Legfrissebb a Hard Rockon
Totális Metál – Az első heavy metal albumot ünneplik
40 évvel az „első magyar heavy metal nagylemez” megszületése után május 16-án a Barba Negra színpadán az egykori Pokolgép nagy része, a szombati koncerten a Totális Metál produkció mellett a Nevergeen és az Akela szórakoztatja a nagyérdeműt.
NMB: L. I. F. T.
A ’L. I. F. T.’ az NMB konceptlemezei közül a legkönnyebben fogyasztható és a legszerethetőbb. Ez az öt zenész ha néhány évenként összehoz egy olyan minőségi albumot, mint ez, én akkor nagyon boldog és elégedett leszek!
Fonogram-díjat nyert a Wall Of Sleep
A 25. jubileumát ünneplő Wall Of Sleep elnyerte a hazai könnyűzenei élet legrangosabb szakmai elismerését. Az év hard rock/metal hangfelvételéért járó Fonogram-díjat a ‘The Kingdom’ című lemezzel vívták ki.
Devin Townsend – A harmadik hazatérés
Három hét múlva jelenik meg Devin Townsend új albuma, amelynek a harmadik részébe, a ’The Moth – The War’-ba is belenézhetünk. A moly teljes átalakulását egy rövid – hazánkat sajnos elkerülő – európai turnén lehet szemügyre venni.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Vikidál Gyula: Maradsz, aki voltál (újrakiadás 2026): “Amúgy valaki mondja már meg, hogy hová lettek a hozzászólások másoktól??? Hol vannak és MIÉRT nem irnak???” máj 26, 20:02
- on Vikidál Gyula: Maradsz, aki voltál (újrakiadás 2026): “Parádés kiadvány! Vajon mikor jön ki egy DINAMIT és P.BOX koncert kiadvány??? Ilyen még nincs, sajnos!!! Remélem még megérem az…” máj 26, 20:00
- on Metallica – Júniusban érkezik a bővített ’ReLoad’: “2003-tól, nem tudtam velük igazán mit kezdeni…” máj 5, 14:01
- on Tim Ripper Owens – Még egy Judas Priest-buli Magyarországon: “Hoppá!!! Egy újabb parádés hír!!! A setlista káprázatos!!! Azonnal jegyet kell vennem!!! Köszi a szervezőknek!!!” márc 21, 18:47
- on Judas Priest – Megrengetik a Budapest Arénát: “Ami viszont NAGYON SZOMORÚ, hogy a Hardrock MIÉRT NEM??????? emlékezik meg PHIL CAMPBELL-ről, a VILÁGKLASSZIS MOTÖRHEAD GITÁROSÁRÓL?????!!!!! Sajnos Március 14-én…” márc 20, 19:56
Neal Morse Band – Dal a spirituális újjászületésről
A Neal Morse és Mike Portnoy nevével fémjelzett Neal Morse Band leszállította a jövő héten megjelenő album legújabb kislemezdalát, amely már-már AOR-ba hajló tétel a komoly témája ellenére.
Hobo – Úton lenni boldogság
A ma 81. születésnapját ünneplő Hobo művészi pályáját bemutató Úton lenni boldogság című film hivatalos premierje ma 21 órakor lesz a Duna TV-n.
Masterplan – Kövesd a fényt
Rég hallottunk Roland Grapow (ex-Helloween) szupergroupjáról. Most viszont több meglepetéssel is szolgálnak: Európa-turnéjukat a Chase The Light kislemezdallal vezetik fel, a júniusban megjelenő anyagot pedig a metál világában újdonságnak számító KiTAlbum formátumban is megjelentetik.
Jinjer – A modern metál koronázatlan királynője ismét a Barba Negrában
Jinjer február 16-án 13. alkalommal áll magyarországi színpadra, a Barba Negrában megrendezésre kerülő hétfői koncert vendége az Unprocessed és a Textures.
Dream Theater – Kulisszatitkok 1999-ből
A ’Metropolis Pt 2: Scenes From A Memory’ készítésének titkait ismerhetjük meg a Dream Theater archívumsorozatának 21. kiadványából. Már teljes egészében meghallgatható a digitális platformokon.
Marillion: Seasons End (1989/2023)
1989 és 1997 után harmadszor is kiadták a Marillion ’Seasons End’-jét. Az új megjelenéssel nemcsak a hang, de a külső is megújult, sötétebb hangulatú csomagolást kapott az újkori progresszív rock egyik gyöngyszeme, a belső grafikákban keveredik múlt és jövő, fikció és valóság.
Pattern-Seeking Animals – Egy komor balladával jelentkeztek
Három hét múlva jelenik meg a Ted Leonard vezette Pattern-Seeking Animals negyedik albuma, amelynek témáját Albert Einstein kvantumelmélete adja. Harmadik – klippel támogatott – kislemezdaluk egy boldogtalan sorsú lányról szól.
A jóból több, az még jobb: Wind Rose, All For Metal, Seven Kingdoms – Analog Music Hall, 2023. 09. 23.
Bemelegítésnek jó volt a Seven Kingdoms, az All For Metal energikus és színpadias produkciója kilóra megvett, a Wind Rose-ban pedig nem csalódtam, eddig is kedveltem, amit csinálnak, most ebből a jóból kaptam még többet!
Roger Waters – Megjelent a ’The Dark Side Of The Moon Redux’
Az egykori Pink Floyd-legenda Roger Waters folytatja a ’The Dark Side Of The Moon’ félévszázados jubileumának ünneplését. A mai napon a lemezboltokban és a streaming felületeken is elérhető lett az ő verziója, a ’The Dark Side Of The Moon Redux’.
Myrath – Februárban jön csak az új lemez
A Myrath szeptemberre tervezte új lemeze, a ‘Karma’ megjelenését, ám elhalasztották azt jövő februárra, hogy a banda eddigi legnagyobb turnéjával tudják megtámogatni. Cserébe itt a korábbiakhoz hasonló akciódús klippel az első kislemezdal, a Heroes.
Alapi Power Band – Az Analog Music Hallban mutatják be első lemezüket
Az Alapi István, Takács „Kanóc” Roland és Sümeghi Tamás alkotta eredeti Alapi Power Band hattagú formációvá bővült. Lőrincz Károly énekessel, Pompor „Samu” László billentyűssel és Frics Balázs ütőhangszeressel kiegészülve készítették el saját dalaikból álló lemezüket, amit 2024. január 27-én mutatnak be az Analog Music Hallban.
From The Sky – Lemezbemutató a Mirror és a Live Life Hard társaságában
Nagyszabású koncerttel indul az októberi hosszú hétvége, ugyanis dupla lemezbemutató koncertet ad a From The Sky és a Mirror, előttük a Live Life Hard lép fel a Barba Negra Blue-n. Ha időben kapcsolsz, majdnem ingyen juthatsz be a bulira!
Pink Floyd – Folytatódik az ünneplés
A Pink Floyd újabb kiadványokkal ünnepli a ’The Dark Side Of The Moon’ megjelenésének 50. évfordulóját. A tavasszal megjelent díszdoboz tartalmát, az újramaszterizált hanganyagot külön-külön, CD-n, LP-n és Blu-ray lemezen is beszerezhetjük október 13-tól.
Progrock-közösség: Riverside, At Night I Fly – Barba Negra, 2023. 09. 24.
Az At Night I Flyt is lelkesen fogadta a Barba Negra közönsége, de a Riverside kizenélte a lelkét és ezt a hallgatóság maximálisan értékelte. Ahogy Mariusz Duda frontember megjegyezte, ugyan ez volt a nyitóbuli, de lehet, hogy a turné legjobb koncertjét játszották le.
The Flower Kings – Új lemezével tér vissza Budapestre a svéd progrock csapat
A Roine Stolt nevével fémjelzett Flower Kings majd’ 30 éve indult. A szeptemberben megjelent ’Look At You Now’ lemezükkel érkeznek október 11-én a budapesti A38 Hajóra.
Within Temptation a Barba Negrában
Most októberben jelenik meg a Within Temptation ‘Bleed Out’ című albuma, de csak jövő októberben turnéztatják meg. Viszont a jó hír, hogy ezúttal Budapest is bekerült a célállomások közé.
Serenity – Az új tag is kiereszti a hangját
Magnum opust alkotott a Serenity zenekar az énekes elmondása szerint. Eddigi legbombasztikusabb dalukat írták meg a november elején megjelenő albumra, melyben az idén leszerződtetett Marco Pastorino gitáros énekel duettet Georg Neuhauserrel.
Jethro Tull – Új értelmezésben a ‘RökFlöte’
Az Ian Anderson vezette Jethro Tull legutóbbi lemeze, a ‘RökFlöte’ alternatív keverésű változatban is elkészült. A Bruce Soord által készített új mixet csak a digitális platformokon találhatjuk meg.
„Aztawhateveryousaid”: Ben Granfelt, Son Henry – Analog Music Hall, 2023. 09. 30.
A címben szereplő felkiáltás Son Henry szájából szaladt ki az egyik néző „aztak.rva” felkiáltására reagálva az egyik szám végén. Nekem viszont Ben Granfelt koncertje alatt jutott eszembe szinte minden dalnál, ahogy a finn gitáros a Pink Floyd-, Wishbone Ash-, Jeff Beck-nótákat játszotta Gary Moore szellemisége által átjárt saját szerzeményei mellett.
Amaranthe – Kielégíthetetlen a csapat étvágya
Az Amaranthe zenekart a csillagok közé repítette régi harcostársuk, Patric Ullaeus rendező, akivel újra együtt dolgozva egy látványos videót készítettek legújabb dalukhoz, az Insatiable-hez.
KISS – 3 dal és 100 ezer ember
Gigantikus show-val nyitotta meg tegnap a KISS az ausztrál focibajnokság (AFL) döntőjét a gigantikus méretű Melbourne Cricket Groundban.
Steven Wilson – Megjelent a ’The Harmony Codex’
Ma jelent meg Steven Wilson legújabb albuma ’The Harmony Codex’ címmel, amely a címadó dal klipjével debütált. A teljes anyag végighallgatható streaming előfizetés nélkül is Wilson YouTube-csatornáján.
Trevor Rabin – Egy régi-új dal az 1995-ös oklahomai merénylet áldozatainak emlékére
Már csak egy hét van hátra Trevor Rabin (Yes, ARW) ’Rio’ című szólólemezének a megjelenéséig. A harmadik kislemezdalnak választott Oklahoma szövegét az 1995-ös terrorcselekmény inspirálta.
Europe – A régi idők felelevenítése
Korábban John Norum úgy fogalmazott, „itt az ideje visszatérni a klasszikus stílusunkhoz”. Ha a Hold Your Head Up nem is egy Final Countdown 2, kétségtelen, hogy a pörgős tempójú rockdal a korai Europe elemeit idézi, a klipjében is keverednek az archív felvételek a friss stúdiómunkálatok képeivel.
Rolling Stones – Stevie Wonder és Lady Gaga az új dalban
A Rolling Stones új albumának második előzetese hamisítatlan bluesy hangulatot áraszt, hab a tortán Lady Gaga és Stevie Wonder vendégszereplése.
Kóbor János – Testamentum filmbemutató
A Magyar Zene Háza mutatja be október 13-14-én az Omega 2021-ben elhunyt legendás énekese előtt tisztelgő Dér András-filmet, amely a ’Testamentum’ album képi továbbgondolása. Az eseményt ingyenesen megtekinthető fotókiállítás kíséri.
Poets Of The Fall – Barba Negra, 2023. 09. 02.
A finn melodic rocker Poets Of The Fall idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, ebből az alkalomból alaposan megturnéztatják életművüket Európa-szerte. A koncertkörút második állomása a Barba Negra volt, a show-t Kovács Levente dokumentálta képriportjával.
Ben Granfelt – Lassan már hazajár Magyarországra
Nem először érkezik szombaton hazánkba Ben Granfelt, a Wishbone Ashben és a Leningrad Cowboysban is megfordult finn gitáros, akit a Gary Moore-emlékesteken való fellépésein kívül a Going Home című slágere miatt is imádunk. 4 Gary Moore-tiszteletadás és 2 szólókoncert után szeptember 30-án az Analog Music Hallban harmadszor játszik saját bandájával.
A Metal Battle Hungary legjobbjai trióban érkeznek Székesfehérvárra
Három kiváló hazai zenekar közösen veszi birtokába a székesfehérvári Nyolcas Műhely deszkáit szeptember 29-én pénteken. Érkezik a Mirror, a szlovéniai MetalDays fesztiválon robbantó Pennhurst és az idei Wacken Metal Battle Hungary győztese, ezáltal a világ legnagyobb metálfesztiválját is megjárt Tiansen.
Julian Sas – Hendrix, Beck és Gallagher nyomdokában Budapesten
A holland gitáros Rory Gallagher, Jimi Hendrix és Jeff Beck játékát tekinti fő inspirációinak, így a hetedszer Magyarországra, ezúttal az Analog Music Hallba érkező Julian Sas koncertprogramjában nem véletlenül szerepel többek között a Hendrix interpretációjában népszerűvé vált Hey Joe, Gallagher egyik kedvenc feldolgozása, a Bullfrog Blues vagy a Beck által is gyakran játszott Don Nix-klasszikus, a Going Down.
Devin Townsend – Jön a kibővített ’Infinity’
Devin Townsend az év végén sem hagy minket lemez nélkül! A ’Devolution Series’ harmadik kiadványa után 25 éves jubileumi újrakiadást kap az ’Infinity’, természetesen bónuszokkal megpakolva.
Spock’s Beard – Vissza az NDV-korszak első lemezéhez
Időutazásra hív minket a Spock’s Beard. Jubileumi kiadásban jelenik meg hamarosan a 20 évvel ezelőtti ’Feel Euphoria’ című lemezük, amelyen már Nick D’Virgilio volt az énekes.
Steven Wilson – Napsütötte őszi akusztika
Steven Wilson folytatja a jövő pénteken megjelenő ’The Harmony Codex’ népszerűsítését. Az újdonságon hallható 10 friss szerzemény közül a What Life Brings a negyedik kislemezdal.
Tankcsapda – Feketére festik a kék Dunát
Az idei évben már másodszor jelentkezett új dallal a Tankcsapda zenekar, akik élőben vadiúj látványvilággal körbevéve mutatják be a Budapest Parkban a friss szerzeményt.
Theocracy – Az énekes kedvenc dala
Az összes Theocracy-dalt figyelembe véve minden idők személyes kedvenceként aposztrofálta az új lemez címadóját a banda főnöke, Matt Smith.
The Flower Kings – Elstartolt a turné
A hétvégén tartotta a svédországi Uppsala városában a Flower Kings a nemrég megjelent ’Look At You Now’ kétnapos bemutatóját. A két napon két különböző műsorral léptek színpadra, de azért ezek alapján nagyjából belőhetjük, mire számíthatunk Budapesten.
Alestorm – Budapesten dolgoznak a következő kiadványukon
Jövő tavasszal új anyaggal jelentkezik az Alestorm legénysége, akik ezúttal Budapesten rögzítik ötszámos EP-jüket.
AC/DC – Phil Rudd nem léphet be az Egyesült Államokba
A múlt héten beszámoltunk róla, hogy az AC/DC ugyan fellép a Power Trip fesztiválon, de dobosuk, Phil Rudd nem vesz részt a koncerten. Kiderült, miért.
Grymheart – Itt a harmadik tétel, lemez szűk egy hét múlva
A magyar Grymheart zenekar debütlemeze nemsokára megjelenik, de előtte még egy friss tételhez készítettek videóklipet, melyben lehull a csuklya és az álarc a zenészekről.
Pattern-Seeking Animals – Mesterséges intelligencia készítette a legújabb klipet
Folytatódik az egykori Spock’s Beard-tagokat tömörítő Pattern-Seeking Animals zenei és tudományos kalandja. Az október végén érkező ’Spooky Action At A Distance’ című lemezükről már a második kislemezt mutatták be.
Architects, Sleep Token, Heriot – Budapest Park, 2023. 08. 02.
A hype nem tévedés. A pusztítás pedig várható volt, de az estén volt még egy kiemelkedő szereplő, a közönség. A Heriot abszurditása után örülök, hogy szem- és fültanúja lehettem a Sleep Token első hazai fellépésének, és nagyra értékelem az Architects energiadús műsorát is. A nyár egyik kiemelkedő koncertjét láthattam.
Serenity – A Temperance társaságában érkeznek, szinte ingyen
Holnap lesz a ‘Symphonic Metal Nights 2023’ a Sirenia, az Amberian Dawn, a Dark Sarah és a Rexoria részvételével, de már bejelentették a jövő évi fellépőket is. A Serenity és a Temperance közös turnéjának magyarországi állomására regisztrációs jeggyel akár 999 forintért be lehet jutni.
PAIN – Álhírek a médiában
Új nótával jelentkezett a Peter Tägtgren vezette PAIN zenekar, akik hat év után indulnak újra turnézni, november 1-én Budapesten is fellépnek az Ensiferum társaságában, bejelentették a további fellépőket is a hazánkban már többször megfordult svéd Eleine és a most bemutatkozó, szamurájmetált játszó japán RYUJIN személyében.
Black Veil Brides – 10 évet vártak, hogy végre klipet kapjon a dal
November 20-án másodszor lép fel hazánkban az amerikai Black Veil Brides, akik a közelgő turné előtt, meglepetésként visszanyúltak egy tíz évvel ezelőtt megjelent dalukhoz, a Lost It Allhoz, és friss élő felvételekből összevágott videót készítettek hozzá.
Legfrissebb a Hard Rockon
Teramaze – Streamelhető az új koncertfilmjük
Az ausztrál progmetálveterán Teramaze a szeptemberben megjelent koncertkiadványának videóváltozatát tegnap elérhetővé tette a világhálón.
Alter Bridge – Holnap megjelenik az új album
A január 28-án Budapesten fellépő Alter Bridge újabb előzetest tett közzé a pénteken megjelenő nagylemezéről. Remek felvezetés a Barba Negrában megrendezésre kerülő koncerthez, amelynek a Daughtry és a Sevendust lesz a vendége.
Rush: Counterparts (1993/2025)
2025-ben ismét a zeneboltok polcaira került a Rush együttes egyik kiemelkedő albuma, a ’Counterparts’ vinyl formátumban. A kiadás maga nem vadonatúj remaster, az Adam Ayan által 2013-ban a ’The Studio Albums 1989–2007’ boxsethez készített remastert tartalmazza, ami vinylen 2015-ben jelent meg korábban. Részletgazdag, harmonikus, szépen szól.
Freedom Call – Közös dal, közös turné az Ensiferummal
Az Ensiferum ‘Winter Storm Over Europe 2026’ turnéja ma startol el a Freedom Call és a Dragony részvételével. A Freedom Call ennek apropóján ki is hozott egy közös számot Petri Lindroos (Ensiferum) közreműködésével. Úgy tűnik, a happy metalból Heavy Metal Happycore lett, de ez csak a látszat.
Ian Anderson célkeresztjében a mesterséges intelligencia térnyerése
A Jethro Tull élén augusztusban ismét Magyarországon koncertező Ian Anderson alattomosnak, gyerekesnek és tisztességtelennek nevezi az AI-generált tartalmak fokozódó jelenlétét.
Stula Rock: Őrláng
Megjelent a Stula Rock harmadik nagylemeze, az ‘Őrláng’. Ennek kapcsán próbáltam egy rendhagyó cikket készíteni róla, részben lemezkritika, részben beszélgetés Molnár Péter Stulával és Horváth Ádámmal az 5 éves szünet okáról, az új felállásról és az új stílusú lemezről, meg ami csak az eszünkbe jutott. Le kell ülni hozzá, mert egyikünk se vette be a fogalmazásgátlót!
Az ígéret szép szó. Megtartották, így jó: Moby Dick 45 éves jubileum – Barba Negra, 2025. 12. 12.
Hiszem, hogy ennél ütősebb Moby Dick-koncert nem volt az elmúlt években. Szomorú aktualitása az estének, hogy ugyan még nem tudtam, de ekkor láttam utoljára a Moby Dick kötelékében a színpadon játszani Gőbl Gábort, aki a mai napon jelentette be távozását a zenekarból.
Elhunyt Bräutigam Gábor
Bräutigam Gábor, a Kiscsillag, valamint a Kispál és a Borz alapító dobosa 60 éves korában hagyott itt minket.
Peter Gabriel – 2026-ban ismét új dalok minden teliholdkor
Peter Gabriel új albumára – ahogy az előzőre bizony kellett – most nem kell 21 évet várni, 2026-ban kiadja az ’i/o’ folytatását ’o\i’ címmel, a dalok ismét holdtöltekor jelennek meg sorban, az első idei Hold-Nap-oppozíció ma 11 óra körül volt.
Ha szürkévé tesznek a hétköznapok, erre van szükséged: The Offspring, Simple Plan – MVM Dome, 2025. 10. 31.
Az Offspring és a Simple Plan is hatodik alkalommal lépett fel Magyarországon, akik ott voltak az MVM Dome-ban, azok látványos és pörgős, no meg nosztalgiával megtöltött élménnyel zárhatták ezt a felejthetetlen estét!
Chris Rea emlékére
Azt nem gondoltuk, hogy Chris Rea karácsonyi albumának ismertetője milyen szomorú aktualitást kap az ünnep előtt. Wikipedia-kivonat és lemezmilliók emlegetése helyett Vályi István szívhez szóló soraival búcsúzunk el tőle.
Ian Paice karácsonyi üzenete
Ian Paice, a Deep Purple dobosa nemcsak egyszerűen köszöntőt mondott karácsony előestéjén, de beszélt készülő szólóalbumáról, és arról is, miért játszik a Purpendicular zenekarban két Purple-turné között.
Alestorm – Sérülten is ledózerolják Európát
Közel egy hónapos Európa-turnéra indult az Alestorm, az első fellépésen a rajongók azzal szembesülhettek, hogy a frontember felkötött kézzel áll a mikrofon mögött. Hétvégenként a német Saltatio Mortis zenekarral karöltve adnak dupla headliner műsorokat, legközelebb Bécsben csíphetők el.
Black-Out – 2 és fél órás koncerttel készülnek a 30 éves jubileumra
Egy hét múlva, november 18-án a Barba Negra Red Stage-en ünnepli 30. születésnapját a Black-Out. A jó ideje nem koncertező zenekar extra hosszú műsorral és különleges vendégekkel készül a megismételhetetlen alkalomra.
Megjelent Mike Mangini első szólólemeze
Nem szomorkodik Mike Mangini, a Dream Theaterből Mike Portnoy visszatérése miatt távozott dobos, sőt! Ma megjelent első szólólemeze, az ’Invisible Signs’, mely online végighallgatható és fizikai formátumokban is elérhető.
Robby Krieger – Debütált a Doors-gitáros új bandája
Robby Krieger And The Soul Savages néven alapított formációt a Doors egykori gitárosa, a januárban megjelenő bemutatkozó album egy dalát már most meghallgathatjuk.
D’Virgilio, Morse & Jennings: Sophomore
Nick D’Virgilio, Neal Morse és Ross Jennings második lemeze is igazi örömzene. Változatos és könnyed, újabb bizonyíték arra, hogy néha az egyszerűbb szerkezetű muzsika jobb élményt adhat, mint a túl komplikált. Számomra a ’Sophomore’ 2023 egyik kiemelkedő alkotása!
Fear Factory – Egy Babyvel kevesebben érkeznek Budapestre
44 állomásos turnén tér vissza Európába a legendás indusztriál metálzenekar, a Fear Factory, az átmenetileg megfogyatkozott Butcher Babies, az Ignea és a Ghost Of Atlantis társaságában. A közelmúltban mutatkozott be nagy sikerrel az új felállás az Olaszországból érkező Milo Silvestro énekes és Pete Webber dobos csatlakozásával, Budapesten november 22-én szerepelnek a Barba Negrában.
David Ellefson – Az Analog Music Hallba érkezik a harcos basszusgitáros
A Grammy-díjas David Ellefson jövő tavasszal indítja ’Bass Warrior’ című szólóturnéját, amely Budapestet is érinti. A Megadeth alapítótagjaként ismert basszer és zenésztársai március 5-én az Analog Music Hallban klasszikus nótákat és saját szerzeményeket egyaránt előadnak, de kötetlen csevegésre is számíthatunk.
The Doors: Live At The Matrix 1967/2023
Ereje teljében halljuk a Doorst. Jim Morrison remekül énekel, Ray Manzarek és Robby Krieger nagyon elemében van, sokszor belefeledkeznek a szólókba. Az eredeti mesterszalag felhasználásával jó minőségű anyag született, amely nagyon hűen adja vissza a banda semmivel össze nem téveszthető megszólalását.
Vodka és pezsgő mindenszentek napján: Stratovarius, Sonata Arctica, Induction – Barba Negra, 2023. 11. 01.
A Sonata Arctica csak énekelt a vodkáról, a Stratovarius viszont ténylegesen pezsgőt bontott Jens Johansson közelgő születésnapja (fél órára voltunk tőle) alkalmából. Az Induction pedig stílusosan vezette fel a bulit, Tim Kanoa Hansen örökölte apja tehetségét és talált magának a turnéra egy Kiske képességű énekest Antonio Calanna (All For Metal) személyében.
Porcupine Tree – Koncertkiadvány a láthatáron
December 8-án jelenik meg a tavaly visszatért Porcupine Tree élő anyaga, amelyet Steven Wilsonék múlt novemberben rögzítettek az amszterdami Ziggo Dome-ban. A koncertfilmből előzetesként megtekinthetjük a Harridan előadását.
Hobo – ’Vadászat 40’ koncert a Budapest Arénában
Február 10-én az ikonikus ’Vadászat’ album 40 évvel ezelőtti megjelenését ünnepli Hobo és zenekara a Papp László Budapest Sportarénában.
Wolfsnächte 2024 – Farkasok, templomosok, törpök veszik be a Dome-ot
2024-ben új albummal jelentkezik a német Powerwolf, akik szerencsére már hazajárnak hozzánk és nálunk is bemutatják a friss korongot. Nem is akárhol és nem is a megszokott keretek közt. A ‘Wolfsnächte Tour 2024’-re keresztelt utazásra a HammerFall és a Wind Rose kíséri el a farkasfalkát az MVM Dome-ba.
Bruce Dickinson – Szólókoncerttel tér vissza Budapestre
Bruce Dickinson, az Iron Maiden frontembere 19 év után vadonatúj szólóalbumot ad ki 2024 elején, melynek első kislemezével, az Afterglow Of Ragnarokkal december 1-jén ismerkedhetünk meg, magával Dickinsonnal pedig jövő júniusban találkozhatunk személyesen, amikor anyabandájánál sokkal emberközelibb helyszínen, a Barba Negrában ad koncertet.
P.Mobil – Veszprémben is megünneplik a fél évszázados jubileumot
Az áprilisban lezajlott 50 éves jubileumi koncert után a P.Mobil az ország több pontján is bemutatja ünnepi koncertműsorát. December 16-án a Veszprém Arénába érkezik a turné Tunyogi Bernadett és a Mudfield vendégszereplésével.
Steve Gadd – Nálunk startol az Európa-turné
Hétfőn az Erkel Színház színpadán lép fel a Grammy-díjas dobos Steve Gadd, a Berklee College Of Music díszdoktora. Zenekarának tagjai olyan világszerte ismert és elismert zenészek, mint Michael Landau, Travis Carlton, Larry Goldings és Walt Fowler.
The Beatles – Megjelent az utolsó kislemez
50 éven átívelő együttműködés eredményeképpen született meg a Beatles utolsó dala, a Now And Then, amelyben ismét hallhatjuk John Lennont, George Harrisont, Paul McCartneyt és Ringo Starrt együtt zenélni.
Alcohol – A Tankcsapda az előzenekar a jubileumi koncerten!
November 26-án az A38 Hajón ünnepli a 20. születésnapját az Alcohol zenekar, ahol a Tankcsapda hevíti fel a hangulatot. Előtte azonban a tervek szerint megjelenik az Alcohol feldolgozáslemeze, amelynek megjelent a videóval kísért első kislemezdala.
PAIN – Változások a ma esti programban
A két főbanda, a PAIN és az Ensiferum fellép ugyan, de ők is csak a tervezettnél később. A két előzenekar nem tud ma este színpadra állni.
„A második album egy progrock-lemez, meglehetősen szélsőséges hangulati amplitúdóval” – villáminterjú Pócsi Pistivel, a Hét Jel második albumáról
Újabb dal a ’Vérrel írva’ című lemezről, még mindig csak az előszelek fújnak, hetek, hónapok, lassan már évek telnek el úgy, hogy a Hét Jel második lemezét várjuk. Közben persze a tartalmak folyamatosan érkeznek, ahogy most is. A Vállalni kell új dal, megint egy új zenei aspektus, és megint egy szokatlan klip, volt tehát miről kérdezni Pócsi Pistit.
Elephants From Neptune – Boogieland a BuSH-on
Észtország legvagányabb rockzenekara, az Elephants From Neptune a BuSH-on mutatja be új, ’Boogieland’ című nagylemezét november 2-án, az Akvárium Klubban. A többek között a Red Hot Chili Peppers és a Foo Fighters vendégeként is ismert desert rock banda hat év után tér vissza Budapestre, ahol ezúttal a Carson Coma társaságában lépnek fel.
Robin Trower/Sari Schorr – Megjelent a közös albumuk
Robin Trower, a veterán gitáros és Sari Schorr, a blues újabb hullámának egyik nagy tehetsége közös lemezt készítettek ’Joyful Sky’ címmel. Az énekesnő jövő márciusban az Analogban is bemutatja az album dalait.
Kutyaharapást szőrivel: The Winery Dogs, SFV – Barba Negra, 2023. 10. 28.
Második alkalommal érkezett Budapestre Richie Kotzen, Billy Sheehan és Mike Portnoy power triója, a Winery Dogs. Lehengerlő műsoruk sokáig emlékezetes marad. Reméljük, igaz a hír, hogy filmre vették a Tilburgben adott koncertjüket, így ha nem is folytatják ebben a formában, kutyaharapást szőrivel alapon legalább videón újraélhetjük produkciójukat! A szupersztárok előtt a fiatalokból álló hazai formáció, az SFV nyerte el a közönség szimpátiáját.
The Rolling Stones – Keith még nem gondol a befejezésre
Keith Richardsot évtizedek óta kérdezik a Rolling Stones végéről, ám a jelek szerint a jó öreg Keith nyolcvanévesen sem hajlandó leengedni a függönyt. Az új lemez promójának részeként egyébként a Barca Stones-logós pólóban lépett pályára a Real Madrid elleni rangadón.
Till Lindemann – Nyers hús a díszdobozban
Till Lindemann a szokásos meghökkentő videói kíséretében vezeti fel november 17-én megjelenő új lemezét, de amin még jobban megdöbbentünk, az a limitált díszdobozos kiadás tartalma volt. 24 állomásos Európa-turnéja sajnos elkerüli Budapestet.
Neal Morse – Januárban jön a József-rockopera második része
Neal Morse álomfejtő Józsefről szóló rockoperáját a Frontiers Music adta ki augusztusban. A történet második része január 12-én jelenik meg, amelyről az első kislemezdalt már meghallgathatjuk.
Hooligans – Budapest Aréna, új album, új dal
A sorrend pont fordított, mert a héten kijött a Hooligans új stúdióanyagának első kislemezdala egy tökös klip kíséretében, aztán még az idén megjelenik az új album, az év utolsó csütörtökén pedig nagykoncert a Papp László Budapest Sportarénában.
A katarzis határán mozogva: In The Woods…, Saturnus, The Foreshadowing – Dürer Kert, 2023. 10. 23.
Az olasz The Foreshadowing doom metalja életet lehelt a nézőseregbe, a Saturnus búskomor világa engem jobb kedvre derített, az In The Woods… pedig szerencsére arról az albumról játszott sokat, ami nálam betalált, így egy igazi underground hangulatú este volt, amelyből bármikor repetáznék.
U.D.O. – Budapesten is beviszik a touchdownt
Német, svájci és cseh dátumokkal jelentették be augusztusban az Udo Dirkschneider – és most már Peter Baltes – nevével fémjelzett U.D.O. Európa-turnéját. Ám örömmel tapasztaltuk, hogy többek közt budapesti dátummal is kiegészült a jövő tavaszi koncertsorozat.
Pattern-Seeking Animals – Videóval mutatkozott be az új album
Tegnap adták ki a Spock’s Beard zenészeiből alakult Pattern-Seeking Animals negyedik nagylemezét, a megjelenésre időzítették a Clouds That Never Rain című dalhoz készült klip közzétételét.
„Régi dalok, nagyon régi dalok és újak”: Henrik Freischlader, Markuz Walach – Analog Music Hall, 2023. 10. 22.
Henrik Freischlader ismét Gary Moore szellemét varázsolta az Analog színpadára. Semmi azonosság, csak a feeling, de az nagyon.
A bemelegítésről Markuz Walach „one man bandje” gondoskodott.
Öt évtizeden átívelő együttműködés: a Beatles utolsó dala
A Now And Then az utolsó Beatles-dal, amit még John Lennon írt és énekelt fel a 70-es években, George Harrison 1995-ben feljátszotta a gitársávokat hozzá, Paul McCartney és Ringo Starr pedig befejezte 2022-ben. És megjelenik a jövő héten.
PAIN – Indusztriál, folk-, szimfonikus és szamurájmetál egy este
Telt házas koncertekkel zajlik a Peter Tägtgren nevével fémjelzett PAIN zenekar őszi, ’I AM’ című turnéja, méghozzá igen meggyőző és változatos estét ígérő társaságban. A Dürer Kertben fellép velük jövő szerdán a finn folkmetál igazi nagyágyúja, az Ensiferum, a dark symphonic metalban utazó, szintén svéd Eleine, az észak-európai hordához egy japán szamurájmetál csapat csatlakozik a Ryujin személyében.
The Rolling Stones – Így szól élőben a Sweet Sounds Of Heaven
Egy hete jelent meg a Rolling Stones új albuma, a ‘Hackney Diamonds’, máris bemutatták róla a talán legjobb dal élő verzióját.
Jövőre újra koncertezik a Pretty Maids
Ha már a nagy visszatérések kerültek szóba a Dream Theater kapcsán, Ronnie Atkins is visszatért a Pretty Maids élére és be is jelentették az első koncerteket.
Szavak nélkül: 5 Seconds Of Summer – Papp László Budapest Sportaréna, 2023. 10. 10.
A tavalyi Budapest Park-os buli után nálunk is szintet lépett a 5 Seconds Of Summer, a Papp László Budapest Sportarénában adtak koncertet, a show-ról Török Hajni fotói tudósítanak.
Mike Portnoy újra a Dream Theater tagja
Ma 16 órakor érkezett az a bejelentés, amelyre senki sem számított! A Dream Theater rövidesen Mike Portnoy dobossal kezdi meg 16. lemezének munkálatait.
The Rolling Stones: Hackney Diamonds
Nagyon erős anyaggal jelentkezett a Stones. Jó, a producer Andrew Watt és a hangmérnökök munkája se elhanyagolható, valamint a közreműködők névsorában fellelhető sztárparádé sem, de Mick és Keith is rendesen odatette magát, már ami a dalírást illeti.
Világslágerek világsztároktól, akusztikusan: Hoekstra & Gibbs, The Spider Accomplice, Marco Pastorino, Jósa & Gellér Akusztik – S8 Underground Club, 2023. 10. 10.
Tökéletes kezdésről gondoskodott a magyar páros, az olasz Marco szerintem sokkal jobb annál, mint ahogy azt sokan gondolják, az amerikai duó nagy meglepetése volt az estének, a két főhős pedig igazi profi, nagyon tudják, mi kell a népnek.
Legutóbbi kommentek
- on Vikidál Gyula: Maradsz, aki voltál (újrakiadás 2026): “Amúgy valaki mondja már meg, hogy hová lettek a hozzászólások másoktól??? Hol vannak és MIÉRT nem irnak???” máj 26, 20:02
- on Vikidál Gyula: Maradsz, aki voltál (újrakiadás 2026): “Parádés kiadvány! Vajon mikor jön ki egy DINAMIT és P.BOX koncert kiadvány??? Ilyen még nincs, sajnos!!! Remélem még megérem az…” máj 26, 20:00
- on Metallica – Júniusban érkezik a bővített ’ReLoad’: “2003-tól, nem tudtam velük igazán mit kezdeni…” máj 5, 14:01
- on Tim Ripper Owens – Még egy Judas Priest-buli Magyarországon: “Hoppá!!! Egy újabb parádés hír!!! A setlista káprázatos!!! Azonnal jegyet kell vennem!!! Köszi a szervezőknek!!!” márc 21, 18:47
- on Judas Priest – Megrengetik a Budapest Arénát: “Ami viszont NAGYON SZOMORÚ, hogy a Hardrock MIÉRT NEM??????? emlékezik meg PHIL CAMPBELL-ről, a VILÁGKLASSZIS MOTÖRHEAD GITÁROSÁRÓL?????!!!!! Sajnos Március 14-én…” márc 20, 19:56
Kritikák
Derek Sherinian & Simon Phillips: Sherinian/Phillips Live
Derek Sherinian nagyszerű rockbillentyűs és szuper csapatjátékos, amelyre tökéletes bizonyíték az első közös koncertkiadványa Simon Phillipsszel. Ez a felvétel egynek jó volt, de a jövőben képi anyagot is szeretnék látni, mert ezt a négyest nemcsak hallgatni, hanem látni is izgalmas lenne!
NMB: An Evening Of Innocence & Danger: Live In Hamburg
Engem meg tudott győzni ez a felvétel arról, hogy néha igenis elfér a zenei piacon egy turnéról két különböző koncertkiadvány. A ’MorseFest 2021’-hez hasonló, ugyanarra a koncepcióra épülő, hosszúságában mégis teljesen eltérő előadás is hozta a The Neal Morse Band által felállított magas színvonalat, a The Great Similitude Medley pedig igazi meglepetés volt, olyannyira, hogy a filmről teljesen meg is feledkeztem, cseppet sem hiányzott.
Michael Schenker Group: Universal
Ha nem is lesz olyan univerzális, ahogy a címe sugallja – ahogy nem lesz halhatatlan az előző ‘Immortal’ sem –, azért a 67 éves mestertől, Michael Schenkertől ez messze nem egy fércmű. Azon elgondolkodnék viszont a helyében, hogy a Vossival való barátság ér-e annyit, hogy ne keressen egy másik producert a lemezeihez.
James LaBrie: Beautiful Shade Of Grey
A ’Beautiful Shade Of Grey’ James LaBrie szólómunkásságának kiemelkedő lemeze lett, jó dalokat hallhatunk rajta, olyanokat, amelyekben az énekes egy olyan, érzékeny oldalát mutathatja meg, amire első számú csapatában talán sosem lenne lehetősége. D’Virgilio, Morse & Jennings ’Troika’ című anyaga után ismét egy akusztikus lemez tudott olyan izgalomba hozni, amelyre már rég nem volt példa. Kár lenne, ha nem lenne folytatása a dolognak!
Colosseum: Restoration
Hét évvel ezelőtt elbúcsúzott a Colosseum. Az ennek dacára – és az alapító Jon Hiseman nélkül – bekövetkezett folytatás miatt kétségek támadtak, különösen a „búcsúalbum” színvonala után, de láss csodát! Bár ez a Colosseum zeneileg másról szól, mint öt évtizeddel ezelőtt, érdemes ötven percet szakítani erre a tíz dalra.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók

A poklon át a Valhallába: Amon Amarth, Behemoth, Bleed From Within, From The Sky – Barba Negra, 2023. 07. 03.
Remek kis fesztivál kerekedett ki újra, ahol négy teljesen eltérő stílusú bandát sikerült elcsípnem. A Bleed From Within által hozott súlyos breakdownok megrepesztették a földet, így a Behemothnak hála, könnyedén kitárultak a pokol kapui, amiken keresztül egyenes út vezetett az Amon Amarth Valhallájába. Levezetésként pedig sétáltunk egyet Antarktika fagyos földjén, melyre a From The Sky repített minket.

Mosolyogva értekezni a világvégéről: Laurie Anderson – Magyar Zene Háza, 2023. 06. 13.
Ha hallgatnánk Laurie Andersonra, jobb világban élnénk. Ez a törékeny, mégis energiával teli idősödő nő ugyan riasztó képet festett világunkról, ugyanakkor megmutatta, hogy ott a fény az alagút végén. Tényleg hallgatni kellene rá!

Előrehozott jubileum: Glenn Hughes – Puskás Aréna Park, 2023. 06. 25.
Csak jövő tavasszal lesz ötvenéves a Deep Purple ’Burn’ albuma, de Glenn Hughes már elkezdte az ünneplést egy turné keretében, melynek egyik állomása a szintén jubileumi ‘Harley-Davidson 120’ fesztivál volt az utolsó napon. Egy olyan bulinak voltunk tanúi, melynek stílusa inkább a hetvenes évekre volt jellemző: hosszú hangszerszólók, sok improvizációval. Másfél óra alatt összesen kilenc szerzemény hangzott el, nem kevés kockázattal jár manapság ilyesfajta fellépést bevállalni, Hughes azonban jött, látott és győzött.

És a zenekar játszott tovább…: Djabe & Steve Hackett – Győr, Richter János Terem, 2023. 06. 19.
Mindent megkaptunk, amit a formáció lassan három évtizedes pályafutása alatt bemutatott: vibráló jazz-rockot, populárisabb vokális szerzeményeket, klasszikus progresszív rockot vagy éppen világzenét, mindezt egy kétfelvonásos koncertbe nagyszerűen integrálva. A Djabe megújult, spontánabb, „fegyelmezetlenebb”, rockosabb lett.

Felemelő katarzis: Gojira, Conjurer, Urne – Barba Negra, 2023. 06. 12.
Az Urne jó volt, a Conjurer nekem nem tetszett, de a Gojira nevű szörnyeteg újra elhozta a felemelő katarzist. Én azt sem bánnám, ha egy év múlva ugyanígy állhatnék a keverő kordonjának támaszkodva a kezdésre várva, mert úgy érzem, hogy sok van még bennük.
Ajánló

The Damn Truth – „Amikor titeket hallak, érzem a Zep 1 szellemét”
Ritkán esik meg, hogy kanadai előadó eljusson Magyarországra, a The Damn Truth a maga Led Zeppelint idéző vintage rock stílusával pedig igazi csemege a rockzene szerelmeseinek. Az Asphalt Horsemen melegít nekik az Analog Music Hallban július 24-én.

Exodus – Magyar bandák izzítják be az estét
Most szerdán, június 25-én érkezik a Barba Negra színpadára az Exodus, akik előtt két hazai banda fog fellépni, nevezetesen a Stonedirt és az mws.

Parkway Drive – Nem szimfonikus, de tüzes előadás lesz Budapesten
A Parkway Drive a Metallica, a Scorpions, a Kiss és a Dream Theater nyomdokaiba lépett: szimfonikus koncertet adtak a Sydney-i Operaházban, az MVM Dome-ban novemberben „csak” egy lángokkal ölelt, hagyományos fellépést láthatunk tőlük a 20. évfordulós turnéjukon, további két keménykötésű ausztrál zenekar, a Thy Art Is Murder és a The Amity Affliction műsora után.

Rockmaraton – Két hét múlva, 74 zenekarral indul a fesztivál
A tavalyi – harmincadik – jubileumi év után idén is várja a rajongókat Magyarország egyetlen, kimondottan a rock/metál színtér előadóira fókuszáló fesztiválja, a Rockmaraton!

Avenged Sevenfold & Gojira – Ezekre a koncertekre már ne keress jegyet!
Van egy jó és egy rossz hírünk. Melyikkel kezdjük? Az Avenged Sevenfold június 19-i koncertje telt házas, a Gojira augusztus 23-i fellépése viszont elmarad.




































































































