A Now And Then az utolsó Beatles-dal, amit még John Lennon írt és énekelt fel a 70-es években, George Harrison 1995-ben feljátszotta a gitársávokat hozzá, Paul McCartney és Ringo Starr pedig befejezte 2022-ben. És megjelenik a jövő héten.

Beatles

Hihetetlen de mégis igaz, egy új dallal bővül a Beatles-életmű! A Now And Then közel öt évtized alatt nyerte el végleges formáját, és rövidesen vinyl kislemezen is beszerezhető lesz. A felújított hangzású albumok sorozata pedig a legendás „piros” és „kék” válogatásokkal folytatódik, utóbbira felkerül az új nóta is.

A Now And Then története az 1970-es évek végén kezdődött, amikor John Lennon felvett egy demót énekhanggal és zongorával otthonában, a New York-i Dakota Buildingben. 1994-ben felesége, Yoko Ono átadta a felvételt Paulnak, George-nak és Ringónak a Free As A Bird és a Real Love demóival együtt, melyeket új Beatles-dalként fejeztek be, illetve adtak ki. Ugyanakkor Paul, George és Ringo új részeket is rögzítettek a Now And Thenhez, de ekkor még a technológiai korlátok megakadályozták, hogy John énekét és zongoráját szétválasszák, hogy a dal befejezéséhez szükséges tiszta, zavarmentes keverést elérjék. A dal a polcra került, abban a reményben, hogy egy nap újra előveszik. Amikor 2021-ben megjelent Peter Jackson dokumentumfilmje, a ‘The Beatles: Get Back’, a kor audiotechnológiájával Jackson csapata már el tudta különíteni a mono sávokon belül az énekhangokat és a hangszereket. Ezzel a technikával később John otthoni felvételén is különválasztották az éneket a zongorától és 2022-ben Paul és Ringo hozzáláttak a dal befejezéséhez. John énekén kívül a Now And Then tartalmazza a George Harrison által 1995-ben rögzített elektromos és akusztikus gitársávokat, Ringo Starr új dobsávokat vett fel hozzá, Paul McCartney basszusgitározott, gitározott, zongorajátéka pedig megegyezik John eredeti játékával. Paul egy George által ihletett slide gitárszólót is hozzáadott, továbbá Ringóval együtt háttérvokálokat énekeltek fel a refrénhez. Giles Martin, Paul és Ben Foster írták a dal szomorkás, jellegzetesen beatleses vonós hangszerelését és a Here, There And Everywhere, az Eleanor Rigby és a Because eredeti felvételeinek háttérénekét is az új dalba szőtték a készítés során tökéletesített technikákkal.

Az utolsó Beatles-dal, a Now And Then november 2-án jelenik meg a digitális szolgáltatóknál és másnap, november 3-án mutatják be videón is. A kislemez fekete, kék és áttetsző vinyl kislemezen, valamint 12 inches maxin is kapható lesz, az új nóta mellé a Love Me Do 1962-es verzióját tették rá, így téve teljessé a kört a Beatles legelső és legutolsó kislemezdalával. Két nappal korábban, november 1-jén érkezik Oliver Murray 12 perces ’Now And Then – The Last Beatles Song’ című dokumentumfilmje.

’Now And Then’ dallista:

01. Now And Then
2. Love Me Do – 1962 Single Version (2023 Mix)

Beatles

Kapcsolódó hír, hogy november 10-én lát napvilágot a Beatles két válogatásalbumának, a ’The Beatles 1962-1966 (The Red Album)’ és ’1967-1970 (The Blue Album)’ 2023-as újrakiadása is. Ezek a frissített kiadványok kibővített dallistával jelennek meg, streamingen felületeken sztereó és Dolby Atmos verziók is elérhetők lesznek. A fizikai példányok ezúttal külön 2 CD-n (piros és kék) és 3 LP-n (piros és kék) érkeznek, de a fanatikusok beszerezhetik a 6 LP lemezt tartalmazó díszdobozt is. A fent említett Now And Then pedig rákerül a ’The Blue Album’-ra.

’The Beatles 1962 – 1966 (2023 Edition)’ dallista:

CD 1:

01. Love Me Do
02. Please Please Me
03. I Saw Her Standing There
04. Twist And Shout
05. From Me To You
06. She Loves You
07. I Want To Hold Your Hand
08. This Boy
09. All My Loving
10. Roll Over Beethoven
11. You Really Got A Hold On Me
12. Can’t Buy Me Love
13. You Can’t Do That
14. A Hard Day’s Night
15. And I Love Her
16. Eight Days A Week
17. I Feel Fine
18. Ticket To Ride
19. Yesterday

CD 2:

01. Help!
02. You’ve Got To Hide Your Love Away
03. We Can Work It Out
04. Day Tripper
05. Drive My Car
06. Norwegian Wood (This Bird Has Flown)
07. Nowhere Man
08. Michelle
09. In My Life
10. If I Needed Someone
11. Girl
12. Paperback Writer
13. Eleanor Rigby
14. Yellow Submarine
15. Taxman
16. Got To Get You Into My Life
17. I’m Only Sleeping
18. Here, There And Everywhere
19. Tomorrow Never Knows

Beatles

The Beatles 1967 – 1970 (2023 Edition) dallista:

CD 1:

01. Strawberry Fields Forever
02. Penny Lane
03. Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band
04. With A Little Help From My Friends
05. Lucy In The Sky With Diamonds
06. Within You Without You
07. A Day In The Life
08. All You Need Is Love
09. I Am The Walrus
10. Hello, Goodbye
11. The Fool On The Hill
12. Magical Mystery Tour
13. Lady Madonna
14. Hey Jude
15. Revolution

CD 2:

01. Back In The U.S.S.R.
02. Dear Prudence
03. While My Guitar Gently Weeps
04. Ob-La-Di, Ob-La-Da
05. Glass Onion
06. Blackbird
07. Hey Bulldog
08. Get Back
09. Don’t Let Me Down
10. The Ballad Of John And Yoko
11. Old Brown Shoe
12. Here Comes The Sun
13. Come Together
14. Something
15. Octopus’s Garden
16. Oh! Darling
17. I Want You (She’s So Heavy)
18. Let It Be
19. Across The Universe
20. I Me Mine
21. The Long And Winding Road
22. Now And Then

Beatles

Megosztás