Legfrissebb a Hard Rockon
Tool – Szombaton eldördült a startpisztoly
Hannoverben kezdte meg a Tool 16 állomásos európai turnéját, a műsorukról készítettünk egy lejátszási listát, amely valószínűleg keveset fog változni június 13-ig, amikor a Budapest Arénában lépnek fel a Night Verses társaságában.
Markó Ádám és a Tool esete
Markó Ádám dobost leginkább a Special Providence, a Kaltenecker-Marko, a Useme és a Cloud 9+ tagjaként ismerhettük meg, most viszont a nyáron a Toollal Európában turnézó Night Verses gitárosának – Nick DePirrónak – egyik dalát „hangszerelte meg”, nem is akárhogyan.
Al Di Meola – Kétnaponta Budapesten
Al Di Meola a telt házas március 14-i fellépése után 2 nappal visszatér a Müpába, hogy egy ráadáskoncerttel zárja tavaszköszöntő Európa-turnéját. Az Al Di Meola Trio további tagjai ezen az estén: Peo Alfonsi és Sergio Martínez, a vendég ismét Gotthárd Mihály (Mike Gotthard).
Axel Rudi Pell – Két dal már megvan az októberi programból!
Második kislemezdalát mutatta be új lemezéről az októberben Budapesten is fellépő Axel Rudi Pell és csapata. Sanszos, hogy ezeket élőben is meghallgathatjuk a Barba Negrában, de a gitáros szerint Led Zeppelin-utalások is lesznek a ‘Risen Symbol’ albumon.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Black Veil Brides – 10 évet vártak, hogy végre klipet kapjon a dal
November 20-án másodszor lép fel hazánkban az amerikai Black Veil Brides, akik a közelgő turné előtt, meglepetésként visszanyúltak egy tíz évvel ezelőtt megjelent dalukhoz, a Lost It Allhoz, és friss élő felvételekből összevágott videót készítettek hozzá.
Steve Hackett – Megjelent a ‘Foxtrot’-ot bemutató élő felvétel
Pénteken jelent meg Steve Hackett koncertkiadványa, amin a legendás Genesis-album, a ’Foxtrot’ előadását hallhatjuk, amit az ötvenéves jubileum alkalmával rögzítettek 2022-ben.
Nőnapon érkezik Budapestre az Amaranthe-DragonForce co-headline turnéja
A „dupla koncert” kifejezés a bakelitek őskorában a két lemez hosszúságú koncertfelvételeket jelentette. Manapság az egyre gyakoribb co-headline turnékra mondhatjuk ugyanezt. Ilyen dupla koncertre készül a svéd Amaranthe és az angol Dragonforce is 2024. március 8-án a Barba Negrában.
G3 az eredeti felállásban
2024-ben újra turnézik az instrumentális gitárcirkusz, ezúttal a Joe Satriani-Steve Vai-Eric Johnson – vagyis az 1996-os eredeti – felállás vág neki a világnak.
Evanescence – Sötét hangulatú videón a Fleetwood Mac-feldolgozás
Nyolc év után az első új felvétel a zenekartól, a rájuk jellemző, jellegzetes stílusban nyúltak hozzá a Fleetwood Mac The Chain című dalához, amelynek klipje hajtás után látható.
Annihilator – Jövő héten jön az új lemez, itt a Dressed Up For Evil
Jövő héten kerül boltokba az Annihilator új lemeze, amiről egy újabb dalt gurított le Jeff Waters és csapata.
Demons & Wizards – Midas Disease: új dal a harmadik lemezről
Egyre kevesebb idő van hátra az új Demons & Wizards-album megjelenéséig, úgyhogy nem csoda, hogy most tovább ismerkedhetünk Jon Schaffer és Hansi Kürsch újabb közös művével.
Green Day – Dal-és klippremier: Oh Yeah!
A Green Day lerántotta a leplet vadiúj daláról, ami ’Father Of All…’ című, feburár 7-én érkező album előfutára.
Stone Temple Pilots – Elkészült az első videó az akusztikus albumhoz
Február 7-én, a Rhino Records gondozásában lát napvilágot a STP történetének első akusztikus nagylemeze. A folytatásban tesztelhető a P.R. Brown által rendezett kisfilm.
Al Di Meola – Újabb Beatles-albummal jelentkezik
A 2013-ban megjelent ’All Your Life’ után megint Beatles szerzeményeket dolgozott át Al Di Meola a jazzgitározás nyelvére.
Mark Morton – Így szól Mark Moralesszel az All I Had To Lose
Tegnap jelent meg a Lamb Of God gitárosának akusztikus EP-je, aminek All I Had To Lose című dalához klipet is készített Mark Morton, ráadásul a Sons Of Texas énekesével, Mark Moralesszel.
We Sell The Dead – Klipen az új dal: Carved In Stone
Február végén kerül boltokba a We Sell The Dead második albuma, amivel a folytatásban tovább lehet ismerkedni a Carved In Stone-nak köszönhetően.
Levi Fantasy – Vinnie Moore előtt melegítenek
Vinnie Moore budapesti koncertjén Csiszér Levente gitáros projektje, a Levi Fantasy is játszik, méghozzá a friss, ’Odyssey’ című lemezt bemutatva.
Magnum: The Serpent Rings
Rodney Matthews mesevilága most is magával ragad a borítón, a már többször felbukkanó lilaruhás kereszteslovag ezúttal megfáradtan térdel, eltörött a homokórája, kifolyt belőle az „idő”. Mögötte az óriáskígyó, akiről a ‘The Serpent Rings’ meséje szól. A Magnum zenéje pedig árad, mint egy filmzene, szerethető, felkavaró, megnyugtató. Az utóbbi évek legjobb teljesítménye tőlük.
Allen/Olzon – Itt a Worlds Apart szöveges videója
Csupán a Frontiers Music 2020-as terveiről szóló videójából derült ki karácsony táján, hogy készül egy új duettlemez Sir Russell Allen és Anette Olzon közreműködésével. Most itt az első szöveges videó a március 6-án megjelenő, ’Worlds Apart’ című albumról.
Kreator – Így szólt Chilében a Violent Revolution
Februárban egy gigantikus koncertfelvétellel jelentkezik a német thrash metal csapat, több helyszínen rögzített felvételeket találunk majd a ’London Apocalypticon – Live At The Roundhouse’ kiadványon.
Hardline – Második koncertlemezük érkezik hamarosan
A Hardline tavalyi fellépését a Frontiers Rock Festivalon megörökítették és február 14-én a Frontiers Music ki is adja a szokásos CD + DVD formátumban.
Rival Sons – Ők melegítenek be az Aerosmith előtt július 24-én a Puskás Stadionban
Nemrég jelentette be a koncertet szervező Live Nation, hogy a Rival Sons lesz az Aerosmith előzenekara a nyári koncerten.
Avenged Sevenfold – Egy kiadatlan dalt tettek fel a YouTube-ra
Az amerikai ötösfogat egy eddig soha meg nem jelent szerzeményt mutatott be, amely eredetileg a ’Hail To The King’ idején készült.
Khymera – Négy év után jelentkeznek új lemezzel
Amikor a Khymera elstartolt, az olasz zenész-producer Daniele Liverani és az akkor még Kansas énekes-billentyűs Steve Walsh közti együttműködésként indult. Idővel egy rendszeresen jelentkező stúdióprojektté alakult át, melynek középpontjában az azóta képbe került basszusgitáros-énekes és producer, Dennis Ward (Magnum, ex-Pink Cream 69) áll.
Vivaldi Metal Project – Rajongói támogatással készül a második stúdióalbum
Elindult az adománygyűjtő kampány (ITT), hogy elkészülhessen a Vivaldi Metal Project következő lemeze. Az első sztár muzsikus, aki hírverést kapott a szerepvállalásával kapcsolatosan, az Mike Portnoy.
Nightwish – ’Human. :II: Nature.’ címmel jön a kilencedik nagylemez
Rengetegen lélegzetüket visszafojtva várták az új Nightwish nagylemez hírét, de végre megérkeztek a hivatalos infók: április 10-én jön a következő album.
British Lion – Pénteken új album, most egy új dal: The Burning
Pénteken kerül boltokba Steve Harris zenekarának új albuma, amiről már a harmadik felvezető dal hallgatható meg.
Stone Sour – Itt az első demóanyag a ’Audio Secrecy’-ről
Josh Rand folytatja tovább a különleges demóanyagok publikálását, ezúttal a harmadik Stone Sour-nagylemezen található The Bitter End korai verzióját ismerhetjük meg.
Rock And Roll Hall Of Fame – A Judas Priestnek, a Motörheadnek, a Soundgardennek és a Thin Lizzynek továbbra sincsen hely
Kiderült, hogy idén kik kerülnek be a Rock And Roll Hall Of Fame-be. Sajnos a rock és metal színtér számára ezúttal is csalódást keltő a lista.
L.A. Guns – Tracii Guns és Phil Lewis perli Steve Riley-t a névhasználatért
Megindult a pereskedés az L.A. Guns tagjai között. Január 9-én az L.A. Guns gitárosa, Tracii Guns és énekese, Phil Lewis panaszt nyújtott be a kaliforniai kerületi bírósághoz korábbi zenésztársuk, a dobos Steve Riley ellen az L.A. Guns név illetéktelen használata miatt.
Ayreon – Márciusban jön az ’Electric Castle Live And Other Tales’
Tegnap este egy kisfilmmel jelentkezett Arjen Lucassen, amelyből kiderült, hogy március 27-én jelenik meg az ’Into The Electric Castle’ húszéves jubileumi előadását megörökítő koncertfilm.
Rick Wakeman – Progresszív instrumentális albumot vesz fel
A veterán billentyűs bejelentette, hogy egy olyan instrumentális anyag felvételeibe kezd, melyen vérbeli progresszív rockzene lesz hallható.
Metallica Symphonic Tribute – Budapestre jönnek
A Metallica Symphonic Tribute Show nagy sikernek örvend szerte Európában és 2020. március 12-én végre hazánkba is ellátogatnak, hogy a Budapest Kongresszusi Központban örvendeztessék meg a Metallica rajongókat.
Cliff Richard & The Shadows – The Best Of The Rock ‘N’ Roll Pioneers
Még a mai öreg rockereknek is oldschool muzsikának tűnhet ez a valóban átfogó gyűjteményes kiadvány, amely Cliff Richard és a The Shadows kooperációjában megjelent dalokból válogat. Ahogy a ‘Yesterday’ című filmben mondták: „Egy Beatles nélküli világ egy sokkalta rosszabb világ!” És ha ezt továbbgondoljuk… egy Cliff Richard nélküli világ se lehetne ugyanaz.
Noturnall – A Sons Of Apollo vendégeként érkeznek Budapestre
Mike Orlando (Adrenaline Mob) osztotta meg azt a hírt a legnépszerűbb közösségi portálon, hogy a Noturnall csatlakozik a márciusi koncertsorozathoz, amelynek keretében nálunk is fellépnek.
Brant Bjork – Ismét Budapesten koncertezik saját zenekarával (x)
Három évvel legutóbbi koncertje után újra Budapesten lép fel a kaliforniai desert rock több mint negyed évszázada hivatalban lévő nagykövete.
Joe Lynn Turner – Áprilisban Szlovákiában és Csehországban is fellép
2020 első felében Európában turnézik Joe Lynn Turner, aki a koncertkörút során a szomszédos országokban is tiszteletét teszi.
P. Box – Kilépett Szabó Krisztián
15 év után elhagyta a Pandora’s Box sorait Szabó Krisztián. A billentyűs Cserháti ’Pityi’ István örökségét ápolta a csapaton belül az elmúlt másfél évtizedben, elmondása szerint „a zenekar működésével kapcsolatos okok” miatt döntött a távozás mellett.
To/Die/For – Ismét összeállnak egy koncert erejéig
Egyelőre úgy tűnik, hogy egyetlen koncert erejéig, de újból összeáll a To/Die/For. A finn gothic metal csapat debütlemezének 20 éves jubileumát ünnepli egy exkluzív koncerttel a nyár folyamán.
European Mantra: B.O.T.
A European Mantra Borlai Gergő együttese, ő hívta életre, az ő zenei koncepciója érvényesül elsősorban, de igazi csapatmunka eredménye. Gergő a zenészeknek megadta a kitörési pontokat, így mindenki meg tudta mutatni zenészi kvalitásait. Modern hangzású, pozitív töltetű, minden öncélúságtól mentes 21. századi mestermunka.
Sodom – Kilépett Stefan Hüskens
Mindössze két év után elhagyta a Sodom sorait Stefan “Husky” Hüskens. A dobos szerint nincs dráma a döntés mögött, megváltozott életkörülményei miatt kényszerült erre.
Pearl Jam – „Egy hosszú utazás volt ezt a lemezt elkészíteni”
Márciusban jelenik meg a Pearl Jam új albuma. A csapat hét év után jelentkezik lemezzel, melynek a ’Gigaton’ címet adták Eddie Vedderék.
Black Swan – Big Disaster: itt a második dal a Frontiers Music új szupercsapatától
Decemberben mutatkozott be a Robin McAuley (Michael Schenker Fest, ex-McAuley Schenker Group), Reb Beach (Winger, Whitesnake), Jeff Pilson (Foreigner, The End Machine, ex-Dokken) és Matt Starr (Ace Frehley, Mr. Big) felállású Black Swan, akik most egy újabb dalról rántották le a leplet.
Peter Green – Kirk Hammett-tel dolgozik együtt
A Fleetwood Mac egykori gitáros legendája, Peter Green visszavonultan él dél-angliai otthonában, idejét jórészt gitározással, rajzolással, képzőművészettel tölti az utóbbi években, ám most aktivizálta magát.
Neil Peart emlékére (1952-2020)
Behelyezem a lejátszóba a ’Clockwork Angels Tour’ koncertjének korongját. Megjelenik a gőzkorszak ihlette menüsor. Aztán a dobszólóra navigálok.
Me And That Man – Corey Taylor, Ihsahn és Matt Heafy is közreműködik az új lemezen
Több új dal után Nergal szabadidős bandája, a Me And That Man bejelentette, hogy március végén új albummal jelentkezik. A szóban forgó lemezről a folytatásban egy újabb dal tesztelhető Surrender címmel.
H.E.A.T – Itt a harmadik kislemezdal: Come Clean
Februárra halasztotta új albumának megjelenését a H.E.A.T, a promóció viszont nem áll le, a svéd banda ugyanis Come Clean címmel egy újabb dalról rántotta le a leplet.
The Cadillac Three – Countrysztárokkal készült új daluk
Nem sokat kell várni a The Cadillac Three új albumának megjelenéséig, úgyhogy ennek apropójából a srácok ismét megosztottak egy új dalt a nagyérdeművel.
Legfrissebb a Hard Rockon
Gary Moore-Emlékest – Ilyen volt 2019-ben
Két nap múlva itt a jubileumi 10. Gary Moore-Emlékest, aki még nem szánta rá magát, hogy a keddi munkába menetel előtt hétfőn este egy nagyot bulizzon az ír gitáros dalaira, annak kedvcsinálóként előkotortuk a teljes 2019-es műsort az A38 Hajó felvételén.
H.E.A.T – Új dallal támogatják meg az Európa-turnét
A tavaly augusztusban megjelent ‘Force Majeure’ nagylemez óta csak annyi hírünk volt a H.E.A.T-ről, hogy az Eclipse-szel közös turnét terveznek Európába. Most megjelent egy vadiúj dalt tartalmazó digitális kislemezük, a Freedom.
Flogging Molly – Az Akvárium Klub táncparkettjére hajóznak be
Az ír-amerikai folk-rock hetesfogat, a Flogging Molly utoljára 2019-ben járt nálunk, úgyhogy épp ideje, hogy leporoljuk a tánccipőket, bakancsokat és újra bulizzunk egy hatalmasat, méghozzá az Akvárium táncparkettjén június 14-én.
Diana Krall visszatér Budapestre
A Grammy-díjas énekes-zongorista csodálatos előadással készül magyar rajongóinak. Korunk egyik legismertebb művésze, Diana Krall május 21-én hetedik alkalommal lép színpadra hazánkban, ezúttal Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában.
The Southern Oracle – Brutál albummal hergelnek az idei egyetlen koncertjükre
Tegnap jelent meg a hazai metalcore csapat, a The Southern Oracle ötödik nagylemeze, a lemezbemutató koncert április 29-én lesz az Akváriumban a Choke City vendégszereplésével.
Swallow The Sun – Az Avatariummal jönnek a Barba Negrába
Komor és súlyos dalok várnak minket a Barba Negra Blue Stage-en május 1-én, a finn Swallow The Sun és a svéd Avatarium lép fel, a felvezetésről a Shores Of Null gondoskodik.
Waydown – Ledobták az atomot
A budapesti Waydown ezúttal egy súlyos, lassú, doomos hangzású dalt hozott nekünk, a Hard Rock Magazin oldalán debütál a Burn In Hell című szerzeményük. A dalt élőben legközelebb az óbudai Teremben hallgathatjuk meg, a Space Cadet társaságában lépnek fel.
Metallica – A címadó dallal már megvan az új album egyharmada
A 15 nap múlva megjelenő új Metallica-albumról már a negyedik előzetessel is megismerkedhetünk, a dal videója percekkel ezelőtt került ki a világhálóra.
The Cult – Nyáron a Budapest Parkban koncertezik a brit legenda
A The Cult 40 éves pályafutásának 11. nagylemezét adta ki tavaly októberben, amelyet a hazai közönségnek is rövidesen bemutatnak. Az ‘Under The Midnight Sun’ album magyarországi élő premierje június 27-én, a Budapest Parkban lesz.
iLAND – Már csak 92 db jegy maradt a holnapi koncertre
Az East zenekar művészeti örökségét újragondoló iLAND fennállásának eddigi legnagyobb koncertje kerül megrendezésre holnap a Müpában, a zenekarhoz csatlakozik a Fehér Lili-Hegedűs Bori felállású vokálszekció.
Saxon: More Inspirations
Érzésem szerint felesleges volt kiadnia két tribute-lemezt a Saxonnak, a kevesebb több lett volna – a kettőből lehetett volna összerakni egy erősebb szelekciót.
Pénteken újra Dáma Lárma a Barba Negrában!
Hatodszor gyűlnek össze Magyarország legvagányabb zenész csajai, hogy egy este alatt, külön erre az eseményre verbuválódott alkalmi formációkkal eljátsszák kedvenc dalaikat. Idén mindez a tánc jegyében történik, méghozzá új helyszínen, a Barba Negra Blue Stage-en, március 31-én.
Amaranthe / Beyond The Black – Co-headlining turnéval jönnek
Kinek a pap, kinek a papné, kinek a pap húga! Vagy valami hasonló. Bejelentette 2020-as Európa-turnéját az Amaranthe, mégpedig a Beyond The Black zenekarral közösen. Hozzánk december 4-én érnek el, a Barba Negra Music Clubban lépnek fel.
Myrath – Most már tényleg jön a DVD
Tavaly év vége felé a francia producer Kevin Codfert kiadója, a Verycords megjelentette a Myrath első DVD-jét. Az earMUSIC most tette közzé, hogy felvállalták a kiadvány nemzetközi terjesztését. A ‘Live In Carthage’ április 17-én kerülhet a boltokba CD + DVD formában.
Jazz Sabbath – Különleges albumot ad ki a Black Sabbath turnébillentyűse
Áprilisban jelenik meg a Jazz Sabbath debütlemeze, ami a trio vezére, Milton Keanes (ismertebb nevén Adam Wakeman) szerint már ötven éve esedékes volt.
Molto – Megjelent a ’Kontroll’
Megjelent a debreceni Molto zenekar (egykori Szeg, Necropsia, Beholder tagok új csapata) új lemeze ’Kontroll’ címmel. Az album kilenc friss dala közül a Megtört álom bemutatója kísérte a megjelenést.
Nagy Ábel Márton – Az első dal a szólóprojekttől
Megérkezett Nagy Ábel Márton szólóprojektjének első dala. A még csak 22 éves Nagy Ábel Márton zenész családból származik, édesapja az Erkel Ferenc-díjas Nagy János (Nagy János Trió, European Mantra, Djabe) zongoraművész.
Android – Régi-új lemez vinylen is
A progresszív rockot játszó Android zenekar idén ünnepli megalakulásának negyvenedik évfordulóját, az ‘East Of Eden’ albumukat pedig a 10 éves jubileum tiszteletére újították fel.
Pünkösd Freakend Festival 2 – Grindcore buli Kiskunhalason
Május 30. és június 1. között kerül megrendezésre Kiskunhalason a ’Pünkösd Freakend Festival’, ami idén a tavalyi buli duplája, 2 nap lesz, új helyszínen, sok király zenekarral és sok király arccal!
Ossian – Hallgasd meg a címadó dalt az áprilisi ’Csak a jót’ nagylemezről!
Meghallgatható az első előzetes dal az Ossian április 17-én érkező 24. nagylemezéről.
Def Leppard – Itt a Rocket az új koncertanyagról
Új koncertkiadvánnyal jelentkezik áprilisban a Def Leppard. A banda ráadásul egy dalt, a Rocketot már meg is osztotta az anyagról.
AC/DC – Az új lemez tele lesz meglepetésekkel
Szokás szerint másodkézből kapott információkra támaszkodunk, ezúttal Dee Snider osztott meg néhány információt, miután együtt vacsorázott Brian Johnsonnal.
Trivium – „Arra az alapra akartunk építkezni, amit az előző albumnál tettünk le”
Új albummal jelentkezik áprilisban a Trivium. Matt Heafy és csapata már be is mutatta az első dalt az új anyagról.
The Unity – Klipen a Line And Sinker
Kevesebb mint két hét múlva jelenik meg a The Unity harmadik albuma, amiről klippel együtt hallgatható meg a második felvezető nóta.
Rudán Joe Akusztik – Interjú Joe-val a 10 éves jubileum kapcsán
Jövő hét kedden az A38 Hajón lép fel Rudán Joe és akusztikus formációja, hiszen meghívást kaptak az M2 Petőfi TV Akusztik Legendák sorozatába, így...
Metal Church – Dead On The Vine: az első dal az új kiadványról
Meghallgatható az első dal a ’From The Vault’ című Metal Church válogatásanyagról.
Ross The Boss – Klipen az új dal: Maiden Of Shadows
Jövő héten jelenik meg a Manowar eredeti gitárosa által vezetett Ross The Boss új albuma, amiről már a második új dal is meghallgatható.
Slipknot – A Magneoton Spotlight vendége volt Corey Taylor
Corey Taylor, a Slipknot és a Stone Sour frontembere a Slipknot budapesti koncertje előtt a Magneoton Spotlightnak nyilatkozott.
The Night Flight Orchestra – Megjelent az ’Aeromantic’, itt egy új klip
Tegnap került a lemezboltokba a The Night Flight Orchestra új nagylemeze, ennek apropójából a Taurus című dalhoz készített klipet mutatták be.
Biff Byford – Tavaly szívrohamon esett át
Mi is hírt adtunk, hogy a Saxon hangja szívműtéten esett át 2019 őszén, most megosztotta, mi történt pontosan:
Bonfire – A rock’n’roll túlélői
A Bonfire új albuma április 3-án jelenik meg ‘Fistful Of Fire’ címmel. A Rock‘n’Roll Survivors azonban már előrevetíti, mire számíthatunk.
King Solomon Hicks – Dalpremier: I’d Rather Be Blind
A feltörekvő gitárvirtuóz március közepén jelentkezik debütáló lemezével, mely a ’Harlem’ címet kapta. A Mascot Label Group már a harmadik népszerűsítő tételt osztotta meg YouTube-oldalán.
Egypercesek #54: Green Day, Tinsley Ellis, Jaffa68, Zero Theorem, KK Null & Pándi Balázs
E havi jelszavunk: nem igazán… Mert van itt punk rock, ami már nem igazán punk rock, bluesgitáros, aki nem igazán fekete. Bezzeg a hangja! Magyar blues rock, amely még nem igazán ismert, egy fris csapat, ami nem igazán Disturbed, és valami, ami nem is igazán zene.
Dynazty – „Az összes ütközőt és féket kivettük”
Hamarosan új albummal jelentkezik a Dynazty. A svéd csapat már a második dalt is bemutatta az új lemezről, mely a ’The Dark Delight’ névre hallgat.
Paul Di’Anno – „Jogosan tettek ki az Iron Maidenből!”
A volt Iron Maiden-frontember ma úgy ítéli meg, hogy kirúgása annak idején helyes döntés volt.
The Devil’s Trade – Season Of Mist szerződés, új lemez
Mától hivatalos, hogy az underground metal egyik legnevesebb kiadójához szerződött a The Devil’s Trade, még idén érkezik az új lemez!
Stone Sour – Megérkezett az első demó a ’Come What(ever) May’-ről
Folytatódik a korai felvételek publikálása, az amerikai csapat ezúttal a második nagylemezének a nyitódalát, a 30/30-150-t osztotta meg a YouTube-on.
Sons Of Apollo – Március 25-én a Barba Negra színpadán az amerikai szupercsapat (x)
A Sons Of Apollo március 25-én a második lemezével, az ’MMXX’-szel érkezik Budapestre.
Legközelebb legyen öt lépcsővel kevesebb: HammerFall, Battle Beast, Serious Black – Barba Negra, 2020. 02. 20.
A nagy gazdasági fellendüléseket rendre recesszió követi. Így van ez a koncertéletben is. Nem lehet mindig jobb és jobb előadásokat produkálni, egyszer csak nem tud elég újat, érdekeset kitalálni a banda, és a rajongók csalódást érezhetnek az előzőek után. Így jártam most én is a HammerFall-koncerttel kapcsolatban.
Deep Purple – Júniusban jön a huszonegyedik stúdióalbum
Végre megerősítette a legendás csapat az eddig pletykákat, miszerint nyáron érkezik a 2017-es ’InFinite’ folytatása. Az új anyag ’Whoosh!’ címmel jelenik meg.
One Desire – Új album + budapesti koncert
Márciusban a Dürerben már hallható lesz néhány az áprilisban megjelenő új albumról. A dallamos rockban utazó finn csapat a The Night Flight Orchestraval jön Budapestre.
Ayreon – Egy Guilt Machine-dalt nézhetünk meg az új koncertfilmből
Négy hét múlva jelenik meg az ’Electric Castle Live And Other Tales’, amelyhez elkészült a második népszerűsítő részlet. A folytatásban most az „Other Tales” részből vett elő egy művet Arjen Lucassen, ez pedig a Twisted Coil.
Exodus – Gary Holt szerint idén lesz új album
A gitáros szerint a banda nyáron stúdióba vonul, hogy rögzítse soron következő albumát, mely év vége felé meg is jelenhet.
Jolly Jackers – Alone címmel megjelent a legújabb klip
Az Európa-szerte népszerű Jolly Jackers zenekar Alone címmel kiadta legfrissebb klipes szerzeményét. Az izgalmas álomképbe rejtett táncos szám új nagylemezük előfutára, amit egy több mint 20 állomásos nemzetközi tavaszi turnéval vezetnek fel.
Lucky Gentlemen – Új klip készült: Tehervonat
A Lucky Gentlemen készített egy vidám új klipet a Tehervonat című dalhoz. Ez Alan Jackson Freight Train című számának magyar változata.
Turilli/Lione Rhapsody – Áprilisban Budapesten is fellépnek (x)
Tavaly jelent meg a Luca Turilli és Fabio Lione nevével fémjelzett Rhapsody új lemeze ’Zero Gravity (Rebirth and Evolution)’ címmel. A csapat áprilisban Budapesten is bemutatja az albumot.
Utazás a ’70-es évekbe: Uriah Heep, Peter Kovary & The Royal Rebels – Barba Negra, 2020. 02. 05.
Van egy kis bulváros kamuzás a címben, mert a remek koncert mindkét szereplője megállja a helyét a 2020-as évek számára írt zenéivel – és ez is adta a műsoruk gerincét (vagy legalábbis néhány fontos csigolyát a gerincben) –, de a Uriah Heep klasszikussá vált időszaka a ’70-es éveket jelenti, Kőváry Péter csapata pedig ebből az időszakból meríti a fő hatásait.
Dirkschneider – A Helloween előtt lépnek fel az őszi turnén
Bár a szemfülesek már egy hete kileshették a Helloween honlapján, ma hivatalosan is bejelentették, hogy a Dirkschneider lesz a ‘United Alive World Tour Part II’ őszi európai szakaszának előzenekara. Mint tudjuk, Udo Dirkschneidernek ez a projektje az U.D.O. tagjaiból áll, de kizárólag Accept-műsorral koncertezik.
Alter Bridge – Nyáron a Barba Negra Trackbe jönnek (x)
Nyáron visszatér Budapestre az Alter Bridge. A Myles Kennedy és Mark Tremonti nevével fémjelzett csapat a Barba Negra Music Clubban lép fel.
Rage – Ők kísérik az Orden Ogant és a Grave Diggert Budapestre (is)
Az Orden Ogan őszi turnéjának harmadik szereplőjéről is lehullott a lepel. A Rage magyar rajongóinak nagy örömére Peavyék melegítenek majd a címben szereplő két banda előtt a Barba Negra Music Clubban.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló
Alpárfeszt, ahol csak jó zene lesz!
Idén hetedik alkalommal kerül megrendezésre az Alpárfeszt 2020. szeptember 3-5. között Tiszaalpáron, amit bátran mondhatunk a Tisza mentén lévő legbarátságosabb zenei összejövetelnek.
All Out – A hamelni patkányfogó legendája
Egy sodró, izgalmas zenei utazásra hív a 2019 óta létező magyar progresszív szupergroup, az All Out. Alapi István az EDDA Művekből, vagy a Tompox zenészei (Balla Endre, Elek István és Kovács Sára Dizna) biztosítékot jelentenek a minőségre.
Holnap startol a Fekete Zaj Fesztivál
Augusztus 19-én kezdődik és négy napon át várja a komplex zenék kedvelőit a Fekete Zaj Fesztivál az idilli hangulatú Sástó partján, a Mátrában. A rendezvényt a járványhelyzetre való tekintettel kisebb létszámmal és számos óvintézkedés bevezetésével teszik biztonságossá a szervezők.
AŽUR – Gyere és nézd: Klipen a pörgős ballada
A budapesti alternatív pop-rock banda ezúttal is egy igazi érzelmi hullámvasútra ültet fel, hiszen legújabb szerzeményükben a szerelem, a szeretet és a konfliktuskezelés háromszögében mozognak.
Zorall – Koroknai Árpád az új énekes
A P.Box, az Omen és a Kori éléről ismert Koroknai Árpáddal folytatja karrierjét a Zorall. A csapat már be is mutatta első dalát az új frontemberrel, melynek klipjében a Viszkis játssza a főszerepet.