Jó sokáig szívatták a népet ezzel az albummal. Hol Mick, hol Keith, hol Ronnie, de még Charlie is (nyugodjon békében!) időnként elhintette az elmúlt pár évben, hogy bizony most jön az új Rolling Stones-korong, de mi csak vártunk, mint Beckett legendás színpadi művében Godot eljövetelére. Már 2016-ban is felröppent, hogy a kanyarban vannak az új nóták, de csak egy feldolgozáslemez, a ’Blue & Lonesome’ érkezett.
18 évet kellett várnunk a új anyagra, sok zenekarnak ennél rövidebb a teljes pályafutása. Igen, a ’Bigger Bang’ 2005-ben jelent meg. A hetvenes évek közepe, körülbelül a – szerintem rettenetesen sikerült – ’Black And Blue’ óta beszélhetünk arról a folyamatról, hogy a Stones kilépve a blues műfajból sokféle zenei stílust fogadott be, és ez a mostani album is erről a törekvésről árulkodik.

Tipikus Stones-féle rock a már korábban megismert Angry, amiből akár nagy sláger is lehet, ilyen a Whole Wide World is (a cím akár a “world wide web” analógiája is lehet), bár ez kicsit modernebb nóta. A sorokban megjelenik a múlt összevetése a jelennel, és itt tűnnek fel az utcán heverő törött üvegszilánkok (valami bűntény nyomaiként), amire az album címe is utal. A Get Close pörgősebb, ám ez a dallamosabb vonalat képviseli. Felüti a fejét a country is, ami szintén nem szokatlan a Stones zenei világában. A Depending On You kicsit úgy szól, mint a Wild Horses a ’Sticky Fingers’-ről, a Dreamy Skies pedig egy szirupos szerzemény, valahogy úgy, mint a ’Some Girls’ Far Away Eyes darabja. A Bite My Head Off egy punkos zúzás Sex Pistols-módra: Mick végigkiabálja a dalt, esküszöm, időnként Johnny Rotten manírjait is hozza. Durva felszólítás a cím – “Harapd le a fejem!” –, ennek szellemében a szöveg is odaszól a mai világnak, és egy kicsit cinkeli a női nemet is, ahogy ezt Micktől már korábban is megszokhattuk. És hogy teljes legyen az őrület, a basszusgitárt Paul McCartney kezeli, amely igencsak eltorzítva szól. Mick bátorítja is Pault, hogy ne tököljön, nyomja. Nem újdonság az efajta kollaboráció, hiszen a Beatles és a Stones korábban is együttműködött.

A Mess It Up a Miss You (Some Girls’)-féle tingli-tangli kategória, nekem elég idegesítő az egész. Hasonló merényleteket hallhattunk Mick két szólóalbumán a nyolcvanas évek második feléből (’She’s The Boss’ – 1985, ’Primitive Cool’ – 1987), szerencsére ebből a vonalból csak ez az egy ilyen darab hallható az albumon.
A lemez második felében veszik tradicionálisra a figurát, itt hallható a Live By The Sword rock and rollja, ebben Elton John veri a zongorát Jerry Lee Lewis stílusában. Keith is kapott egy nótát, az ő hangját halljuk a Tell Me Straightben. Ez a szerzemény simán elférne a 2015-ben kiadott ’Crosseyed Heart’ szólóalbumán.
A blues a végén üti fel igazán a fejét. A lemez legzseniálisabb felvétele a szintén előzőleg közzétett Sweet Sounds Of Heaven, melyet Mick Lady Gagával ad elő. A mesterien felépített dalt óriási átéléssel adja elő a két énekes, ez a duett kérem tananyag, olyan énekesi teljesítményt hallunk mindkét torokból. Stevie Wonder előadásában nagyszerű billentyűs alapok teszik még színesebbé a szerzeményt, a szöveg alapján akár egy gospel-darab is lehetne.

A zárófelvétel egy feldolgozás, Muddy Waters Rollin’ Stone Bluesa, a zenekar névadó nótája. Teljesen lecsupaszított akusztikus blues. amelyhez el lehet képzelni, ahogy Mick bácsi és Keith bácsi, a két matuzsálemi korú muzsikus egy-egy széken ülnek egy rozoga faház tornácán, ahogy kipréselik magukból a dalt.
Tíz évvel ezelőtt, az akkori Hyde Park-os DVD-jük megjelenése kapcsán hitetlenkedve írtam, hogy ötven év után még mindig érvényes a „ladies and gentlemen, the Rolling Stones!” felkonferálás.  A mondat még mindig aktuális.
A múltba való visszatekintés más vonalon is jelen van a lemezen. Nem igaz, hogy ez az első album Charlie nélkül, hiszen a Mess It Up és a Live By The Sword darabokban az ő dobjátéka hallható, ezeket még korábban rögzítették. Sőt az utóbbiban Bill Wyman basszusgitározik, így elmondhatjuk, hogy ezen a felvételen restaurálták az 1975-1993 közötti felállást.

Összegzés:

Nagyon erős anyaggal jelentkezett a Stones. Jó, a producer Andrew Watt és a hangmérnökök munkája sem elhanyagolható, hiszen bivalyerős hangzást hoztak össze. Továbbá a közreműködők névsorában fellelhető sztárparádé se gyenge, de a legnagyobb erősség az, hogy Mick és Keith is rendesen odatette magát, már ami a dalírást illeti. Blues, rock and roll, country, funk. Mindenről elmondják a véleményüket ezen az albumon, és az összes dalból két taktus után felismerhető az előadó. Ha ez búcsúalbum, szebben nem is köszönhetnének el, ha nem, akkor azt kívánom, hogy a következő Stones-anyag is legalább ilyen színvonalú legyen.

                                           Pontszám: 9

Megjelenés: 2023. október 20.
Kiadó: Polydor Records/Universal Music Group
Stílus: blues, rock and roll
Származás: Nagy-Britannia

Hivatalos hazai forgalmazónál kapható fizikai formátumok: hagyományos CD, deluxe digipak CD, CD + Blu-ray, fekete és áttetsző dupla vinyl.

Zenészek:

Mick Jagger – ének, vokál, gitár, ütősök, harmonika (Rolling Stone Blues)
Keith Richards – gitár, basszusgitár, vokál, ének (Tell Me Straight)
Charlie Watts – dob (Mess It Up, Live By The Sword)
Ronnie Wood – gitár, basszusgitár, vokál

Közreműködők:

Ron Blake – trombita (Get Close, Sounds Of Heaven)
Matt Clifford – billentyűsök
Karlos Edwards – ütősök
Elton John – zongora (Get Close, Live By The Sword)
Steve Jordan – dob
James King – szaxofon (Get Close, Sounds Of Heaven)
Lady Gaga – ének (Sweet Sounds Of Heaven)
Paul McCartney – basszusgitár (Bite My Head Off)
Benmont Tench – Hammond orgona
Andrew Watt – basszusgitár, gitár, billentyűsök, ütősök, vokál
Stevie Wonder – billentyűsök (Sweet Sounds Of Heaven)
Bill Wyman – basszusgitár (Live By The Sword)
Benmont Tench – billentyűsök (Depending On You)

Dalcímek:

01. Angry
02. Get Close
03. Depending On You
04. Bite My Head Off
05. Whole Wide World
06. Dreamy Skies
07. Mess It Up
08. Live By The Sword
09. Driving Me Too Hard
10. Tell Me Straight
11. Sweet Sounds Of Heaven
12. Rolling Stone Blues

 

Megosztás