Már szinte rendszeressé és megszokottá válnak a minifesztiválok a Barba Negrában. A hely területi adottságai megvannak az ilyen két színpadon zajló események lebonyolításához, bár a tömeg miatt nem mindig egyszerű a színpadok közötti átjárás. Sajnos most is voltak áldozatai az estének, mert bármennyire is szerettem volna, nem sikerült látnom minden fellépőt. Szerencsére mindenkit sikerült megnézni, akikért érkeztem, így nem volt hiányérzetem.
A Bleed From Within korai kezdésére sikerült odaérnem. Bár nagyon nem kenyerem a metalcore/deathcore stílus, azért néhány banda munkásságát követem. Szerencsére a skót Bleed From Within a fogamra valóbb, zenei szempontból technikásabb oldalát képviseli a stílusnak, így igencsak élveztem a nyúlfarknyi szettjüket.
![](https://hardrock.hu/wp-content/uploads/2024/02/huacdcbepo.jpg")
Előzenekarhoz képest szokatlanul jó minőségeben dörrentek meg, brutális erővel ontották ránk breakdownjaikat. Sajnos a csapat nem volt teljes, mert két tagnak is halaszthatatlan családi elfoglaltságai támadtak a turné közben, így basszusgitáros nélkül, beugró énekessel voltak kénytelenek kiállni a magyar és a horvát közönség elé.
Annak, aki nem ismeri a csapatot, valószínűleg fel sem tűnt volna ez a kényszerű csere, mert Jei Doublerice (Despite Exile) annyira magabiztosan tette a dolgát a mikrofon mögött, mintha már hosszú ideje erősítené a bandát.
Rövid, hatdalos programjukból négy dalt szenteltek a tavaly megjelent ’Shrine’ című albumuk népszerűsítésére, amelyet a korai időpont ellenére szép számú tömeg intenzív testmozgással hálált meg a tikkasztó hőség ellenére is. Tisztességesen előmelegítették a színpadot, és utánuk ki is nyílt a pokol kapuja.
Stand Down / Pathfinder / Levitate / Killing Time / I Am Damnation / The End Of All We Know
Az Adam ’Nergal’ Darski vezette lengyel Behemoth nem egészen egy éve járt nálunk utoljára, így nem csoda, hogy az akkori programjuk nem sokban módosult, talán két dal cserélődött ki. A műsor gerincét adó koncertslágerekre támaszkodtak most a picit kurtább szettjük alatt. A fehér lepel mögött árnyjátékkal kezdték hergelni a Post-God Nirvana soraira a fekete misére egybegyűlteket.
Én most láttam őket először, így számomra lenyűgöző volt az a színház, amivel megtámogatták a dalokat. A látványra és a show-ra nagy hangsúlyt fektettek most is, színpadi elemekből, dobogókból, emelvényekből nem volt hiány és ezeket a kellékeket szépen ki is használták.
Tisztességesen bemozogták a színpadot és folyamatosan kommunikáltak a közönséggel, végig fenntartva annak érdeklődését. Minden dal egy újabb felvonása volt a szépen felépített műsornak.
A fáklyák, a tűz- és füstágyúk, valamint a fényjáték apró elemei, Nergal dalonként változó fejdíszei, köntösei mind-mind fokozták az élményt.
Egyedül a hangzás vett el a produkció élvezeti értékéből. Sajnos ahol én álltam, ott nem volt tökéletes a sound, így a zenei részek súlya nem tudott magával ragadni. A szólókat és az éneket alig lehetett hallani, a dobok hangereje pedig maga alá temette a ritmusrészeket.
Erről persze a zenészek tehetnek legkevésbé, Ők tényleg mindent megtettek azért, hogy elkápráztassák a közönséget, akik hálásak is voltak mindezért.
A hangzás hiányosságait leszámítva nagyon jól szórakoztam az atmoszféra által teremtett földi pokolban, amelynek szélesre tárták a kapuit.
Intro (Post‐God Nirvana) / Ora Pro Nobis Lucifer / Malaria Vvlgata / Conquer All / The Deathless Sun / Blow Your Trumpets Gabriel / Once Upon A Pale Horse / Daimonos / Versvs Christvs / Ov Fire And The Void / Bartzabel / Chant For Eschaton 2000
Ezután a szélvész produkció után ránk is fért a pihenés, amíg ízekre szedték a poklot, majd felépítették Valhalla csarnokát a vikingek számára. Az Amon Amarth szintén nem ritka vendég nálunk, már-már második otthonuk lesz a Barba Negra színpada. Most sem telt el egy év, mióta utoljára ezeken a deszkákon állhattak, amit természetesen azzal háláltak meg, hogy újra kifacsarták a szuszt pogány hadseregükből.
Korábban jó néhányszor láttam már az Amon Amarthot, de mostanában kimaradt. Valahol 2011 környékén elvesztettem az érdeklődésemet irántuk. Szerintem a ’Twilight Of The Thunder God’ albumnál érték el kreativitásuk csúcsát, azután kicsit önismétlőbe fordultak át, így nem hoztak annyira lázba az anyagaik.
Persze mindig meghallgattam, mivel rukkolnak elő, de a lelkesedésem elmaradt. A tavaly megjelent ’The Great Heathen Army’ anyag viszont újra bent ragadt a lejátszómban, így elérkezettnek láttam az időt, hogy újra csatlakozzam Valhalla elhullt seregéhez.
Az átszerelés alatt a színpadot takaró lepel lehullása után ismerős látvány fogadta a közönséget. A két hatalmas szarvval díszített viking sisak látványa már ismerős lehetett, ahogyan a nyitó Guardians Of Asgaard is. Már itt akkora ováció alakult ki, hogy szinte leordította a közönség a színpadról a zenészeket.
Ezután egy percre sem hagyták leülni a hangulatot, igazi slágerparádé következett. Majd minden kedvenc dalomat eljátszották, így jól megdolgoztatták a hőségtől kiszáradt torkom. Olyan dalokkal, mint a Death In Fire, a The Pursuit Of Vikings, a Deceiver Of The Gods vagy a Destroyer Of The Universe, nem nagyon lehet tévedni.
A közönség ezt intenzív evezőcsapásokkal hálálta meg a Put Your Back Into The Oar alatt. Johan Hegg fővikingnek is akadt dolga bőven a Lokival folytatott küzdelme alatt, később pedig a viking harcosok kardcsapásait kellett kerülgetnie.
A hivatalos műsoridő észrevétlenül szaladt át rajtam. A színpad sötétbe borult, majd a viharos tengerből előbújt Midgard-kígyó, hogy újabb küzdelemre szólítsa a Thort megszemélyesítő Johant az utolsó csatában.
A hangzás szerencsére itt már nem hagyott kivetnivalót, így egy minden szempontól tökéletes koncertet adhattak a harcosok.
Guardians Of Asgaard / Raven’s Flight / War Of The Gods / Heidrun / Death In Fire / The Pursuit Of Vikings / Deceiver Of The Gods / Find A Way Or Make One / Put Your Back Into The Oar / Destroyer Of The Universe / The Way Of Vikings / The Berserker At Stamford Bridge / Shield Wall / Raise Your Horns /// Twilight Of The Thunder God
Ezután gyorsan átsuhantam a kisszínpadhoz, ahol már kezdett is a From The Sky. Rájuk nagyon kíváncsi voltam, már a ’Rex’ című első lemezüket is nagyon sokat hallgattam, de a nemrégiben megjelent ’Antarktika’ talán egy fokkal jobban tetszik a kicsit közérthetőbb megközelítés miatt. A Tari Szabolcs vezette csapat kicsit megilletődve kezdett bele a koncertbe, de ahogy folyamatosan érkeztek a sátorba az emberek, úgy lazultak le ők is.
Sajnos a technika nem állt az ő oldalukon, az ének halk volt és a gitár is el-eltűnt a mixből. A műsorukat két részre bontották, az első részben az ’Rex’ lemez dalai domináltak, míg a másodikban a kettes anyag dalai csendültek fel. Természetesen elhangzott ‘A Dal’ által nagyobb nyilvánosságot kapott Antarktika is. Gitáros szempontból is megvolt a két részre bontás, az első felében búcsúzott Kertész Márton, aztán bemutatkozott Süle Tamás (Slowmesh), aki átveszi Marci helyét.
A From The Sky zeneileg elég vegyes, beskatulyázni sincs értelme, mert nem rettennek meg a hirtelen hangulati és stílusbéli váltásoktól sem, de ennek ellenére nem esik szét a produkció, hanem kerek egységet alkot. Ha jó a dal, akkor stílustól függetlenül működik és erről most élőben is tanúbizonyságot tettek.
Szimfonikus extrém metál zenéjükkel és érzelmekkel teli szövegeikkel nagyon nehéz úton indultak el. Azzal, hogy nem egy éppen futó stílusra ültek fel, hanem minden kreativitásukkal azon dolgoznak, hogy megtalálják saját egyéniségüket, nem lesz könnyű dolguk a magyar undergroundban. Szerintem megvan bennük minden ahhoz, hogy sikereket érjenek el, csak ehhez szükség lesz a közönség nyitottságára is.
Vulcanus / Hereditas / Nexus / Sanguis / Gemini / Lethle / Finisterra / Antarktika / Libera Me
Remek kis fesztivál kerekedett ki újra, ahol négy teljesen eltérő stílusú bandát sikerült elcsípnem. A súlyos breakdownok megrepesztették a földet, így könnyedén kitárultak a pokol kapui, amiken keresztül egyenes út vezetett a Valhallába. Levezetésként pedig sétáltunk egyet Antarktika fagyos földjén. Ha pedig a tendencia folytatódik, akkor várhatóan egy év múlva újra csatasorba állhatunk.
Szöveg: Losonczi Péter
Fotók: Savafan
Köszönet a lehetőségért a H-Musicnak!
Legutóbbi hozzászólások