, a Warkings jövő márciusban érkezik Budapestre, hogy fennállásuk első headliner turnéjával harcba hívják az európai rockereket a Barba Negra színpadán.
Marc Hudson – Csillagközi történetekkel jelentkezik a Dragonforce torka
12 évnyi Dragonforce-ban eltöltött év után Marc Hudson szólólemezt készített, a ’Starbound Stories’-ról kimásolt első klipes dal az Astralive.
„A píszí világ zavar annyira, hogy a szövegben is megemlítsem, de nem ezzel kelek és fekszek” – Interjú a Tankcsapdával
Kilenc hónap után új dallal jelentkezett a Tankcsapda. Ennek apropójából a banda kétharmadával beszélgettünk egy hosszú és fárasztó nap végén, nem sokkal a videó hivatalos premierje előtt. Szóba kerültek a dal és a videó születésének körülményei, megtudhatjuk, mi a véleménye a srácoknak erről a píszí világról, miért nem headbangel Sidi a koncerteken, mi történt Laci iskolás korában megnyert ezüstérmével, mi várható a dal élő premierjét is magába foglaló Budapest Park-os koncerten és pár szót ejtettek az év hátralévő részéről is.
Amaranthe – Vámpírként mutatkozik be az új énekes
Ugyan az Amaranthe új lemeze még odébb van, de az első kislemezdal most debütált, benne az új hörgőssel, akinek kilétére ez a videó ad választ.
Előrehozott jubileum: Glenn Hughes – Puskás Aréna Park, 2023. 06. 25.
Csak jövő tavasszal lesz ötvenéves a Deep Purple ’Burn’ albuma, de Glenn Hughes már elkezdte az ünneplést egy turné keretében, melynek egyik állomása a szintén jubileumi ‘Harley-Davidson 120’ fesztivál volt az utolsó napon. Egy olyan bulinak voltunk tanúi, melynek stílusa inkább a hetvenes évekre volt jellemző: hosszú hangszerszólók, sok improvizációval. Másfél óra alatt összesen kilenc szerzemény hangzott el, nem kevés kockázattal jár manapság ilyesfajta fellépést bevállalni, Hughes azonban jött, látott és győzött.
Derek Sherinian és Simon Phillips koncertfelvétellel jelentkezik
20 év közös zenélés után Derek Sherinian és Simon Phillips első közös koncertfelvételét adja ki az Inside Out Music augusztus végén. A The Grape Venturában felvett előadáson Ron „Bumblefoot” Thal és Ric Fierabracci zenélt a nagyszerű párossal. A kiadványról elsőként az Aurora Australis lett publikus.
Elmarad az Asking Alexandria vasárnapra tervezett budapesti koncertje!
Az Asking Alexandria dobosa, James Cassells eltörte a lábát, ezért a turné háralévő részét – így a vasárnapi Budapest Park-os koncertet is – törölték. A jegyek visszaváltásáról a koncertszervező gondoskodik.
Stray Gods – Megjelent „a görög Maiden” második albuma
A Bob Katsionis által vezetett görög Stray Gods zenekar megjelentette második albumát, amin folytatják az Iron Maiden iránti tiszteletből született dalok prezentálását.
Amon Amarth – Nem elég a Behemoth, egész armadával jönnek
Az Amon Amarth a Behemoth és a Bleed From Within társaságában érkezik július 3-án a Barba Negrába. 4 magyar banda, a Lovecrose, a Klyfingar, a Noble Victory és a From The Sky csatlakozásával a Powerwolf-koncerthez hasonló kétszínpados minifesztivállá bővülve csapnak le a tavaly megjelent ‘The Great Heathen Army’-hoz kapcsolódó turné második körében.
És a zenekar játszott tovább…: Djabe & Steve Hackett – Győr, Richter János Terem, 2023. 06. 19.
Mindent megkaptunk, amit a formáció lassan három évtizedes pályafutása alatt bemutatott: vibráló jazz-rockot, populárisabb vokális szerzeményeket, klasszikus progresszív rockot vagy éppen világzenét, mindezt egy kétfelvonásos koncertbe nagyszerűen integrálva. A Djabe megújult, spontánabb, „fegyelmezetlenebb”, rockosabb lett.
iLAND – Vinylen is megjelenik a debütáló album
Bár az iLAND beígért turnéjának szervezése kicsit lassan halad, jó hírrel is szolgál a zenekar: ’A Sziget’ album vinylverziója (2 LP) már gyártás alatt van. Mi pedig visszatekintünk egy fotóriport erejéig a március 30-i nagy sikerű Müpa-koncertre Mónus Márton remek képein keresztül.
Bloodbound – Az új lemez címadója is videót kapott
A július elején megjelenő új Bloodbound-albumon a power metalt néhány hagyományos északi hangszerrel turbózták fel. A ‘Tales From The North’ címadó tétele kapott most vikinges videót, ez már a negyedik dal, amit bemutattak róla.
Cannibal Corpse – Szörnyű káosszal tér vissza a death metal legenda
A Cannibal Corpse idén ünnepli megalakulásának 35. évfordulóját, ezt a ’Chaos Horrific’ című új lemez megjelenésével ünneplik meg, amelynek az első előzeteséhez készült klip máris megtekinthető.
Doro – Mad Max ihletésű videót kapott az új dal
40 éves alkotói munkásságát megünneplendő, Doro egy vadiúj anyaggal jelentkezik az ősz folyamán, aminek első tételéhez készült látványos videó egy utópisztikus világba kalauzol el minket.
Metal Church: Congregation Of Annihilation
A ’Congregation Of Annihilation’ egy jó lemez, amely nem akarja megváltani a világot, de stabilan hozza azt, ami a mai Metal Churchtől elvárható. Néhány remek riffet és refrént szerencsére sikerült most is összehozni, ami elviszi a hátán a produkciót. A szokásostól morcosabb lemez, de remélhetőleg egy szerencsésebb korszakot nyit meg a zenekar történetében.
U.D.O. – Bónusz DVD-vel értek el touchdownt
‘Touchdown’ címmel jelenik meg az U.D.O. 19. sorlemeze, melynek Forever Free című kislemezdalát ma mutatták be. Ez az első, melyen hivatalosan is Peter Baltes a basszerük. A digipak CD bónuszlemezén viszont Tilen Hudrap egyik utolsó fellépését láthatjuk.
Legfrissebb a Hard Rockon
Dirkschneider & The Old Gang – Minden dal klipes
Ritkán látunk olyat, hogy egy zenekar az új lemez minden egyes dalához élő felvételes klipet forgat, a Dirkschneider & The Old Gang ‘Babylon’ albumának viszont mind a 12 dalához készült ilyen. Hja, kérem, ha ez a projekt egy szerelemgyerek…
Elegant Weapons – Felégetnek minden hidat
A turnén összerázódott harcostársakkal, egy továbbfejlesztett hangzásvilággal vágott bele Richie Faulkner, a Judas Priest gitárosa az Elegant Weapons második lemezébe. Nem véletlen, hogy ‘Evolution’ az album címe, és Bridges Burn az első kislemezdal erről.
Dream Theater – Megjelent a 22. archív koncertanyag
Már a boltokban a Dream Theater legújabb archív kiadványa. A 2010-es, Japánban rögzített koncert volt Mike Portnoy utolsó fellépése a zenekarral a nagy visszatérésig tartó, hosszú szünet előtt.
Péntek 13-án Ős-P. Box a Barba Negrában
Az Ős-P. Box megkésett születésnapi koncertet ad március 13-án, pénteken a Barba Negrában, vendég a B52.
Ayreon – Hat énekes a bombasztikus fináléban
Megérkezett a májusban megjelenő Ayreon-koncertfilm második előzetese. Az előadás végén elhangzó dalban ez alkalommal Marcela Bovio, Irene Jansen, Maggy Luyten, Mike Mills, Tommy Karevik és Wudstik énekel.
Devin Townsend – Egy évtizednyi molyolás után érkezik a ’The Moth’
Devin Townsend tíz év alatt készítette el az ’Empath’ vonalára visszatérő új lemezét, amelyen Steve Vai és Anneke van Giersbergen is szerepet vállalt, az album első előzetese ma jelent meg.
Jelusick – Két év után újra Budapesten
Második albumát is bemutatja Budapesten Dino Jelusick kiváló zenekara, a Jelusick az Analog Music Hallban május 30-án.
Hobo – Duplázás a Magyar Zene Házában
Hobo és a Budapest Blues Band március 13-i koncertje már régóta telt házas, de a másnapi ráadáskoncertre még van néhány jegy!
Dream Theater – Négy album átlátszó vinylen
Aki lemaradt a Dream Theater 2009 és 2016 között megjelent albumainak vinylverziójáról, az pótolhatja a hiányt kristálytisztán: március 27-én megjelenik a korszak négy hivatkozási pontja áttetsző változatban is.
Rómeó Vérzik – Koncert az Akváriumban, készülőben az új lemez
A felvidéki Rómeó Vérzik körül felpörögtek az események, készül az új album, a tavaszi turnét pedig nagykoncerttel nyitják az Akvárium Klubban március 13-án, vendég a 4Oz..
The Flower Kings: Live In Stockholm 2025
A Flower Kings ismét egy olyan szuvenírt készített rajongóinak, amely bizonyítja, hogy élőben még mindig csodálatosan tudnak zenélni. Itt tényleg nincsenek trükkök, nincs semmi szemfényvesztés, csak az igazi örömzene.
A kalózok lenyomták a királyokat: Visions Of Atlantis, Warkings, Induction – Barba Negra, 2026. 03. 05.
A Visions Of Atlantis rászolgált a záró produkció szerepre a Warkingsszel szemben – szerintem – a ‘Pirates And Kings’ co-headlining koncerten. Talán ha utóbbi nem Manowarra vonul be, hogy aztán Opust dolgozzon fel, hanem fordítva, hatásosabb lett volna. Az Induction featuring Kai Hansen felállás viszont már szintén főzenekari produkcióért kiált.
Steven Wilson – A kódex két lapja kinyílt
Steven Wilson gőzerővel népszerűsíti a hónap végén megjelenő ’The Harmony Codex’ című lemezét. A folytatásban a Rock Bottom premierjén kívül a tíz perc feletti hosszúságú Impossible Tightrope című dalt is megismerhetjük.
AC/DC – Phil Rudd nem lesz ott a Power Trip fesztiválon
Az amúgy is szenzációsnak számító Power Trip fesztivál nagy dobása az AC/DC visszatérése 7 év után, azonban a dobos Phil Rudd hiányozni fog a névsorból.
Roger Waters: The Lockdown Sessions
Roger Waters 80 éves, ahogy mondani szokták, második gyermekkorát éli. Nem csoda, ha kijött rajta a kólika. A melankólika. Annak idején minden dal karanténvideóját feltette a YouTube-ra, de a Watersszel együtt öregedett rajongók, amilyen én is vagyok, még mindig szívesebben tartják kezükben a lemezre vett dalokat. Ráadásul egy nagyon elegáns, gatefold LP stílusú papírtokban jelent meg a CD, ami külön piros pont az alkotóknak.
Izzott a levegő az Analogban: Royal Hunt, Echonald – Analog Music Hall, 2023. 08. 30.
Habár 451 Fahrenheit nem volt az Analogban – ahogy a kétrészes ‘Dystopia’ albumon ígérték –, DC Cooper énekesnek háromszor kellett pólót cserélnie a Royal Hunt-koncert alatt. És a forró hangulat a közönségre is átragadt, amihez jó előkészítés volt az Echonald szimfonikus metálja.
Ben Granfelt – Reggae Jeff Beck tiszteletére?
Igen. És érdekes módon működik, már ha Ben Granfelt adja elő. Legújabb, ‘Gratitude’ című lemezén ikonjai, Gary Moore, Robin Trower és a nemrég elhunyt Jeff Beck előtt tiszteleg, kifejezetten utóbbinak írta a JB Reggae című dalt, melyet várhatóan szeptember 30-án is eljátszik majd az Analogban.
D’Virgilio, Morse & Jennings – Bármerre fúj a szél
November 10-én érkezik Nick D’Virgilio (Big Big Train), Neal Morse (The Neal Morse Band) és Ross Jennings (Haken) újabb közös lemeze, a ’Sophomore’. Az első kislemez már meg is érkezett, szóljon az Anywhere The Wind Blows!
The Flower Kings: Look At You Now
Roine Solt nevét minőségi garanciaként is felírhatnánk akár! A ’Look At You Now’ ugyan könnyebben fogyasztható, mint duplalemezes elődei, de ehhez is idő kell, mire az ember fülébe belemászik. Néha kell olyan, hogy az ember teljesen kihúzza a modern kor dugóját és visszamegy a hetvenes évek analóg világába egy kis feltöltődésre, és erre ez a lemez tökéletesen alkalmas.
Hobo Blues Band – Jön a feljavított ’Kopaszkutya’!
Az 1981-ben bemutatott, mára kultikussá érett film, a Kopaszkutya és annak zenéje a hazai rocktörténet egyik kiemelkedő momentuma. A filmzenét először nem engedték megjelenni, arra egészen 1993-ig kellett várni, most, 30 évvel később pedig egy hiánypótló újrakiadás lát napvilágot, természetesen felújítva, CD-n és először vinyllemezen is, Hobo előszavával.
Trevor Rabin – A politika borzalmairól dalol
A Yes és az ARW gitárosaként is ismert Trevor Rabin ’Rio’ című új lemeze október 6-án jelenik meg. Az újdonság második kislemeze a Push című dal lett.
Nitrate – Baywatch-hangulatával a nyár slágere lehetett volna
Sajnos csak most, szeptemberben jött ki az All The Right Moves klipje, pedig a nyár AOR-slágere lehetett volna a Nitrate új dala. A bandában a stílus nagyágyúi, Tom és James Martin (Vega), valamint Alexander Strandell (Art Nation, Crowne) húzzák a zenekarvezető basszer, Nick Hogg szekerét.
The Rolling Stones – Az új album részletei élőben a YouTube-on
A ‘Hackney Diamonds’ a Rolling Stones első stúdióalbuma 18 év után – ha nem számítjuk a 2016-os ‘Blue & Lonesome’-ot, melyen blues sztenderdeket dolgoztak föl -, és a YouTube-on közvetített livestream keretében hozták nyilvánosságra annak részleteit Jimmy Fallonnal beszélgetve, majd a műsor végén bemutatták első új daluk, az Angry videóklipjét.
Mr. Big – Nálunk is végigjátsszák a ‘Lean Into It’-et
Nemrég indult el a Mr. Big búcsúturnéja, mellyel dobosuk, Pat Torpey halála után végleg lezárják életüknek ezt a fejezetét. A jó hír, hogy a 2024-es európai kanyarba Budapest is bekerült, áprilisban örülhetünk a koncertnek, melynek része leghíresebb albumuk, a ‘Lean Into It’ végigjátszása.
Simon McBride – „Kezdetben ideges voltam Ian Gillannel egy színpadon”
Simon McBride interjút adott a Guitar Player Magazine-nek, ebből ragadtunk ki pár részletet. A gitáros tavaly került a Deep Purple-be Steve Morse helyére.
Foreigner – Feels Like The Last Time
Egy friss interjúban Jeff Pilson, a Foreigner basszusgitárosa arról beszélt, hogy a hivatalosan júliusban indult búcsúturné várhatóan 2024 végéig fog tartani, de azzal vége. Első slágerük (Feels Like The First Time) címének apró módosításával jelzik, hogy komolyak a szándékaik.
Kenny Wayne Shepherd – Piszkos gyémántok
A Grammy-díjra is jelölt amerikai bluesgitáros, Kenny Wayme Shepherd ‘Dirt On My Diamonds Volume 1’ címmel adja ki következő stúdióalbumát novemberben, amelyről egy dal már meghallgatható a világhálón.
Jubileumi fesztiválozás: Alestorm, Tankcsapda, Leander Kills, Lord, Sing Sing – Tábor Fesztivál, Alsóörs, 2023. 08. 24-25.
A jubileumi Tábor Fesztiválon igazi Balaton-parti hangulat uralkodott a két középső napon, ahol a Leander Kills egy peches, a Sing Sing egy meglepően jó, az Alestorm egy eszement nagy, a Lord megszokott minőségű, a Tankcsapda pedig egy igazán pörgős koncertet adott.
The Rolling Stones – Igenis haragszunk rájuk!
Azt nem tudni, hogy szándékosan szívatja-e a Rolling Stones az új dalának előzetesével a rajongótáborát, vagy az extrém terhelés miatt tetszhalott a Don’t Get Angry With Me beharangozására kreált weboldal.
Temic – Szupergrouppal a terrorizmus ellen
A Season of Mist kiadónál debütál egy új progresszív metálalakulat Temic néven, amelyben Diego Tejeida (ex-Haken) billentyűs, Eric Gillette (Neal Morse Band) gitáros, Simen Sandnes (Shining, Arkentype) dobos és Fredrik Klemp (Maraton, 22) énekes zenélnek együtt. Első lemezükről, a ’Terror Management Theory’-ról már két klipes dalt is megismerhetünk.
Steven Wilson – Zenei utazás a kódexben
A Porcupine Tree alapítója, a nagyszerű zenész, zeneszerző és producer, Steven Wilson bejelentette hetedik nagylemezének érkezését. A szeptember 29-én megjelenő ’The Harmony Codex’ egy különleges zenei kalandra hív minket, az első hipnotikus hatású kislemeze a korongnak az Economies Of Scale.
Family Guy: Phil Campbell And The Bastard Sons – Tábor Fesztivál, 2023. 08. 23.
Jó kis lendületes rock and roll koncertet kaptunk a nyakunkba a Phil Campbell And The Bastard Sonstól, amely nem is akart ennél többnek látszani. Az énekes Joel Peters kb. harmincszavas angol szókinccsel elkommunikált a zsűrivel, ebben a harminc szóban a „fuck” ige különböző prepozíciós formái rendkívül frekventáltan hangoztak el, így a zenekar és közönsége remekül megértették egymást.
Kék Asszony – 80 éves Adamis Anna
1943. augusztus 30-án született a magyar rockzene egyik legnagyszerűbb szövegírója, aki soraival nem kis részben járult hozzá például az Omega és az LGT sikereihez.
Alice Coopert lapátra tették
Alice Cooper transzneműséggel és kiskorúakkal kapcsolatos megjegyzései felzúdulást váltottak ki, emiatt a Vampyre Cosmetics cég azonnal felbontotta vele a sminkkollekcióra vonatkozó szerződését.
Skorpió 50 – Jubileumi koncert a Városligetben
Szeptember 3-án a városligeti Napozóréten ingyenes nagykoncerttel ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a Skorpió zenekar. Vendégként fellép az iLAND, a Török Ádám Emlékzenekar és a Don’t Stop The Queen.
Derek Sherinian & Simon Phillips: Sherinian/Phillips Live
Derek Sherinian nagyszerű rockbillentyűs és szuper csapatjátékos, amelyre tökéletes bizonyíték az első közös koncertkiadványa Simon Phillipsszel. Ez a felvétel egynek jó volt, de a jövőben képi anyagot is szeretnék látni, mert ezt a négyest nemcsak hallgatni, hanem látni is izgalmas lenne!
Pattern-Seeking Animals – Einstein új megvilágításban
Ismét életjelet adott magáról a Spock’s Beard egykori tagjaiból megalakult Pattern-Seeking Animals. A ’Spooky Action At A Distance’ lemezen Albert Einstein elméletét gondolják tovább, miszerint a „kísérteties távolhatás” alapján két részecske hiába van távol egymástól, továbbra is egyként fognak viselkedni, vagyis az egyikre gyakorolt hatás azonnal jelentkezik a másikon is. Első kislemezszámukon, a Window To The Worldön máris tesztelhetjük az elméletet a gyakorlatban.
Elhunyt Bernie Marsden
72 éves korában elment Bernie Marsden, kiváló blues-rock gitáros, a Whitesnake egyik alapító tagja. A tragédiát a család jelentette be a Facebookon.
D’Virgilio, Morse & Jennings – Jön a második lemezük
A progresszív rock ikonikus alakjait – Nick D’Virgilio (Big Big Train), Neal Morse (The Neal Morse Band) és Ross Jennings (Haken) – tömörítő trió a 2022-es debütálás után november 10-én már a második albummal jelentkezik.
Roger Waters – A Time is megkapta a magáét
A legendás ‘The Dark Side Of The Moon’ album Roger Waters-féle átirata már az első előzetessel kiverte a biztosítékot a Pink Floyd-rajongók jelentős részénél, most lehet elmélkedni a Time újragondolásáról…
Tommy Emmanuel – Két koncertet is ad Magyarországon!
2019 után újra Magyarországon lép fel Tommy Emmanuel CGP, a Maton gitárok nagykövete, akinek a sydney-i olimpia nyitóünnepségén közel 3 milliárdan láthatták az előadását. Hazánkban kevesebb mint 3 ezer szerencsés vehet részt a következő két koncertjén, november 4-én a Müpában, 6-án a pécsi Kodály Központban lép fel.
Nordic Power Metal Titans – Közös turnén érkeznek a power metal titánok
23 év után újra együtt járja be Európát a Stratovarius és a Sonata Arctica. 2000-ben Tony Kakko csapata még előzenekarként játszott Timo Kotipelto már akkor is legendás együttese oldalán, most pedig co-headlinerként szerepel a két finn power metal zenekar, az Induction felvezetésével a Barba Negrában lépnek színpadra november 1-én.
Metalite – Gigantikus sci-fi történet az új lemezen
2055-ben játszódó science fiction a svéd Metalite új albumának a sztorija, az anyag jövő év elején lát napvilágot.
Zenés visszaszámlálás a tűzijátékig
Akiket vonzanak az augusztus 20-i rendezvények 350 Ft-os söre és 300 Ft-os perece mellett a zenei események is, azok az elkövetkező órákban a Roy és Ádám Trió, a Lord, a Bon-Bon, a Neoton Família, a Tankcsapda és Metha koncertjeire számíthatnak.
Guns N’ Roses – Hivatalosan is megérkezett az új dal
Bár már a múlt héten kiszivárgott a világhálóra a Perhaps hanganyaga, ma official videóval hivatalosan is debütált a Guns N’ Roses új dala.
Vinnie Moore – Ezúttal talán elnyom néhány UFO-dalt
Váratlan húzás volt, hogy 10 instrumentális szólólemez után a 11.-en énekest vont be muzsikájába a népszerű shredder, Vinnie Moore, az is váratlan húzás – bár az előbbiek ismeretében azért volt rá esély –, hogy a turnéra is hoz ezúttal énekest magával, talán néhány UFO-klasszikus is felcsendül végre ősszel az Analog Music Hallban.
Max és Iggor Cavalera bandája a Dürerben!
Sepultura- és Soulfly-rajongók, figyelem! A Cavalera testvérek régi-új zenekara a Sepu első két lemezének újra felvett változatával turnézik Európa-szerte, november 30-án a Dürer Kertben lépnek fel.
Poets Of The Fall – Életműkoncerttel készül a 20 éves zenekar
Bár még egy év sem telt el a Poets Of The Fall legutóbbi, nagy sikerű budapesti koncertje óta, szeptember 2-án ismét várnak minket a Barba Negrába. Ezúttal egy születésnapi, válogatott dalokból álló, jó két és fél órás programmal készülnek.
Beyond The Black – Jövőre headlinerként érkeznek Budapestre
Idén januárban jelent meg a német szimfonikusmetál-fogat, a Beyond The Black új albuma, amelyet jövőre egy újabb turné keretén belül bemutatnak szerte Európában, és amelynek lesz budapesti állomása is.
Dream Theater – Így készült a ’Scenes From A Memory’
Négy hónap szünet után, október 6-án jelenik meg a Dream Theater ’Lost Not Forgotten Archives’ sorozatának 21. kiadványa, amelyen a legsikeresebb lemezük, a ’Metropolis Pt 2: Scenes From A Memory’ készítésbe fülelhetünk bele.
Legutóbbi kommentek
- on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Kritikák
Metallica: 72 Seasons
Erős album lett a ’72 Seasons’ annak ellenére, hogy a Metallica eddigi legönismétlőbb anyaga. Nemigen akartak mást vele, mint lazán nyomni, ami jön belőlük, ez a felszabadultság át is jön a dalokból. Ez már rég nem thrash metal, ez egyszerűen csak Metallica, amely minden megmozdulásával rezgésben tartja a világot.
Rick Wakeman & The English Rock Ensemble: A Gallery Of The Imagination
Ha nagyon elengedem magam, még rockzenének sem mondanám ezt a lemezt, a műfaja egyszerűen ZENE. Amellett, hogy könnyen befogadható, olyan elképesztő zenei igényességről árulkodik, hogy arra csak egy zseni képes. Bár a ’The Red Planet’ a progresszív rock jegyében fogant, ezt a lemezt jobbnak tartom ötletessége, merészsége miatt.
Saxon: Carpe Diem
A Saxon él, virul és remekül van, köszönhetően a régóta stabil felállásnak is. Egy tökös, tempós metállemezzel jöttek elő, amelynek dalaiban sok helyen felidézték a ’80-as évek elejének ma már klasszikus stílusát. Maradandónak ígérkezik ez a lemez a karrierjükben, jól fognak szólni az új dalok a koncertprogramban. Csak hát ez a rettenetes borító…
Avatar: Fényre várva
Jön az ‘Avatar’ film folytatása, ideje volt, hogy a mi nemzeti avatárunk is aktivizálja magát. Ahogy az évértékelőmben is írtam, az új lemez nincs olyan jó, mint a debütalbumuk, de az irány nagyon is üdvözlendő. Ha a Sastestvérrel befejezik a lemezt, vagy pláne, ha a Hatvan gyertyát ide teszik a végére, sokkal elégedettebben nyomnám meg az újrajátszás gombot.
U.D.O.: Game Over
Udo Dirkschneider úgy viszi előre, lemezről lemezre zenekarát, az U.D.O.-t, akár John Kramer ötleteivel, csapdáival a ‘Fűrész’-filmeket. Csak míg azok színvonala erősen csökkent egy idő után, az U.D.O.-n nem érzem, hogy fogna az idő. És hiába dobja be akár címnek is, hogy ‘Game Over’, várjuk a következő folytatást, mint a moziban.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók

A közösségi szórakoztatás magasiskolája: Electric Callboy, Blind Channel, Future Palace – Barba Negra, 2023. 04. 15.
Sikerült a tavalyi koncertet megfejelniük, és nemcsak a látványt illetően. Ha a most csarnokokat megtöltő öregek kihullanak, jelen állapot szerint az Electric Callboy lesz az egyik, aki a helyükre léphet. A főzenekar mellett a jövőben érdemes lesz figyelni a Blind Channelre is, mert a fiatalok odáig vannak értük, a Future Palace-nak pedig egy kis színpadi rutint kell még felszednie.

Az 1000. éjszaka meséi: Depresszió, A Király Halott – Barba Negra, 2023. 04. 21.
Ez volt az első Depresszió-koncertem, pedig a második lemezük óta hallgatom őket. Egyrészről érdemes volt várni erre a bulira, másrészről viszont önmagamat fosztottam meg az élménytől, hogy ennyit vártam rá. Mire ugyanitt ismét elcsíphető lesz a banda augusztus 5-én, addigra már bőven túl lesznek az 1001. éjszakán is. És az előzenekari posztot vállaló A Király Halott nevű formáció is profi koncertet tett elénk.

Mint egy zenés film egy multiplexben: Roger Waters – MVM Dome, 2023. 04. 23.
Roger Waters-koncertre elmenni nem ígér felhőtlen szórakozást, dráma ez a javából, de egyszer legalább mindenképpp látni kell, akárcsak ‘Az ember tragédiájá’-t. Az MVM Dome-ban olyan csodát láttam, amit nem felejtek el, míg élek.

G2, két nap eltéréssel: Joe Satriani, Steve Vai – Barba Negra, Akvárium, 2023. 04. 10-12.
Joe Satriani és Steve Vai sokáig a G3-turnék összeszokott párosaként járták a világot, most önálló koncertek keretében hosszabb műsoridőben, tetemes életművükből nagyobb merítéssel varázsolhatták el közönségüket.

Kamelot lovagjai és úrhölgyei: Kamelot, Myrath, Eleine, League Of Distortion – Barba Negra, 2023. 04. 08.
Amit a Kamelot színpadi jelenlétben produkált, a jól összerakott program, a gyönyörű fények felejthetetlenné tették a nagyszombatot. A Myrath megérdemelt volna egy co-headliner pozíciót, de az Eleine és a League Of Distortion is várakozáson felül teljesített.
Ajánló

Kreator – Új lemezzel a tarsolyukban érkeznek Budapestre
A jövő év elején új lemezzel jelentkező Kreator ezzel az anyaggal és egy bivalyerős társasággal érkezik Budapestre. A német csapat magával hozza a Carcasst, az Exodust és a Nailst is. Ízelítő az új lemezről a Seven Serpents.

Frost – A Black Metal Promotion támogatásával
A magyar black metal színtér veteránja, a Frost a Supersonic Blue Hellben mutatja be új albumát október 25-én, az este folyamán a Blizzard, a DVVAD és a Feretrum is fellép. Az ’Age Of Fading And Doom’ már meghallgatható online is a Black Metal Promotion csatornáján.

Julian Sas – Lemezbemutató koncert az Analogban
A kiváló holland gitáros, Julian Sas turnéja szeptember 27-én (szombaton) érkezik hazánkba, az Analog Music Hallban mutatja be power triójával ‘Miles And Memories’ című új albumát.

Megadeth – Az utolsó előtti turné
A Megadeth a Disturbed vendégeként a Budapest Arénában lép fel október 6-án egy izmos válogatással. Utána már „csak” egy búcsúturné jön, de ki tudja, az megáll-e Magyarországon.

Amorphis – Lemezbemutató az Arch Enemy vendégeként
A 35 éve alapított finn Amorphis soron következő stúdióalbuma szeptember 26-án jelenik meg, remélhetőleg élőben is hallhatunk erről dalokat a Barba Negra színpadán október 14-én!





































































































