Február 7-én, a Rhino Records gondozásában lát napvilágot a STP történetének első akusztikus nagylemeze. A folytatásban tesztelhető a P.R. Brown által rendezett kisfilm.

Stone Temple Pilots

Tíz igazán személyes hangvételű mű, amelyhez befelé forduló szövegvilág társul. Ezekhez még néhány váratlan hangszer is társul, így bátran kijelenthetjük, hogy ez egy különleges zenei kaland lesz. A zenekar basszusgitárosa, Robert DeLeo így mesélt a lemezről: „A ’Perdida’ dallamai megmutatják, hogyan dolgozzuk fel a fájdalmat, valamint keressük az értelmet és hagyjuk, hogy a fájdalomból valami szép alakuljon ki. Amikor a saját életemben voltak események, melyek megviseltek, akkor leültem és egy őszinte beszélgetésem volt a gitárommal. Ez a legjobb terápia!”

 

 

A ’Perdida’-hoz hasonló akusztikus albumot már nagyon régóta szerettünk volna készíteni – fűzte hozzá Eric Kretz dobos. – Volt egy unplugged előadásunk még 1993-ban az MTV-ben. Aztán persze ha koncertezünk, akkor is szokott lenni egy mini akusztikus blokkunk. Robert és Dean az első ötleteiket még a tavalyi turnén hozta, tudtuk, hogy eljött a tökéletes időzítés egy akusztikus albumhoz.”

A ’Perdida’ tartalmából a Three Wishes után visszakanyarodunk az első önálló dalhoz. A nyitó Fare Thee Well ezúttal klipen debütált. A rendező így reagált a dalra: „Ez a gyönyörű kisfilm, a dal élő előadását örökíti meg. A  varázslat, az igazi esszencia így is érezhető.”

Megosztás