Legfrissebb a Hard Rockon
Marilyn Manson visszatért Budapestre és minden kétséget eloszlatott – Budapest Park, 2026. 07. 22.
Marilyn Manson három évtizede az industrial metal és a shock rock egyik legismertebb alakja, kilenc év várakozás után végre újra hazánkban lépett színpadra, a Budapest Park pedig egy estére teljesen az ő világává változott.
Devin Townsend – Nagyzenekar és kórus az új előzetesben
Devin Townsend folytatja a május végén érkező új albuma népszerűsítését, ezúttal a korábban megjelent kislemezdal alternatív verzióját hallhatjuk, benne szimfonikus zenekarral és kórussal.
Soen – Lemezbemutató az A38 Hajón
A Soen idén megjelent ’Reliance’ című lemezével tér vissza hozzánk, augusztus 27-én az A38 Hajón láthatjuk őket.
Nevermore – 15 év után tér ma vissza Budapestre a progresszív metal legenda
Új énekessel érkezik Budapestre a hamvaiból feltámadt Nevermore, akik a Barba Negrába magukkal hozzák a Wolf zenekart is.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Megadeth – Az utolsó előtti turné
A Megadeth a Disturbed vendégeként a Budapest Arénában lép fel október 6-án egy izmos válogatással. Utána már „csak” egy búcsúturné jön, de ki tudja, az megáll-e Magyarországon.
Neal Morse – Új dalok és koncertrészletek
Neal Morse szerzői albumáról két hosszabb lélegzetű szerzeményt is megismerhetünk, míg az ugyanakkor megjelenő MorseFest 2024-filmből egy Spock’s Beard-klasszikust és a ‘Joseph’ rockopera egy részletét mutatták be.
Stryper – Karácsonyi metál
November 21-én jelenik meg a Stryper rég várt karácsonyi albuma, a ‘The Greatest Gift Of All’. Hallgasd meg, hogy játsszák a keresztény metálosok a Winter Wonderlandet!
Disturbed: The Sickness 25th Anniversary Edition
Minden idők egyik legsikeresebb debütáló zenei anyaga a Disturbed ‘The Sickness’ című albuma, amelyet a megjelenés 25. jubileumára újra kiadtak többféle verzióban. Az évfordulót monstre turné kíséri, amelynek az október 6-i állomása a Budapest Aréna, vendég a Megadeth.
Six Feet Under – Klipen a Blood Of The Zombie
Pénteken kerül boltokba a Six Feet Under új lemeze, amiről a közeli megjelenés apropójából már a harmadik dal is meghallgatható.
Ørdøg – „Itt volt az ideje, hogy csináljunk egy lemezt”
Novemberben új albummal jelentkezik az Ørdøg, amiről az első dal, Az élet alássan már meg is hallgatható.
Motörhead – Már megint pakkot kapunk tőlük!
Az ’Ace Of Spades’ ünnepi kiadása után a Classic Rock Magazine összeállt a Motörhead ma is működő menedzsmentjével és piacra dobtak egy újabb látványos csomagot.
Mike LePond’s Silent Assassins: Whore Of Babylon
Mike LePond harmadik szólóanyaga olyan, mint egy török bazár: színes zenei kavalkád, amelyben zseniális és középszerű dalok váltják egymást, mindent együttvéve azonban mindenképpen pozitív a benyomás, ez egy szórakoztató, ámde korántsem világmegváltó alkotás.
Trishula – A háromágú szigony újra lecsap
Neil Fraser gitáros a hindu vallás egyik szimbólumáról nevezte el zenekarát, de a zenéje nagyon is brit, korábbi csapataira, a Tenre és a Rage Of Angelsre emlékeztet. Szeptember 25-én már a második albumuk jött ki az AOR Heaven kiadónál.
AC/DC – Megvan az új album címe?
Forrósodik a levegő az AC/DC körül, ugyanis tegnap aktivizálták magukat a közösségi médiában, most pedig egy rejtélyes plakát és egy új weboldal került elő, melyek talán az új album címét súgják meg nekünk.
Fear Factory – Kilépett Burton C. Bell
Harminc év után kilépett a Fear Factoryből Burton C. Bell. Az énekes azért kényszerült ilyen drasztikus lépésre, mert teljesen elvesztette a bizalmat társaiban, akik az utóbbi évek pereskedéseivel gyakorlatilag lenullázták.
Jaded Heart – Billentyűk nélkül jön az új lemez
Ismét aktivizálta magát a német dallamos metál alakulat, a Jaded Heart, akik novemberben új lemezzel jelentkeznek. A zenekar története során először ad ki olyan albumot, melyen egy szál billentyű sem hallható.
Falconer: From A Dying Ember
Egy igencsak változatos, kellőképp izgalmas dalcsokorral tért vissza a Falconer hat hosszú év után. Más kérdés, hogy eme visszatérés a buli végét is jelenti; azaz függöny le, jöhet a taps – mert azt megérdemlik!
Eclipse – Az eurovíziós dal a második újdonság koncertlemezükről
Az Eclipse legelső koncertkiadványáról most a Runaways című dalt ismerheted meg, mellyel annak idején a 2016-os Eurovíziós Dalfesztivál svéd fordulójában indultak.
Kurdt Vanderhoof – Új szólólemezt készített a Metal Church gitárosa
Szólólemezt ad ki 2021 elején a Metal Church gitárosa. Kurdt Vanderhoof egy interjúban elárulta, hogy a ’Brainchild’ névre keresztelt albumra mindent ő játszott fel.
Elhunyt a Van Halen eredeti basszusgitárosa, Mark Stone
Elhunyt Mark Stone, a Van Halen korai időszakának basszusgitárosa. A zenész rákkal küzdött, azonban elvesztette a csatát a gyilkos kórral szemben.
My Dying Bride – Háromszámos EP jön novemberben
Fél éve jelent meg a brit doomerek legújabb lemeze, a ‘The Ghost Of Orion’, azonban a csapat máris összehozott egy EP-re való anyagot, melyet még ebben az évben leszállítanak a rajongóknak.
Pyramaze – Iced Earth-énekes is szerepel a zenekar új albumán
Matt Barlow és Lance King is énekel a dán progpower banda, a Pyramaze hatodik albumán, melyről már a második dalhoz készült szöveges videó.
Kenny Wayne Shepherd Band – Megjelenik az első koncertfilmjük
Bármilyen furcsa is, Kenny Wayne Shepherd első koncertvideója kiadása előtt áll, pedig 1995 óta jelennek meg lemezei.
Amaranthe – Többet keresnek a streaminggel, mint a turnézással
A svéd metálzenekar, az Amaranthe fiatalabb rajongóinak köszönhetően több pénzt keres a streaminggel, mint a Metallica.
Mandoki Soulmates – Öreg lázadók és Bartók dupla albumon
A lemez a hazai megjelenés után a MAHASZ TOP 40 albumlistájának az élére került, de az élen nyitott az Amazon classicrock-listáján, valamint Németországban a fizikai hanghordozók listáján is.
Rammstein – Újra kiadják a huszonöt éves debütlemezt
Szeptember 25-én volt negyed évszázada, hogy a Rammstein első lemeze, a ’Herzeleid’ a lemezboltokba került. A jubileum kapcsán most újra megjelentetik az albumot.
Ozzy Osbourne – Máris új zenéken dolgozik
Alig hűlt még ki az előző lemez, de a sötétség hercege máris magas fordulatszámon pörög.
Sodom – „Ez az egyik legkeményebb és legváltozatosabb albumunk”
Sodom & Gomorrah címmel meghallgatható a Sodom új dala a november végén érkező stúdiólemezről. Tom Angelripper szerint az album különleges helyet foglal el a banda életművében.
Blue Öyster Cult – Itt a harmadik klipes dal: Tainted Blood
Nagy a sürgés-forgás a Blue Öyster Cult háza táján, ami nem csoda, hiszen hosszú idő után végre megjelenik új lemezük. A ’The Symbol Remains’-ről most a Tainted Blood is meghallgatható.
Lumberjack Commando – Zúzás Nagykanizsáról
Most nem a gőzös megy Kanizsára, hanem onnan rombol be a metál-gőzgép, hogy beharangozza az új EP-t.
Judas Priest – Glenn Tipton nem adja fel!
Rob Halford és Richie Faulkner is nagyon elismerően nyilatkozott társukról, Glenn Tiptonról, aki szerintük folyamatosan küzd a Parkinson-kór ellen.
Quiet Riot – „Nagyon pozitívan” fogadták, hogy folytatják
A Quiet Riot gitárosa, Alex Grossi szerint „nagyon pozitív” volt a fogadtatása a bejelentésnek, hogy a zenekar a tervek szerint folytatja Frankie Banali dobos halála után is.
Kalapács – 20 éves a zenekar, 2 lemezzel ünneplik az évfordulót
Friss nagylemez és tribute album is készült a jubileum alkalmából, előbbinek még csak a címét tudjuk (‘Világvégre’), utóbbinak azonban már a dalaiba is belehallgathatunk.
Nézd meg a The Cinema Show varázslatos élő változatát!
A tegnapi megjelenések között szerepelt a legendás gitáros, Steve Hackett koncertfelvétele, melyen három kedvenc lemezét sűrítette egy műsorba. A lemez premierje egyben a The Cinema Show bemutatója is lett.
Smith & Myers – „Nem gondoltátok, hogy megállunk 10 dalnál, ugye?”
Egy hónapja jelentette be a Shinedown gitárosa és énekese, hogy október elején tízszámos duettlemezük jelenik meg. Most kiderült, hogy október végén jön a folytatás, melyről most újabb két dalt hallgathatunk meg.
Iron Mask – Az istenek istene és a világfa
Új énekessel mutatkozik be a belga gitárhős, Dushan Petrossi zenekara, az Iron Mask, akik december elejére időzítették hetedik albumuk megjelenését. A kelta hatású Tree Of The Worldben a pogány istenek közül Svaroghoz imádkoznak.
„Az Impossibile egy dal minden reménytelen romantikus számára”
A The Night Flight Orchestra ugyan nemrég jelentette meg ’Aeromantic’ című lemezét, azonban ez sem akadályozta meg őket abban, hogy elsirassák a nyarat egy új dallal, az Impossibilével.
Lou Reed: New York (1989/2020) – Deluxe Edition
A Fahang – legelőször ez a titulus jut eszünkbe Lou Reedről, ám szövegeit, a vele készült interjúkat olvasva hamar rájövünk, hogy ennél sokkal többről van szó. Főleg akkor, ha meghallgatjuk a ’New York’ albumát, aminek most egy nagyon különleges, esztétikailag is látványos kiadása lett közkincs.
Negyven éve halt meg Bonzo
1980. szeptember 25-én hunyt el John Bonham, a Led Zeppelin dobosa. Társai úgy döntöttek, hogy nélküle nem folytatják tovább ebben a formában.
Ocean Hills – Az amerikai rádiókban az új daluk: Bound
Vadiúj számmal robbantott Téglás Zoli zenekara, az Ocean Hills. A szóban forgó Bound a hamarosan érkező ’Santa Monica’ lemezre nem, de az amerikai rádiók lejátszási listájára felkerült.
Dream Theater – November végén jön az ünnepi koncertfilm
’Distant Memories – Live in London’ címmel érkezik az a kiadvány, amelyet a Dream Theater február végén forgatott az angol fővárosban. Az első beharangozója e grandiózus koncertanyagnak a Pale Blue Dot előadása.
Lunatic Soul – Skandináv és szláv zenei utalások az új albumon
The Passage címmel máris meghallgatható az első dal a Lunatic Soul új albumáról, a ’Through Shaded Woods’-ról. A szóban forgó album az első olyan lemez, melyen minden hangszert Mariusz Duda kezel.
The Dead Daisies – „Ez az utolsó dal, amely felkerült a lemezre”
Bustle And Flow címmel új dalt mutatott be a The Dead Daisies, mely szintén a csapat jövőre érkező albumán, a ’Holy Ground’-on kap helyet.
The Flower Kings – Család, barátok és az otthon fontossága
Egy bő 90 perc hosszúságú, 21 számot tartalmazó dupla albummal jelentkezik október végén a The Flower Kings. A kiadvány második dala, a From The Ground a kiadó YouTube-oldalán debütált.
Visions Of Atlantis – Így szól élőben a Release My Symphony
Tovább ismerkedhetsz a Visions Of Atlantis új koncertanyagával, amelyről legutóbbi sorlemezük, a ’Wanderers’ nyitódalát hallgathatod meg szimfonikus zenekari kísérettel.
Ayreon – Már elérhető a teljes ’Transitus’
A mai megjelenések között kapott helyet Arjen Lucassen új operája, amelyet máris mindenki számára hozzáférhetővé tett a YouTube-on, valamint az earbook verzió mellé járó képregényfüzet digitális változata is letölthető, hogy teljes legyen az élvezet.
Pokolgép: 35. jubileumi koncert (DVD)
Egy remek felvételt láthatunk a Pokolgép két évvel ezelőtti jubileumi koncertjéről, Dolby 2.0-ás hanggal, némi extrával megspékelve, a kiadónak köszönhetően egy elegáns digipack csomagolásban. Ahogy mondják, egyszerű, de nagyszerű. Azt viszont fájlalom, hogy az este másik fele örökre elveszett.
Bruce Springsteen – A szellemek már itt vannak
Október 23-án jön Bruce Springsteen új albuma, a ‘Letter To You’, de a Ghosts című dalt már most meghallgathatjuk róla!
Legfrissebb a Hard Rockon
Crowhill Tales – Hét év után új dallal jelentkeztek
A kisvárdai Crowhill Tales közel hét évvel az ’If I Were A Crow’ című debütáló album után új dallal jelentkezett, amely remélhetőleg az első fecske, azaz inkább holló a közelgő új lemezről.
A fal adta a másikat: Dirkschneider, Crownshift, All For Metal – Barba Negra, 2025. 03. 02.
Udo Dirkschneider kesztyűs kézzel bánt velünk, de az U.D.O. – Dirkschneider pszeudonim alatt – olyan koncertet nyomott a képünkbe a ‘Balls To The Wall 40’ turnéján, hogy a fal adta a másikat. És ehhez csak asszisztálni tudott a Crownshift és az All For Metal.
Vége a mismásolásnak: Alestorm – Barba Negra, 2025. 02. 08.
Az Alestorm legénységének a magyar koncertek mindig fontosak, az ezer szállal hozzánk kötődő zenekar ha éppen egy fárasztó turné végén esik is be hozzánk, akkor is a maradék energiáit mozgósítva lép fel nálunk. A közönség imádja ezeket a srácokat, és várjuk vissza a „Balaton kalózait!”
Parti, nem csak az én fejemben: Pain – Barba Negra, 2025. 02. 07.
Volt szerencsém többféle felállásban és nagyon különböző alkalmakkal látni a Paint, de talán most tetszettek legjobban. Baromi jól szóltak, a magát nem túl komolyan vevő, de nagyon feszesen és jól játszó zenekar pedig nagyon szórakoztató volt.
Monolith – Mike Mangini új bandája
A korábbi Dream Theater-dobos Mike Mangini a Monolith nevű trióban folytatja karrierjét, az első klipes daluk már tesztelhető.
Junkies – Valami megmozdult a 25 éves ’Tabu’ körül
A Junkies 1999-ben megjelent lemezét nemcsak újra kiadják március 7-én, de el is játsszák élőben a lemezbemutató koncerten a Barba Negrában. Addig meg hangolódhatsz pár újrafelvett verzióval a show-ra.
The Flower Kings – Májusban ébred a szerelem
Alig két évvel a ’Look At You Now’ után a The Flower Kings májusban már a 17. stúdiólemezével jelentkezik. A több mint 70 perces ’Love’-ról a How Can You Leave Us Now kislemezt mutatták be elsőként.
Haken – Két kiadvány egy estéről
A 2018-as ’L-1VE’ után ismét koncertkiadvánnyal, sőt mindjárt kettővel jelentkezik a Haken. A tavaly szeptemberben adott londoni koncert teljes egészében látható lesz a ’Liveforms: An Evening With Haken’ néven érkező Blu-ray lemezen, vinylen csak a ’Fauna’ élő változata jelenik meg.
Waydown – Új dal reményről és hitről
A 2023 elején debütált Waydown új dallal jelentkezett, amely a hamarosan érkező EP egyik meghatározó száma.
Serious Black – Lemezbemutató koncert akár 999 forintért
A 10 éves Serious Black március 16-án az Analog Music Hallban lép fel új, ’Rise Of Akhenaton’ című lemezének bemutató turnéján. A Dirkschneider-koncertjeggyel rendelkező rajongók extra kedvezményes, 999 forintos belépővel juthatnak be. A főbandát elkíséri a Rigorious és az Autumn Bride is.
Hugh Syme grafikája az Ellis Mano Band új albumán
Hugh Syme, a világhírű grafikusművész olyan ikonok képi világát alkotta meg többek között, mint a Rush, az Iron Maiden, a Dream Theater vagy a Megadeth. Az Ellis Mano Band most megjelent albumának is ő a vizuális atyja, az új anyagot az Analogban mutatja be a banda most szombaton.
Billy Idol – Új dalokkal a tarsolyában érkezik Budapestre
Nem mintha kéne apropó egy új turnéhoz, de a júliusban Budapesten is fellépő Billy Idol bemutatta ‘Dream Into It’ című albumát, amely több mint egy évtizeddel az előző után jelenik meg. A Still Dancing című első kislemez pedig már most slágergyanús.
Fates Warning – Megjelent a ‘Long Day Good Night’, itt a Begin Again
Tegnap került boltokba a Fates Warning vadiúj albuma ‘Long Day Good Night’ címmel, amiről a megjelenés apropójából Ray Alderék megosztották a Begin Again című dalt.
Unleash The Archers: Abyss
A kanadai nehéztüzérség az év egyik legjobb power metal monolitjával törte rá az ajtót erre az elcseszett évre, és nagyon remélem, még sokáig kitart a lendületük. Brittney Slayes pedig korunk csúcsragadozója. Ha mindezeket nem hiszed – az a te bajod.
Dream Theater – Ugye nem tragédia? Itt a Fatal Tragedy Londonból!
November 27-én jelenik meg a ’Distant Memories – Live in London’, amelyet már a második kisfilmrészlettel népszerűsít az amerikai progmetál csapat.
Reb Beach – Közel két évtized után végre megjelent új lemeze
A Frontiers Music a mai napon dobta piacra Reb Beach új szólólemezét, ennek apropójából pedig itt a Cutting Loose is a régóta várt albumról.
Tarja – Karácsonyi koncertlemezzel készül az ünnepekre
Karácsonyi dupla albummal jelentkezik a Nightwish egykori énekesnője. A vadonatúj koncertalbum mellé csomagolták a 3 éve kiadott ’Score For A Dark Christmas’ stúdiólemezt is, hogy teljes legyen az ünnepi hangulat.
Eternal Idol – „Ez egy újabb lépés a zenekar számára”
Szintet lépett ma megjelent albumával az Eternal Idol – állítja Fabio Lione. Hogy valóban így van-e, arról megbizonyosodhatsz új daluknak, a Black Starnak a segítségével.
Eclipse – Ha már nincs koncert, legalább koncertlemez legyen!
A mai élőzene-ínséges időkben kiemelt figyelemmel követjük a koncertkiadványokat, ezek közé tartozik a svéd dallamrockerek Göteborgban rögzített felvétele is, mely ma jelent meg. A frissen bemutatott videóban a ’Monumentum’ egyik dalát tesztelhetjük le.
Phil Campbell – Kapott egy jó tanácsot Lemmytől
Phil Campbell, az egykori Motörhead-gitáros az ’Australian Rock Show ’ podcast vendége volt nemrég. Érdekes sztorit mesélt el.
Blue Öyster Cult – Koncertlemez jön Bobby Rondinellivel
A BÖC és a Frontiers Music együttműködése folytatódik. December 4-én megjelenik egy újabb kiadatlan koncertfelvétel és egy 2002-es koncert felújított változata, melyen Bobby Rondinelli és Danny Miranda alkotta a ritmusszekciót.
Reason: The Divine Rest
A ’The Divine Rest’ egy nemzetközi szintű alkotás, amelynek dalai külön is megállják a helyüket, de egyben hallgatva nyújtja a legnagyobb élményt. Bár a jó munkához idő kell, azért remélem, hogy nem kell újabb tíz évet várni a következő hanganyagra.
Ken Hensley – Elment még egy Hammond-varázsló
Az utolsó Hammond-varázslók egyike, a Uriah Heep egykori tagja és legnagyobb slágereik szerzője, Ken Hensley is itt hagyott minket 75 éves korában.
Steel Panther – Ők is halloweeneztek
Ismét adott egy online bulit a Steel Panther, méghozzá halloweenkor, amibe most bele is nézhetsz. Ha minden jól alakul, akkor jövő nyáron hozzánk is ellátogat a csapat.
Judas Priest – Folyamatosan dolgoznak az új albumon
Rob Halford helyzetjelentést tett közzé a Judas Priest készülő új albumával kapcsolatban: „Most a kis darabkákat illesztjük össze dalokká.”
Phoenix RT – Videóklip a friss lemez címadó dalához
Új klippel jelentkezett a csallóközi Phoenix RT, a Down For Whatever zenekar frontemberével, Diószegi Kikivel készített Jelzőfény egy igazán zúzós, modern metál dal, 2020-ban nagyon is aktuális szöveggel.
Keith Emerson – Megjelenik az emlékkoncert felvétele
Halálának ötödik évfordulóján végre megjelenik a néhai billentyűs varázsló emlékére tartott koncert hangban és képben.
Ann My Guard – „Ne érleljük magunkban a szörnyet!”
Lehull a lepel a magyar banda új lemezéről, a ’Furia’ címadó dalát máris tesztelhetjük. „Ezzel a dallal szeretnék tükröt mutatni az embereknek.” – mondta róla az énekesnő.
Joe Bonamassa: Royal Tea
Emlékezetemben kutatva nem találok még egy olyan Joe Bonamassa albumot, mely zeneileg ennyire szerteágazóra, eklektikusra sikeredett, mint ez a mostani.
Labÿrinth – Nagy cirkuszt csinálnak
Nem is akármilyet! Egyenesen abszurd cirkuszt! Legalábbis a januárban megjelenő lemez címe alapján. És erről élő bizonyságot is adnak egy új videóklip formájában.
Nancy Wilson – „Jelenleg a dalszerzés a lételemem”
Ann Wilson után Nancy is hallat magáról, ugyanis a Heart másik oszlopos tagja is szólólemezre készül. Neki ez lesz az első saját albuma, amiről egy dal, Bruce Springsteen The Risingjának feldolgozása már meg is hallgatható.
Sólstafir – Hallgasd meg a pénteken érkező albumukat!
Van egy jó hírünk: ha már tűkön ülve várod a Sólstafir pénteken érkező lemezét, akkor most egyfajta ajándékként meghallgathatod a megjelenés előtt, méghozzá teljes egészében.
Gojira – Régi-új dal felfrissített változatban
Tizenhét évvel ezelőtt készült dalának vadiúj változatával villantott a Gojira. A számot sosem adták ki, igy egy igazi unikum lehet a rajongóknak.
Cheap Trick – Új kiadóhoz szerződtek az új lemezre
„Nagyon izgatottak vagyunk, mert aláírtunk a BMG-vel.” – mondta a Cheap Trick frontembere.
The Flower Kings: Islands
Az ’Islands’ egy tökéletes bizonyíték arra, amit a The Tangent főnőke, Andy Tillison mondott: „A progresszív rock nem múzeumi darab. Még mindig él és lélegzik, volt múltja, van jelene is, és mindenekelőtt van jövője.” A The Flower Kingsnek addig biztos van jövője, amíg ilyen minőségű albumokkal jelentkezik.
Alter Bridge – Ezt a dalt írták a karantén alatt
Pénteken jelenik meg az Alter Bridge új EP-je, amire egy új dal is felkerült. A Last Ritest most te is meghallgathatod.
Nick Cave – A mozikban az ‘Idiot Prayer’
November 5-től, a világpremierrel egy időben érkezik országszerte a mozikba Nick Cave új koncertfilmje, az ‘Idiot Prayer’, amelyben az ausztrál dalszerző-énekes zongorán kísérve, szólóban adja elő dalait.
Gone Is Gone – Végre jön az új lemez
A zenekar mostanában egészen elkényeztetett minket. De a java csak most jön: decemberben új nagylemez, most viszont új klip érkezik.
Ezentúl a koncerteken is maszkot kell viselni a közönségnek!
Hétfőtől tovább szigorodtak a maszkviselésre vonatkozó szabályok: már a vendéglátóhelyeken és a szórakozóhelyeken is kötelező a maszkot viselni, azt csak az étel és ital fogyasztása idejére lehet levenni.
Mick Jagger – Ő is egy daltöredéket tett közzé
Pride Before A Fall címmel mutatott be új dalt Mick Jagger, bár a teljes szerzeményt (még) nem ismerhetjük.
Phenomena – Glenn Hughes-válogatás érkezik
A Cherry Red Records új válogatást jelentet meg a Phenomena projekt dalaiból. A kiadvány érdekessége, hogy kizárólag a Glenn Hughes által énekelt számokat mazsolázták ki.
The Smashing Pumpkins – Már nyolc dal elérhető az új albumról
November 27-én jön ki a chicagói alt rockerek új dupla LP-je, amelynek lassan már a fele elérhető a hivatalos csatornáikon.
Persuader – Új dal a power- és a thrash metal határáról
A következő hónap elején lát napvilágot a svéd zenekar ötödik nagylemeze. A power metal és a thrash metal határán egyensúlyoznak, valahogy úgy, ahogy a Nevermore tette. Második kislemezként a Scars című nótát mutatták be.
Fieldy & Laura Morton: Korn – Függőség, hit, gyógyulás
Reginald ’Fieldy’ Arvizu a megtérése előtt egy tőről metszett seggf… nem, ne ezzel kezdjük!
Iron Maiden – Hangolódj két dallal a mexikói felvételre!
A hónap második felében jelenik meg a következő Iron Maiden-koncertkiadvány, de a Sign Of The Crosst és az Aces Hight már most meghallgathatjuk róla.
Android – Egy régi darab új köntösben: ’Svejkfigurák’
A GR1993 Records gondozásában november 6-án jelenik meg a debreceni székhelyű Android zenekar ’Svejkfigurák’ zene/játékának hanganyaga.
Volbeat – Így játszották a németeknél a Lonesome Ridert
November végén koncertanyagot ad ki a Volbeat. A csapat a kiadvány dalait Stuttgartban, Hamburgban és Kölnben rögzítette, ezek közül pedig már a második felvétel, a Lonesome Rider élő verziója is meghallgatható.
Jaded Heart – Egy újabb húzós dal: Reap What You Sow
November végén jelenik meg a Jaded Heart billentyűk nélkül készült új albuma, amiről szöveges videóval kisérve mutatta be a germán banda a második kislemezes dalt.
Ross The Boss – Klipen a Manowar-féle Heart Of Steel átirata
Ross The Boss és az AFM Records egy afféle halloweeni meglepetés gyanánt mutatják be videón a Manowar-klasszikus feldolgozását.
Diamond Head – Felújított változatban jön a ’Lighting To The Nation’
Negyvenéves a Diamond Head klasszikus lemeze, a ’Lighting To The Nation’. A felújított változatban megjelenő lemezről két dal máris meghallgatható.
Legutóbbi kommentek
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Kritikák
Sorcerer: Lamenting Of The Innocent
A Sorcerer a harmadik sorlemezével bebiztosította előkelő helyét a legnagyobb doom metal bandák páholyában, azt gondolom, a műfajban jelenleg nem sok izgalmasabb kompánia van a svédeknél. Ki merem jelenteni azt is, hogy az elmúlt években az Epikus Doom Metal talán az eddigi legtündöklőbb fénykorát éli!
Egypercesek #58: Eric Steckel, Jarboe, Long Distance Calling, Neil Young, Blue Öyster Cult
Az élet néha nem várt dolgokat hoz. Eric Steckel fiatalon szívta magába a bluest, a Mississippi deltájánál született Jarboe viszont avantgárd zenéjében a buddhizmusból merít. A Long Distance Calling mintha a távolsági hívásnál mindig más körzetszámot tárcsázna, Neil Young a vén rókák nyugalmával kapja elő 45 éves lemezét, a Blue Öyster Cult pedig koncertfelvételek kiadásával melegít be új lemeze előtt.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Mr. Big – Nálunk is végigjátsszák a ‘Lean Into It’-et
Nemrég indult el a Mr. Big búcsúturnéja, mellyel dobosuk, Pat Torpey halála után végleg lezárják életüknek ezt a fejezetét. A jó hír, hogy a 2024-es európai kanyarba Budapest is bekerült, áprilisban örülhetünk a koncertnek, melynek része leghíresebb albumuk, a ‘Lean Into It’ végigjátszása.

Skorpió 50 – Jubileumi koncert a Városligetben
Szeptember 3-án a városligeti Napozóréten ingyenes nagykoncerttel ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a Skorpió zenekar. Vendégként fellép az iLAND, a Török Ádám Emlékzenekar és a Don’t Stop The Queen.

Tommy Emmanuel – Két koncertet is ad Magyarországon!
2019 után újra Magyarországon lép fel Tommy Emmanuel CGP, a Maton gitárok nagykövete, akinek a sydney-i olimpia nyitóünnepségén közel 3 milliárdan láthatták az előadását. Hazánkban kevesebb mint 3 ezer szerencsés vehet részt a következő két koncertjén, november 4-én a Müpában, 6-án a pécsi Kodály Központban lép fel.

Nordic Power Metal Titans – Közös turnén érkeznek a power metal titánok
23 év után újra együtt járja be Európát a Stratovarius és a Sonata Arctica. 2000-ben Tony Kakko csapata még előzenekarként játszott Timo Kotipelto már akkor is legendás együttese oldalán, most pedig co-headlinerként szerepel a két finn power metal zenekar, az Induction felvezetésével a Barba Negrában lépnek színpadra november 1-én.

Vinnie Moore – Ezúttal talán elnyom néhány UFO-dalt
Váratlan húzás volt, hogy 10 instrumentális szólólemez után a 11.-en énekest vont be muzsikájába a népszerű shredder, Vinnie Moore, az is váratlan húzás – bár az előbbiek ismeretében azért volt rá esély –, hogy a turnéra is hoz ezúttal énekest magával, talán néhány UFO-klasszikus is felcsendül végre ősszel az Analog Music Hallban.



































































































