Marillion-Seasons End-Remaster-Egyperces

Más bandákhoz hasonlóan a szokásos traumán ment át a Marillion, amikor Fish elhagyta őket. Ha egy ilyen karizmatikus énekes, mint ő, faképnél hagy egy zenekart, sok esetben a vége a csapat működésének. Ugyan megpróbálják a lehetetlent, a frontember pótlását, de ez többnyire nem vezet eredményre. Akad persze néhány kivétel, például a Marillionnak sikerült, hiszen Steve Hogarth személyében – igaz, hogy egy teljesen más karakter – egy szintén nagy formátumú énekest hoztak be a zenekar közepébe. Nem lettek a koncertjeik olyan teátrálisak, mint Fishsel, bár Hogarth is előadja, elmeséli a dalokat, ő erősebben koncentrál magára az énekre.
Ha figyelmesen meghallgatjuk a ‘Seasons End’ dalait, kidolgozottabbak az énektémák, több a lírai rész, a billentyűs téma, mint a Fishsel készült albumokon. Nem, semmivel sem rosszabbak, ez a lemez másképp szól. Nem gyökeresen másképp, csak egy picit befogadhatóbb lett a muzsika. Ez a már említett másféle ének miatt hallható leginkább. Olyan gördülékenynek hat az egész anyag, semmi erőlködés, a zene sodró, dinamikus. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy még Hogarth érkezése előtt, Fish idejében jó pár zenei alap elkészült ezek közül, így volt mire építkezni az új albumnál. „Mintha nyaraltunk volna – emlékezett vissza Ian Mosley dobos –, mindennap teniszeztünk vagy léghajóztunk.”

Az új lemezt a zsűri jól fogadta, ahogy az új frontembert is, akivel stabilizálódott a felállás, hiszen majdnem 35 éve nem volt személyi változás a Marillion berkeiben. Fishhez hasonlóan Hogarth is vállalja a hírvivő szerepét, ő jegyzi a szövegeket. Ezek is költői szépségűek, de jobban ragaszkodnak a valósághoz, bennük hamarabb felismerhető a világunk.
1989 és 1997 után harmadszor is kiadták a ’Seasons End’-et, az új megjelenéssel nemcsak a hang, de a külső is megújult. Egy másik, sötétebb hangulatú csomagolást kapott a kiadvány, a kísérőfüzetben levő grafikákban keveredik múlt és jövő, fikció és valóság és a szövegeket is figyelemmel kísérhetjük az album hallgatása közben. Az újkori progresszív rock egyik gyöngyszeme.
Az újrakiadás hazai forrásból CD, vinyl, 3 CD+Blu-ray és ötlemezes vinyl box formátumban szerezhető be.

Megosztás