Aki június első napján a Barba Negrába látogatott, pontosan tudta, miért érkezett: egy jókora adag thrash metalért. A lengyel Decapitated és az amerikai Anthrax gondoskodott róla, hogy a hét első estéje ne a szürkeségről, hanem a riffekről és a headbangekről szóljon!
A júniussal a nyári koncertszezonhoz érkeztünk, ezt a felismerést azonban az időjárás inkább bizonytalan esőcseppekkel, mint verőfényes napsütéssel nyugtázta. Ráadásul hétfő is volt. A nap aligha indulhatott volna lelombozóbban, de szerencsére jókor voltam jó helyen: a Barba Negrában, ahol a Decapitated és az Anthrax gyorsan gondoskodott róla, hogy az ember elfelejtse minden nyűgét!
A Decapitated a technikás death metal egyik legismertebb bandája. Az idén kerek születésnapját ünneplő csapatnak a budapesti koncert volt a 2026-os turné első állomása. A zenekar tehát frissen, feltöltődve érkezett a Barba Negrába, ami a produkción is érződött. Amikor az énekes megemlítette a jubileumot, valamiért inkább tizenhármat hallottam („thirty” helyett „thirteent”) – vagy talán csak azt akartam hallani.
A Decapitated ugyanis egy pillanatig sem tűnt harmincéves zenekarnak. Kicsit közrejátszhatott az is, hogy ez volt az első alkalom, hogy élőben láthattam a finn Eemeli Boddét a zenekar élén, aki Rafał „Rasta” Piotrowski távozása után csatlakozott a csapathoz. A külső alapján nehéz lenne nagyobb kontrasztot elképzelni: a raszták helyett egy jól fésült finn érkezett a zenekar élére.
A különbség azonban nagyjából addig volt érdekes, amíg meg nem szólalt az első dal. Onnantól kezdve Bodde minden figyelmet magára vont, és tökéletes frontemberként vezette a műsort. A zenekar végigzúzta a koncertet, a basszusgitáros ráadásul olyan széles terpeszben tolta, hogy arra külön is felkapta az ember a fejét.
A hangzásra nem lehetett panasz, a látványvilág pedig ugyan egyszerű volt, de tökéletesen működött. A sztroboszkóp és a fények végig jól kísérték a koncertet, így egy pillanatig sem volt hiányérzetem. A végére még egy emlékezetes pillanat is maradt: Eemeli észrevett egy, a zenekar nevével ellátott magyar zászlót a közönségben, majd elkérte azt egy közös fotóhoz. Apró gesztus volt, de a közönség nagyon értékelte.
Néhány perc átszerelés után kialudtak a fények, és megérkezett az Anthrax. Különösen vártam ezt a pillanatot, hiszen két nappal korábban már láttam őket Pozsonyban, az Iron Maiden előtt. Ott egy rövid, 50 perces előzenekari műsor jutott nekik, a Barba Negrában viszont végre az este főszereplőiként állhattak színpadra. Mivel a setlist jelentős része már akkor is elhangzott, kíváncsi voltam, mennyit változtat az összképen a hosszabb játékidő és a saját közönség energiája! Röviden és tömören: sokat! Míg Pozsonyban egy Iron Maiden-közönséget kellett meggyőzniük, addig a Barba Negrában saját rajongóik előtt játszhattak, tehát az első perctől érezhető volt a különbség. A refréneket százak énekelték, a legismertebb dalok első riffjeiből lehetett tudni, mi következik, amire a közönség egy része már ugrott is!
Joey Belladonna kiváló formában volt, és ami talán még fontosabb: hangja megőrizte azt a jellegzetes karcosságot (a szó legjobb értelmében), amely mindig is az Anthrax egyik védjegye volt. Kevés frontember mondhatja el magáról, hogy ennyi év után is ilyen természetességgel, lazasággal uralja a színpadot és ilyen szoros kapcsolatot teremt a közönségével.
Scott Ian gitáros természetesen a show másik központi figurája maradt, de ezen az estén Frank Bello basszeres is különösen elemében volt. Gyakorlatilag végig pörgött a színpadon, láthatóan élvezte minden percét a koncertnek, na és nem utolsósorban az összes dalt Belladonnával énekelte! Őrült egy figura! Az Anthrax lelkesedése azonnal átragadt a közönségre. Látszott rajtuk, hogy nem egyszerűen eljátsszák a dalokat, hanem valóban élvezik a koncert minden percét. Mi pedig velük együtt élveztük.
Ami a műsort illeti, nehéz lenne belekötni. Az Anthrax egy brutális best of válogatással érkezett Budapestre. Egymást követték a klasszikusok, a koncert tempója végig pörgős maradt, a zenekar tagjai hurrikánként zúzták végig a műsort, a közönség pedig hatalmas jókedvvel és szenvedéllyel adta át magát a zenének. Az este aktualitását egyébként az új album adta. Az It’s For The Kids dal már májusban megérkezett, szeptemberben pedig jön a Cursum Perficio (magyarul: az út befejezése), az első új Anthrax-stúdióalbum a For All Kings óta. A latin cím jelentése ellenére a zenekar egyértelművé tette, hogy erről szó sincs. A Barba Negrában látottak alapján pedig ezt el is hisszük nekik! Az Anthrax egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki a pályafutása végén jár. Inkább olyan csapat benyomását keltette, amelyben még mindig ott az alkotási vágy, az energia és a tűz!
Ha valamibe bele lehet kötni a koncert kapcsán, az talán a Worship Music teljes hiánya. A 2011-es lemez sokak szerint az Anthrax második aranykorának egyik csúcspontja volt, ezért reménykedtem benne, hogy legalább egy dal erejéig előkerül. Olyannyira, hogy a CD-t is magammal vittem, hátha a koncert mellé még egy spontán dedikálás is összejön. Végül egyik sem valósult meg, de egy ilyen ütős setlist után nehéz sokáig bosszankodni emiatt. Másik apróság, amit látni szerettem volna, az Scott Ian gitárpörgetése (vagy inkább gitárral való pörgése), amivel két nappal korábban a pozsonyi színpadot tarolta le, de a mostani helyszín sajnos túl kicsinek bizonyult ehhez.
A látvány egyébként nem volt túltolva, a vörös-lila-zöld színű fények és a sztroboszkóp minden dalnál alap volt, a hangzás hamisítatlan thrash metal volt, azaz tele volt jó darálós riffekkel és garázsos karakterű, gyors tempójú dobbal.
Talán a koncert intenzitása miatt is, de az este szinte rendkívül gyorsan véget ért. A lezárásra választott dal pedig tökéletesen illett a hangulathoz: a Rainbow Long Live Rock ‘n’ Roll című számának sora most is fülemben cseng: „I can hear it screaming through the air… Long live rock and roll!”
A show végére a Decapitated és az Anthrax is bebizonyította, hogy évtizedes pályafutásuk ellenére ma is olyan energiával és magabiztossággal játszanak, amely miatt fellépéseik ma is kihagyhatatlanok!
Szöveg: Balya Boglárka
Fotók: Török Tamás
Köszönet a Concerto Musicnak!
Legutóbbi hozzászólások