A GR1993 Records gondozásában november 6-án jelenik meg a debreceni székhelyű Android zenekar ’Svejkfigurák’ zene/játékának hanganyaga.

Android Svejk

A felvétel a debreceni UNIDEB Stúdióban készült. A felvétel és a keverés Dudás János nevéhez köthető. A maszteringet Barabás Tamás készítette. A borítót Tőzsér József és Sári Erika tervezte, a grafika Irinyi Gabriella munkáját dicséri.

 

 

Az együttes vezetője, Tőzsér József ’Svejkfigurák’ címmel zenét és dalszöveget írt Jaroslav Hašek ’Švejk, a derék katona’ című regényéből készült színpadi produkcióhoz.

Az első előadás ‘Változatok a Švejk motívumaira’ címmel 1982. április 19-én volt a KLTE Kossuth Klubban, majd a zenés játék második bemutatója a KLTE 1982. november 21-i gólyabálján volt az Aud. Maxban. A Tóth Árpád Gimnázium és a KPVDSZ közös irodalmi színpadának tagjai az Android zenekarral közösen adták elő a zenés színdarabot. A műsor eredetileg kilenc rövid zenei betétet tartalmazott, melyek közül nem mindegyik volt teljes zenekari számként kidolgozva. Sajnos az eredeti zenei anyagot tartalmazó felvétel, a forgatókönyv és a dalszövegek többsége elveszett, melynek következtében az eredeti szerzemények közül később sem sikerült felidézni „A hülye tábornok“ zenéjét és szövegét. Hosszabb szünet után 2010-ben az Android fennállásának 30. évfordulójára rendezett koncerten szövegrészletek hangzottak el a darabból, melynek szövegkönyvírója és rendezője a Csokonai Színházból Vranyecz Artúr. A 2014. évi budapesti SYMA koncert meghozta az igazi áttörést Tőzsér József szerzeményének. Az előadás nagy sikerére való tekintettel a zenekar felkérést kapott, hogy a következő évre a teljes darabot állítsa színpadra. Vranyecz Artúr javaslatára Svejk szerepére sikerült megnyerni Tóth Zoltán (1961-2018) színművészt, aki korábban nagy sikerrel játszotta Švejket a debreceni Csokonai Színházban, és évek óta járta az országot egyszemélyes Švejk-műsorával. Tóth Zoltán műsora és Vranyecz Artúr forgatókönyve alapján alakult ki az a változat, melyet 2015. május 17-én ‘Svejkfigurák zene/játék’ címmel adtak elő a SYMA csarnokban. Ebben a verzióban az Epilógus kivételével az összes szerzemény szerepelt, részben Dudás János zenei “társszerzőségével”. Az előadásról videófelvétel készült, valamint egy nem hivatalos CD-sokszorosítás is napvilágot látott. A háttérvideókat Vranyecz Artúr ötletei alapján Jóvér Csaba (Csokonai Színház) vizuális tervező készítette. A teljes zenei anyag néhány újra feljátszott számmal, énekkel és az epilógussal 2020-ban nyerte el végleges formáját.

Közreműködő előadók:

Tőzsér József – billentyűs hangszerek, vokóder
Létmányi István – gitár, ének
Nikolin Zoltán – basszusgitár, ének
Dudás János – gitár
Mező Orbán – dob, ütőhangszerek

‘Svejkfigurák’:

01. Nincs már válaszút
02. Revolverdal
03. A legszebb halál
04. Diliházban
05. Kaja fohász
06. A bűn tövises útja
07. Maga fog pucolni!
08. Neked adtam a nevemet
09. Szimulánsok
10. Ha újra tiszta lesz a levegő
11. Epilógus

Android

Megosztás