Októberben már a harmadik szólólemeze érkezik Ronnie Atkinsnek, aki halálos betegsége miatt hagyta ott a Pretty Maids zenekart. De ahogy fogalmazott, „a munka, ami az én esetemben a dalok írását és a színpadi fellépéseket jelenti, ez tart életben.” Az If You Can Dream It klipje alapján tényleg jó bőrben van.

Ronnie Atkins

A dán hard rock énekes és dalszerző, Ronnie Atkins (ex-Pretty Maids) harmadik szólóalbuma, amely a találó ‘Trinity’ címet viseli, október 13-án jelenik meg a Frontiers Musicnál. Atkinsnél még 2019-ben diagnosztizáltak tüdőrákot, majd az első hírek arról szóltak, hogy szervezete legyőzte azt, később azt közölték, hogy a betegség visszatért és négyes stádiumú, ami gyógyíthatatlan. „Amikor már négyes stádiumnak hívják, elvileg gyógyíthatatlan. A legtöbb ember egy éven belül meghal – ezt mondják a statisztikák. De három vagy négy százalék még öt év után is életben van. Csak hinni kell a csodában, reménykednem kell, hogy egy vagyok a három vagy négy százalék közül!” – nyilatkozta korábban, és belevetette magát a munkába, hogy amíg még lehetséges, megvalósítsa elképzeléseit. Azóta egy másodpercet sem vesztegetett értékes idejéből, 2021-ben kiadta első szólólemezét ‘One Shot’ címmel, 2022-ben a másodikat, ez volt a ‘Make It Count’, most pedig itt a harmadik, a ‘Trinity’, melynek kapcsán azt mondta, „azt hiszem, mostanában másképp látom az életet, mint 4 évvel ezelőtt, és minden napot elfogadok, mindazzal együtt, ami vele jár. Hadd tegyem hozzá, hogy a munka, ami az én esetemben a dalok írását és a színpadi fellépéseket jelenti, azt hiszem, ez tart életben. Szeretek az élet pozitív aspektusaira koncentrálni és olyan dolgoknak hódolni, amiket igazán szívből szeretek csinálni.” Nemrég újraindította az élő fellépéseket is a saját zenekarával Európában és világszerte az Avantasia projekt tagjaként. Azt tervezi, hogy az új album támogatására még ebben az évben ismét útra kel. Egy győztes csapatot nem szabad lecserélni, így az új lemez producere ezúttal is Chris Laney volt, a keverésről és a masteringről pedig Jacob Hansen gondoskodott. Zenésztársai is változatlanul Chris Laney (gitár, billentyűs hangszerek), Pontus Egberg (basszusgitár) és Allan Sörensen (dob), valamint Linnéa Vikström (vokál), az egyetlen új tag Marcus Sunesson (Cyhra) gitáros. A címadó dal után most az If You Can Dream Ithez készítettek klipet.

A ‘Trinity’ dallistája:

01. Trinity
02. Ode To A Madman
03. Paper Tiger
04. Soul Divine
05. Via Dolorosa
06. Godless
07. Shine
08. If You Can Dream It
09. Sister Sinister
10. Raining Fire
11. The Unwanted
12. What If

Ronnie Atkins - Trinity

Megosztás