2026. május 15-én végre nagylemez formátumban is kiadásra került a második Takáts Tamás Dirty Blues Band-album a Bakelitfutár Exclusive sorozat részeként. Az első lemezükről a 2025-ös újrakiadásig csak történetmesélés közben vagy riportban hallottam, Takáts Tamásék második lemeze viszont főiskolás koromban, ’94 elején talált meg. Erre az időszakra már hazánkban is kiszorult a „bakelit” a lemezkiadásból, nagyon szűk réteg vásárolta a ritkán megjelenő kiadványokat. A ’2’ megjelenésekor jobban érdekeltek a nyugati/tengerentúli súlyosabb zenék, amik a rendszerváltást követően már sokkal gyorsabban kerültek a zeneboltokba, így könnyedén megvásárolhatók voltak.
Amikor az ember nappali tagozatos hallgató, a vizsgaidőszakon kívül mi is köthetné le jobban a figyelmét, mint a különböző koncertek és a szórakozóhelyeken eltölthető idő. 1990-től bizony a TTDBB is körbeturnézta az országot, ebben az időszakban az egyik legaktívabb koncertzenekar volt. A kazettájuk mégsem egy koncertteremben került hozzám, hanem a főiskola egyik nagytermében. Bluest ekkor a legritkább esetben hallgattam, de amikor egy tankörtárs hölgy mosolyogva mesélt arról, hogy ez mekkora zene és milyen jól lehet rá bulizni, majd megakadt a szemem a 3. dal címén (UFO-t lát a jeti), ami mosolyt csalt a számra, először visszaadtam a kazettát. Viszont amikor idézett belőle („UFO-t lát a jeti, hö, milyen mázlija van neki. Én még sosem láttam, átver minket a kormány!”) – és egy koncertélmény-beszámoló után – a „na jó, add csak ide” megoldásban maradtunk. A humor és a blues viszonylag ritkán kerül egy hanghordozóra hazánkban.
Az 1993 decemberi megjelenést követően bizony a két slágerdallal mindenki megismerkedett az országban. Nem tudtunk olyan rockdiszkóba menni, ahol ne játszották volna valamelyiket – többnyire a Pocsolyába léptem szerzeményt. A „Közgáz pincében” minden hétvégén kötelező volt erről az albumról valamelyik sikerszám. Amikor bejelentették ennek az újrakiadását, tudtam, hogy szert kell tennem rá. Abban is biztos voltam, hogy ismerem a lemezt, de az első hallgatás után realizálnom kellett, hogy nem.
Nem emlékszem, mikor hallgattam meg utoljára egyben az egészet. Természetesen a nagy része szövegestől beépült a memóriámba, mégis számos meglepetést tartogatott számomra az LP. Az egykori kazettaélmény után, föltéve a lemezjátszó tányérjára a korongot, a telt hangzás, a hangszerek apró részletei, a harmonikus keverés, a kiváló dinamika mind-mind azonnal lenyűgözött. Eddig elsősorban a fanyar humorú szövegekért, a lüktető, magával ragadó ritmusokért, a tökéletes, mégis ösztönösen kidolgozott basszusgitárszólamokért hallgattam őket.
Mai technikai feltételekkel (lejátszást illetően), lenyugodott gondolkodással, nyitottabb zenei odafigyeléssel írom: nemcsak szórakoztató, de egy minőségi album ez a több mint 33 éve felvett anyag.
A Világvége blues a fúvósokkal olyan kellemes, harmonikus hangzás biztosít, ami megunhatatlanná teszi ezt a dalt. Mivel az albumon egyébként is jelentős szerepet kapnak a fúvósok, így bátran írhatom, az egész lemez sava-borsát, különleges ízvilágát adják a fúvós hangszerek. Trombita, szaxofon és Ferenczi György szájharmonika-játéka. Ezek, együtt a blues alapokkal csodát tesznek a hallójáratainkkal. A Hirdető blues zseniális, az egész számon végiggördülő, ellenállhatatlan, végtagokat ritmikus mozgásra bíró dallama, elképesztő szaxofonszólója, majd a Jaj de jó maróan epés humorú szövege, mind-mind olyan zenei pillanatok, melyek nem fognak eltűnni a magyar zenei életből. Az album két gigantikus slágere a Pocsolyába léptem és a Zakatol a vonat, amiket úgy gondoltam, már unalomig hallgattam, most mégis újabb kis zenei részleteket fedtek fel magukból. Az ösztönösen tökéletes ritmusszekció azonnal megragadott. Ebben a két szerzeményben is aktív szerepet kapott a szájharmonika, Ferenczi György szólói elnyűhetetlenné teszik ezt a két dalt.
Szerintem az mindenkinek megvan, ahogy a Pocsolyába léptemben az 1-2-há és… beszámolás után megindulnak a fúvósok és begyorsul a dallam. 33 év után is, a mai napig lelkesedni tudok érte. Utoljára Deák Bill Gyula 77. születésnapi koncertjén láttam-hallottam élőben, ahol vendégként lépett fel Takáts Tamás, és miután éppen Ferenczi György is a vendégek között volt, nem volt kérdés csatlakozása.
Fontosnak tartom kiemelni, hogy a ’2’ legnagyobb slágere, a Pocsolyába léptem Boros György szerzeménye. Takáts Tamásék ezt mindig tisztelettel és kiemelten kezelték, sosem volt elfedve, mégis kevesen tudnak az Ölveti Blues Band és a TTDBB kapcsolatáról, a dal mögött megbúvó történetről: Boros Györgyék Kelet-Magyarország kocsmavilágában játszották a saját változatukat, Debrecenben keresztezte a sors a két zenekar útját, ahol Takáts Tamás azonnal beleszeretett a dalba. A szerző ráérzett, hogyha lehetőséget ad egy budapesti zenekarnak, hogy nagylemezre vegye, akkor a megérdemelt sikert kaphatja a szerzemény. Így is lett! Sajnos 2020-ban Boros György itthagyta a földi létet, de zenéje velünk marad.
Míg a két külföldi feldolgozás (a Roadhouse Blues és a Trouble In Mind) szépen simul be az album szerzeményei közé, a Vigyázz egy másik zenei galaxisba nyit átjárót. A használt súlyos szóképek a biztos halálról… érdekes lezárása a magyarul írt dalok sorának. Hallgatás közben arra ébredtem rá, hogy olyan mélyen maradt meg bennem a szórakoztató, bulizós érzés az album kapcsán, hogy ezt az alkotást törölte az elmém.
A lemez – mint az utóbbi években oly sok újrakiadás – ismét szépen sikerült. Én a fekete változatot pörgetem. Szó nem érheti ezt a kiadványt sem. A külalakja, a hangzása, a nyomás minősége kiváló. Ellenben hiányolom, hogy annak ellenére, hogy inzertet is kapott az LP, arra sem fért rá minden közreműködő, nem szerepelnek a dalok szerzői sem, pedig ezeket a kredit infókat érdemes lett volna szerepeltetni. Az eredeti megjelenéshez ragaszkodtak mind a borító, mind a dallista tekintetében. A holland gyártónál megszokott – számomra érdekes – egyedi, antisztatikus zacskóban kapjuk meg a lemezt, amelyben van egy papír merevítés. Jó megoldás. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a vinylgyártás megugrása magával hozta a minőség romlását. Sajnos ezzel már én is több esetben találkoztam. Remélem, a kis példányszámú megjelenés magával hozza, hogy jobban ügyelnek a végeredményre, mert ha valami elcsúszik a gyárban, ahogy én látom, a legnagyobb vesztes a kiadó, ugyanis jelentős kockázatot vállal a megjelentetéssel, de a gyártásra kevés ráhatással bír.
Bízom benne, hogy a Bakelitfutár tovább folytatja az exkluzív sorozatot, figyelni fogom a következő megjelenéseket! Én ugyanis mára rajongójává váltam az újrakiadásoknak, különösen a magyar blues-rock zenekarok lemezeinek. Számomra nemcsak nosztalgia, de egyben újrafelfedezés is, hiszen ezek a jól ismert albumok ennyi évtized elteltével, feljavított minőségben, gyönyörű fizikai hanghordozón és korszerű zenei eszközökön minden alkalommal óriási élményt nyújtanak. Ha más is így érez, érdemes sietnie, mert ez a lemez csupán 300 darab fekete és 200 darab sorszámozott akvamarin példányban készült, így várhatóan gyorsan eltűnhet a kínálatból.
Hivatalos hazai forgalmazónál kapható fizikai formátumok: akvamarin és fekete színű vinyl.
Zenészek:
Takáts Tamás – ének, dob
Gál Gábor – gitár
Vasvári Béla – basszusgitár
Közreműködők :
Ferenczi György – szájharmonika
Gyenes Béla – alt és tenor szaxofon
Barlay Zoltán – trombita
Makó László – tenor szaxofon
Gyenge Lajos – dob
Molnár Gábor – ütőhangszerek
Jankai Béla – orgona
Láng Judit – ének, vokál
Dallista:
Világvége blues / Hirdető blues / UFO-t lát a jeti / Chicago – New York – Budapest blues / A babám mindig hazavár / Jaj de jó / Meguntalak / Zakatol a vonat / Pocsolyába léptem / Vigyázz! / Roadhouse Blues / Trouble In Mind
Legutóbbi hozzászólások