NMB

Neal Morse és zenekara már egy évtizede együtt dolgozik, ez idő alatt minden turnéjukról érkezett legalább egy koncertkiadvány. Ha ezt a tendenciát nézem, akkor már meglepőnek sem mondható, hogy lett egy újabb. A hamburgi koncertet megörökítő újdonság „csak” hanganyag formájában válik elérhetővé világszerte. A májusi bejelentést figyelve a rajongók persze okkal tették fel a kérdést: „Miért nem készült film? Miért csak CD-n adja ki ezt az Inside Out Music?” Hivatalos válasz persze nem érkezett a zenekartól, ám aki jobban ismeri a zenekart, igenis tudhatta, hogy az elsődleges turnédokumentum, a ’MorseFest 2021’ már korábban megjelent szerzői kiadásban 5 CD-n és 2 Blu-ray lemezen. A magánkiadású film csak egy rendkívül szűk réteghez jutott el, de egyértelmű, hogy ők az igazi hardcore rajongók, míg a nagy kiadó a világ minden pontján teríti az ’Innocence & Danger’ turnéjának dokumentumát egy jóval barátibb áron.

A hamburgi Markthalle színpadán rögzített műsor követi az ’Innocence & Danger’ azon koncepcióját, amely szerint az első részben az NMB rövidebb, populárisabb szerzeményei szólalnak meg, míg a második felében a hosszabb lélegzetű, epikus művek. Nem volt kétséges, hogy a rövidebb tételeket felvonultató ’Innocence’ rész – ahogy korábban a stúdiólemezen is – most is elsőre megfogott, a dalok élőben is működtek. Igaz, az album első lemezének 8 dalából csak 6-ot játszottak el. A Do It All Againtől a The Way It Had To Be-ig az ötös egyszerűen varázsolt. Patikamérlegen kimért pontossággal szólalt meg minden, a többszólamú énekek is jól hallhatóak, a hangzás kiváló. Az első felvonás vége felé tűzték műsorra az egész turnén a Simon And Garfunkel-feldolgozást. A Bridge Over Troubled Watert hallgatva viszont megerősödött bennem az a gondolat, hogy ez a dal kilóg abból a sorból, amit a korábban elhangzó öt képviselt.

 

 

Az akusztikus részben sajnáltam, hogy a Not Afraid Pt. 1 helyett a ’The Grand Experiment’ albumon hallható csendes szösszenet, a Waterfall szólalt meg. Neal, Eric és Bill akusztikus gitárral, MP is akusztikus ütőhangszerekkel zenélt a színpadon, Randy csak a billentyűszólóra ugrott be, a hab a tortán pedig Bill klarinétszólója volt a végén. Szóval mégsem volt rossz választás!

A második CD elején, a ’Danger’ felvonás előtt is felcsendült egy szimfonikus nyitány. Erre tökéletesen kapcsolódott rá a Not Afraid Pt. 2 zongorás felvezetője. A hamburgi koncerten csak az NMB tagjai zenéltek, így az itt hallható szimfonikus betéteket és plusz szólamokat is nekik kellett élőben megszólaltani. Ennek ellenére nagyszerű sodrása lett ennek a szerzeménynek, a stúdióváltozathoz képest Neal éneke is jobban megfogott, a többtémás mű is jobban tudott működni. A Beyond The Years esetében is némileg változott az egykori véleményem. A 30 perces, monumentális tételnek jót tett az élő megszólalás, de még mindig nem tudtam szabadulni attól az érzéstől – főleg a dob- és basszusszóló alatt –, hogy egy rövidített verzió ebből tényleg jobban működött volna.

A ráadásban egy új szvitet is hallhattunk, amely ezen a turnén debütált. A ’The Similitude Of A Dream’ és a ’The Great Adventure’ albumok rövid dalaiból fűztek össze egy csokorra valót. Ezek a dalok még ennyi idő után is hidegrázós élményt adtak, igazi méltó befejezése volt az egyveleg ennek a nagyszerű estének.

Összegzés:

Engem meg tudott győzni ez a felvétel arról, hogy néha igenis elfér a zenei piacon egy turnéról két különböző koncertkiadvány. A ’MorseFest 2021’-hez hasonló, ugyanarra a koncepcióra épülő, hosszúságában mégis teljesen eltérő előadás is hozta a The Neal Morse Band által felállított magas színvonalat, a The Great Similitude Medley pedig igazi meglepetés volt, olyannyira, hogy a filmről teljesen meg is feledkeztem, cseppet sem hiányzott.

Pontszám: 8

Megjelenés: 2023
Kiadó: Inside Out Music
Stílus: progresszív rock
Származás: Amerikai Egyesült Államok

Hivatalos hazai forgalmazónál kapható fizikai formátum: 3 CD

Zenészek:

Neal Morse – billentyűs hangszerek, gitár, ének
Mike Portnoy – dob, ütőhangszerek, ének
Randy George – basszusgitár, billentyűs hangszerek
Eric Gillette – gitár, ének
Bill Hubauer – billentyűs hangszerek, ének, akusztikus gitár, klarinét

Dalcímek:

CD 1:

01. Do It All Again
02. Bird On A Wire
03. Your Place In The Sun
04. Another Story To Tell
05. The Way It Had To Be
06. Bridge Over Troubled Water
07. Waterfall

CD 2:

01. Not Afraid Pt. 2
02. Beyond The Years

CD 3:

01. The Great Similitude Medley

Megosztás